Nógrád, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-23 / 149. szám
I 1988. JÚNIUS 23., CSÜTÖRTÖK NÖGRÄD 3 Az adószakértő válaszol Vagyon utáni adózásról, külföldön munkát végzőknek Kiegyensúlyozott a kiskereskedelem árukínálata Felmerült bennem azon aggály, hogy akik megtették a vagyonbevallási — mint én is — a 100 000 forintos értékhatár alatt maradt berendezési tárgyak értékét az adóhatóság, hogy veszi tudomásul, hiszen azok értéke mindig változik. Elég ha csak pl. a stílbútor értékét veszem. (Dr. P. T.) Aggálya nem alaptalan, valóban változik a „nagy értékű ingóságok" körének értéke. ön a stílbútort említi. Ugyanígy változhat idővel a festmények, videók értéke lefelé, vagy fölfelé. Az adóhatóság — mivel a vagyonbevallási a vagyoni helyzetről egy adott időpontra vonatkozóan kellett.adni, 1988 január 1-én megvolt állapotnak megfelelően tekinti irányadónak. Változhat vagyoni helyzetem, sőt változott is a va- gyonbevallást követő időszaktól. Megváltam egyik értékes festményemtől, azt kiegészítve a vagyonbevallás- ban nem szerepelhetett, de meglevő nagy összegű készpénzzel (nem volt szándékom takarékbetétbe helyezni, így otthon tartottam, az igaz, hogy a vagyonnyilatkozatban ezt nem szerepeltettem) és megvettem egy nagyobb értéket képviselő ingóságot. Kell-e új vagyonnyilatkozatot tennem? Nem. 1988. március 31-ig — nem kötelezően — bárki tehetett vagyonnyilatkozatot Ezt módosítani, illetve kiegészíteni újabb jogszabály alapján lesz lehetséges, illetve az adóhatóság „új” vagyonnyilatkozat megtételére vagy kiegészítésére való felszólítás után válik lehetségessé, (kötelezővé). Meg kell említeném, hogy a vagyonnyilatkozat, a jövedelemadó bevezetése miatt az utólagos jövedelem-ellenőrzés eszköze. Célja: „a kiindulás időszakához képest bekövetkező jelentős vagyongyarapodások forrásainak vizsgálhatóvá tétele abból a szempontból, hogy fizettek-e a vagyongyarapodás alapjául szolgáló jövedelem után adót vagy sem”. Bedolgozó szeretnék lenni. Jól jönne kis nyugdijam kiegészítéséhez. írja kneg nekem, ilyen esetben megka- pom-e a havi 1 ezer forintos adókedvezményt? Történt pedig mindez Balassagyarmaton, az Ipoly Szállodában, étteremben és presszóban az elthúlt héten. Egy rimóci kisiparos, Bárány János többedmagával bravúros gyorsasággal — három nap alatt — végez" te el az étterem, a konyha, a presszó és az ezek" hez kapcsolódó helyiségek festési munkáit. Elsőként a presszó került sorra. Itt hétfőn déligen. A bedolgozót is megilleti a havi egyezer forintos alkalmazotti kedvezmény — ha egyébként a jogszabályban meghatározott feltételeknek eleget tett. Hogyan kell jövedelemadófizetési kötelezettséget teljesíteni olyan esetben, ha a társasház hasznosítja a közös tulajdonban álló helyiségeket? E kérdés kapcsán szeretném felhívni azon kedves olvasóink figyelmét is, akik ismerték e tárgyban korábban kihirdetett PM. 38. számú állásfoglalását, hogy az módosult, ilyen formán az érvénytelen. Helyébe a következő állásfoglalás lépett. Ha a társasház hasznosít közös tulajdonban levő helyiséget, akkor a jövedelem kifizetőjének a társasházat kell tekinteni, függetlenül attól, hogy a tagok számára kifizeti-e az összeget vagy a közös költségek fedezetére közvetlenül betudja. Ebben az esetben — attól függetlenül, hogy az egy személyre jutó jövedelem, a 2000 forintot meghaladja-e vagy sem — 20 százalék adót kell a társasháznak a jövedelméből levonni. Ezekben az esetekben az általános forgalmi adó nélkül számított bevétel egészét kell jövedelemnek tekinteni. Bedolgozó vagyok. A költségelszámolás lehetőségére már kaptam öntől válasz! április 7-én. Azóta is figyelem az adózók által feltett kérdésekre bdott válaszait. Senki sem kérdezte még, hogy milyen költségeket lehet elszámolni. Mindenki tudja ezt, vagy megkapja a munkáltatójától és abba belenyugszik? Én nem, kérem tiszteljen meg válaszával (Benedek K.