Nógrád, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-21 / 147. szám
1988. JÚNIUS 21., KEDD NOGRAD 3 ;-\ gjg&| wf Import helyett export Termékskála-bővítés, és gyártmány fejlesztés eredményeként speciális varrócérnákkal jelentkezik a piacon az Albertfalvai Cérnázógyár. A nagy szakítószilárdság!) cérnákat elsősorban a bőr- és cipőipar igényli. Magyarország jelenleg 5—6 millió NSZK-márka értékben importál ilyen ipari fonalakat. A vállalatnál történt fejlesztés egyik célja, hogy ennek az összegnek mintegy 60 százalékát az itthon gyártott termékekkel váltsák ki, a későbbiekben pedig, a termelés teljes beindulása után exportra is lehetőség lesz. Javult a kereslet-kínálat egyensúlya a tartósfogyasztási- cikk-kereskedelemben A tartós fogyasztási cikkek jó részéhez — köztük a tavaly még hiánycikknek számító színes televíziókhoz, videókészüiékekhez, automa. ta mosógépekhez és fagyasztóládákhoz — az idén már jóval könnyebben jutnak a fogyasztók, s esetenként válogathatnak is a különböző típusok közül. Ennek az oka azonban elsősorban nem a kereskedelem kínálatának bővülése, hanem az, hogy ezeket a cikkeket ma már nem lehet OTP áruvásárlási hitelre megvenni, s egyikmásiknak az ára is jelentős mértékben emelkedett. A kínálat és a kereslet ilyen módon közelebb került egymás, hoz, több terméknek egyensúlyba jutott, ám ez a legtöbb esetben korántsem jelenti az áruellátás javulását. A Kereskedelmi Minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint színes televíziókból az idén már nincs hiány, e készülékeket országszerte minden üzletben lehet kapni. Gond azonban, hogy kevés az olcsó készülék, a kis- és közepes képernyővel készült színes tévékhez nem tudtak a gyártók kellő meny- nyiségű importképcsövet beszerezni. Színes televíziókészülékeket azok a vállalatok adnak részletre, amelyeknél nagyobb mennyiség van a raktárakban, s a hitelt a ke. reskedelmi cégek saját erőből nyújtják- A fekete-fehér televíziók közül a szovjet és román gyártmányok folyamatosan kaphatók, a keresettebb hazai Orion készülékekből kevesebbet kínál a kereskedelem. Az év első öt hónapjának mérlege: színes televíziókból 23 százalékkal kisebb, fekete-fehér tévékből 10 százalékkal nagyobb voLt a forgalom, mint tavaly ilyenkor. Videokészülékekből az elmúlt évben 38 500 fogott az üzletekben, s nem bizonyult elegendőnek. Noha három hazai termelő is hozzáfogott az importalkatrészek összeszereléséhez, a szűkös devizalehetőségek miatt nem tudnak elég készüléket adni a belkereskedelemnek. Az idén csökkent a vásárlók rohama az üzletekben időnként megjelenő videók iránt, a köny- nyebb utazási lehetőségek ugyanis arra késztetik a vásárlókat, hogy külföldön sze. rezzék be a népszerű készüléket. Az automata mosógépekről is ugyanaz mondható el, mint a színes televíziókról: a hazai gyártó a korábbiaknál nagyobb mennyiségű korszerű, energiatakarékos1, kisméretű, ám drága készüléket szállít a belkereskedelemnek. A tapasztalatok szerint a „nagytudású” gépeket a háziasszonyok ki sem tudják használni, hiszen a 10—15 programból mindössze néhányra van szükségük. Nagyobb a keletje a Szovjetunióból és a Csehszlovákiából származó szintén helytakarékos, de olcsóbb gépeknek, ám ezekből sincs elegendő. A hagyományos hűtőszekrények iránti kereslet és kínálat nagyjából kiegyensúlyozott, néhány keresett hazai típusból azonban kevés van. Importgépek folyamatosan kaphatók. Egyre népszerűbbek a fagyasztóládák, az élelmiszer- árak emelkedése miatt ugyanis mind