Nógrád, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-22 / 148. szám
SPORT Csak a győzelem nyújthat reményt! A váratlan hét végi balsikert követően az SBTC labdarúgó csapata kedvezőtlen pozícióból kénytelen folytatni küzdelmét . a másodosztálybeli tagság megőrzéséért. A bányászok a 17 órai kezdettel a tóstrandi sporttelepen a Gyöngyösi SE csapata ellen Lépnek pályára. A jó bor városának reprezentánsai az NB III. Mátra- csoportjában 30 mérkőzésen elért 37 ponttal, 35—22-es gólkülönbséggel szerezték meg az osztályozóra feljogosító harmadik helyezést. Az együttesben szereplő Szoko- lai, Magos, Ferencz, Borsá- nyi és Supka a korábbi években a legmagasabb osztályban is letette névjegyét. Első osztályozó mérkőzésükön — mint ismeretes — hazai környezetben 1—1-es döntetlent játszottak a D. Kinizsi ellen. A földrajzi közelség ellenére a két csapat eddig mindössze négyszer mérte össze tudását bajnoki mérkőzésen- A Tarjánban lejátszott két találkozó egy-egy hazai és vendéggyőzelmet hozott. Most tehát itt az alkalom, hogy a Stécések maKiss Gyulától (világos mezben) gólokat várnak a szurkolók guk felé billentsék a mérleg nyelvét! A vereség, a gyenge produkció és a két kiállítás miatt érthetően nincs valami rózsás hangulat az SBTC háza táján. Fokozza a szakvezetés gondjait, hogy Mákos és Fényes eltiltás, Lipták és Hunyás sérülés miatt nem állhat a csapat rendelkezésére, de a lábát fájlaló Kaj- li játéka is kérdéses. Kiss és Zimonyi viszont letöltötte büntetését, így ma mind a ketten' pályára lépnek. Répás Béla, a csapat edzője elmondta, hogy elszánt hangulatban, a győzelem kivívásának fejtétien reményében készülnek az összecsapásra, hisz csak a két pont megszerzése esetén marad remény, hogy ősztől továbbra is a »»íásodosztályban szerepelhetnek ... — Balás — SOROKBAN A MEDOSZ központi vezetősége és Szolnok megyei bizottsága péntektől Szolnokon rendezi meg a XII. országos természetbarát-találkozót. A háromnapos esemény túraversenyének célja a természetjárás megszerettetése, a résztvevők elméleti és gyakorlati ismereteinek felmérése, valamint az otthont adó város környezetének megismerése. A versenyen részt vehetnek a ME- • DOSZ-sportkörök és természetjáró-szakosztályok tagjai és családtagjaik. A jelentkezők három számban — rövid túra (3 km), hosszú túra (8 km) és városismereti verseny — vetélkedhetnek. ☆ Belfortban, a sakk Világ Kupa második versenyén hétfőn este a 6. fordulót játszották le. Ribli Zoltán a sötét bábukat vezette a kubai Nogueiras ellen, s a játszma a 15. lépésben döntetlennel ért végetÁ NÓGRÁD totótippjei, 26. hét 1. Malmö—Karl-Marx-Stadt 2. Hannover—Den Haag 3. Magdeburg—Uerdingen 4. Halle—Bröndby 5. Cheb—Vejle 6. Tatabánya—Vienna 7. Norrköping—Haladás 8. Dunajska Streda—Voung Boys 9. Kaiserslautern—Lodz 10. Admira Wacker—Luzern 11. Aarhus—Tirol 12. Grasshoppers—Pogon Szczecin 13. Karlsruhe—Vojvodina 14. MTK-VM—Grazer AK 15. Odense—Alkmaar 16. IFK Göteborg—Szlavia Szófia T 2 x Góltotópályázat Elmúlt heti pályázatunkra 342 szelvény érkezett be. A két mérkőzés végeredménye: Triestina—Cremonese 2—1, Modena—Genoa 1—3 volt. Kéttalálatos szelvény nem volt, a 25 darab egytalálatos közül az alábbiak nyertek 5—5 darab totószelvényt: Békési Viktorné, Nagybátony, Révai u. 18., Berze Gábor Tamás, Homok- terenye, Kossuth u. 160., Koltai Lajos, Salgótarján, Arany