-né.) A bedolgozó részére a 10 1981. (IX. 29.) MüM számú rendeletben meghatározott költségtérítések fizethetők. Az ön által is ismert módon lehet választani a költségelszámolásra, (a 12 ezer forintig, illetve a fölötti lehetőség szerint) megfelelő bizonylatok alapján, de csakis a bevétel megszerzése érdekében felmerült költségeket. A Vhr. 16. §-a így foglalja össze: elszámolhatók azok amit anyag- vagy árubeszerzésre, szállításra, fogyóeszközre, fűtésre, viláután fél háromkor zártak be. s a festés után a személyzet azonnal ki is takarított, így kedden reggel kilenckor már ki is tudtak nyitni. Ezután a szálló főbejárata. s hallja következett, amivel szintén kedden, már a kora délutáni órákban végzett is a „kis csapat”. A legnagyobb munka mindenképpen az étterem festése volt, de ezt is hihetetlen gyorsasággal sikegításra, technológiai energiára, távbeszélődíjra, közlekedésre fordítanak, kivéve a lakás és a telephely közötti utazás költségét. Külföldre szándékozok menni, munkát vállalni. Mosl végzek számításokat, hogy megéri-e. Kérem segítsen mondja meg, hogy kell jövedelemadót fizetnem? (Vállalkozni szándékozom.) A tartósan külföldön foglalkoztatott dolgozók munka- viszonyával kapcsolatos kérdéseket a 19/1984. (XI. 16.) ABMH számú rendelkezés tartalmazza. Hogy ki tekinthető tartósan külföldön foglalkoztatottnak, és ennek hogyan kell a jövedelemadóalapját számítaná, a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1987. évi VI. törvény egyes rendelkezésének értelmezéséről kiadott 104 számú állásfoglalás ad eligazítást. Eszerint „tartósan külföldön foglalkoztatott az a dolgozó, akinek meghatározott külföldi munkahelyen történő munkavégzésre — ha eltérő rendelkezés nincs — egy évet meghaladó időtartamot írnak elő. A dolgozó belföldi beosztására megállapított személyi alapbérét (belföldi „eszmei” munkabérét) a munkáltatónak rendszeresen felül kell vizsgálnia, és a hasonló munkakörű és felkészültségű dolgozó bérfejlesztésére figyelemmel kell megállapítania. A dolgozó részére a belföldi munkabér nem folyósítható, kivéve a forintban folyósítandó hűségjutalmat, jutalmat, jubileumi jutalmat és év végi részesedést. Ezeknek a munkavállalóknak a munkaviszonya belföldi, tehát az adót a munkaviszonyból származó iövedelmekre vonatkozó szabályok szerint kell fizetniük, a következő eltéréssel. A külszolgálat kapcsán kapott díjazásnak az adó miatt egyébként felbruttósított (eszmei) munkabért mégha- ladó része költségtérítésnek tekintendő, amely adómentes. A havi ezer forint alkalmazotti kedvezményt nem voniák le az adóalapból. Az adóelőleget a munkáltató (kifizető) az „eszmei”, bér alapján számítja ki. rült elvégezni. általános mai viszonyainkhoz képest. A harmadik napon — szerdán — az előfizetéses vendégek ebédje és egy csoport után fél háromkor bezártak. Hajnali fél háromkor már csak a takarítás volt hátra, s reggel hat óra körül teljes díszben. tisztán fogadta az étterem a reggeliző szálló- vendégeket. A Kereskedelmi Minisztérium áruforgalmi jelentése szerint a