Nógrád, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-28 / 127. szám

SPORT V SPORT Diák-sportegyesület Vcmyarcon Mérkőzések előtt Hég az NB ll-ben, már az osztályozó küszöbén Csak a csodában bízhat az SBTC Két esztendeje került Vá­nyaiéra, a helyi Veres Pál- né Általános Iskola igazga­tója, Gerhauser Pál. A fia­tal, agilis pedagógust kí­váncsisággal fogadta a tan­testület, meghallgatva, el­képzeléseit, terveit. Az első beszélgetéseken került szóba a sport szerepe, az élsport és a tömegsport kapcsolatá­nak kérdései. Hamarosan megfogalmazódott az az el­képzelés, melyet a megújuló diáksport'mozgalom első hó­napjaiban meg is valósítot­tak: diák-sportegyesület ala­kult, megyénk óktatási in­tézményei közül elsőként. A DSE megalakításában döntő volt a tantestület egy­séges állásfoglalása. Elsőd­leges céljukként azt fogal­mazták meg, hogy a legak­tívabb, legmozgékonyabb sportológyerekek mellett minden tanulónak biztosít­sanak rendszeres testedzési lehetőségeket. Amikor megalakult az egyesület, a vanyarciak még tapogatóztak az új szerveze­ti forma működtetésén. Pe­dagógusközösségük min­den tagja vállalt feladatot a DSE-n belül, a gyerekek oe- dig elmondták igényeiket. Ezután került sor — a sze­rintük legkellemetlenebb fel­adatra —, az adminisztáció- ra. A vanyarciak úgy vélik, hogy a kissé bonyolult, hosz- szadalmas adminisztráció fe­lesleges a mozgalomban. Mi­vel ők önálló diáksport­szervezetet hoztak létre — azaz önálló irányításút és Az utóbbi évtized honi labdarúgásának egyik leg­tehetségesebb, ugyanakkor legellentmondásosabb egyé­nisége Törőcsik András. A tarjáni közönségnek nem­igen adatott meg testközel­ből szemlélni a táncoló Tö- rőt. Először 1980 tavaszán lépett a Kohász-stadion gyepszőnyegére, ám negyed­óra elteltével — megelégel­ve Varga gondos védőőrize­tét — lekívánkozott a pá­lyáról. . . Második vendég- szereplésére, e hét szerdáján került sor. amikor a Volán SC NB Il-es csapatának já­tékosaként, az SBTC ellen lépett pályára. A profivilágot is megjárt, már 33. életévet taposó Tö­rőcsik, klasszisa ugyan kis­sé megkopott, azért mégis­csak ő „a Törő”...! Játékát, néha előforduló félrelépéseit ma is élénk érdeklődés kí­séri. Felkészültem a vele való találkozásra, előre elkészí­tettem a kérdéseket. Ahogy elkezdtem, a kíváncsiskodást, Törőcsik nem zavartatta magát. Nem sokat beszélt, egy-egv elejtett szóval, eset­leg tőmondatokkal válaszol- gatott. Így meglehetősen rendhagyó beszélgetés kere­kedett rövid diskurzusunk­ból. melyben a kérdések terjedelme meghaladta a vá­laszokét. Kissé rezignáltan mondta: hagyjuk a pályafutását fir­tató kérdéskört, ugorjunk in­kább a jelenbe. Indokolta is. nevezetesen azzal, hogy ő már 1984-ben eltűnt a ma­gyar foci élvonalából és mondókája azóta már nem érdekel senkit. Emlékszem, egy időben minden áron el akarták ad­ni. Neves csapathoz szándé­kozták, végül a francia II. önállóan gazdálkodót —, egyébként is számos prob­lémájuk volt. Miért kell kü­lön betétkönyv, külön bé­lyegző? Miért kell állam az államban? — hangzott el sokszor a megválaszolásra váró kérdés. A kételkedő hangok elosz­latásában az iskola testne­velőinek szervezőmunkája, az igazgató biztatása sokat lendített. Bekapcsolódott a szervezésbe az úttörőcsapat is, élükön a mozgalmi, szer­vezeti életet jól ismerő, gya­korlott, tapasztalt pedagógu­sokkal. A DSE lassan elkezd­te a munkát, mely a mai napig is jó színvonalú, min­denki örömére és megelége­désére működik. A Vanyarci Általános Is­kola diák-sportegyesületében — a gyerekek igényei alap­ján — atlétika, asztalitenisz, labdarúgó, kézilabda, ko­sárlabda, karate, sakk és torna sportcsoportot alakí­tottak. A rendszeres foglal­kozások mellett, sok más programot biztosítanak a ta­nulóknak. Havi _ két alkalommal szer­veznek kirándulásokat: a péntek a túrázás napja. Ta­valy Ráckevén voltak úszó­táborban, az idén a Ve­lencei-tóhoz mennek hason­ló céllal. Az iskola névadó­jának születési évfordulóját minden évben emléktúrával ünnepük meg. A DSE nem feledkezik meg felnőttsegí­tőiről sem. Pártoló tagjaik számára asszonytornát szer­veztek. Ezekre szerdánként • osztály jutott Törőcsiknek. Akkor sokan bánkódtak, va­jon ennyit érne a mi féltve dédelgetett kincsünk? Be­szélgetőpartnerem úgy mond­ta, hogy az idegenlégiós élet­től nem várt csodát, kizá­rólag az anyagiakért vállal­kozott erre a csöppet sem felemelő tingld-tanglira Hogy ’miért távozott idő előtt a gattoktól? Erre is volt magyarázat. Megsérült, megingott helye csapatában, ezért kérte: bontsák fel szer­ződését, váljanak el békében, inkább hazajön. Visszatérése után a köz­vélemény élénken figyelte alakításait, melyek a pályán kívülre korlátozódtak. Több­nyire eltűnéseiről hallhat­tunk. Aztán edzett az MTK- ban, majd nyoma veszett. Erről — ismét csak félsza­vakban — annyit mondott hogy szívesen ment volna Verebes Józsihoz, mert a Dózsából már elege volt. Az újpestiek viszont jól kiszúr­tak vele. Túl magasra sró­folták „forgalmi értékét”, majd áron alul eladták a Honvédnak. Kispesten azon­ban nem érezte jól magát, véleménye szerint nem is tudott volna gyökeret eresz­teni a csapatban, ezért régi barátai — Bálint és Martos — hívására a Volánhoz iga­zolt. Igaz, csak a második vonal jutott így osztályré­széül, ám ez egv csöppet sem sérti hiúságát. Néhány hónappal ezelőtti amerikai kiruccanásával folytattuk beszélgetésünket. Erre mint egy halva szüle­tett ötletre emlékezett. Ami­kor ugyanis a tengeren­túlra érkezett, már javában tartott a bajnokság, ezért nem is számíthatott szerző­déskötésre. Amikor megem­kerül sor. A DSE jogi tagjá­nak, a Káliói Építőipari Kis­szövetkezetnek családi sport­napokat rendeznek. Az elmúlt időszakban, már „ a DSE működésének idején, a sportolási feltételek is ja­vultak. A szülők, valamint a káliói szövetkezet segítségé­vel 100 méteres futópályát és egy súlylökőkört építet­tek. A DSE megalakulásakor tartottak attól, hogy a sport vajon nem megy-e a tanu­lás rovására? Mint tapasz­talataik mutatják: egyálta­lán nem! Az iskola délutáni programjait táblázatos rend­szerbe foglalták. így — mintegy étlapszerűen — vá­laszthatnak a tanulók a sza­badidős-tevékenységi for­mákból. Az önálló választás alapján minden gyereknek állandó heti, napra bontott délutáni időbeosztása van . Vanyarcon úgy tartják, hogy — a néha-néha feltűnő gondok ellenére — egy olyan szervezeti keretet hoz­tak létre, melyben a tanulók — az úttörőmozgalommal párhuzamosan — megtalál­ják a kedvükre való időtöl­tési, kikapcsolódási lehető­ségeket. A Veres Pálné Általános Iskolában szeretnék, ha ér­deklődő intézmények képvi­selői akár tapasztalatcserére, akár együttműködések kiala­kítására, a közös sportolás feltételeinek megteremtésé­re, ellátogatnának ebbe a csendes kis községe, ahol a megújuló diáksportmozgalom sikereiért sokat tettek. Törő Volán-mezben. lítettem a legújabb elter­jedt híreszteléseket, misze­rint mégis egy kanadai te­remfocicsapathoz szerződik, s gyorsan soroltam aggályai­mat is, hogy lesz-e elég akaratereje, bírja-e majd a felfokozott tempót, majd kí­váncsiskodva kérdeztem, va­jon mennyi pénz üti a mar­kát, fanyar