Nógrád, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-30 / 102. szám
4 NOGRAD 1988. ÁPRILIS 30., SZOMBAT Minőségi csomagolás Feladó: Borbás Antalné Akkor is május volt. A Karancs oldalának rejtett tisztásain, a Kercseg-laposon rendre nyolc-tíz ember találkozott. Itt is, ott is — ügyelve még a fákra is, mint akik tilosban járnak. — Így van, tiltott dolgot műveltünk — emlékezik a régen volt eseményekre salgótarjáni otthonában Káda- si Pál. — Ha az idő megengedte, csakis az erdő rej- tekében emlékezhettünk meg május 1-ről. Nagy beszédek és majális nélkül, inkább egymás informálására, a politikai helyzet értékelésére, a tennivalóink megbeszélésére használtuk fel ezeket a találkozásokat is. Az emlékezet őrzi a „Bur- zsuj imája” szövegét is. A jobb verselők határtalan indulattal mondták az érzelmeket felkorbácsoló, változtatásra késztető sorokat: „Halad a munka, kész a számadás, / tiétek a munka, enyém az aratás. / Rablásra épített világrend, / te vagy az én egyetlen mindenem.” Nem a verstani értékelés a dolgunk, a sorok azonban önmagukban is hitelesítik Kádasi Pál szavait: — Észnél kellett lenni, minden percben ott lebegett előttünk a lebukás veszélye. Egy-két pengőért még az erdőkerülőket is megvették, akik jobban szemmel tarthattak bennünket. Igv kapták el és kísérték be egy alkalommal idős Oczel Jánost is. ☆ Kádasi Pál 1909-ben született. Tizennyolc éves korában kapcsolódott be a munkásmozgalomba, a pártnak 1938-tól tagja. Ifjúi éveire ma így emlékszik: — Lassan nyolcvanéves leszek, ilyenkor már nehezen alszik az ember, jönnek az eszembe a régi dolgok. Kőművestanuló voltam, és úgy adódott, hogy a legbalolda- libbként ismert családdal kerültem kapcsolatba. Idősebb Oczel János mellett dolgoztam. aztán egy alkalommal tapogatózott: alkalmasnak talál-e a mozgalomba való bekapcsolásra. „Nekem is van egy fiam, Zagyvái szobafestő mesternél tanuló. Jó volna, ha megismerkednétek. ..” Így kezdődött. ☆ A folytatásban pedig ismét ott van egy május. A Felvidéki Újság 1941. október 2-i száma budapesti keltezéssel arról tudósít: a fővárosban, a Markó utcában „megkezdték a felvidéki kommunisták Májusok bűnperének tárgyalását”. A fülek! és losonci baloldaliak között ott van Kádasi (Kur- ján) Pál salgótarjáni kőművessegéd is. A korabeli dokumentum cikke így folytatódik: „A vádirat szerint kommunista pártot akartak alapítani, egy ismeretlen kommunista központtól szerzett röpira- tokat osztogattak egymás között és utasításokat adtak a röpiratok terjesztésére, különböző kommunista könyveket juttattak el Budapestre. 1940. május 1-jén néma tüntetést akartak rendezni és másokat is felszólítottak a kommunista pártba való belépésre.” 1945. — még május előtt. Kádasi Pál ott van a párt salgótarjáni alapítói között. — Az Internaoionálét akkor hallottam először nyilvánosan, mert az 1919-es gyerekkori élményeimre nem nagyon emlékszem. A salgói zenekar hangjai ma is a fülemben vannak. A május elseje? — Valami határtalan éltető erőt jelentett. Megélhettem, hogy az erdő helyett szabadon, nyíltan ünnepelhetek. A szívem és az érzéseim szerint. ☆ Sorra vehetnénk valamennyi esztendőt, minden évnek van valami meghatározó élménye. 