Nógrád, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-23 / 96. szám

1988. ÁPRILIS 23.. SZOMBAT NOGRAD 5 Tizennyolcadik alkalommal rendezték meg a tavaszi tárlatot Salgótarjánban. A kiállí­tásnak otthont adó Nógrádi Sándor Múzeumban május végéig tekinthetők meg az al­kotások. Ziman Lajos: Veterán Hegedűs Morgan: Környezet • (Bábel Le^szIó felvételei) Számvetés a világnapon T estyérrárosok Tanárszemmel Történelmünkről változások idején A balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanára, Föl- dessy László mozgékony, tevékeny ember. Történelem— orosz szakon végzett a szegedi József Attila Tudomány- egyetemen 1973-ban, azóta Balassagyarmaton tanít. Me­gyei középiskolai történelem-szaktanácsadó, a Magyar Tör­ténelmi Társulat Nógrád megyei tagozatának elnökségi tag­ja. A megyei tagozatnak mintegy hatvan tagja van, rész­ben pedagógusok, részben múzeumi, levéltári dolgozók, vagy más társadalomtudományi műhely alkalmazottai, illetve helytörténeti kutatók. Aktív magja 30—40 értelmiségiből áll. Minden év április utolsó vasárnapján emlékeznek meg világszerte a testvér- városok napjáról. Ilyen testvérvárosi szálak kap­csolják össze 1955-től kezd­ve fokozatosan a szovjet köztársaságokat és városo­kat magyarországi megyék­kel, városokkal. A testvérvárosi kapcsola­tok szervezőinek természetes törekvése volt azoknak az in­ternacionalista hagyományok­nak a fejlesztése, amelyek az 1919-es Magyar Tanácsköz­társaság és a „vörös magya­rok” oroszörszági forradalmi tevékenységének napjaiban alakultak ki. Amikor 1971- ben Omszkban járt Pest me­gye egyik első testvérváros- küldöttsége, az internaciona­lizmus szimbólumaként vette át azt a maroknyi földet, amelyet a polgárháború évei­ben a Vörös Hadsereg sora­iban harcolt magyar katonák sírjáról hoztak. E maroknyi földet aztán a Magyarország felszabadításáért elesett hő­sök váci emlékművének ta­lapzatában helyezték el. Az elmúlt 20—25 év alatt az internacionalista kapcso­latok továbbfejlődtek, egyre nagyobb területet fogtak át, a testvérvárosok és testvér­területek egyre több lakóját vonták be az együttműködés­be. Az egymást látogató kül­döttségek beszámoltak mun­kájukról, kicserélték a gazda­sági és kulturális építőmunka tapasztalatait. Kölcsönösen előadókat, művészeket, sport­csapatokat küldtek egymás­hoz. Meghonosodtak a testvér- városokban évente felváltva tartott barátsági napok és he­tek. Ezek szervezésébe be­vonják a párt- és társadalmi szerveket, a tudományos és művészeti élet képviselőit, a Szovjet—Magyar és a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társasá­gok tagjait. Az együttműködés kétség­telenül legfontosabb területe a gazdaság. A termelési és tudományos-műiszaki> infor­mációcsere után egyre aktí­vabban fejlődnek a közvetlen vállalatközi kapcsolatok, a technológiai és termelési ko­operáció. Az új lehetőségeket igyekszik kihasználni 284 ipari és mezőgazdasági vál­lalat. Ezek közvetlen termelői kapcsolatban állnak egymás­sal. E területen is, mint má­sutt, sok függ a területi és köztársasági pártbizottsá­goktól. Jó például szolgálhat­nak a Kárpátokon túli terü­let és Szabolcs-Szatmár me­gye közötti egyre mélyülő kapcsolatok. Az SZKP terü­leti bizottsága és a területi tanács hosszú lejáratú gaz­dasági és tudományos-mű­szaki együttműködési szerző­dést kötött a testvérmegyével, külön kiemelve a terület 5 éves szociális, gazdasági