Nógrád, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-21 / 120. szám
6 NOGRAD 1588. MÁJUS 21., SZOMBAT MEGUÉP5ZE3 Szélesedő gyártmányskála, terebélyesedő vevőkör Aszeptikus bevonatú tartály élelmiszer- és gyógyszeripari termékek előállításához. A Vegyépszer salgótarjáni gyára ezúttal is jelen van a tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásáron. A beruházási javak nagyformátumú seregszemléjén hagyományos kiállító a kollektíva, s termékei iránt rendszerint nagy az érdeklődés. A szakmai zsűri sem fukarkodik az elismeréssel : négy évvel ezelőtt vásári ■nagydíjat ítélt oda a salgótarjániaknak. A mostani szereplés nem kecsegtet ilyen magas szintű honorálással, de jó alkalom a hagyományos és új gyártmányok bemutatására. az irántuk való érdeklődés felkeltésére, s talán a tárgyalások egyszer üzletkötéssel érnek majd véget. A gyár most is a vállalat részeként, a B pavilonban tárja az érdeklődök elé produktumait. Mielőtt részletesen szólnánk a megtekinthető termékekről, úgy véljük, érdemes megvilágítanunk a hátteret, beszélnünk az alkotókról, s magáról a munkásgárdáról, nem utolsósorban az eredményeiről. így válik teljessé, igazán érthetővé és értékelhetővé az a jelentős szellemi potenciál, amelv néhány alkotásával a nagyközönség elé lépett. „Felnőtt” eredmények Tulajdonképpen gyermekéveit éli a salgótarjáni gárda, mivel mindössze másfél évtizeddel ezelőtt alapították a gyárat, ám a munkája, az eredményei nagyon is felnőttre vallanak. Évente minimum 450 millió forint termelési értéket állít elő a kollektíva, s ehhez tavaly 85 millió forint nyereség párosult. Az idén az ismert okokból kevesebb, 50 milliós gazdasági eredményre számítanak a salgótarjáni vasasok, ám ennek feltétlenül meg kell lenni. Meg is lesz, hiszen mindenki tudja: legalább ennyi pénz szükséges a „boldoguláshoz"... Csaknem 650 embernek ad kenyeret, biztosít megélhetést a gyár. A munkások mintegy 60 százaléka szakképzett. 40 százaléka rendelkezik középfokú végzettséggel. Közel félszázan birtokolnak főiskolai, vagy egyetemi diplomát. A szaktudás külföldön is érvényesül: az NSZK-ban 40 magasan kvalifikált lakatos és hegesztő, a szovjetunióbeli Tengiz- ben 20 hasonlóképpen kiváló hegesztő dolgozik. A gyár termékeire az olaj- és gázipar a legjelentősebb vevő. Ám ma már a vegyipar és a gyógyszeripar is szívesen vásárolja a salgótarjániak által előállított gyártmányokat. Újabban pedig az élelmiszeripar is belepett a megrendelők hosszú sorába. Mindez arra enged következtetni. hogy a vegyépszeres munkásközösség egyre fejleszti gyártmányszerkezetét, s ehhez saját tervezőgárdával rendelkezik. Hasznos az egyetemekkel, a tervező- és kutatóintézetekkel való együttműködés. A tudás úgy is kamatozik, hogy külföldiek is vevők a gyár termékeire. A múlt esztendőben árbevételének egynegyedét szocialista és tőkésexportból biztosította a szépremé. nyű dolgozókollektíva. flz olaj- és gázipar szolgálatában Visszatérve a vásárra: fő helyen szerepelnek az olaj- és gázipar mérőberendezései. Talán a legfontosabb ezek sorában a gyűrűháras gázmérő kamra, amely a" sőveze- tékben áramló gázok és gőzök mennyiségének a mérésére szolgál. Különösen alkalmas a földgáz mennyiségének a mérésére. A berendezés előnyei közé tartozik a nagy méretpontosság, a könnyű szerelhetőség, a kis méret. Megbízható, egyszerű kivitelű, a