1946-ban például Kádasi Pál felült egy szekérderékba, hogy Balassagyarmatra menjen, rendőr- tiszti tanfolyamra. — Május l-.re hazajöttem. Igaz, hogy Litkétől gyalogolnom kellett, de hajtott a vágy. Nem tudok mást mondani : ott kellett lennem... ☆ A baloldali bányászok és építőmunkások között edződött Kádasi Pál, ott lesz az idei ünnepségen is, már kézbesítették neki a nagy utat bejárt veteránoknak szóló meghívót. — Ha az egészségem engedi — légzési zavaraim vannak — tényleg ott leszek, semmi pénzért ki nem hagynám. Azt kérdezi, mire gondolok ilyenkor, nézve a látványos ünneplést? Mit tehetnék, a régi időket idézem magamban. A harmincas éveket, amikor egy pen-| gőt kaptunk az akciómunkákért, amikor a kőbányábá rosszul táplált, szakadt ÖH tözetű emberek indultak vé-j konyka kenyeret keresni. És mindig párhuzamot vonok, összefüggéseiben nézem á dolgokat. így aztán az is eszembe jut, hogy ma a kukákban teljesen használható holmikat, meg kenyeret látok. Az utóbbira nincs is szó! Talán az indulat is teszi,j a nehezen lélegző ember! most hosszabb, kényszerűi szünetet tart, mielőtt folytatná. — Az életem felét itt, a másikat a korábbi rendszerben éltem le, ezt a majdnem nyolcvan évet én együtt teszem a mérlegre. Hogy mondjam magának, fiatalnak? Az egykori Salgótarjánban az első Kilczer-féle házat bérpalotának hívtuk, holott] összkomfort sem volt benne. Ma pedig, amerre csak megy] az ember. .., s, ha megnézi! a lakásokat belül is, 51 fő- tisztviselők sem laktak ilyen körülmények között. Én már csak így mérlegelek. Tudom én, hogyne tudnám, hogy a megelégedettség nem viszi előre a fejlődést. De a roppant sírással nem tudok egyetérteni, még gondjaink ismeretében sem. Eszembe jut, micsoda öröm volt, amikor Salgótarjánban elkészült az első két-három lakás, ma pedig annak sem tudunk örülni, azt is elfeledjük, ami van. ☆ A szolid és szerény lakásban, barátságos környezetben élő Kádasi Pál jele!? esemény előtt áll: az idén lesz ötven esztendeje, hogy tagja a pártnak. Micsoda idő! Természetes, hogy számos az elismerés: a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem mellett, éppúgy ott van a Munka Érdemrend, mint a Szocialista Hazáért és a Szocialista Magyarországért Érdemrend. Ezek lennének a legfontosabbak? — A Ságvári utcából, amikor csak tehetem, legyalogolok a városba, az emberek közé. Kellenek nekem, megnyugtatnak ezek a találkozások. Az óvoda és az iskola mellett megyek el, a kerítés tövében pedig mindig megállók, nézem a gyerekeket. A szépen öltözött, vidám gyerekeket. Ilyen örömeim vannak: megállók és nézem őket. Kelemen Gábor Az előbb még itt volt... és gépelt. Hát én még ilyet nem láttam!... Most meg..., igen, az ott ugyanő. De most már csomagol... Borbás Antalnéval való találkozásom bevezetőjéül csupán ennyit, habár mozgékonyságának jellemzésére bőven elég ez a pár „szaggatott” mondat. A bátonytere- nyei Fűtőber légtechnikai részlegének csomagolási csoportvezetője talán a tevékenységével festhető le a legjobban: szabályosan „becsomagolja” a munkaterületét. Hol itt van, hol ott, azon sem csodálkoznék, ha a csomagolásra váró termékek (gázbojlerek, gázkonvektorok, vas csőkígyók, satöbbi) ettől a rohangálástól „önként szédülnének” bele a dobozokba. Amikor megpihen, s leül velem szemben, figyelmes szempár néz rám, kissé kérdőn, mintha csak azt mondaná; mért zavar? Ideje hát