mosoly kíséreté­ben mondta: ez egy tovatűnt lehetőség. Azonnal kellett volna utaznia a próbajáték­ra, jelenlegi klubja azonban csak a bajnokság befejezése­kor hajlandó elengedni... Végezetül arról érdeklőd­tem, minek köszönhető hir­telen formajavulása? Erre elmerengve kibökött az ab­lakon. „Annak, hogy jó idő van!” Kitört belőle az ős kaján.. . B. R. Vasárnap a másodosztá­lyú labdarúgó-bajnokság 35. fordulójára kerül sor. A párosítás: Bp. Volán—Ka­zincbarcika, Nyíregyháza— III. kér. TTVE, Komló— Szekszárd, Kecskemét— Ózd, Építők SC—Veszprém, Szeged—Metripond, Ajka— Csepel, Eger—Szolnok, Nagy­kanizsa—Dunaújváros. Az SBTC csapata idegen­ben lép pályára. 17 órai kezdettel a Diósgyőri VTK ellen szerepelnek a „vas­gyári katlanban” Répás Bé­la tanítványai. A két együt­tes találkozói hosszú időn át északi rangadónak szá­mítottak, de még az NB I- ben! Napjainkra alaposan megváltozott a helyzet. Mind a DVTK, mind a Stécé, a másodosztályban vegetál. Lehet, hogy a tarjániak nem sokáig... A tabella 18. helyét „bér­lő” SBTC sorsa — úgy tű­nik — megpecsételődött. A fekete-fehéreken már csak a csoda segíthet — meglehet ilyen csodák elég gyakoriak a honi labdarúgásban —, mégis a valóságnál marad­va : elkezdhetik a készülő­dést az osztályozóra! Hogy miként süllyedhe­tett az SBTC ilyen mélyre, azt a klubvezetés és a szak­mai vezetés együttesen vá­laszolhatja meg. (A bajnok­ság zárása után erre termé­szetesen mi is visszatérünk!) Az viszont megmagyarázha­tatlan, hogy a működéshez biztosított maximális felté­telek mellett, a kitűzött — időközben megemelt — prémiumok sem hatottak ösztönzőleg a társaságra. A KISZ idén is jelentős erőfeszítéseket tesz azért, hogy a vakációzó diákok számára biztosítsa a sza­bad idő hasznos eltöltését, s mint arról Búzás Attila, a KISZ KB munkatársa az MTI-nek beszámolt, új le­hetőségekkel bővült a meg­szokott kínálat. Az elmúlt esztendőben háromezren vettek részt a gyalogos-, ví­zi a kerékpáros-vándortá- borokban, idén hétezer fi­atal számára biztosított a lehetőség. A tiszai vízi túra a legkedveltebb, ide 350 szá­zalékos a túljelentkezés. A dunai vízitáborozásra még van szabad férőhely, így el­képzelhető, hogy több hajót átirányítanak a tiszai tábo­rok szervezőinek. A gyalogostáborok közül a zempléni szinte teljesen üres, de várnak még jelent­kezőket a gyalogos-, vízi és kerékpáros diáktúra-vezető táborokba is. A kerékpáros turisztika úgy tűnik egyre népszerűbb, a lehetőségeket teljes egészében kihasznál­ják a fiatalok. A KISZ KB a sikeres va­kációzás érdekében 177 hajót (ezekben ötszázan foglalhat­nak majd helyet), 200 ötse- bességes úgynevezett félver­seny kerékpárt, valamint 200 fő számára sátrat és háló­zsákot biztosít. Újdonság, hogy a KISZ KB öt évre bérbe vette a Sport­I Makovinyi Sándor játékve­zető tippelt. Vagy ténylegesen ilyen gyen­ge lenne ez a mai csapat? Diósgyőrben már az esélytelenek nyugalmával futballozhatnak a tarjániak. Részükről a jó csapatjáték is kiváló teljesítménynek számítana, mégha az pontot nem is jelent számukra. ☆ Ezen a héten Makovinyi Sándor labdarúgó-játékveze­tőt, az NB III-as keret tag­ját kértük meg, tippeljen megyei csapataink mérkőzé­seire. A 43 esztendős bíró sport- pályafutása rövid ideig tar­tott. Ifjúsági játékosként a Szécsényi Traktor SE-ben kergette a pettyest, az ifiből kiöregedve aztán abba­hagyta a játékot. A pályáknak azonban nem fordított hátat, 18 évesen megszerezte a játékvezetői ■ képesítést. A járási bajnok­létesítmények Vállalat III. kerületi vízitelepét. így júni­ustól a Vörös Hadsereg