Nógrád, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-30 / 128. szám
NÓGRÁDI TÁJAKON... MAI AJÁNLATUNK KOSSUTH RADIO: 8.20: Hogy tetszik lenni? 9.00: a hét zenemüve 9.30: a hét költője: Fernando Pessoa 9.42: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék 10.35: Haydn: G-dúr szimfónia. No. 88. 11.00: Politechnika *88. Prága 11.20: Decsényi János női karaiból H.34: a Balogh család 12.45: Utak, ösvények 13.00: Klasszikusok délidő. ben 14.10: Klára utazásai 14.30: Budai Ilona és a Szederinda együttes felvételeiből 15.00: Szépirodalmi figyelő 15.30: Kóruspódium 16.05: Hangoló 17.00: Ecomix 17.30: Klasszikus operettekből 17.55: Régi magyar táncok 19.15: Legyen a vendégünk! 20.15: örökzöld dallamok 20.56: Gobbi Hilda rádiós szerepeiből 22.30: Barangolás régi hanglemezek között 22.50: Haydn és Schumann müveiből PETŐFI RADIO: 8.05: Népdalok, néptáncok 9.05: Napközben 12.10: Az egerlandi muzsikusok felvételeiből 12.30: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik 13.05: Slágermúzeum 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.05: Kölyökrádió 17.30: ötödik sebesség 18.30: Tipp-topp parádé j9.05: ..Vallomásra küldöm...” 19.30: Sportvilág 20.03: Rockújság 21.05: Akár hi-fi, akár nem 22.00: ..Szép szerelmes történet” 23.00: Könnyűzene esti hangulatban MISKOLCI STUDIO: 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Reggeli körkép. Hírek, tudósítások, információk, szolgáltatások Borsod, Heves és Nógrád megyéből. — 17.30: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 17.35: Fórum... Mindnyájan közlekedünk. Telefon: 35-510. Szerkesztő: Paulovits Ágoston. Műsorvezető: Szemes István — El szeretném mondani. Paulovits Ágoston jegyzete. (Közben: 18.00—18.15: Eszak-ma- gyarországi krónika — Lap- és műsorelőzetes.) MAGYAR TELEVÍZIÓ: 2. MŰSOR: 2t.00: Körzeti tévéstúdiók — Budapest — Pécs — Szeged BESZTERCEBÁNYA: 1. MŰSOR: 16.45: A nap eseményei pár percben 16.55: Iránytű 17.45: A rendőrség nyomoz 17.45: Bratislava! magazin 18.20: Esti mese 18.30: A tv-híradó sajtóértekezlete 19.10: Gazdasági jegyzetek l9.20: Időjárás-jelentés 19.30: Tv-hiradó 20.00: Zavaros vizek. Tévéjáték. 3. rész. (Ism.) 21.20: Sporttükör 22.20: Kérem, szóljanak hozzá .. . 23.00: Hírek 2. MŰSOR: 16.40: Iskolatévé 17.00: Hírek 17.05: Termések és magok terjedése 17.35: A 21. emelet adása 18.00: Elveszett melódia 18.30: A hét eseményei magyar nyelven 19.00: Tévétorna 19.10: Esti mese 19.20: Időjárás-jelentés 19.30: Tv-hiradó 20.00: Prágai tavasz *88 21.55: Időszerű események 22.01: Időjárás-jelentés 22.05: Ez történt 24 óra alatt 22.20: w. Whitmann költészete MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: A halálosztó. Színes amerikai fantasztikus kalandfilm. — Kamara: Szerelmi álmok I—II. Színes magyar film. — Kohász: Ki korán kel, aranyat lel. Színes, szinkronizált csehszlovák ifjúsági film. Mesebérlet: Ki korán kel, aranyat lel. — Zagyvapálfalva: A zsaru nem tágít. Szinkronizált, francia bűnügyi film. — Balassagyarmati Madách: Fél 4 és 8-tól: A taxisofőr (16). Színes amerikai film. Háromnegyed 6-tól: Niagara. Színes USA-film. Mesebérlet: Hugó, a víziló. — Kamara: A szenvedély hatalma (18). Színes holland film. — Kisterenyei Petőfi: Reméljük, lány lesz! Színes, szinkronizált olasz filmvígjáték. — Bátonytere- nyei Petőfi: Az Ibafai kov- boj. Színes magyar film. — Pásztói Mátra: Harc Rómáért I—II. Színes, szinkronizált NSZK—román történelmi kalandfilm felújítása. — Szécsé- nyi Rákóczi: 4-től: Lolka és Bolka meséi. Színes lengyel rajzfilmsorozat. 