Nógrád, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-15 / 142. szám
NÓGRÁDI TÁJAKON... fj^jj;> TELEXEN ÉRKEZETT... <7^ Á szociális otthon az utolsó reménysugár?! „Profi” újságárus — kiuálá dolgozd Mi újság? Van újság! * „Soha nem gondoltam, hogy az öregség majd ilyen nehéz sorsot szab rám. Maholnap hetvenéves leszek és a betegségemen kívül semmim nincs. A testvérem lányának családja fogadott be, ami egyenlő a pokollal. A családfő alkoholista, mindannyian elborult elméjének áldozatai vagyunk. Ha legalább az idősek klubjába el tudnék járogatni... De megfogyatkozott az erőm, tétlenségre vagyok ítélve. Egyetlen reménysugaram maradt — előbb- utóbb majd csak elkerülök a szociális otthonba... A kérelmet már elég régen beadtam.” Hány meg hány idős ember várja utolsó reménysugara beteljesülését, hányán lesik naponta a postást, aki meghozhatja a hőn áhított „behívót”, jeléül, hogy a kapuk nyitva állnak... Az adatok — a mögöttük álló sorsok ismerete nélkül — már önmagukban is lehangolóak. Nógrád megyében 257-en várakoznak, hogy bekerülhessenek valamelyik szociális otthonba, ehhez képest a férőhelyek száma összesen 873. Telt ház van Salgótarjánban, Balassagyarmaton, Szentkúton, Mizser- fán és Ludányhalásziban is. AZ A BIZONYOS PONTRENDSZER Nem irigylem a döntéshozókat, a rangsorolni kényszerülőket, akik a rászorultság mértékének elvét igyekeznek alkalmazni az egyes esetek elbírálásánál. Nem irigylem Fazekas Jánosnét, a megyei tanács egészégügyi osztályának szociálpolitikai csoportvezetőjét, akinek több mint másfél évtizede kell életek, sorsok felett döntenie. Maga is azt vallja: volt már sok-sok rágó- dással, töprengéssel terhes álmatlan éjszakája, amikor az objektív képet elhomályosította egy-egy élesen kirajzolódó élethelyzet. Mert valamennyi kérelmező sorsa nehéz sors. Lehet, hogy az adott környezetben a legsúlyosabb. Ám, a nagy egészben az objektív mérlegelés alapján egyelőre várat magára a megoldás. — Talán a sok rágódás szülte a gondolatot, hogy hozzunk létre egy pontozásos rendszert, amely segíthet nekünk a rászorultság mértékének megállapításában. A tanácsoktól hozzánk érkezett, szociális otthoni elhelyezéseket tartalmazó jogos kérelmeket a megyei tanács egészségügyi osztályán esetről esetre megtárgyaljuk és a pontozásos rendszer alapján készítjük el a várakozók nyilvántartását. Hogy milyen fő szempontokat veszünk figyelembe? Az egészségi állapotot, az életkort, a családi helyzetet, a lakáskörülményeket, a kérelmező jövedelmi viszonyait, valamint a kérelem benyújtásának időpontját és a területi gondozási központ elérhetőségét. A maximális pontszám 46, amely már kritikus helyzetet takar és azonnali elhelyezést sürget. — Nem túl merev ez a módszer? — Vigyázunk arra, hogy rugalmasan kezeljük, hogy igazítsuk az élet állandó változásaihoz. Hiszen emberekről van szó, akiknek a körülményei egyik napról a másikra javulhatnak, vagy súlyosbodhatnak. A RANGSOR ÉS AMI MÖGÖTTE VAN Az eddigi legnagyobb pontszámot — 35-öt — az a nagyon idős, súlyosan beteg, egyedül élő néni kapta, aki állandó gondozást, felügyeletet igényel, hozzátartozója egyáltalán nincs. A kórházi ágyról került a salgótarjáni gondozóházba a 92 éves asszony. Fia maga ás idős, Pesten él, a költségeket az édesanyjával közösen fizetik. A néni helyzetét nehezíti, hogy nemrégen combnyaktörést szenvedett. A végleges megoldást neki a szociális otthon nyújthatja. És sorolhatnánk tovább a megrázó és könnyebb eseteket, ám hely hiányában