kiskereskedelem az év elejétől május végéig 255,4 milliárd forint értékű árut értékesített, ez az ösz- szeg 25,1 milliárd forinttal, folyó áron 10,9 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában, összehasonlító árakon számolva azonban a forgalom 6,2 százalékkal elmaradt a tavalyitól. A nagykereskedelmi vállalatok az év első öt hónapjában kellő mennyiségű árut juttattak a kiskereskedelmi partnereknek, a hazai beszerzések valamelyest növekedtek, az import a múlt évihez haso’nló volt. A fogyasztási- cikk-kereskedelem készletei május 31-én több mint 103 milliárd forintot tettek ki, ez az összeg folyó áron 11,2 százalékkal több mint tavaly május végén volt. Az árukészletek forgási ideje egy év alatt átlagosan hat nappal csökkent, ezen belül az élelCsökkent az alkoholfogyasztás A napokban elkészült az Országos Egészségvédelmi Tanács statisztikája, amely a lakosság szeszesital-fogyasztását elemzi. Az egészségmegőrzés társadalmi programjához kapcsolódó vizsgálat eredménye az elmúlt évihez képest valamivel kedvezőbb képet mutat. Hazánk lakossága egy főre számítva 1986-ban 11,4 liter alkoholt fogyasztott, tavaly pedig valamivel kevesebbet. 10.6 litert. Ezzel Magyarország a ,,világranglista” eddigi 4. helyéről a 6—7. helyre került. Az egészséget leginkább veszélyeztető égetett szeszesitalok forgalma 1986-hoz viszonyítva 17 százalékkal ugyan visszaesett, a tapasztalatok szerint azonban még mindig magas az aránya az összes alkoholfogyasztáson belül. A családok költségvetésében továbbra is jelentős részt képvisel az alkoholra kiadott összeg: az elmúlt esztendőben 92.3 milliárd forintot költöttek italra. A statisztikai adatok szerint az alkoholos befolyásoltságban elkövetett bűnesetek száma' továbbra is magas, bár az összes bűnözésben az alkoholos bűnelkövetők aránya 21 százalékról 19,6 százalékra módosult. A legnagyob arányú — 26.4 százalékos — Tolna megyében. Nógrádban 25.7. Somogy megyében pedig 25.1 százalékot is eléri az alkoholos hatás következtében elkövetett bűnesetek száma. Nyugdíjreform a Szovjetunióban A szociálpolitikai átalakítás egyik központi feladata a nyugellátás mélyreható reformja, melynek törvénybeiktatása a Szovjetunióban napirenden van. A törvénytervezet az érvényben lévő rendelkezéseiknél méltányosabb. megszünteti az egyenlősdit, a nyugdíjak összegét a munkaviszonyban eltöltött évek számától teszi függővé. Ily módon a nyugdíjakat nem áz utolsó, hanem az utolsó ötévi átlagkereset alapján fogják meghatározni, s emellett a nők járandóságát húsz-, a férfiakét huszonöt évi munkaviszony után havi átlagfizetésük 55 százalékában állapítják meg majd. mi szereké nem változott, a ruházati termékeké viszont 12 nappal, a vegyes iparcikkeké hét nappal gyorsult. A májusi áruellátásról a jelentés megállapítja, hogy a kiskereskedelem árukínálata alapvetően kiegyensúlyozott volt, s általában elmondható, hogy jelentősen szűkült a hiánycikkek köre. Az élelmiszer-választék korábban hiányzó — s viszonylag olcsó — belsőségekkel, halféleségekkel bűvült. A tőkehúsok iránti kereslet változatlanul igen mérsékelt, a vásárlók viszont a korábbiaknál igényesebbek a minőséggel szemben. A tej és tejtermékek kínálata májusban is megfelelőnek bizonyult, s megfelelő választék volt primőr zöldség- és gyümölcs- félékből is. A háztartási vegyiáruk közül számos, az előző hónapokban csak elvétve kapható termékből javult a kínálat, gondot okozott azonban a vásárlóknak, hogy több Megyei