megelőznöm. — Milyen érzéssel fogadta a Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést? Kicsit elmereng, mielőtt válaszolna, tán az ünnepélyes pillanatokat vetíti maga elé még egyszer. — Még az átvételkor is egy kicsit hihetetlennek tartottam, pedig Varga László, a Fűtőber vezérigazgatója már a jobbját is nyújtotta akkor... — Ennyire meglepetés volt? — Tudtam róla, négy-öt nappal előtte, igazgatónk, Szűcs László közölte velem először, csakhát. . . egy nőnek, pláne termelőmunkán, mindig jobban kell taposni, mint egy férfinak. — ön szerint mit takar ez a kitüntetés? — Rengeteg, rengeteg munkát — mondja Borbás- né, s szavaiban benne érződik az eltelt évek fáradsága. — „Kezdő” fűtőberes? — Majdnem. A gyár 20 éve alakult, én 19 évvel ezelőtt jöttem ide. Akkor még blokkolókártyánk volt, emlékszem, én voltam a gyár 89. dolgozója. Ma már 700 fő körüli a létszám. — A csomagolási csoport- vezetőnek kell-e valamilyen ranglétrát megjárnia? — Nem fizikai munkásként kezdtem. Az eredeti foglalkozásain képesített könyvelő. Így kerültem ide is. Egy évig anyagkönyvelő voltam, majd hét éven keresztül főraktárvezető. Aztán volt egy kis meg nem értésem, és elkerültem onnan a csomagolási csoporthoz. — A változtatásról nem szívesen beszél?... — Rég volt, ha kell beszélek is róla, de hát nincs sok értelme a begyógyult seb hegét feltépni. Egyébként az idő bebizonyította, hogy úgy volt jó, ahogy történt. — „Mélyvíz” volt a csomagolási csoport? — Az elején annak tűnt, mert addig egy idegen cég végezte a csomagolási munkát. Volt azonban olyan termékünk, amire a vevő alig ismert rá, amikor megkapta. Tulajdonképpen a szükség hívta életre a csoportot. Tizenketten kezdtük. s mindannyiuknak új volt a feladat. — Milyen támpontot kapták? — Inkább önállóságot. Egy idő után az elképzeléseim szerint csomagoltunk, amit persze a megszerzett tapasztalatok és vásárlói vélemények együttese alakított ki. Sok mindennel próbálkoztunk, míg a megfelelő módszerekre rá nem jöttünk. Technológusaink' sokat segítettek, nekik köszönhető például az Unimag nevű termékünk egységcsomagolása. Igazi úttörő munka volt. .. — Megalakult egy új munkacsapat, ami 12 éve létezik, s immár elképzelhetetlen a jövő nélküle. A jövőt azonban a ma jelenti, amiben önnek is nagy felelőssége van. Hogy látja ezt? — Ügy végzem a munkám, hogy lelkiismeret- furdalásra soha ne Jegyen •okom. Fél hatra járok be mindennap. Terepszemlét tartok, megbeszélem a napi feladatokat azzal a 3—4 művezetővel, akikkel szorosabb munkakapcsolatban állunk. Ez amolyan ráhangolás, mivel napokra előre beszerzem az anyagokat, megszerzem azokat az ismereteket, amelyekre szükség van a munkánkhbz. Előfordul néha, hogy valamiből hiány van, ilyenkor jelentkezek más munkáért. Ügy tartom, elemi érdekünk, hogy mindig dolgozzunk. Nyugodtan megkérdezhet bárkit. nálunk a csoportban valóban 480 percből áll a. napi munkaidő. Ezt megkövetelem mindenkitől, akárcsak magamtól. — Nem fordult meg a fejében közel 20 év alatt, máshová menjen? — Hívtak, de nem tudtak elcsábítani innen. Sokat kell, de én szeretek dolgozni. Borbás Antalné munkáját a miniszteri kitüntetés előtt háromszor ismerték el a Fűtőbernél kiváló dolgozói oklevétel.