mérőperem cseréje a csővezeték megbontása nélkül elvégezhető, az igényeknek megfelelőek a csatlakoztatási lehetőségek. A témánál tartva, okvetlenül említést kell tennünk a gyár alkotókollektívájának a Korszerű technológiák, korszerű anyagok című pályázaton elért sikeréről. A gyár szolgálati találmánya, a gyűrűházas gázmérő perem második helyezést nyert az Ipari Minisztérium, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, a Magyar GazdaságijKamara és az MTESZ által meghirdetett szóban forgó megmérettetésen. A kitüntetett termék merőben újszerű, tökéletesen megfelel a nemzetközi szabványoknak, anyagtakarékos az előállítása. Az idén már több mint száz darabot gyártanak belőle, itt- honra és külföldre egyaránt. A gyár egyik legkelendőbb, a jövőben még inkább sikeres termékét ismerte el a zsűri. A gömbcsapágyas turbinák prototípusa is látható a B pavilonban. Szintén a gyár szolgálati szabadalmát képe. zi, olaj mennyiségének mérésére szolgál. Szerelése egyszerű. ugyanakkor fokozottan mérési pontosságú. A legszámottevőbb külföldi partner, a Szovjetunió a vevő erre a berendezésre. Nem hagyhatjuk ki a kiállított gyártmányok közül a szabályozószelepet sem. Röviden annyit: az átáramló folyadékok mennyiségének beszabályozása oldható meg általa. Ugyanígy az átáramló gáz mennyiségét is beszabályozhatják a berendezéssel. Alkalmazásának színterei elsősorban a szovjet olaj- és gázmezők. Új terület az élelmiszeripar A termékfejlesztés eredményeként jött létre a szabadbeömlésű folyadékszivattyú. A különleges szerkezeti kialakítások és anyagmegválasztás következtében alkalmas lúgos és savas, továbbá tűz- és robbanásveszélyes, gáz-folyadék fázisban lévő közegek továbbítására oly módon, hogy a kétfázisú áramot a beömlőtérGyiiniházas gázmérő kamra a csővezetékekben áramló gázok, gőzök és folyadékok mennyiségének mérésére. ben szétválasztva a nyomócsonkon gázmentesített folyadékot továbbít. A szivaty- tyú referenciahelye a Kőbányai Gyógyszerárugyár. A kőbányaiakkal gyümölcsöző kapcsolatot alakított ki a salgótarjáni vasasok csapata. Ennek igazolására elegendő lemennünk a gyár futballpályányi nagyságú csarnokába, ahol tizenhét darab ferrmentációs célú tartályt készítenek a gyógyszerárúgyár részére. Korrózió- álló acélból vannak ezek a gyógyszer-alapanyagok előállításához használatos hatalmas edények, amelyek űrmérete 50 és 80 ezer liter között váltakoznak. Amint fenntebb már említettük, a gyár szélesíti gyártmányskáláját, s kiterjesztette hatókörét az élelmiszeriparra is. Ezen belül a bor- és söripar a meghatározó. A mostani vásáron 25 köbméteres borszállító tartály prototípusát veheti szemügyre az érdeklődő. A MÁV és a Vegyépszer között létrejött szerződés kézzelfogható eredménye ez a termék, amely korrózió- álló. belül felcsiszolt íelüleSzabályozószclep: folyadékok térfogatáramának szabályozására. tű, s ellátták minden szükséges szerelvénnyel. Mind a vasútnak, mind a gyártónak kifizetődőnek ígérkezik a most megkezdett kooperáció. Nem utolsósorban pedig hasznát látja az együttműködésnek a fuvaroztató, mert a legkülönbözőbb anyagféleségek vasúti szállítására készülnek majd tartályok a jövőben idehaza, feleslegessé téve az eddigi lizingelést. Gyártanak majd tartályokat Salgótarjánban növényolajok, nátronlúgok, szénhidrogének fuvarozására. A kénsav szállítására alkalmas tartály