megpróbálunk tipizálni. Ugye ismerős a kép? Tágas otthon, jó anyagi körülmények, a néni mégsem érzi jól magát a fia családjában. Veszekedés naponta, a kapcsolat egyre romlik, a néni albérletbe költözik. A magányt még nehezebben bírja, mint a családi környezetet. Lelki beteg. Bár a fia mindent elkövet, elzárkózik. Nem kell a házi gondozás sem. Szociális otthonra vár. És ugye ez is ismerős? A kistelepülésen, elzárt helyen, omladozó házban tengeti életét a 81 éves, infarktuson átesett férfi. Neki már a szociális étkeztetés, a segély, a házi gondozás —, bár enyhét ád — nem elegendő. Érthető, hogy emberi körülmények közé, társaságba, állandó felügyelet alá. akar kerülni. Sajnos, a következő példa sem egyedi. Bár, még csak 58 éves, de súlyos légzőszervi megbetegedésben szenved. Alkoholista. Emiatt nincs családi kapcsolata. Régen ő tagadta meg a gyerekeit, most a helyzet visszájára fordult. Már alkalmi munMint két tojás Egy mongoljai termelőszövetkezetben, természeti ritkaságként, egy teve ikerborjakat hozott a világra. (MTI külföldi képszerkesztőség) kát sem tud vállalni, amiből korábban a pénzt szerezte. Szívességi alapon, távoli ismerősöknél húzta meg magát, ám az életmódja miatt onnan is elzavarták. Mi lesz vele? MI LESZ VELÜK? Mármint a várakozókkal. Azzal a 257 idős emberrel, akiknek a fele már több mint egy éve beadta a kérelmét. — Nem maradnak ellátás nélkül — nyugtat meg Fa- zekasné. — A gondozási központokban, a körzeti egészségügyi szolgálatoknál tudnak róluk. A mi értesítéseink nyomán visszajeleznek, hogy egy-egy idős embernek milyen támogatást, orvosi ellátást nyújtanak, ók szólnak akkor is, ha valakinél súlyosbodik a helyzet, s ezzel megváltoznak a megítélés szempontjai. Nos, ilyenkor van szükség a már fentebb említett rugalmasságra. És nagy szükség van a szociális otthonba már bekerülteknél is. Nem mindegy, hogy hol üresedik férőhely. Hogy férfiaknál, vagy nőknél, hogy olyan szobában-e, ahol hasonló egészségi állapotúak élnek. Meghatározó az érdeklődési kör, a szellemi frissesség, alaposan meg kell fontolni, hogy kit kikkel zárnak össze. Fazekasné azt is elmeséli, hogy a hozzátartozók türelmetlenek, gyakran csörög a telefon, kérnek csúnyán, kérnek szépen, „verik” az asztalt, panaszkodnak. Mindenkinek a magáé a legkritikusabb, a legsürgetőbb. Érdekes, hogy Salgótarjánban és környékén a legtöbb a várakozó. Elgondolkodtató, hogy Pásztó és környékéről igen kevés a jelentkező. Pedig ott is élnek öregek, csak — úgy látszik — még erősek a családi kötelékek is. Jó megoldás a szociális otthon? — meditálunk Fa- zekasnéval. Inkább afféle kényszerűség. Elsősorban az egyedül élő súlyos betegeknek előnyös. A kérelmezők közül sokan jobban élvezhetnék az életet egy idősek garzonházában, jobban szolgálná a testi-lelki felépülésüket néhány hónap eltöltése a salgótarjánihoz hasonló gondozóházban. És többjüknek elegendő lenne az idősek klubja, a jelenleginél jobban működő házi gondozószolgálat, a családi környezet. De hát hol van ma még elegendő idősek garzonháza, elegendő gondozóház? És hol van ma már a többgenerációs család? Kiss Mária Gyakorlati haszna is van Lavinajelző készülék A kazahsztáni Kirov Állami Egyetem tudósai az egyetemhez tartozó kísérleti üzem munkatársaival közösen egy olyan készüléket fejlesztettek ki, amellyel meg lehet állapítani a talaj nedvességtartalmát. A készüléket sikeresen kipróbálták egy Csimbulak nevű lavinakutató állomás közelében. A hegyekben felgyülemlett hó