többen szeretnék hosszabb ideig tárolni a házilag termesztett zöldséget, gyümölcsöt, a feldolgozott készételeket. Mélyhűtőkből az idén 220 ezret hoznak forgalomba, ez 20 százalékkal több, mint tavaly volt, ám várhatóan nem lesz elég. A kereskedelem beszerzési lehetőségei nemigen bővülnek, bár a hazai gyártó is valamivel többet szállít, mint tavaly. A közeljövőben írnak szerződést alá, amelynek értelmében a Szovjetunióból 4 ezerrel több mélyhűtő érkezik, mint amennyiben korábban megállapodtak. A hazai vállalatok közül többen részt vesznek szovjetunióbeli hűtőgépgyárak felújításában, s ennek révén várható, hogy tovább sikerül növelni az import- mélyhűtők mennyiségét. Jugoszláviából egyelőre 60 ezer fagyasztóláda behozatalára szól a szerződés, de a belkereskedelem itt is próbálja emelni az import mennyiségét. Csökkenő létszámot terveznek a vállalatok A Munkaügyi Információs Központ felmérése szerint ez az év fordulópont a vállalati munkaerő-gazdálkodásban: a termelő és a szolgáltató szervezetek a korábbi évek gyakorlatával ellenétben most összességében nem létszámuk gyarapítását, hanem csökkentését tervezik, bár ez a változás kismértékűnek ígérkezik — az összlétszám 0,5 százalékos csökkentésével számolnak a vállalatok és a szövetkezetek. Ez azt jelenti, hogy az idén a tavalyinál összességében 19 ezerrel kevesebb embert kívánnak foglalkoztatni. A felmérés szerint a tervezett létszámcsökkentések túlnyomórészt a nyugdíj mellett foglalkoztatottakat érintik. A vállalati elképzelések szerint ez év végén a múlt év decemberéhez képest 7 százalékkal, 16 ezerrel kevesebben dolgoznak majd nyugdíjuk mellett. A szellemi munkakörökben dolgozók összlétszáma várhatóan 0,2 százalékkal, 1800- zal mérséklődik, s kisebb csökkentés várható a bedolgozóként és a részmunka- időben foglalkoztatottak körében is. A fizikai dolgozók létszáma a vállalati tervek szerint összességében nem változik. Ezen belül azonban az eddigi jelzések szerint tovább folytatódik az a tendencia, hogy csökken a vállalatok igénye a betanított és a segédmunkások iránt, míg egyre több jól képzett szakemberre' lesz szükségük. A munkahely-változtatások döntő többségét az idén is várhatóan maguk a dolgozók kezdeményezik majd, jobb, kedvezőbb állás reményében. Emellett azonban a vállalatok erőteljesebb intézkedéseket tesznek az eddigieknél is a felesleges létszám leépítésére. A felesleges munkakörök megszüntetésével, vállalati felszámolásokkal, illetve átcsoportosításokkal kapcsolatban a munkáltatók által kezdeményezett létszám- csökkentés az idén várhatóan mintegy 52 ezer embert érint majd a tavalyi 15 és fél ezerrel szemben. Azok az esetek, amikor a munkáltató mond fel a dolgozójának, még így sem érik el az ösz- szes kilépések 10 százalékát. (Évente általában több mint félmillióan lépnek ki korábbi munkahelyükről más munkalehetőség vagy nyugdíjazás miatt.) A létszámmal kapcsolatos vállalati elképzelések a megyék túlnyomó részében várhatóan az országos tendenciáknak megfelelően alakulnak. A létszámmérséklési szándék Komárom megyében a legnagyobb, itt összességében 2,3 százalékkal kívánják csökkenteni a foglalkoztatottak számát, a vállalatok és a szövetkezetek. Ezt követi Fejér megye, ahol 1,5 százalékos, majd Békés és Borsod megye, ahol 1,2, illetve 1,1 százalékos nagyságrendű létszámfogyatkozást irányoznak elő a tervek. A foglalkoztatottak össz- létszámának igen szerény, 0,1—0,2 százalékos növelésére mindössze Pest és Zala megyében, valamint a