jelenti majd a csúcsot, legalábbis, méret vonatkozásában, hiszen 60 köbméteres lesz. Csöivgyártásban „nagymenők" Szénacélból készülnek a műanyag belső bevonatú tartályok, erjesztők, nyomótankok. Az aszeptikus bevonat olcsóbbá teszi ezeket a készülékeket, hiszen egyszerűbb a műanyagot felvinni a belső felületre, mint azt felcsiszolni. Természetesen az aszeptikus bevonatú tartályok is ugyanúgy lehetővé teszik a baktérium- és gombamentes folyamatok lezajlását, akárcsak a drágább és munkaigényesebb felcsiszolt változatuk. Az említett készülékeket előszeretettel vásárolják a sörgyárak és a borkombinátok. A nagykanizsai sörgyárral meglehetősen jó a salgótarjáni gyártó kapcsolata. Nem kevesebb, mint tizenegy darab nagyméretű, egyenként 290 köbméter űrtartalmú tartály fémjelzi a jó együttműködést. A vevők közé tartozott az egri és a szekszárdi borkombinát, a hosszúhegyi mező- gazdasági kombinát. De az alkoholt nem kedvelők szolgálatában is tevékenykedik a gyár, hiszen a nyíregyházi konzervgyárnak gyümölcslevek tárolásához készített 60 köbméteres tartályt. A csőívek, csőidomok előállításában „nagymenő" a salgótarjáni munkásgárda. A múlt esztendőben olyan nagy mennyiségben gyártották a tengizi olajmezőkre a csőíveket a hegesztők és lakatosok, mint azelőtt még sohasem. A BNV-n a két félből sajtolt csőív reprezentálja a terméket, a munkában szerzett nagy jártasságot. A saválló csőidomok 25 és 700 milliméter közötti mérettartományban készülnek, falvastagságuk 5 és 14 milliméter között váltakozik. Elsősorban vegyipari és eröművi készülékeknél alkalmazzák a gyár e régi, jól bevált termékeit. Komplexitásra törekedve A Vegyépszer salgótarjáni gyárának tevékenységét egyre inkább a komplexitásra való törekvés jellemzi. E törekvés a tervezés-gyártás- sz.erelés-üzembe helyezés folyamatában. a fővállalkozói elv érvényesítésében jut kifejezésre. A gyakorlati megvalósulás példája többek között az egri borkombinát, vagy a nagykanizsai sörgyár. A sok lábon állás is jellemző a salgótarjáni gyárra. A termékskála és a vevőkör egyre szélesedik. A gyürűházas gázmérő mellé hamarosan belép a nagyobb műszaki tartalmú nyomás alatt cserélhető gázmérő kamra, amely a tervezés stádiumában tart. A Budapesti Műszaki Egyetemmel közösen fejleszti a gyár a turbinás áramlásmérőket. Befejeződött egy szabályozó- szelep és egy gömbcsap fejlesztése, hamarosan megkezdődhet a sorozatgyártásuk. A Dunai Kőolajipari Vállalat MSA-üzeméhez kolonnákat, hőcserélőket, reaktorokat szállított és szállít a salgótarjáni kollektíva. A Borsodi Vegyi Kombinát MD-üzeméhez tartályokat, hőcserélőket gyártanak a vasasok. Mindezt azért említettük, hogy érzékeltessük a gyár terebélyes termékskáláját. A vegyépszeresek csapata több mint 450 millió forint értékű állóeszközt tart mozgásban. Az eszközállomány pedig egyre bővül, gazdagodik. A közelmúltban helyeztek üzembe egy nagy teljesítményű lemezollót, egy Wagner festő- berendezést. A gyűrűházas és nyomás alatt cserélhető gázmérő kamrák gyártását segíti majd egy nagy teljesítményű csúcseszterga. Rendeltek a salgótarjániak tizennégy hegesztőgépet. A közeljövőben megoldják a polírozás gépi hátterét. Egyszóval: a gyár munkaközössége megteremti annak feltételeit, hogy eleget tehessen a jelenleginél is nagyobb feladatoknak. (X) Kct félből gyártott csöívek A Vcgyepszer standja a BNV -n.