mennyiségére vonatkozó adatokat felhasználták a lavinaveszély előrejelzésére és a földek öntözésére használt hegyi folyók vízhozamának megállapítására. Gondolkoztak már azon, hogy mekkora egy „egyszemélyes” újságospavilon? Elképzelték már azt, hogy milyen hideg lehet benne télen és milyen nyáron? Önök szerint könnyű ezer és ezer emberrel, illetve újsággal bánni? Kiss Károlyné, beszélgető- partnerem, minderről és sok másról szólal meg az alábbiakban. — „Millió egyszer” vásároltam már önnél újságot. Tulajdonképpen mikor került a postához? — Először hírlapkézbesítő voltam. Ennek december elsején lesz huszonöt éve. Három fiam, piciny gyermekeim mellett munkát kellett vállalnom. Így került a váltamra a „divatból” már lassan kimenő hatalmas postás- bőrtáska. Mit tagadjam, emlékszem a „postás” Kissnéfe is. A hatvanas években ugyanolyan törékeny asszonyka volt mint most. Akkor nem kérdeztem tőle, de most igen. — Nem „húzta le” a vállát a postástáska? — Nem egy retikül volt az biztos, de hát én vállaltam, és amit vállalok, azt mindenki megelégedésére igyekszem csinálni. — Pedig akkor még újságosládák sem voltak a lépcsőházakban. .. — Bizony, naponta föl kellett menni jó párszor a harmadik emeletre. — Milyen területen dolgozott? — A salgótarjániak Vásártérként ismerik, ennek egy jelentős része tartozott hozzám a többemeletes bérházaival. — Persze nélcém ön a postáról is ismerős. Ott kezdte el a hírlapárusítást? — Hat évig voltam hírlapkézbesítő, utána a megyeszékhely központi postaépületében árusítottam az újságokat tíz évig. Nagyon sok ismerősre leltem a pulton keresztül. A mába nyúló többszálú kapcsolatot ott kezdtem el szőni. — Hány szálú ez a kapcsolat? Több száz, vagy több ezer? — Hű, ez nehéz kérdés... Nem akarok valótlant állíAz egyik ismerősöm a minap titokban elárulta, hogy szívesebben olvas az öngyilkos cethalakról vagy az afrikai sáskajárásról, mint honi tehenészetünk nyilvánvaló eredményeiről. Teszek még egy utolsó kísérletet, hogy meggyőzzem helytelen magatartásáról, bár jól tudom, meddő vállalkozás az egész. Egyik tehenészetünkben külföldi delegációt vártak. A minél kedvezőbb benyomások keltése érdekében kijelöltek egy fő-fő felelőst. A fő-fő felelős körbejárta a tehenészetet, és megállapította, hogy seregnyi hibát követtek el a legutóbbi átalakítás során, olyany- nyira, hogy a helyzet valóságos kínszenvedés volt jószágnak-gondozónak egyaránt. Mit volt mit tenni, ismét gyökeresen át kellett alakítani a tehenészetet. A fő-fő felelős megszemlélte az új tehenészetet, és általában meg volt elégedve, csak az ütött-kopott, piszkos bokszok nem nyerték el a tetszését. Azonnal kiadta az utasítást, hogy fessék égszínkékre a bokszotani. Maradjunk annyiban, hogy nagyon sok. — Vagyis kialakult vevői törzsköre van. — Igen. Ezt inkább a vásárcsarnok előtti újságospavilonban eltöltött éveknek köszönhetem. — Hogy került az „egyszemélyesbe”? — Negyedik gyermekem, kislányom, betegeskedése miatt kértem oda magam egy műszakra, a postán ugyanis két műszakban dolgoztam. — Számomra, és ezért ne haragudjon meg, olyan az a 1 pirinyó pavilon, mint egy magánzárka. Nem hatalmasodott el néha önön a bezártság érzése? — Elfoglaltabb vagyok annál, hogy ilyesmivel törődjek. Aztán ha kifogok egy üresjáratot ott van körülöttem a rengeteg lap, a soksok néma barát, amelyek megosztják velem „belső magánéletüket”. — Melegen vall foglalkozásáról, de kétlem, hogy a téli hidegben elegendő a belső melegség az újságospavilonban. .. — Télen