Nógrád, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-08 / 83. szám

6 NOGRAD 1988. ÁPRILIS 8., PÉNTEK GYÁSZJELENTÉS Ezúton értesítjük mind­azokat, akik szerették és tisztelték, hogy drága ha­lottunkat, DB. LAKATOS JOZSEFNET 1988. április 8-án, pénte­ken, 15 órakor temetjük a zagyvapálfalvai felső te. metőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, szomszé­doknak és mindazoknak, akik szeretett halottunk DEÁK ANTALNE temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek. gyászoló család A Salgótarján Városi Tanács VB hatásági osztálya értesíti a lakásigényléssel rendel­kező ügyfeleit, hogy az 1988. évi LAKÁSJUTTATÁSI NÉVJEGYZÉK­TERVEZET ELKÉSZÜLT, a tanács hirdető- tábláján megtekinthető. A névjegyzéktervezet­tel kapcsolatos észre­vételeket 30 napon belül lehet megtenni. GYAKORLOTT ÜZLETKÖTÖK JELENTKEZÉSÉT VARJUK új termékünk üzlet- hálózati terjesztése céljából. FERBÓK Kisszövet kezet, Miskolc. Telefon: 46/52-775. 50 négyzetméteres, 2 helyiségből álló, külön álló épületben lévő irodarész BÉRBE ADÓ. Nógrád Megyei Szol- gáltatóipari Vállalat Vegyesipari Leány­vállalata, Balassagyar­mat, Rákóczi u. 2—4. FELVESZÜNK azonnali belépéssel: KŐMŰVES, ÁCS, i VILLANYSZERELŐ szakmunkásokat, ÉRSEKVADKERT és környéke munkahelyre. Jó kereseti lehetőségek. Jelentkezés: MCSB Mgtsz, Érsekvadkert, központi major, Czinege István építésvezető. A Karancssági Egyesült Erő Mgtsz meghirdeti 1 db IFA W50 L/K típusú billenős és 1 db IFA W50 L./KCR típusú tehergép­kocsiját szerződéses üzemeltetésre. Versenytárgyalás 1988. április 8-án. délelőtt lesz a termelőszövet­kezet irodahelyiségében. Érdeklődni a műszaki vezetőnél lehet min­dennap 16 óráig. A Salgótarjáni ÖTVÖZETG YÄR felvételre keres: GÉPÉSZMÉRNÖKÖT tervezői csoportvezető 'beosztásba. gépésztechnikust, művezetői beosztásba. KOHÄSZTECHNIKUST, művezetői beosztásba. A munkakörök betol' lésének feltétele: szakirányú végzettség és gyakorlat. Bérezés: megegye­zés szerint. Érdeklődni lehet: levélben: Ötvözetgyár, 3101 Salgótarján, Pf.: 16. személyesen, illetve telefonon: a vállalat személyzeti és oktatási osztályán. T.: 10-066/75. A Zagyvavölgyi Víz­gazdálkodási Társulat, Pásztó CSOPORTVEZETŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE mérlegképes könyvelői végzettségű, pénz­ügyekben és számvi­telben jártas szak­embert keres. Jelentkezni lehet: személyesen, vagy írásban a társulat főkönyvelőjénél, Pásztó, Tanácsköztársaság tér 10. A Nógrád Megyei Tanács Madzsar József Kórház-Rendelőintézete (3100 Salgótarján, Vörös Hadsereg út 64.) felvételt hirdet pénzügyi és számviteli osztályára 1 FŐ KÖNYVELŐ RÉSZÉRE. Pályázati feltétel: közgazdasági szakkö­zépiskolai érettségi. A pályázatot részletes önéletrajzzal a személy­zeti és oktatási osztály­ra kell benyújtani, 1988. április 10-ig. A Balassagyarmati Fémipari Vállalat felvételre keres, jó kereseti lehetőséggel SZÁMVITELI OSZTÁLYVEZETŐT. Feltétel: felsőfokú szakirányú végzettség, legalább ötéves vezetői gyakorlat. Bérezés: a gyakorlattól függően, megegye­zés szerint. Jelentkezni lehet: részletes önéletrajzzal a vállalat munkaügyi osztályán. Tel.: 1Ő7/42. mellék. A KISOSZ Nógrád megyei szervezete a Nógrád Megyei Adó' felügyelőséggel közösen DÍJTALAN TANÁCS­ADÁST TART a KISOSZ-tag magán- kereskedők számára. Tanácsadó szolgálat áprilisban. Balassa­gyarmat, városi tanács épületében IV. 11., április 25. Szécsény, KIOSZ IV. 12. Minden esetben 14 órától 18 óráig. Májusi tanácsadó szolgálat időpontját a NÓGRÁD lapban ké* sőbb közöljük. Karancslapujtő, Rákóczi út 166. Számviteli osztályunkra felveszünk kontírozó könyvelőt, mérlegképes végzettséggel. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: a tsz-központban személyesen. Az Orha.lmi.Hazafias Népfront Mgtsz kedvező árfekvés mellett (10 Ft/kg) ár alatt értékesíti az UT—l*es ve­tőburgonya előkészítés során kieső, 20—25 mm közötti, UNSER—DELIKAT fajtájú burgonyáját. Érdeklődni, az árut megtekinteni a szövetkezet: Örhalom—Balassagyarmat közötti burgonya telepén lehet, amíg a készlet tart. ELCOTECHNIK; ICP [Észak-magyarországi Innová­ciós Centrum (Park) Rt.] és a SZERVEZŐ és SZÁM­VITELI GMK számítógépes BEMUTATÓT ÉS VÁSÁRT RENDEZ, az MTESZ Technika Házában Salgótarján, Rákóczi út 11. (ÉVI Áruházzal szemben). Programrendszerek-hálózatok működés közben. Üzletkötési lehetőségek a helyszínen! Időpont: 1988. április 13—16. Hétköznap: 8—15.30-ig, szombat: 8—12.00-ig. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. A NÓGRÁD kereskedelmi vállalat azonnali belépéssel felvesz: érettségivel rendelkező boltelszömoltatöt, 2— 3 éves gyakorlattal. Jelentkezés a pénzügyi osztály vezetőjénél, statisztikust 3— 5 éves gyakorlattal. Jelentkezés a közgazdasági osztály vezetőjénél. Bér: megegyezés szerint. Cím: Nógrádker, Salgótarján, Rákóczi út 194. Málnafelvásárlás magántermelőktől A Dunakeszi Hűtőház ez évben is szervez máinafel- vásárlást magántermelőktől a hűtőház területén. Az extraminőségű málnáért napi árat fizetünk. A szállítási költségekhez is hozzájárulunk. Az értékesítési szerződések kötését már beindítottuk. Szerződni lehet: hétfőtől péntekig mindennap a 110-es szobában. Címünk: 2121 Dunakeszi, pf.: 3T. APRÓHIRDETÉSEK KIS létszámú be­dolgozócsoport munkát vállal. He. lyiség biztosított (varrás előnyben). Ajánlatokat: Mátra- szőlős, Major út 22. szám alá kérjük. A Magyar Autó­klub balassa­gyarmati szerve­zete felvesz 4 órás nyugdíjas kisegítő admi. nisztrátort. Je­lentkezés a szer­vezet vezetőjé­nél. Cím: Balas­sagyarmat, Rá­kóczi u. 68. Tel.: 197. ÖNALLÖAN dolgozó ’fűtés­szerelőt felve­szek. Jelent­kezni : Salgó. tarján 15-044 te­lefonon. JÁRMŰ TZ-S kis Polski friss műszakival eladó. Szécsény, Kossuth út 3. 1300-S Lada el­adó. Salgótarján, Móricz Zs. út 26. TZ-S 1200 S piros LADA i991-ig érvé­nyes műszakival el­adó. Karancsalja, Rákóczi út 165. sz. UG 1200-as Zsi­guli eladó. Érdek­lődni Salgótarján, 14-513 telefonon. LADA 1500-as el­adó. Bátonytere. nye. Bem utca 8. Érdeklődni: egésv nap. PE írsz. Skoda 120 L. szgk. eladó. Karancsalja. Rá. kóczi út 260. SKODA i00-as al­katrészként eladó. Ugyanott 200 lit. fekvő házi vízellátó­berendezés 380 V-ra eladó. Érdeklődni lehet: Zagy vápái, falva. Szécsényi út 58 b. Huszár. ELADÓ egy IZS furgon. 3 éves mű­szakival. és egy 5 q utánfutó. Érdek­lődni napközben: Ecseg. zöldségbolt. 17 órától: Pásztó. Nagymező út 14. 