Nógrád, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-24 / 123. szám
1988. MÁJUS 24., KEDD NOGRAD 3 A varrógép mellől a Központi Bizottságba Nógrádiak az országos pártértekezletröl Jó volt a visszhangja a Nógrád megyei küldöttcsoportból szólók véleményének a pártértekezleten. Letovai Ildikó, a Hazafias Népfront Nógrád Megyei Bizottságának titkára szavai, amelyeket a kistelepülések közéletéről, az itt élő emberek mindennapi dolgairól, gondjairól. törekvéseiről mondott, elismerést kaptak más felszólalásban is. Utalt rá Tímár Judit, az MTA Regionális Kutatások Központja alföldi kutatócsoportjának tudományos munkatársa, amikor többek között a kisfalvak esélyeiről szólt. Sok elismerést, gratulációt kapott Sándor László, az MSZMP Salgótarjáni Városi Bizottságának első titkára is, miután kifejtette véleményét az alapszervezetek önMindenki, aki elkötelezettséget érez... állóságáról, a párt munkastílusának korszerűsítéséről, a munkahelyi pártszervezetek, az alapszervezetek jogkörének és felelősségének erősítéséről. — Felelősséggel mondtak véleményt küldötteink a tanácskozáson. Több tartalmas gondolatot örömmel láttam viszont az állásfoglalásban, — magyarázta Kovács László, a Központi Bizottság tagja, a Bányaipari Dolgozók Szak- szervezetének főtitkára. Géczi János, a Nógrád megyei pártbizottság első titkára, a küldöttcsoport vezetője méltán mondta a három nap után: — A küldöttek hasznosan képviselték pártszervezeteink, a nógrádi kommunisták véleményét! Újat hozni — vagy konzerválni? A párt feladatairól, a politikai intézményrendszer fejlesztéséről hozott állásfoglalással, az MSZMP vezető szerveinek újjáválasztásával befejezte munkáját az országos pártértekezlet. Vaiter Józsefné, a megyei kórház intézetvezető főnővére itthonról figyelte a kommunisták felelősségteljes tanácskozását. Azt mondta: — Nagyon őszinte, a társadalmi gondokat feltáró véleményeket és kritikákat hallottam. Jónak tartom, hogy felszínre kerültek ezen a jelentős fórumon is a problémák, ám ez, csupán önmagában nem elegendő. Nem csak a vezetőknek kell lépniük, hanem minden olyan embernek, aki elkötelezettséget érez társadalmunk jövője iránt. Mindenkinek a saját fejében és a saját területén munkájában kell rendet teremtenie. A felmerülő gondokkal, a jelentkező hibákkal ne várjunk meg egy pártértekezletet. vagy egy kongresszust. Oldjuk meg azokat akkor és ott, amikor és ahol jelentkeznek. Az expozéból is kitűnt, hogy a párt iránti bizalom megingott, ami igaz, ám az is igaz, hogy nincsenek olyan megoldhatatlan problémáink, amelyek még tovább csökkentenék a párt iránti bizalmat. Tudom, hogy sok a gond. Ez, területekre vetítve sokszor el is hangzott a három nap alatt. Biztos vagyok abban, hogy idősebb és fiatal szorgalommal, kölcsönös megértéssel és a párt iránti bizalommal tud változtatni a jelenlegi helyzeten. A tanácskozás aktivitására mi sem volt jellemzőbb, minthogy majd kétszázötvenen kértek és negyvenkilencen kaptak szót a jó másfél napos vita során. Szabó István, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek vezérigazgatója a megújulás, a gazdasági és politikai reform köré fűzte volna mondandóját, ha szót kap. — A legfontosabbnak ugyanis azt tartom, hogy tétovázás nélkül haladjunk tovább a reform útján, s a vállalatok valóban önállóan gazdálkodjanak — magyarázza. Merthogy eddig nem egészen így állt a dolog. — Én az önállóság egyik fontos feltételének, megnyilvánulásának is tartom, hogy a jövedelmet, amelyet a termelésben, a gazdálkodásban létrehozunk, átgondoltan, józan belátásunk szerint mi magunk használhassuk fel. Műszaki fejlesztésről, korszerű termékekről addig aligha beszélhetünk, amíg a fejlesztés, a beruházás eldöntése nem igazán a mi dolgunk. Mert most legfeljebb az eszközök, a berendezések pótlásáról gondoskodhatunk... Márpedig a pótlás vagy a beruházás nem ugyanaz. Űj, versenyképes termékek előállítására csak a beruházás kínál lehetőséget, a pótlás pedig egy meglévő műszaki-technológai színvonalat konzervál. Azt sem titkolja: a reformelgondolások végigvi- teléhez szükség van arra is, hogy egyértelműbb viszonyokat teremtsünk a gazdaság szereplői között. — Véleményem szerint az eredményes gazdálkodásnak mindössze két szereplője lehet: a vállalat és a bank. Az egyik termei, a másik finanszírozza a termelést. Ügy gondolom — legalábbis eddigi tapasztalataim erről győznek meg, — mindenki más nehézkessé teszi a munkát... A reformfolyamat, s a nyomában járó minőségi változás figyelmet érdemel a politikai munka szempontjából is. Feltételezi az érdemi, nyílt vitákat, a rövid és hosszú távú csoportérdekek felismerését, összehangolását. Nagyon fontosnak tartom ugyanis — mondja elgondolkodva Szabó István, —, hogy mindenkivel megértessük, elfogadtassuk: a re- reformlépéseket, iintézke- is hordoznak magukban, áldozatokkal is járnak. Hiszen már most is sokan a reformlépéseket, -intézkedéseket teszik felelőssé a rosszabbodó viszonyokért... Az a véleményem, hogy a kibontakozás, a szerkezet- váltás, s mindezek révén a párt tekintélye nagymértékben azon múlik, hogy elvégezhető feladatokat határozzunk meg, s végrehajtásukhoz megfelelő feltételeket teremtsünk. Érveket sorolt, a szerkezetátalakításban sikereket felmutató országok tapasztalatait. Mindannyiból az a tanulság: a verseny képességét javító megújulás bizony tőkeigényes vállalkozás és sehol sem a beruházások visszafogásával ment végbe. A hazai vállalatok többsége, így a Salgótarjáni Kohászati Üzemek sem másoktól várja a beruházásokhoz szükséges források előteremtését. Megteszik maguk, ám azt elvárják, hogy ennek útját az irányító szervek az eddiginél jobban egyengessék. Aztán a szerkezetátalakítás másik oldaláról szólt, ugyancsak nógrádi példával élve. — A szénbányászat az 1960-as években visszafejlődött, nyomában ipar települt a megyébe. Ez az ipar- telepítés azt szolgálta, hogy megoldja a foglalkoztatási gond okait. Ugyanakkor már eleve magában hordozta a műszaki-technikai elmaradás újratermelődését. S miután a későbbi években sem ösztönözte az üzemeket, jóformán semmi a technológiai színvonal fejlesztésére, az átlagosnál lassúbb fejlődés mindenképpen érthető... Mindenképpen indokolt tehát a szerkezetátalakítás sokoldalú vizsgálata és a hatékonyság feltétlen érvényesítése. Márcsak azért is, mert a gazdasági kibontakozás az üzemek teljesítményének, jövedelmezőségének növelésén, a műszaki- technológiai megújuláson múlik. Ezért aztán egyszerre jól felfogott gazdasági, és politkai érdekünk is önállóságuk, felelősségük erősítése. — Én úgy gondolom, hogy a párttagok, de a párton- kívüliek számára is a munkahely jelenti a démokra- tizmus, a politikai, a társadalmi életben való felelős részvétel természetes színterét, — mondja természetes egyszerűséggel. — Itt a munkában akarják megmutatni mit tudnak, mire képesek. De ha rendszeresen azt tapasztalják, hogy alapvető törekvésük nem valósul meg, ha azt látják, hogy teljesítményük nem találkozik megfelelő anyagi és erkölcsi elismeréssel, kedvüket vesztik. Márpedig a munkájával, a lehetőségeivel, a sorsával elégedetlen ember nehezebben mozgósítható a közéleti munkára, lakóhelye gyarapítására, szépítésére. így értem ént hogy a társadalmi és gazdasági reform „egymás- • ra utalt”. S végén még hozzátette, hogy a társasági törvénnyel kapcsolatos elgondolások ezt a folyamatot hasznosan lendíthetik. Csinos fiatalasszony ül velem szemben. Tele két- séggel, nyugtalansággal, hogy vajon megfelelje a ráváró, nem kevés és nem is könnyű tennivalónak. S ugyanakkor tele tettrekész- séggel, munkakedvvel, hogy elvégzi, amire vállalkozott. Gáspár Antalné tegnap óta az MSZMP újjáválasztott Központi Bizottságának tagja. — Hány éves ? — Nagyorosziban születtem 1957-ben. Hogy honnan jöttem? Messziről. Szüleim munkásemberek... Apám szerelő a postánál, anyám munkahelye az otthonunk volt, ahol is kettőnket nevelt mély, vallásos hittől áthatva... — Ügy tűnik, jelentős „kerülőt” tett. — Én nem annak mondanám. Amikor Balassagyarmatra a Finomkötöttárugyárba kerültem dolgozni és az ipari szakmunkásképző intézetben tanultam a szakmát, érettségiztem, ... sokféle más hatás ért. Jöttek a munkatársak, a KISZ-fiatalok, beszélgettünk. vitatkoztunk olyan dolgokról, amelyekről eddig alig-alig hallottam. Egyszer csak azon vettem magam észre, hogy kezdem egészen másképpen látni a világot, a munkámat, a környezetet, ami körül vesz... — Mondják, a fiatalok közül egy valaki különösen nagy hatással volt önre.. — Igen — mosolyog — Gáspár Antal, a férjem- Sok mindent tanultam, megtanultam tőle. Ő már párttag volt akkor. meggyőződései: kommunista. A világnézeti vitából szinte észrevétlenül szerelem, házasság lett. Két kisfiút nevelünk gonddal, megértésben. öt közben alapszervezeti titkárnak választották. Biztatott engem is, nézzem csak meg. mi minden történik egy alaoszervezetben. Így aztán amikor NagyErLonsták László, a Pénzügyi és Számviteli Főiskola salgótarjáni intézetének vezetője jóllehet felkészült, tapasztalt kommunista, mégis, mint mondja, első alkalommal vett részt ilyen jelentős tanácskozáson. — Sok minden volt új a fülemnek. Értelmiségi politikánk megújítása, a felsőoktatás korszerűsítése, minőségének, javításának sürgető teendői minden eddiginél fontosabb hangsúlyt kaptak Pál Lénárd, a Központi Bizottság titkárának felszólalásában, s az állásfoglalásban is. Ügy gondolom, nem véletlenül. .. — Mit tart végül is a legfontosabbnak a tennivalók közül? — Magam is szükségesnek látom, hogy a felsőoktatásban ne szorítsuk mindenféle korlátok közé a létszámot. Sok tehetséges fiatal elől zárjuk el ily módon az utat. — A létszámnövelés érinti az önök intézetét is? — Mindenképpen. Tárgyalások folynak arról, hogy a mostani nyolcvanról esetleg száz fölé emelhetjük egy- egy évfolyamon a hallgatók számát. Úgy gondolom azonban a létszámnövelés még nem minden. A felsőoktatási intézményekben folyó munkáját szükséges javítani. Ennek természetesen része az is, hogy ne a felvételeknél, hanem az igényesen végzett oktató-nevelő munka folyamatában menjen végbe a kiválasztódás. .. — Hogyan javítható a munka minősége? — A korszerűbb technikai feltételekkel mindenképpen. Hadd mondjam világosabban mire gondolok: intézezsi, a gyári párttitkárunk megkeresett, gyorsan szót értettünk. örültem, hogy észrevették: nem tétlenkedem sem a varrógép mellett, sem a fiatalok között a KISZ-ben. Aztán pártiskolán tanultam, majd a marxista—leninista esti egyetem hároméves tagozatán. 1985-ben megválasztottak a megyei pártbizottság tagjának. — Most mit csinál az üzemben? — Mit csinálnék? Varrónő vagyok — csodálkozik a kérdésen. — Van egy fiatalokból álló brigád, megválasztottak vezetőjüknek. Ügy érzem, jól együtt vagyunk, rendesen dolgozunk. — Most az új megbízatás mennyire változtatja meg az életét? — A gépemhez éppúgy odaülök mindennap, mint eddig tettem. Gondolom azonban, a felelősségem mindenképpen nagyobb a munkámért •.. s azért is, hogy mi történik a gyárban. a megyében és az országban. .. A pártértekezlet vitáját hallgatva, az állás- foglalást olvasva én is azok mellett vagyok, akik azt tartják: a pártszerű, nyílt vita után a világosan megfogalmazott célok egységes és következetes végrehajtása mindannyiunk, de elsősorban a kommunisták becsületbeli kötelessége. tünkben számítástechnikát oktatunk, de legalább tíz évvel azelőtti gépeken szerzik ismereteiket a hallgatók. Amikor kikerülnek az üzemekbe, legalább nyolc-tíz éves „késésben” vannak. Pedig valahogy mégis meg kellene fordítani ezt a helyzetet, ha komolyan vesszük a munkát, a tudást. Csakhogy ehhez pénz kellene! — S az oktatók? — Talán ezzel kellett volna kezdenem... Olyon oktatók kellenek, akik felkészültek, kellő tapasztalatokkal rendelkeznek és nincsenek híján a kutatási hajlamnak sem. Ma az az alapvető gond — s ezzel magam is találkozom a főiskolán —, hogy más területekhez képest, azt is megkockáztatom: az oktatásügy más területeihez képest is elmaradt a főiskolai oktatók anyagi és erkölcsi megbecsülése. Gondolja csak meg, van egy tehetséges hallgatónk, akit szívesen ott tartanánk a főiskolán. Meggondoljuk, megte- gyük-e, mert esetleg valamelyik gyárban lényegesen nagyobb jövedelemhez jut mint nálunk... — Egyetért végül is azzal a megállapítással, hogy az oktatás mára „húzóágazattá” lépett elő? — Mindenképpen. Meggyőződésem ugyanis, hogy gazdaságunk olyan mértékben változik, korszerűsödik, amilyen becsületet teremtünk — anyagi áldozatok árán is — az alkotó, a szellemi munkának. A beszélgetéseket lejegyezte: Vincze Istvánné Eszmecsere: Kovács László, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára és Forgó Imre, az MSZMP Balassagyarmati Városi Bizottságának első titkára. Az oktatás „húzóágazat”