hősugárzóval fűtünk; igaz, ez inkább csak a lábat melegíti, de az is valami... — És nyáron? — Nyáron nemcsak a Iákat, ami különben a szemre is rendkívül előnyös hatással van. A teheneket kiterelték az istállóból, és a gondozók nekiláttak a mázolásnak. Estére már olyan kéken csillogtak a bokszok, mint az Adriai-tenger. A tehenek a szabad ég alatt töltötték az éjszakát, reggel azonban mindegyikük elfoglalhatta az eredeti helyét. Igaz, kissé sebtében történt a bekvártélyozás, mivel még nem száradt meg a festék, és néhány marhának festé- kes lett a lapockája, a szügye és a homloka. Üj, eddig ismeretlen fajta kérődzőit tehát az istállóban: a barna-kék foltos szarvasmarha. A fő-fő felelős majd megpukkadt mérgében. Ezerféle megtorlást helyezett kilátásba a gondozóknak, és tüstént kicseréltette a tehénállományt. Ellenkező esetben valamennyi jószágot acetonba mártott pamutronggyal kellett volna órák hosszat csutakolni. Esteféle meg is érkeztek az új marhák, és szép sorban elhelyezték őket. bunk fő, hanem a fejünk is. — Mondana néhány szakmai titkot, azaz mitől jó eladó valaki? — Elsőként említem a pontos számolást. Ha a vevő észreveszi, hogy akár tíz fillérrel is becsapták, legközelebb máshová megy. Nagyobb tétel esetén nerp szégyen papíron számolni. Nem szabad becsapni a vevőt régi lapok eladásával sem. Bármit is kérdezzen, türelmesen kell fogadni és válaszolni. Pontos tájékoztatást kell adni azért, hogy ne mászkáljanak és ne keresgessenek feleslegesen újságokat. így érem el azt, hogy szinte „naprakészen” jön hozzám az olvasó. Természetesén ekkor már kedvenc, vagy igényelt újságjaival fogadom. Ja, és ki ne felejtsem: reggelente hallgatom a lapszemlét, ezt szakmai kötelességnek tartom. — Megbeszéli vevőivel az érdekesebb témákat? — Magától értetődik. Legutóbb, például a pártértekezlet kapcsán „politizáltunk”. — Otthon is forgatja az újságokat? — OTP-számlán vagyunk előfizetői a NÓGRÁD-nak, a Népsportnak, a Családi Lapnak és a Magyar Konyhának. — Újságon keresztül még nem beszélt vásárlóival. Mit üzen nekik? — Nagyon szépen köszönöm valamennyiüknek, hogy mindenhová követnek. ☆ Kiss Károlyné nemrégiben Salgótarján legmodernebb hírlapüzletébe került: a Palóc téribe. A hírlapüzlet kirakatain azóta már meglátszik a „profi” ténykedése — friss és bő a kínálat. Ha elfogy valami, máris megy a telefon a postára az utánpótlás érdekében. Az üzlet felfutásával elképzelhető, hogy a nyitva tartás idejét vasárnap és hétfő délután bővítik. Most pedig pontot teszek az írás végére, mennem kell, mert Kissnénál eltetettem egy újságot... A gondozókból azonban már annyi erőt kiszívott az előkészítő munlka, hogy alig tudtak talpon maradni, és úgy kóvályogtak, mintha cecelégy csípte volna meg őket. Mindez arra késztette a fő-fő felelőst, hogy őket is kicserélje. A küldöttség látogatása minden várakozást felülmúlt, és a vendégek maradéktalanul meg voltak elégedve a látottakkal. A fő-fő felelős azonban csak az utolsó pillanatban sóhajtott fel megkönnyebbülten, mivel csak a végén derült ki, hogy a delegációt is kicserélték: állattenyésztési szakemberek helyett geológusok, lelkészek és banktisztviselők érkeztek, akiknek csupán halvány elképzelésük volt a tehenekről, a lovakról és a kecskékről. A küldöttség tagjai a vendégkönyvben rögzítették legfrissebb benyomásaikat, és távozásuk után minden ismét a helyére került. Bolgárból fordította: Adamecz Kálmán Benkő Mihály Kép: Bencze Péter Idegnyugtató JORDAN POPOV:
