Nógrád, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-08 / 83. szám
r-----------------------------------------^ r É vforduló Hetvenöt éve halt meg Budapesten a Győrben született König Gyula (1849—1913) ismert matematikus, egyetemi professzor, ■ I rr ■ r r időjárás Ma estig az országban gyakran erősen megnövekszik a felhőzet. Eleinte szórványosan eső, zápor, majd egyre többfelé zivatar várható. Az élénk, időnként erősen délkeleti szél a Dunántúlon északnyugatira fordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet áltálában 14—19 fok között alakul. Távolabbi kilátások szombattól keddig: Szombaton szeles idő, keleten futó záporok még lehetnek. Vasárnap, hétfőn áltálában kevés felhő, csapadék nem valószínű Kedden elszórtan záporok várhatók. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet az időszak elején és végén 5—10 fok, közben 2—7 fok között várható. Legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 13—18 fok, majd 15—20 fok között lesz. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább 5 mm naponta) az ország területének 20 százalékán várható. Naptár 1988. április 8., péntek. Dénes napja A Nap kel 6.09 — nyugszik 19.23 órakor. A Hold kel 1.43 — nyugszik 9.08 órakor. Várható — A májusi békehónap rendezvényeinek előkészítését tárgyalta meg tegnapi ülésén a Hazafias Népfront szécsényi városi elnöksége. A programok között üzemi nagygyűlés szerepel a BRG- ben, lesz magyar—NDK barátsági nap a szakközépiskolában és családi futás a Szécsény—Rimóc útvonalon. — Ez évi munkatervét tárgyalta meg és fogadta el csütörtöki ülésén a 'megyei műemlékvédelmi albizottság. Tevékenységeik közül az idén kiemelkedik az ismeretterjesztés, az építőipari szakközépiskola műemlék- védelmi diákkörének támogatása, valamint a műemlékek és műemlék jellegű épületek helyszíni ellenőrzése. — Lakásátadások előtt. A Nógrád Megyei Építőipari Vállalat szakemberei már az utolsó simításokat végzik Balassagyarmaton, azon a 35 lakáson, amelyeket a jövő hónapban vehetnek majd birtokba a tulajdonosaik. A vállalat idei tervében - 284 lakás építése szerepel. — Balassagyarmati gitárosok sikere. Vácon csütörtökön véget ért az állami zeneiskolában a zeneiskolai tanulók országos gitárversenye, ahová a zsűri előzetes válogatása után kerültek a diákok: A telt ház előtt lezajlott eseményen a balassagyarmati Rózsavölgyi Mánk Zeneiskola tanulói, Fogarasi Béla tanítványai szép eredményt értek el. Nemesvári Norbert negyedik helyen végzett és különéli jat vehetett át. Lászlók Éva a 8., Radics Tamás pedig a 10. helyen végzett korcsoportjában. A lottó nyerőszámai: 13, 27, 36, 54, 61 — Az új adórendszer első Nógrád megyei tapasztalatait összegezte tegnapi ülésén a megyei gazdaság- és településpolitikai munkabizottság. A résztvevőket Szabó Ferenc, a bizottság titkára tájékoztatta a harminc üzemnél, intézménynél és szövetkezetnél le- ? folytatott vizsgálat eredményeiről. — Barátságos labdarúgó- mérkőzést játszott Romhány ban az Üj pesti Dózsa NB I-es labdarúgócsapata. A négy juniorjátékost sze- > repeltető fővárosiak a ven- ' déglátó Kerámiától 3—1 ; arányú vereséget szenved- ! tek. A gólokon Hodur 2, ; Bera, illetve Balogh oszto- 1 zott. — A művelődési otthonok társadalmi irányításáról kezdődött kétnapos tanácskozás csütörtökön Békéscsa- jj bán. A szakemberek — köz. I tűk a Nógrád megyeiek négyfős delegációja — első- , sorban arról értekeznek, miként lehet a helyi közösségeknek nagyobb beleszólása a művelődési otthonok tevékenységébe. Arról is véleményt cserélnek, hogy a helyi művelődési élettel kapcsolatban milyen szer- ; vezeti-működési szabályok módosítása szükséges az eredményesebb munka érdekében. Kedvükre válogathatnak a bevásárlás helyszínei között a dorogháziak. A település főutcáján néhány száz méterenként váltják egymást a f&lócker Vállalat és a kis- terenyei áfész üzletei, iparcikket, élelmiszert és egyéb keresett árukat kínálva a vevőknek. Képünk a legújabb vegyesboltban készült, ij ahol négyszázezer forintos forgalmat bonyolítanak ha-/ vonta. A dorogházi hatszáz fős áfész-tagság a vásárlásuk után járó visszatérítés miatt különösen kedveli az üzletet. —kép: kulcsár— # HÍREK * ESEMÉNYEK % Szoftver napok a KISZÖ V-bcn Bemutató a se érdeklődőknek Kétnapos szoftverbemutató kezdődött csütörtökön a KISZÖV Nógrád megyei székházában. Az előzményekhez tartozik, hogy a NEB és a megyei pártbizottság is napirendre tűzte tavaly szűkebb pátriánk aggasztó számítástechnikai helyzetét. Szorgalmazták, hogy e kultúra népszerűsítését minél több szervezet, gazdálkodó egység vállalja fel és tanácsadásokkal, bemutatókkal támogassák felzárkózásunkat. Ennek jegyében fogott össze a Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat megyei szervezete és az ÉGSZI „Szinva” Szervező és Számítástechnikai Vállalat Nógrád megyei kirendeltsége, partnert találva az ipari szövetkezetek érdekvédelmi, érdekképviseleti szövetségében. Az első napon Kőfalvy Zsolt főosztályvezető vázolta a vállalat tevékenységét, újszerű törekvéseit, valamint az összejövetelen bemutatásra szánt ügyviteli programcsomagokat. ' Az ipari szövetkezetek képviselői a gyakorlatban ismerkedhetMegyénk kórházainak igazgatói, a szociális otthonok vezetői, városi főorvosok tartottak értekezletet tegnap a nógrádgárdonyi tüdőgyógyintézetben. Az idei év legfontosabb gazdasági feladatainak, az intézmények szakmai és gazdasági együtt^ működésének megvitatása után előterjesztés hangzott el a szociálpolitika időszerű kérdéseiről. Köztudott, hogy megyénkben igen magas az idős emberek aránya, a szociális otthonok zsúfoltak, a bekerülés várakozási ideje emiatt hosszú. A feszültségek enyhítéséhez szükséges az egészségÁprilistól néhány orvosi vizsgálat ingyenessége megszűnt. Az egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díját Nógrád megyében is az Egészségügyi Minisztérium V 7. (1987.;AT. 47.) Eü.M ármegállapítása alapján dolgozták ki. A térítésköteles vizsgálatok, szolgáltatások a betegek igen szűk körére terjednek ki. A következőkben vizsgálati díjat számolnak fel azoknak, akik magánorvosi beutalás alapján tartanak számot különféle diagnosztikai vizsgálatokra, továbbá azoknak, akik magánkezdeményezésű külföldi munkavállalással és magánjellegű külföldi utazással kapcsolatos vizsgálatokat kérnek. Végül térítési díjat kell fizetniük azoknak _ is, tek meg e korszerű technika alkalmazásával. Nem volt véletlen az első napi közönség kiválasztása. Jelenleg 26 szövetkezet közül mindösz- sze hat rendelkezik számítógéppel, így igencsak kívánatos lenne az arány javítása. Az ÉGSZI szoftvereit néhány éve még csak az építőipari vállalatok ismerték. Mára széleskörűen felhasználható csomagokat kínálnak, ügyviteltől a termelésügyi ellátás és a szociális bázisok szoros együttműködése. Nógrádban 27 gondozási központ működik, s ez behálózza az összes települést. A jövő járható útjának ígérkezik, hogy a kórházból hazakerülő idősekről jelzést kapnak a szociális gondozók és felkészülnek a fogadásukra. Szó esett a salgótarjáni gondozóház bővítésének lehetőségéről, a balassagyarmati szociális otthonban néhány ágyas részleg kialakításáról. A családsegítő központ szervezése elindult, a tanácskozás résztvevői megvitatták ennek célját, lényegét. Egyöntetű volt a akik a dolgozó egészségvédelme érdekében előírtakat meghaladó munkaalkalmassági vizsgálatok elvégzése végett jelennek meg a rendelőben. A díjak nagyságának érzékeltetésére, példaként néhányat felsorolunk. A magánkezdeményezésű külföldi munkavállalást megelőző orvosi vizsgálat díja 300 forint, ugyanennyit fizetnek a magánjellegű külföldi utazást megelőző orvosi vizsgálatért. Ez az összeg azonban nem tartalmazza a labor- és röntgenvizsgálatok, valamint , a védőoltások árát. Egy gyomorröntgen például 500 forintba, egy bélröntgen 700 forintba, egy veseröntgen ezer forintba, egy EKG-vizs- gálat 100 forintba kerül — természetesen csak az előbb irányításig többféle változatban is. A megyei kirendeltség három éve alakult, s szellemi termékeiből 2 millió forint árbevételre tett szert a múlt évben. Több mint 20 céggel állnak kapcsolatban és foglalkoznak gépek lízingelésével is. Ma nyílt napot tartanak, s erre nemcsak a vállalatok képviselőit várják; szívesen állnak a magánosok rendelkezésére is. vélemény, hogy a központnak széles társadalmi bázisra kell épülnie. A következő napirend az anya* és gyermekvédelmi értekezletek tapasztalatairól szólt. örvendetes, hogy Nógrád megyében tovább csökkent a csecsemőhalandóság. Végezetül egy jó hír az aprófalvak lakóinak. Április 18-án indul a szűrőbusz. Az első hónapban Balassagyarmat környékén lesznek szűrővizsgálatok 9—13, illetve 15—18 óra között. Erről egyébként az érintett falvak lakói értesítést is kapnak. felsorolt betegkörbe tartozóknak. Valamennyi laboratóriumi vizsgálat díja egységesen 100 forint, ugyaneny- nyibe kerülnek a kémiai vizeletvizsgálatok és a vérképvizsgálatok. Az általános vizeletvizsgálatok ára öt forint. A térítési díjat a vizsgálatot végző rendelőben készpénzben bevételi pénztárbizonylat ellenében vagy az ott kapott postautalványon nyolc napon belül kell befizetni. A fizetési kötelezettséget elmulasztókkal szemben a kórház-rendelőintézet bírósági eljárást kezdeményez. A térítésidíj-köteles vizsgálatokról, valamint a díjak összegéről a rendelőintézetekben részletes tájékoztatást tartalmazó táblákat függesztettek ki. Eltemették Illés Miklóst Gyászolók százai mély részvéttel vettek végső búcsút tegnap a salgótarjáni központi temetőben Illés Miklóstól, a Nógrád Megyei Tanács nyugalmazott elnökhelyettesétől. A gyász- szertartáson ott voltak a megye, a városok, nagyközségek és községek párt- és állami életének, üzemeinek, intézményeinek vezetői, a társadalmi és tömegszervezetek képviselői, akik a ravatalnál néma tisztelgéssel búcsúztak az elhunyttól, a gyászzene hangjai mellett. A család, a munkatársak, barátok nevében Romasz Adolf, a megyei tanács elnökhelyettese mondott búcsúbeszédet, amelyben felidézte Illés Miklós tevékeny életútját, közéleti, családsze_ rető jellemét, fáradhatatlan tenni akarását, lelkiismeretességét. Méltatta azt a közvetlen, elvtársi munkakapcsolatot, amely Illés Miklós több évtizedes vezetői magatartását jellemezte, s azt a közéleti érdeklődést, ami nyugdíjasként is sajátja volt. Az elhunyt koporsóját a megyei tanács apparátusi dolgozóinak sorfala előtt vitték a díszsírhelyre, ahol Nyerges János, a megyei tanács kereskedelmi osztály- vezetője a munkatársak, a tanítványok nevében búcsúzott Illés Miklóstól. A tisztelgő szavak után a sírt elborították a tevékeny, alkotó életútra emlékeztető, a kegyelet és a szeretet koszorúi, virágai. ☆ Illés Miklós, a Nógrád Megyei Tanács nyugalmazott általános elnökhelyettese váratlan halála miatt bará' tai, korábbi munkatársai, elvtársai, a társadalmi élet különböző testületéi, közösségei nyilvánították ki együttérzésüket. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik a gyászszertartáson személyes jelenléttel, vagy írásban rótták le kegyeletüket, enyhítve ezzel az elhunythoz közel állók fájdalmát. A gyászoló család A Nógrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Farag-e a Rába az áraiból? Talán kevesen gondolnák, hogy napi árfolyamon számítva — hasonló kategóriában — olcsóbb egy Mercedes kamion, mint egy Rába. A nemzetközi fuvarozásban részt vevő és eszközparkjukat megújítani szándékozó vállalatoknak tehát nem mindegy, mennyiért sikerül beszerezni a hazai gyártású és sok szempontból kedvező tulajdonságú Rába-kocsikat. Többek között ez volt a csütörtökön kezdődött tárgyalások központi témája a Nógrád Volán és a Rába- parti gyár vezetői között. Szó esett arról is, hogy idén mennyi alkatrész érkezik a fuvarvállalathoz. Országos verseny Az ÜM Salgótarjáni Öblösüveggyár Kossuth Művelődési Háza ad otthont a ma kezdődő munkásfiatalok VIII. országos vers- és prózamondóversenyének. Az ünnepélyes megnyitó ma. 17 órakor kezdődik, ezt követően pedig az elődöntőkre kerül sor, majd 21 órától a kazári hagyományőrző csoport műsorát láthatják az érdeklődők. (—th) Indul a szürőbusz Főorvosok értekezlete Nógrádgárdonyban Megszűnt néhány vizsgálat ingyenessége P jg |T% a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNÉ. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977v Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V. József nádor tér. 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 129 forint, egy évre: 516 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101, Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató. HU ISSN 0133-1558 Dorogházi üzletsoron