6-tól: A bolygó neve: Halál (16). Színes, szinkronizált USA fantasztikus film. — Karancslapujtő: Üdvözítő kegyelem. Színes, szinkronizált angol film. — jobbágyi: Tiszta Amerika (16). Színes magyar film. — Nagy- lóc: Mesebérlet: A szél harcosai. — Érsekvadkert: Hintőpor. Színes, szinkronizált olasz filmvígjáték. Székely kapu D/lagyarMándorbart Szokatlan a palóc vidéken a díszes faragást} székely kapu, annál örvendetesebb, hogy vállalkozó kedvűek a nógrádi porták bejáratához is készítenek az erdélyi területeken megszokott építményeket. Magyarnándorban a múlt évben állították fel Majoros Zsoltéknál a faragott kaput, amelyet az ügyes kezű Frank Antal készített sokak csodálatára. —kulcsár— TELEXEN ÉRKEZETT... Színházi esték Kakuk Marci Felavatták az Erdei Művelődés Házát Visegrádon Felavatták szombaton Vi- segrádon, a Jurta kemping közelében, a Makovecz Imre építész tervei alapján készült Erdei Művelődés Házát. A létesítmény, amelyet a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság finanszírozott és üzemeltet, látványnak sem utolsó. A Mogyoróhegyre épült, félgömb alakú építmény tetején sárgaréz borítással, oldalának gyepfedésével pedig a felkelő napot szimbolizálja. A művelődési házat vasárnap Berdár Béla. a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság főigazgatója avatta fel. Mosolyreud Tiszadobon az Ilku Pál Gyermekvárosban szombaton avatták a nemzetközi Mosolyrend második hazai lovagját. A Lengyelországból elindult kezdeményezés nyomán a világban már több mint háromszázan részesültek ebben a kitüntetésben a gyerekek szavazatai alapján. 1986 karácsonyán Halász Judit színművésznő lett Magyarországról elsőként a Mosolyrend tagja, idén pedig a Képes 7-hez, a Pajtáshoz és a televízióhoz beküldött javaslatok alapján Janikovszky Éva írónő részesült ebben a kitüntetésben. ,,Én nézek?!” — csodálkozik Marci rafinált, férfias alázattal a korosodó, de még gusztusos nagysága rendreutasításán. — „Csak a hála néz ki a szememből.” Ehhez hasonló elmésséggel van tele Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marci című regényciklusa, amelynek első darabjai még a húszas évek elején születtek, s amelyért 1949-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. A festőként és muzsikusként is tehetséges Tersánszky egész életében vonzódott a szabadabb lét felé, az olyanféle, látszólag erkölcstelen és felelőtlen alakokhoz, mint említett regényének hőse. Ezért is tudta Marcit annyi színnel és mindenféle kópésága ellenére, annyi rokonszenvvel megírni. S Kakuk Marciból végül is szimbolikus figura lett; annak a férfinak a jelképe — amilyenek egy kicsikét valamennyien vagyunk —, aki szeretne könnyen, ha lehet, munka nélkül érvényesülni, közben asszonyokkal cicázni, a cél érdekében hazudva a szépet, kissé csalva a másikat, de soha meg nem alázva. A Tersánszky-regényből készült zenés bohózat remek színpadi alapanyag. Létrehozója, Örkény István a Kakuk Marci szerencséje című részből építkezik, olyan szerencsésen, hogy sikerül átmentenie minden tartalmi és verbális értéket a teljesen más művészeti ágba. A színdarab alakjai is hús-vér, valóságos emberek, a helyzetek is reálisak. Felvonul itt a Marci körüli világ valamennyi jellegzetes alakja, a részeges mesterember, a kikapós menyecske, a számító vénasszony, az elhanyagolt, fösvény úriasszony, a szellemileg gárgyult mél- tóságos úr, az élvhajhász szolga, a tüsténkedő, ostoba rendőr, a tisztaságukat még őrző, ifjú leányok. Ez a harmincas évek Magyarországának egyik jellemző szelete. Mulatságos, egy kicsit