3. em. 9. HOSSZÜ platós IF AT vennék. Aján­latokat: Érsekvad. kert. Fürst Sándor út 22. szám alá kérek. ZART Barkas el­adó. Személygép­kocsit a vételárba beszámítok. Zsigu­li-.. vagy 1500-as Polski-csere érde­kel. Ajánlatokat: 10-977 telefonra ké­rek. KEVÉS km-t fu­tott Polski 126-os Fiat eladó. Salgó­tarján, Karancs út 45. Telefen: 15-218. UTB—650-ES trak. tor, 5 éves műsza­kival. teljesen fel­újítva 4- 4 db új gumival. 1 db henl gerfej, 1 db adago­ló és még sok al­katrésszel eladó. Érsekvadkert. Kos­suth út 25. US-ES felújított Wartburg, friss mű­szakival. eladó. Nóg- rádmegyer. Táncsics út *26. 15 órától. 5 és fél éves pla­tós ZUK eladó. Sze­mélygépkocsi-csere érdekel. Cím: Szu- ha. Kossuth út 234. TK-S, diplomata­kék 1500-as Lada sürgősen eladó. Sal­gótarján. Csizmadia út 63. fsz. 2. dél­után. PR 1200-as Lada. 2 éves műszakival, eladó. Rimóc, Kos­suth út 22. ELADÓ Csepel D 344-es tgk. pótkocsi­val. kifogástalan ál­lapotban. Érdeklőd­ni: 18 óra Után. Va- lusz J. Kétbodony, Bem út 9. JAWA Lux 350-es. 1 éves, megkímélt ál­lapotban eladó. Ka­zár, Rákosi út 13. PZ-S 1200-as Lada. kitűnő állapotban el­adó. Baglyasalja. Frankel Leó út 32. ZV-S 105-ös Sko­da olcsón eladó. Szécsény, Pintér S. út 51. 4 és fél éves 1500. as Moszkvics, fel­újított állapotban eladó. Banda Lajos, Balassagyarmat, Dó. zsa Gy. u. 5. IV/13. ÜJ Simson eladó. Balassagyarmat, Szontágh P. u. 1. III. em. 3. PA-S i500-as Lada eladó. Salgótarján, Dobó Katica út 13. NYOLCÉVES La. da li200-as, kis ka­rosszériahibával el­adó. Érdeklődni: Salgótarján, 14-688 telefonon. ZE írsz. 1200-as Zsiguli eladó. Ér­deklődni: Salgó­tarján, Ybl Miklós út 63. X/l. ELADÓ 6 és fél éves Zaporozsec, 2 és fél éves műsza­kival. Érdeklődni: Ecseg, Dózsa Gy. u. 18. INGATLAN MÁSFÉL szobás szövetkezeti lakás eladó. Salgótarján, Arany János út 17. 112. Szikói. Érdek­lődni: du. 4 órától, hét végén egész nap. LAKÁSMEGOL­DÁST keresek 400 000 Ft kp -f OTP-átvállalással. Ajánlatokat: Sal­gótarján, 10-977 te. lefonra kérek. KÉTSZOBÁS csa. ládi ház melléképü­lettel, 780 négy­szögöles kerttel el­adó Karancslapuj­tő. Petőfi út 144. sz. alatt. Érdeklőd­ni: mindennap, ifj. Lantos Kelemen, Karancslapujtő, Pe. tőfi út 43. telefon: 95, vagy a helyszí­nen vasárnap, 10- én, 9—15 óráig. RÉTSAGON sür­gősen, családi ház eladó, készpénz + OTP-átvállalással. Érdeklődni lehet: Tereske. Kossuth út 14. 17 óra után. MATRAVERE- BÉLYBEN, két csa­lád részére alkal. más, kertes csa­ládi ház eladó. Ér­deklődni: hétfőtől péntekig. 16 órától, szombaton egész nap. Dózsa Gy. út 7. ELADOM 61 négyzetméteres, te­hermentes örökla­kásom. Cím: Gá­bomé, Balassa­gyarmat. Rákóczi út 117. III 2. 18 óra után. BALASSAGYAR­MATON vennék kertes házat a KlSZ-lakóteleo kör­nyékén. Ajánlato­kat ármegjelölés­sel a balassagyar. mati takarékszö­vetkezetbe kérek. KÉTSZOBÁS la­kást vennék kész­pénzért Salgótar­ján városközpont­jában. Ajánlatokat 18 óra után. a 15-274-es telefonra kérem. BARNA, Kossuth út 19. szám alatti 999 négyzetméter építési telek fő­útvonalon, busz­megállóhoz, üzlet­hez közel, sürgősen eladó. Ar meg­egyezés szerint. Ér­deklődni: Kossuth út 50. NYARALÓ, 90 négyzetméteres. Ga. lyatető központjá­ban eladó. Négy szoba. kétszintes. Érdeklődni: Ková. esi Imre 3300 Eger. Szovjet hadsereg út 10. Telefon: 11-746. KEMEROVO-LA- KÓTELEPEN két. szobás öröklakás eladó. 