J. u. 6., Miklós József, Karancslapujtő, Petőfi u. 92., Sebestyén Antal, Salgótarján, Pécskő u. 9., Vonnák Tiborné, Salgótarján, Palócz I. tér 1. Góltotó 1. TATABÁNYA—VIENNA végeredmény: 2. NORRKÖPING—HALADÁS végeredmény: NÉV: LAKCÍM: Lopott motor Igazán meglepett, hogy a tévé vasárnapi Telésport- jában szokatlanul nagy terjedelmet kapott az autó- motorsport. Ez eddig dicséretes lett volna. Az.már kevésbé örvendetes a sportág kedvelőinek, hogy egy miskolci salakmotorversenyről szólva, a kommentátor így indította a tudósítást: egy versenyzőnek éjszaka feltörték a motortárolóját, s ellopták versenygépét. Ismerve a techiiikai sportokban uralkodó viszonyokat, állíthatom (szeretném hinni legalábbis): nem egy másik versenyző kötötte el a gépet. Az ő világukban ilyen elképzelhetetlen. Mindannyian megtanulták, hogy igen kevés pénz foly- dogál náluk! Ezért is tiszteletben tartják egymás értékeit. Szeretném tudni, egy kívülálló mit' kezd a speciális motorral? Ezzel országúton legalább olyan lehe- • tetten motorozni, mint mondjuk '■ utcaseprő teher- ■ autóval porszívózni égy lakótelepi lakásban. A lopás indítéka egy szóval megfogalmazható: csak... Ám ez csak. ebben a sportágban nem divatos kifejezés. Itt nem érvényesülnek ilyen érvek. (hlavay) Kétszeresen kiküldött munkatársunk írja: Megkondult a vészharang az SBTC fölött Interjú Zsuffa Miklóssal, a Nógrádi Szénbányák vezérigazgatójával Az SBTC helyzetéről, jövőjéről tartottak megbeszélést kedden délelőtt a megye, Salgótarján és a Nógrádi Szénbányák illetékes párt- és állami vezetői. Szerkesztőségünk engem küldött — bár nem kellett nógatni, hisz’ ez a munkám — az eseményre. Bejelentkezésemet nem fogadták osztatlan örömmel a bányánál. Ugyan nem küldtek el, de az értekezleten nem vehettem részt. Lehetőséget kaptam ugyanakkor, hogy az illetékesek tárgyalása után interjút készíthetek Zsuffa Miklóssal, a Nógrádi Szénbányák vezérigazgatójával. Megjegyzem, vendéglátóm őszintén, nyiitan beszélt az SBTC helyzetéről, a klub jövőjének, működtetésének gondjairól. Ezért Is lepődtem meg, miért nem vehettem feszt *— a sajtó illetékeseként — a megelőző megbeszélésen, akkor, amikor a nyitottság, az őszinteség szellemében hirdetjük a tájékoztatás, a sajtó szerepének jelentőségét? Az alábbiakban közöljük Zsuffa Miklóssal készített interjúmat, bár meggyőződésem, hogy az illetékesek eszmecseréjén elhangzottakat beszélgetésünk nem pótolja, nem pótolhatja. — Alig negyedórája fejezték be a megye és a város sportjáért is felelős meghívottakkal megbeszélésüket. Miről tanácskoztak? —- Válaszomat kicsit mélyebbről kezdeném. Köztudott, hogy a szanáló szervezet részére elkészítettük azt a programtervezetet, melynek célja, hogy vállalatunk talpraállítása megtörténjen. Ehhez nagymértékű „fogyókúrára'’ van szükség. Nevezetesen arra, hogy minden veszteséges tevékenységet szüntessünk meg. A Nógrádi Szénbányák talpraállá- sához infrastruktúránk megváltoztatása is szükséges. Ez a racionalizálás érzékenyen érinti a sportot. Elkerülhetetlennek látszik a sportolása célokat szolgáló létesítmények értékesítése is. — Ezért, tekintettel a közvélemény érdeklődésére úgy láttuk jónak, hogy konzultációt folytatunk az illetékes megyei és városi vezetőkkel. Mostani 'megbeszélésünk témája az volt, hogyan lehetne csökkenteni a vállalat terheit