áfészeink különböző bér-, munkaügyi módszerek szerint dolgoznak, ezért az IBM kompatibilis számítógépre alkalmazott munkaügyi és bérgazdálkodási rendszer révén egységes ügyvitelt valósíthatnának meg. Az alkalmazás áttekinthetőbbé teszi a bér- számfejtést, továbbá rutin- feladattá válik a KSH- adatgyűjtés. A MÉSZÖV ..IBM kompatibilis számítógépre alkalmazott munkaügyi és bérgazdálkodási rendszer” pályázatára több számítás- technikai cég. illetve a számítástechnikát alkalmazó intézmény jelentkezett. A legjobb ajánlatot tevők számítástechnikai rendszereit a meghirdetők részletesen tanulmányozták, ám a múlt heti áfész-főköny- velői értekezleten úgy döntöttek, hogy egyelőre nem hirdetnek győztest. A részEgy hónapja termel a Nógrádi Szénbányák mén- kesi külfejtése. Az eltelt időszakban közel 5 ezer tonna jó minőségű, lakossági felhasználásra alkalmas szenet értékesítettek a bányából. Az idén előreláthatóan 80 ezer tonna szén ki- bányászására van lehetőség. kozmetikai termékből és vegyiáruból csak a drágább fajtákat lehetett kapni. A tavalyinál változatosabb tavaszi és nyári öltözékeket kínáltak az idén májusban az üzletek, többfélét lehetett kapni férfi- és női rühákból, alsóneműkből és lábbelikből is. Bár még mindig tapasztalható választékhiány a férfi- és gyermek-alsóruházati cikkek körében, itt is javuló kínálat tapasztalható. A vegyes iparcikkek közül a korábbiaknál több mosógépet, centrifugát, bojlert, rádiót, magnót, fekete-fehér és színes televíziót kínál a kereskedelem. Hűtő- és fagyasztógép is nagyobb választékban kapható, a legkeresettebb típusok azonban továbbra is hiányoznak a boltokból. A bútorok iránt csökkent a kereslet, a drá- .gább fajtákból több van az üzletekben, mint amennyire szükség lenne. Májusban megélénkült a forgalom a Tüzép-telepeken. letes tanulmányozás után annyi azonban már eldőlt, hogy a versenyt a Pénzügyi és Számviteli Főiskola salgótarjáni tagozata, a fővárosi PROGADAT Kisszövetkezet. a győri MÉSZÖV, és az ÉGSZI—Szinva folytathatja. A megmaradt négyestől referenciabemutatót kértek. Ehhez persze helyszíni. egy adott alkalmazási területre történő kiszállásra van szükség. Az áfész-fő” könyvelők, s az áfészék számítástechnikai szakemberei külön-külön felkeresik a már említett pályázók egy-egy bázisát, s az ösz- szegzett tapasztalatok birtokában döntenek majd arról — előreláthatólag szeptemberben —, hogy melyikük rendszerét fogják alkalmazni. Az áfészek tehát biztos garanciát akarnak a jövő számítástechnikai rendszerének a telepítéséhez. A külszíni bányát azzal a céllal nyitották, hogy nyereségével mérsékelje a mélyművelésű aknák ráfizetését. A számítások beváltak, hiszen a szén tonnánkénti ára eléri az 1000— 1200 forintot. A tonnánkénti haszon tehát meghaladja a 100 forintot. (- hr k—) Új telefonközpont Veszprémben tizembe helyezték Veszprémben az új telefonközpontot. A város és körzetéhez tartozó 15 helység távbeszélőhelyzete jelentősen javult, mert az eddigi ötezer-háromszáz helyett 17 ezer 200 vonal működik. Ez a korábbi kapacitás háromszorosát jelenti. A távhívó kapacitást ezzel egyidőben kétezer- nyolcszázra bővítik. Képünkön a helyi vonalak gépterme. Fotó: Arany Gábor Bravúros gyorsfestés az Ipolyban A NAÉV 13 első osztályt végzett ácstannlőja tölti 5 hetes szakmai gyakorlatát a vállalat üveggyaiMit Rt építkezésén. — bp — Számítógépesítés garanciával Az áfészek még nem döntöttek Nyereséget termel a ménkesi külfejtés Nyári gyakorlaton