fővá- rosban számítanak a munkáltatók. A vállalatok és a szövetkezetek az ésszerűbb munkaerő-gazdálkodási előirányzatok közepette is több mint félmillió új dolgozó felvételét tervezik, igaz, hogy túlnyomórészt a természetes munkaerőmozgás következtében megüresedett, de szükséges munkakörök betöltésére, az év során kilépettek pótlására. Ezt az utánpótlást az eddigieknél igényesebben válogatják meg, a csökkenő összlétszám mellett szakképzettebb, nagyobb teljesítményekre képes dolgozói gárdát kívánnak maguknak biztosítani. Napjaink technikája Újsághír: „Számítógépes ügyvitelre való áttérése harmadik évében, a közeli napokban, négy új IBM kompatibilis computert szerzett be a Nógrád Megyei Vendéglátó Vállalat. A lízingben bérelt gépek értéke eléri a két és fél millió forintot.” Kinek a bűne, ha egy sze_ mélyi számítógép nem „tudja” azt nyújtani, amit a gyártója megadott? De ne vágjunk a dolgok elébe! Szó, mi szó, az optimista hír nem adta tudtunkra, hogy a három év szinte eredménytelenül telt el, ha csak a tanulságot annak nem vesz- szük. Az előzményekről fag. gatom Bábolnai Teréziát, a vállalat főkönyvelőjét. Tanulópénz — Az ország valamennyi vendéglátó vállalata más és más úton indult el a számítógépes ügyvitelszervezés fejlesztésében — mondja. — A tatabányai „Kristály” például a nagygépes feldolgozást választotta, volt aki közös központ kialakítását ja. vasolta. Mi a helyi, kisgépes megoldás mellett tettük le a garast és felkértük a SALDO Pénzügyi Szervező és Tanácsadó Vállalatot, dolgozzon ki számunkra egy rendszert a boltelszámoltatásra és a számialikvidációra. (A bűvös kifejezések lényegében a könyvelés egyes fázisait jelentik.) A szervező vállalat e munkákból a Robotron 1715-ös típusú (NDK) gépeket ajánlotta — három diarabot —, s a szükséges programcsomaggal együtt 2,3 millió forintban állapodott meg a vendéglátósokkal. A rákövetkező két évben kidolgozták a szükséges — IBM kompatibilis! — szoftvert, s ígéretet tettek arra, hogy 1987-ben legalább a bevételelszámoltatás „indulhat”. — Már az első időszakban éreztük, hogy hibás a program — folytatja • a főkönyvelő —, s ezeket folyamatosan ki is javították. Amikor a havi bontás mellett szerettük volna megtudni a negyedéves adatokat is kiderült, hogy a gép „felül írja a tárolólémezt”, azaz a láblázat különböző rubrikáiba indokolatlan összegeket írt: hol 12 ezer, hol 2 millió forintot. A SALDO látta a kínlódásunkat és. mindvégig segített, sőt német szakembereket is bevontak a vizsgálódásba. Készségük ellenére 10 hónapig kísérleteztünk — feleslegesen. A gép, a program és az operációs rendszer együttesen nem teljesítette az általunk támasztott követélményeket. — Sőt, még mindig tart az ”gy — teszi hozzá Zsovák Zoltán számítástechnikai munkatárs, aki egy éve kapcsolódott be az ott folyó munkába. — Jártam a gyártónál is, s ott beismerték, hogy a később felajánlott 1834-es típus sem teljes egészében IBM kompatibilis, legfeljebb 80 százalékban az! — A gépcserén túl azt is vállalta a SALDO, hogy a programot ingyen átdolgozza — egészíti ki Bábolnai Terézia. — Ekkor eldöntöttük, hogy további kísérletezésbe nem bocsátkozunk és — talán a bizalmat jelzi, hogy ismét a SALDO tanácsára — beszereztünk (a hír. ben is szereplő) négy új számítógépet. Újabb jelentkező Az ügyvitel gépesítésének másik területe a munkaügyi nyilvántartás és a bér- elszámolás. A SALDO „elfoglaltsága” miatt — érthetően — a vendéglátó vállalat, a Szervezési Információs Tanácsadó Szolgálatot