sajnálandó, egy kicsit megvetendő. S nemcsak a szereplők nevetségesek, hanem legtöbbször a helyzetek is. Csemer Géza ügyes verseket írt a műhöz, s élvezetes Szakcsi Lakatos Béla népzenei fogantatású muzsikája. Szegvári Menyhért rendező — aki Győrben vendégként rendezte meg az előadást, melyet a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ színpadán láthattunk a minap — kiaknázza a darabban rejlő lehetőségeket. s paradox módon: ízlésesen, ordenárén állította színpadra a tanulságos történetet. Mindvégig azt hangsúlyozza, amit a végén énekben is összefoglalnak a szereplők, hogy forgandó a szerencse, egyszer nevetünk, másszor sírunk, de (vagy tehát) fölösleges búslakodnunk, az életnek örülnünk kell. S bármennyire is elkoptatott ez az intelem, nekünk, akik nap mint nap annyi gond közepette létezünk, jól jön ez a biztatás, és a bölcs ember meg is fogadja. Hiszen a sí- rás-rívás sohasem változtatta meg a világot; csak az egészséges, tettre kész derűnek van esélye rá. Persze Szegvári rendezésében észrevehető itt-ott némi következetlenség — például a második részbeni sötétség nem egyformán az mindenkinek, ámbár igaz,- nem is vagyunk egyformák —, de különösebben nem zavarják az élményt, esztétikai érzékünket; meg aztán egy bohózatban sokkal több megengedhető. mint más műfajokban. A győri színészeket nem ismerjük Salgótarjánban, (a hetvenes években a sokáig Szolnokon játszó Baranyai Ibolya kivételével). s meg kell hagyni: kellemes benyomást tesznek ránk. Magas szintű játékkultúra jellemzi az együttest. Név szerint is szükséges azonban kiemelnünk Ats Gyulát (a részeges Bojnvik). Patassy Tibort (méltóságos), Gyön- gyössy Katalint (méltósága), Simon Kázmért (öreg naplopó). Bács Katit (szobalány) és a címszereplő Maszlag Istvánt. Az általuk alakított figurák kiváltképpen élnek a színen, mert színészi munkájukká] pontosan ábrázolnak egy-egy jellegzetes karaktert. A díszletek meseszerűsége, a jelmezek koszlottsága jól illik ehhez a kópémeséhez. Sulyok László Ballagás az ipariskolákban Az elmúlt hét végén, a három Nógrád megyei ipari szakmunkásképző intézetben búcsúztak a végzős növendékek tanáraiktól, diáktársaiktól, az alma matertől. A salgótarjáni 211. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben, a balassagyarmati 217. Számú Szondy György Ipari Szakmunkásképző Intézetben és a bátonyterenyei Zsinkó Vilmos Ipari Szakmunkásképző Intézetben. Képünkön a salgótarjáni ballagok egy csoportja. fotó: —bp— Vologda! rajzok Erdei Sándor „útijegyzetei” ■ egutóbb a moszkvai Kozmosz Szállóban rendezett tájképbemutatón és -vásáron gyönyörködhettem több tucat szovjet művész tájképeiben. Természetesen, ez a bemutató is csupán ízelítő volt annak idején a több európányi terület vidékeinek hangulatáról, a tájakból kibomló emberi alkotások méreteiből, a tizenegy időzónában élő emberek mindennapjaiból. Ez az ország, a Szovjetunió méreteiben valóban lenyűgöző, a képek sajátos módon érzékeltették, hogy például a közel és a távol fogalma mi mindent jelenthet. Az is nyilvánvaló, hogy a tizenöt köztársaság, az autonóm területek, a 180 kis és nagy létszámú nép hazáját, e haza szigeteit, tengerszorosait, tavait, hegyeit, folyódt, síkságait, vagy épp ipari tájait még csak vázlatosan sem veheti számba egyetlen — mégoly gazdag — ^kiállítás sem. Számomra viszont meggyőzően jelezte ez a hajdani bemutató azt a mély érzelmi viszonyt, amely a festőket jellemzi, midőn a haza tájairól szólnak. Érdekes volt megfigyelni a tárlaton a nemzeti sajátosságok érvényesülését is, például a