1989. évi beköltözéssel. Cím: Salgótarján. Ker- cseg út 30. III3. ELADÓ 4000 négy­zetméteres belterületi szántó Balassagyar­maton. a kórháznál. Érdeklődni: Patvarc. Gyarmati út 74. Hla- csok. BALASSAGYAR­MATON, 2 szoba -f konyhás családi ház eladó. Cím: Tompa Mihály út 15. ELADÓ egy -f két félszobás OTP-örök- lakás kp + OTP-át­vállalással. Salgó­tarján. Gorkij krt. 71. II 6. ELADÓ 3 szoba, összkomfortos la­kás. Cím: Balassa­gyarmat. Szontágh P. u. 16 2. Érdek­lődni ugyanott. TARON, a Sallai út 27. sz. alatt csa­ládi ház eladó. Ér­deklődni: Ságvári út 18. SOMLYÓBA- NYAN, központi helyen, téliesített hétvégi ház, 600 négyzetméteres te­lekkel, eladó. Ér. deklődni: Nagybár- kány, Petőfi u. 54. NAGYBÄRKÄNY, Rákóczi u. 5. sz. alatti családi ház melléképülettel, nagy telekkel eladó. Ér­deklődni: Nagy­bárkány, Petőfi u. 54. PASZTÖN, Arany János út 2. sz. alat­ti kertes családi ház eladó. Érdeklődni: Pásztó, Kiss utca 7. KÉTSZINTES, fél­kész családi ház el­adó Mátraszelén. Érdeklődni: Mátra- szele, Szabadság út IR2. Tóth. 2 szobás, kertes családi ház eladó. Hugyag, Felszaba. dulás u. 27. ADÁSVÉTEL 2 személyes gu­micsónak eladó, vagy számítógépre cserélhető. Kiss, Zagyvapálfalva, Gorkij A/8. 1/3. NAPOS- és előne. veit kacsa, liba, csirke kapható. Salgótarján, Nagy­mező út 44. Tele­fon: 13-414. ÜJ Dopleta, két tűágyas kötőgép eladó. Salgótarján, Sugár út 86. EGY darab hat­ezer és egy darab 3150 wattos új (még nem üzemelt), hő. tárolós kályhák eladók. Cím: Pász­tó, Hajós Alfréd út 8. BÜCSÜNAPTAR — települési ada. tokkal — kapható 370 Ft-ért. Hatvan, Pf. 113. BRAZIL évelő­paprika. chilei cserepespaprika, japán és indiai tüskésuborka, évelő lugaspa­radicsom. csi­cseriborsó, ve- geta. gumós, kömény. tölte­ni való és üre­gesparadicsom, korallbokor, pe­rui bokorbab. japán tejásgyü. mölcsmagok. faj­tánként 25 db 50 Ft-ért eladók 9791 Torony. Pf.: 10. Kopácsi. FRANCIAAGY és Zsuzsi kötőgép el­adó. Zagyvaróna Őrhegy utca 13. 18 órától. CSEREPES futó muskátli. különbö­ző színűek és kis­méretű. hordozha. tó színes tv eladó. Bátonyterenye (Ma. conka) Kilián út 6. Járdán. ELŐNEVELT csir­ke kapható, fehér húshibrid. F 1—S. Endrefalva, Daráló sor 9. KÉTHENGERES RS 09 traktor 600-as sza­lagfűrésszel eladó, vagy méhekre cse­rélhető. Molnár. Ma* gyarnándor, Mik­száth út 7. VENNÉK! Gázkon­vektort GF—30 és F8—12-eset. Ajánla­tokat: Csemer, Sal­gótarján, Aknász út 3. PAPRIKA-, para­dicsompalánta kap­ható. Baracz Vilmos, Nagybátony, Szondy út 16. DOBBERMAN hat hónapos kutya el­adó. Érdeklődni: Salgótarján. 12-730 telefonon, 17 órától. TÖBBFAJTA pap­rika- és paradi­csompalánta kap. ható. örhalom, De­ák F. u. 23. ELADOK, vásárlók * figyelem! Üj és használt áruk közvetíté­KONTAKT ÜGYNÖKSÉGEN keresztül. Hív. jón a Nagybá­tony 230-as te­lefonszámon, hétköznap 16.30 órától. BETONKEVERŐ gép eladó. Hasznos, Vidróczki u. 5. előnevelt sárga és fehér csirke kap. ható. Szécsény, Pin­tér S. út 13. Ve- lenczeiné. ELŐNEVELT csir­ke állandóan kap­ható. Babcsán Ti­bor. Balassagyar­mat, Jószív u. 68. Telefon: 81-22. PAPRIKA-, para­dicsompalánták (po­haras) kaphatók. Nagybátony. Dózsa- telep, Katona Józsel út 6. sz. Domoszlai.

Next

/
Thumbnails
Contents