bízta meg a feladattal, amelynek képviselőjével, Práger Péter termelési rendszerszervezővel is szót válthattam: — A „doboz” szoftvereknek nincs létjogosultsága — magyarázza a téma ismeretében. — Állítom, hogy nincs két egyforma ügyviteli program, tehát minden egységnél „fazonra kell alakítanunk”. Persze mi is készítettünk egy alapcsomagot, amelyet a helyi sajátosságokhoz igazítunk. — Mi a garancia arra, hogy a vendéglátó nem jár lágy, mint a SALDO esetében? — Hét éve foglalkozunk továbbfejlesztéssel — moso- lyodik el. — Az itt felkínált szoftverünk már fut a SKÁLA METRÓ-ban és a Magyar Hitelbanknál is. — Ha nem módosítanak rajta, 80 százalékban már így is megfelel nekünk —, teszi hozzá Terézia. Majd rövid párbeszédbe fognak a telepítést, illetve az éles indítást illetően. Práger Péter szerint leghamarabb az októberi béreket tudják gépre vinni, de Terézia „unszolására” egy hónapot fa. ragnak, az időpontból. Nem könnyű feladat nyáron az egyeztetés, hiszen sokan veszik ki szabadságukat, de ez csak az egyik ok. Lényegesebb a másik, hiszen a szervező vállalatnak figyelemmel kell lennie az ún. fre- goli emberekre, akik egy hónapon belül akár négy-öt munkahelyen is megfordulnak, vállalati érdekből. Levélváltás A főkönyvelő szerint 2— 300 emberről van szó, tehát a dolgozók egyharmadáról. Ez is a már említett helyi sajátosságok egyike. A SALDO július elsejével vállalta a már korábban említett ügyviteli programok indítását. Annak ellenére is, hogy az ügyben részvevő szakemberei idő közben az ÉGSZI miskolci vállalatához kerültek. S bár becsületesen „bejárnak” a vendéglátósokhoz, furcsa le. vélváltásról tájékoztat Bábolnai Terézia. — Leszögezem: a SALDO minden emberit megtett az előbbre haladás érdekében, de hát az üzlet az üzlet. Humánum ide, vagy oda, három évig használták a pénzünket, amit — ha nem is teljes egészében — szeretnénk visszakapni. Illene, hogy kárpótoljanak, hiszen pont a legkritikusabb időszakban, az áfa bevezetését követően maradtunk gép nélkül. Már átutaltak 250 ezer forintot a 10 hónapos kísérletezgetés alatt kifize tett munkabérünk kárpótlásaként, és ezzel ók lezártnak tekintik ügyünket. Mi megközelítőleg 800 ezerre tartunk igényt, a másfél éves huzavona miatt. A SALDO igazgatója azt írja levelében, hogy a gépek cseréjével még jól is járt a vendéglátó, hiszen nagyobb kapacitású, korszerűbb számítógépeket küldött a Robbtronok helyett. Terézia válaszlevelében utal rá, hogy „idő közben fejlődött a világ, ami nem az önök érdeme”. S, ha másként nem megy, törvényes úton igénylik vissza pénzüket. A SALDO lelkiismeretessége tehát kevésnek bizonyult az ügy rendezésében. A „nem vagyunk hibásak” elmélet Terézia által vázolt — és a SALDO-ra utaló — cáfolata mellé engedtessék meg még egy adalék. A Computerworld — Számítás- technika című újság idei május 18-i számában, a kelet-európai mikroszámítógép- gyártásról szóló cikkben ta. Iáiható az NDK-ra vonatkozó néhány megállapítás: „A tavaszi Lipcsei Vásáron. . visszatetszést keltett a 1715/W jelzésű változat aranyéremre jelölése csupán azért, mert winchester tárat illesztettek hozzá. Tavaszi újdonságként bemutatták az A 7100/W típusú gépet, amely az NDK első, IBM PC/XT-vel kompatibilis típusa... és az ESZ—1834 típusszámot kapta.” T. Németh László Portechnikai berendezések Jnnlnsbatt 18 darab mniticikloni és 20 darab 160-as ciklont kérafteaek NDK-exporíra a Fütőber bátony- toreayei eyárában, 2,7 millió forint ériékben. — bp Rántotta záptojásból?...