Salgótarján sportéletében, hogyan lehetne ezt n kivonulást kevésbé fájdalmasan megoldani? — Mire jutottak? — Ez egy bonyolult és nehéz folyamat, melyet egy megbeszélésen nem . lehet megoldani. Széles rétegeket érint. Nagy tradíciója van az SBTC-nek, ezért érthetően a közvélemény figyelemmel kíséri működésüket. Abbán állapodtunk meg, hogy megbeszéléssorozatot kezdünk q város jelentősebb gazdasági egységeinek vezetőivel hogy rövid időn belül kialakuljon a fogadó- készségükkel kapcsolatos kép! — A közvélemény arról beszél, hogy a Nógrádi Szénbányák július elsejétől megvonja az -SBTC-nek eddig nyújtott támogatását, a klub pedig megszűnik. — Tény; hogy a sportra fordított támogatásokat radikálisan csökkentjük. Konkrét időpontot nem tudok mondani. Ez a szanáló szervezettel történő megállapodásunktól függ, s a harmadik negyedévben várható. Ekkor realizálódik, milyen ütemben csökkennek a sportra fordított összegek. — Azaz egyszercsak megszűnik a támogatás. — Amennyiben ütemterv szerint történik, tehát többlépcsős rendszerben, akkor igen. Ugyanakkor hozzátenném: közös vállalati állásfoglalásunk, hogy itt Salgótarjánban lesz döntő mértékű a leépítési folyamat. Másik támogatott egyesületünknél, a Nagy-bátonyij-Bányásznál kevésbé. — Az ön által elmondottak arra utalnak, hogy megszűnik az SBTC! — Ennek valószínűsége fennáll. Éppen ezért tárgyalunk az illetékes vezetőkkel, hogy a sport színvonala, mégha a patinás egyesületünk meg is szűnik, ne csökkenjen a városban. — Arról is hallani, hogy labdarúgóikat az SKSE, az ökölvívókat az SVT SC veszi át. Sőt egy kicsit tovább is mennék: jólértesültek beszélik, hogy a Gyöngyös — mint a Mátraaljai Szénbányák által is támogatott egyesület — átvenné az SBTC focistáit, feltéve, ha az osztályozón kivívnák az NB Il-es tagságot. Tudniillik, azzal indokolnak, hogy a Nógrádi Szénbáhyák beleolvad a Mátraaljaiba, így a Stécé is vándorol tovább. — Egyik-másik variációról én is hallottam, de most ön is mondott számomra újat... Ilyen esetekben érthető, hogy sok hír kerül napvilágra, s nagy a lehetőség, hogy valóságtartalmuk is van.. . — Az utóbbi hónapokban gyakran beszéltem az SBTC sportolóival, akik közül a szokásosnál gyengébb szereplést — akár a labdarúgóknál, akár az ökölvívóknál — azzal indokolták, hogy az ő létbizonytalanságuk is oka mindennek. .. Van-e összefüggés véleménye szerint a bázisvállalat nehéz helyzete és csapataik harmatos teljesítménye között? — Nincs. Ez a megállapítás csupán egy kitalált indok. Ez idáig biztosítottak voltak az SBTC és a Nagy- bátonyi Bányász működésének feltételei. Ugyanakkor, a szanálási eljárás a vállalatnál dolgozók széles körét nyugtalanítja, mert sokuknak a jövedelemszerzési lehetősége forog most kockán... A szanálás viszont mostanáig a sportolókat érintette a legkevésbé. Hogy mit hoz a jövő, azt a beszélgetésünkben elmondottak alapján, elsősorban a szanálási eljárás dönti el. Sportügyben egyébként már július elsején, pénteken újra megbeszélést tartunk, melyen közelebb juthatunk gondjaink orvoslásához. — Köszönjük a beszélgetést! Vaskor István Bajnokságok, eredmények, versenyek KÉZILABDA Megyei ifjúsági bajnokság, férfiak,: Érsekvadkert—Pásztó 32—14 (15—8), v.: Babják, Nemesik. Ld.: Szabó 16, ill.: Sárensz- ki 7. Magabiztos hazai siker. A sportszerüségi versenyben: 1. St. Építők 145. 2. Ersekvad- kert lfí. 3—4. Tereske és Bgy. Kábel 126—126, 5. Nagybátony 125, 6. Pásztó i.20 ponttal. A góllövőlista élmezőnye: 1. Bagi (Bgy. Kábel) 41. 2. Vincze (Tereske) 26, 3—4. Fodor (£r- sekvadkért) és Deák (St. Építők) 22—22 góllal. Tavaszi végeredmény 1. Nagybátony 4 4 - - 65- 32 8 2. TeretXé 4 3 1 - 78- 34 7 3. Bgy. Kábel 5 3 1 1 79- 69 7 4. St. Építők 5 2 - 3 78-107 4 5. Érsekvadkert 5 1 - 4 82 - 91 2 6. Pásztó 5 - - 5 41- 90 Női Húsági: St. Síküveggyár SE—Nagybátony 16—16 (6—7), v.: Szabó. Ld.: Orosz 6, ill. Balázs 6. A rangadón nem bírt egymással a két csapat. Pásztó— Rétsági ÉPSZÖV 10—12 (6—5), v.: KWferi, Szilágyi. Ld.: An- dó 6, il).: Szorcsik 8. A vendégek öt büntetőt hibáztak. A sportszerüségi versenyben: 1. Rétsági ÉPSZÖV 154, 2. Pásztó 153. 3. Nagybátony 149. 4. St. Építők Afész i44. 5. Síküveggyár! SE 135 ponttal. A góllövőlista élmezőnye: 1. Szorcsik (Rétság) 29, 2. Balázs (Nagybátony) 28, 3. Drexler (Rétság) 22. 4—5. Orosz (Síküveg.) és Pilinyi (St. Építők) 21—21 góllal. Tavaszi végeredmény 1. Síküveggyár SE 5 4 1 - 66- 37 9 2. Nagybátony 6 4 i 1 92- 73 9 3. Rétság 6 4 - 2 94- 86 8 4. St. Építők 5 1 - 4 63- 69 2 5. Pásztó 6 - - 6 63-113 — Simon — LÖVÉSZET Nagykanizsán rendezték meg a serdülők országos bajnokságát. 48 klub 540 versenyzője küzdött a helyezésekért, köztük az MHSZ-EMASZ lövészklub- gárdája is. Dormán József tanítványai kiválóan szerepeltek, hiszen az összetett csapatversenyben az ötödikek lettek. A nyílt irányzékú légpuska 20 lövéses számát Bálint Veronika nyerte 176 körös teljesítménynyel. A zárt irányzékú légpuskában, (40 lövés) Petrovics László 371 körrel második, mig légpisztolyban (20 lövés) Rácz Péter 168 körrel harmadik lett. A tarjáinak közül az első tíz között végzett még az egyéni számokban: Tóth Richard, Glen- ba Tímea, Csirke László és Nagy Andrea. TORNA Debrecenben rendezték meg a középiskolás korosztály országos diákolimpiái döntőit. A megyénket képviselő salgótarjáni Madách Imre Gimnázium leánycsapata, jól helytállt. A Hegyes! Tímea. Angyal Krisztina, Sink Katalin, Krisch Diána. Radván Csilla és Grecza Mária összetételű együttes csupán mii nimális különbséggel szorult le a dobogóról és negyedik lett. Szepesi Antal és Arkosi Annamária tanítványai sikerét dicséri. hogy maguk mögé utasították a budapesti Petőfi Gimnázium, valamint a területi döntőn győztes debreceni középiskolások gárdáit Is. TENISZ A Bgy. HVSE OB III-as csapata kettős mérkőzéssel folytatta a bajnoki pontvadászatot. A gyarmatiaknak jól sikerült az Idényzárás. A Taurus elleni hazai találkozón 7—2 arányban győztek. Pontszerzőik: dr. Halász, Nagy Z., Kalmár, Szádvári, Mészáros, Palotás és dr. Halász—'Treso páros. Az idegenben vívott Esztergom elleni találkozó is 7—2 arányú Bgy. HVSE sikert hozott. Ezen dr. Halász, Nagy Z., Kalmár, Szádvári. Mészáros, valamint a Kalmár— Tóth és a Szádvári—Mészáros párosok győztek. Az Ipoly-partiak az ötödik helyről várhatják az őszi folytatást. TÖMEGSPORT A Nógrádi Szénbányák nagy- bátonyi gépüzemének szakszervezeti bizottsága, öt üzemrészleg csapatainak részvételével rendezte meg kispályás labdarúgó- bajnokságát. A győzelmet a Gépjavító-Villamos vegyes csapata nyerte az Igazgatóság és a Szénelőkészítő gárdáit megelőzve. A programot színesítette, hogy a pihenő csapatok lövészetben is bizonyíthatták tudásukat.