út 191—193. alatti vízibázison minimális áron, 5 és 10 fo­rintért sporteszközöket köl­csönöznek majd, de lesz le­hetőség a helyszínen sátoro­zásra, az evezés tudományá­nak elsajátítására is. (A ked­vezményes árak csak a di­áklátogatókra vonatkoznak.) Tokajban két hét múlva nyílik az új vízibázis, ahol 300 személy juthat kultúrált elhelyezéshez. Innen indul­nak majd a vízi, kerékpáros- és gyalogos-vándortábornk. A sződligeti és bajai KISZ- ískolán már üzemel a kem­ping. A KISZ átvette a bala- tonszemesi és tiszafüredi Expressz-táborokat, a Bala­tonnál egy-egy hétig 1500-an, a Tisza mellett 380-an tölt­hetik el szabadidejüket. Rá­adásul a középiskolás gyere­kek az eddigi árhoz képest 40 százalékkal olcsóbban tá­borozhatnak majd. Visegrádon a jurtakem­pingben június 23—26. között rendezik kétezer középisko­lás számára az országjáró diákok országos találkozó­ját. Az egyetemisták, főis­kolások országos turiszti­kai találkozójának Oríű, augusztus 22—26. között ad otthont, ide négyezer fiatalt várnak. A dolgozó fiatalok országos kempingtalálko­zóját (1500 fővel) július 8— 10-én rendezik a szombathe­lyi szabadidő-parkban. Ságban kezdte bírói műkö­dését, majd a ranglétrát végigjárva az NB III-as ke­retig jutott. Többször fújta a sípot, NB I-es tartalék- bajnoki mérkőzéseken és NB I-es csapatok MNK-ta- lálkozóin is. 1987-es teljesít­ménye alapján a Nógrád megyei játékvezetői testület az év játékvezetőjének vá­lasztotta. Makovinyi Sándor civil­ben a balassagyarmati kór­ház rendelőintézetének se­bészetén műtős asszisztens. Tippjei: Diósgyőr—Salgótarján (1): Az a csapat, amelyik hazai pályán sem gyűri le ellen­feleit, idegenben sem számít­hat sikerre. Hatvan—Nagybátony (1): A feljutásra aspiráló heve­siek biztos esélyesei a ta­lálkozónak. Romhány—Balassagyar­mat (x): A két jó képességű nógrádi csapat mérkőzésén nagy küzdelmet és pontosz­tozkodást várok. Síküveggyár SE—Mád (1): Lassan a kiesés ellen har­colhat a tavaszi idény kez­detén még feljutásra is esélyes tarjáni gárda. Ezért is nagyon kell a két pont az „üvegeseknek", s ezt meg is szerzik. Megyei bajnokság: SKSE —Érsekvadkert 1, Mátrano- vák—Ötvözet MTE 1, Örha- lom—Karancslapujtő 1, Pa­lotás—Kisterenye 1, Pásztó —Szőnyi SE x, Bércéi—Né" zsa 1, Balassi SE—Nógrád Volán 1, Szécsény—Salgó Öblös SC 1. (v. i.) BMX-pólyaavató Salgótarjánban Széles körű társadalmi összefogással, pedagógusok, szülők és tanulók munkájá­nak köszönhetően elkészült a salgótarjáni Beszterce-lakó- telepi Általános Iskola ke­rékpárpályája. ennek egyik részeként a már sokak által várt BMX-terep (-pálya) is. A pályaavatót vasárnap délelőtt az iskola, valamint a városi tanács sportfelügye­lősége közösen rendezi meg a Beszterce-lakótelepen. A kilenc órakor kezdődő kerék­páros sportnapra minden ér­deklődőt várnak. Lesz gyor­sasági körverseny, ügyessé­gi verseny, s természetesen a BMX-esek is összemérhetik tudásukat, a nehéz akadá­lyokkal fűszerezett terepen. Fegyelmi határozatok A Nógrád Megyei Labda­rúgó Szövetség fegyelmi bi­zottsága a megyei I. osztá­lyú bajnokság legutóbbi for­dulójában kiállított Mátrai Zoltán (Nógrád Volán) lab­darúgót három mérkőzéstől eltiltotta. A következő, vasárnapi já­téknapon „sárga lapos gyűj­temény” miatt két játékos kényszerül pihenőre. Bogár Csaba (Ötvözet MTE) és La­katos Balázs (Mátranovák) nem vehet részt csapata baj­noki találkozóján. Mindket­ten öt-öt sárga lapos figyel­meztetést kaptak, az eddig vívott találkozókon. Tarjáni találkozás Törőcsikkel Nyári szabadidős- , programok

Next

/
Thumbnails
Contents