- A munka mellet az MSZMP-nek is pártos tagja — 1970 óta. „Mellesleg” a Kossuth Könyvkiadó kiadványainak „A megye kiváló terjesztője”. Beszélgetésünk végén a csoportvezető felpattan székéről, épphogy elbúcsúzik, visszatér az írógépéhez, azon végez valami adminisztrációs munkát. A légtechnikai részleg óriás csarnokának a zajával a nyomomban megyek a kijárat felé. Nem nézek vissza Borbásné felé. Ügvsem találnám írógépe mellett... Biztos vagyok benne, hogy már csomagol... Benkő Mihály Közérzet és köztapasztalás K ét évtized múlt el fölöttünk, a hatvanas és a hetvenes úgy, hogy azt éreztük: csak az időmúlás történik, de a múló idő nem hömpölyögtet magával történést. Mint egy folyó, amelynek két partja közt hangtalan suhan a víz, és soha egy rakoncátlan zöldár, a galériaerdőből elrabolt, lefelé sodródó farönkökkel soha fenséges torlódása a zajló jégtábláknak; még egy csónakot megpörgető viz- örvény se. Két magyar költőnemzedék állt elő a panasz- szal: nincs mit cselekedniök. Nincs felvétel a feketeseregbe — így kezdődött a hatvanas évek költőnemzedékének programhiányt éneklő programverse; albérleti szobáik falán szakállas férfiarc, őrá néztek nosztalgiával, a cselekvés példahősére: Che Guevarára. Már minden megtörtént, már Che Guevara is megtörtént, nekünk példahős se jutott — így* a hetvenes évek költőinemzedéke. Az idős költő, Illyés Gyula, akinek bőven kijutott már történésből is, cselekvésből is, arra intette fiatal társait, hogy ne panaszkodjanak szélárnyékban élünk, igaz — mondta —, de örüljünk neki, ritka alkalom ez a zavartalan nemzeti önépítkezésre. Most, hogy a nyolcvanas évek végének magasáról tekinthetünk vissza a hetvenes és a hatvanas évekre, könnyű megítélnünk az akkori fiatalok panaszát a történéshiány- ról, s az idős költő helyzetértékelését a „szélárnyékról”: közérzet volt ez, és nem köztapasztalás, tudatállapot volt és nem valóságállapot. Most már tudjuk, hogy a háttérben, életünk látszatfelszíne mögött, csupa izgalmas történés zajlott. Átrendeződött például a társadalom: felduzzadt a városi és leapadt a falusi lakosság, látványosan csökkent a mezőgazdaságból élők száma, voltaképp el is tűnt a régi értelemben vett parasztság. Üzemszerűvé változott a mezőgazdálkodás, civilizációs forradalom indult falun, dinamikusabbnak bizonyult a szövetkezeti tulajdonforma az államinál. Megnőtt a kistulajdon rangja és aránya: a háztájié, a hobbikerté,. a magánnyaralóé. Az ingatlan-kistulajdonosok száma nagyobb lett, mint valaha is volt; a tulajdonhoz való viszony szempontjából most, e két évtizedben, a szocializmus keretei közt, voltaképpen kispolgári társadalommá váltunk. Ha hiányokkal küszködve, ha csak félig-meddig, ha több mohósággal mint mértékkel, de fogyasztói társadalommá is váltunk. Ekkor zajlott le motorizációs forradalmunk, autó van minden harmadik családban, s az életmódváltozást hozott magával. Egyáltalán: 'másképp élünk, mint az elmúlt két évtized elején éltünk. Változtak körülményeink, normáink, erkölcsi ítéleteink. Differenciálódtak érdekeink, politikai nézeteink, életigényeink. Divatos szóval mondva: pluralizálódtunk, még ízlésünkben is. Ebben az állítólag történéstelen két évtizedben voltaképp történelmi folyamat zajlott le: kipróbálódott egy szocializmusmodell, miközben máris kirajzolódtak egy új modell körvonalai, s most éppen