baltikumiak szigorúbban szerkesztenek, a moldáviaiak harsányabbak, a közép-ázsiaiak színei égőbbek és így tovább. Valamely táj hatása alól az utazó sem vonhatja ki magát. Különösen nem, ha művész. Ez a hatás természetesen nemcsak közvetlen — bár az is —, hanem rendkívül összetett. Mindenesetre érvényesek e szempontból is V. Jegoricsev szavai: „. . .a haza nem csupán földrajzi fogalom, s nem csupán a gyermekkorból oly’ jól ismert erdőket, mezőket, vizeket, hegyeket, városokat és falvakat, s bolygónk egyik vagy másik sarkáról — legyen az Oroszország vagy Magyarország — származó embereket jelenti. A haza — bensőséges érzelem, gondolat, az ember meghitt viszonya ahhoz a természethez és néphez, amely fizikailag és erkölcsileg is nevelte. A haza fogalma a szülőfölddel való szoros kapcsolatot es a szülőföld lelki gazdagságának közös érzékelését is jelenti.” Ami érvényes saját hazánkra, érvényes más népek hazájára is. Aki más hazáját járva, más népek között forogva nem érzékeli e viszony szorosságát és eltéphetetlenségét, az saját hazáját sem szeretheti, a szó, a fogalom mélyebb értelmében. Az nem érzékeny ember, nem nyitott. A művészetek művelői számára pedig ez a fajta érzékenység és nyitottság is az alap- követelmények közé tartozik. Mindez a Salgótarjánban élő Erdei Sándor iparművész Vologdai rajzok címmel rendezett kiállításán jutott eszembe a Salgótarjáni Egészségügyi Szakközép- és Szakiskola iskolagalériájában. A művész Borsod-Aba- új-Zemplén megyei kollégákkal együtt több hetet töltött korábban a vologdai tájakon, ahol nemzetközi művésztelep résztvevőjeként dolgozott. A kiállítás a tanév utolsó heteiben várta az iskola tanulóit ér. vendégeit. Salgótarján érdeklődő közönsége nem szűkölködik képzőművészeti tárlatokban, mindazonáltal Erdei Sándor útirajzai a galéria szerény körülményei közepette is csöndes örömmel tölthették el a látogatókat, mindenekelőtt az iskola tanulóit. A művész rajzaiból egy sajátos északi tájkép, eleven népi kultúra és ősi történelmi múlt bontakozik ki. A „műfaj”, a rajzos útijegyzet szerény, ám fontos és friss reagálásról vall. Ez a frissesség az előnyei közé tartozik. Erdei Sándor Vologdai rajzaiból mindenekelőtt érzelemgazdagság, ezen belül az intimitásra való hajlam sugárzik, visszafogottan. de érzékelhetően. A táj atmoszféráját átélhetőes közvetítik. Mindenesetre ezek a rajzok nem elvontan közvetítik a természet, és az emberi élet szerves egységének lényegét, hanem életszerűen és mélyen egvütt- érezve a tájjal és az emberekkel. A kis tárlat hangulati egysége ugyancsak ebben a szellemiségben rejlik. Erdei Sándor útirajzainak egy része a táj szépségét közvetíti, az évszakok körforgását. A rajzok másik csoportja a történelemre is utal, amikor az orosz templomok hófehér és arany ragyogását a táj varázslatos keretében, a fehér törzsű nyírfák villogtatásával mutatja be, színek nélkül, pusztán a vonal erejével. C sak emlékeztetek arra, amiről éppen napjainkban sok szó esik világszerte, az orosz ortodox egyház millenniumára. A régi Oroszország a X. században vette föl a kereszténységet — legkorábban a kijevi nagyfejedelemség virágzott föl —, művészete bizánci hagyományokra támaszkodott, meghatározó művészeti ága az ikonfestés volt. Erdei Sándor rajzain ezek a templomok is ott állnak a vizek partján, az erdők árnyékában, a mezők virágai között. Ott állnak a történelemben, őrzik csillogó ikonjaikat, az óorosz művészet egyetemes értékeit. Erdei Sándor Vologdai rajzai, friss vázlatai üde vallomások a tájról és az emberről. Tóth Elemér