itt állunk, a modellváltás kellős közepén. Ami pedig a „szélámyékot” illeti: épp ebiben a két évtizedben próbáltunk kilépni a világba, a világgazdaságba is, meg a világpolitikába is, és ekkor tanultuk meg, hogy aki árnyékba húzódik, azt nem is fújja a szél, csak tesped moccanatlan, miközben dagadt vitorlákkal siklattak előre a többiek. Itt állunk most, a modellváltás kellős közepén, írtam az előbb. Kérdéssel folytatom: vajon milyen közérzettel éljük meg ezt? Kínálkozó a válasz: bizonyos, hogy nem panaszkodunk eseménytelenségre. Felbolydult és pezsegve forr minden. Hallgatózván képzelt mikrofonunkkal, majd kiszakad a membrán, akkora a lárma. Üjság, rádió, televízió, ankét, konferencia — dőlnék belőlük a szavak, a legkülönbözőbb hangfekvésben. Csupa -ás, -és, meg -ság, -ség, amit visszahallunk. „Szerkezetváltás”, „konvertibilitás”, mondja egy hang, tíz hang, száz hang. „Likviditás”. „Bruttósítás”. „Árfekvés”. Aztán: „hatékonyság”. „Piacorientáltság”. „Dolláradósság”. „Fizetőképesség”. És csupg -ció, csupa -gia, meg -ing. „Tőkésreláció”. „Infláció”. „Csúcstechnológia”. „Vállalati stratégia”. „Marketing”. „Lízing”. Szavak, egy konjunkturális szakma műszavai: a közgazdászoké. Minthogy a leg- magasztosabb nemzeti célok is elérhetőbbek, ha a lelki el- szánást gazdasági erő segíti, eszem ágában sincs ironizálni ezen a közgazdasági szóáradaton. Helyzetünk kulcsa valóban a gazdaságban rejlik; rosszkedvűnk onnan táplálkozik, reményünk belőle fakad; még legönzőbb vágyaink is a gazdasági megújulásban tesznek érdekeltté bennünket. Amire figyelmeztetni szeretném magam ebben a felboly- dult időben, az csak annyi; ne felejtkezzem el arról, amit ez a membránszaggató lárma — divatos elnevezés is van már rá: reformretorikának hívják — háttérbe látszik szorítani most. Ne felejtkezzem el arról, hogy a gazdaság nem cél, hanem eszköz. Hogy a cél —, noha ez így fellengzősen hangzik — az ember. Hogy az ember olyan értékekre jogosult, amelyeket ugyancsak -ság, -ség képzős szavak jelölnek, de szebben hangzanak, mint a „piacorientáltság”, mert úgy hangzanak, hogy „szabadság”, „boldogság”, „lelki egészség”. Ha a gazdasági történések évtizedében élünk, és ilyen évtizedekben élünk is majd, a háttérben szervesebb történéseknek kell zajlaniok: a szeretet fontosságnövekedésének, a szerelem megtisztulásának, az ember méltóságemelkedésének, a család megújulásának, a kis és nagy közösség feltámadásának. U nokám nem lévén, öcsém unokájában gyönyörködöm. Alig múlt egyéves, és merő férfiúi munkabuzgalom máris: gyűri, gyömöcköli, rákja, dobálja, építi, rombolja, pofozza, simogatja, totyogja, hempergi maga körül a világot. Lehet, hogy autószerelő lesz, mint az apja, lehet, hogy „hatékonyság” jellemzi majd, sőt „piacorientáltság” és „szerkezetváltási készség”. De én a szeretni tudás készségét is kívánom neki, a szerelem örömét, az emberméltóság önérzését, a család és a nagyobb közösség jó melegét. Ha váltásban vagyunk, új modelljét keresvén a szocializmusnak, jusson eszünkbe, hogy elméleti kidolgozói sem racionális ismeretrendszernek szánták csak, hanem — Németh László szavával szólva — üdvtannak is. Olyan szocializmusmodellt válasszunk, amely azt ígéri, hogy a konvertibilis forintot boldogsággal is konvertálhatjuk majd. ,F. V.