fej­lesztési tervét. A termelési kooperációba, árucserébe és közös építőmunkába 26—26 vállalatot vontak be. A testvérmegyék közötti kapcsolatok a közös határnak és a sokéves hagyományok­nak köszönhetően dinamiku­san fejlődnek. A gyakorlat azonban azt bizonyítja, hogy ez nem csupán a földrajzi közelségnek köszönhető, ha­nem annak az őszinte óhaj­nak is, hogy a testvérmegyék közötti kapcsolatok elősegít­sék az előrehaladást. Keme- rovót és Nógrád megyét pél­dául több mint 5 ezer kilo­méter választja el egymástól. A távolság ellenére kapcso­latuk gyakorlatilag az élet valamennyi oldalát érinti és sok hasznot hoz. Így például a kemerovói terület Május 1- seje bányájában felhasznál­ják a nógrádi bányák hidra­ulikus ácsolatai alkalmazá­sának tapasztalatait, az an- zsero-szudzseni üveggyár, 1985—1990-es felújítását pe­dig a magyar kollégák ta­pasztalatának figyelembevéte­lével végzik. A kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés példáit láthatjuk a Litván SZSZK és Hajdú-Bihar me­gye (itt 27 termelő vállalat létesített közvetlen kapcsola­tot), a Krim és Bács-Kiskun megye (28 vállalat), Vologda és Borsod megye (24 vállalat) együttműködésében. A kursz- ki traktoralkatrész-gyár és a veszprémi Robix vállalat köz­vetlen termelői kapcsolatokról kötött szerződése alapján ez évtől megkezdik a Robi- KZTZ kullivátorok gyártását. A Csecsen-Ingus ASZSZK- ban a Magyarországon kidol­gozott ipari technológia se­gítségével termesztik a ku­korica, a napraforgó és cu­korrépa 90 százalékát. Egyre szélesebb körben használják fel a magyar tapasztalatokat, valamint a magyar vetőmag­vakat a tambovi, kurszki, Ivo- vi területen és a Mari ASZSZKnban. Állandóan nő a kishatár menti forgalom és a határ menti területek és testvér- megyék áruházai közötti együttműködés. Ennek össze­ge 1987-ben meghaladta a 17 millió rubelt. — A Magyar Történelmi Társulat megyei tagozata ho­gyan mobilizálja tagjait, igyekszik hatást gyakorolni szemléletükre, gondolkodá­sukra? — Elsők között említem — kezdi feleletét Földessy László —, a helytörténeti szempontból is jelentős ren­dezvényeinket, kiadványain­kat, amelyek javarészt ösz- szekapcsolódnak. Társren­dezőkként vettünk részt a szécsényi, középrétegekkel foglalkozó történészkonfe­renciákon, a sziráki nem­zetközi Teleki László-ülésen, s ezekről mind megjelentek publikációk. Először 1985- ben jelentettük meg évköny­vünket, helyi szerzők írásai­ból; kiadását ötévenként ter­vezzük. Ösztönözzük Nógrád megye történetének tovább- írását, hiszen a négykötetes monográfia 1962-ig követi nyomon az eseményeket. .. Második helyen említem tan­folyam- és továbbképzés- jellegű összejöveteleinket, például, amilyen — országos szervezésben — a történe­lemtanítás mai helyzetét ösz- szegző konferencia volt Sal­gótarjánban, vagy a felsza­badulásunk 40. évfordulójá­hoz kapcsolódó, a XX. szá­zadi magyar történelemmel foglalkozó — az akkori pe­dagóguskabinettel közösen szervezett — speciális tan­folyam, neves történészek közreműködésével. Ezeken a rendezvényeken a legfris­sebb kutatási eredmények hangzanak el.. . A harmadik körbe az aktuális és társa­dalompolitikai kérdéseket taglaló konzultációs találko­zásaink tartoznak. Törekvé­sünk továbbá, hogy saját tagjainknak is lehetőséget teremtsünk kutatásaik nyil­vános közzétételére. Ebből kiindulva szervezzük meg — tavaly óta — az éves felol­vasó üléseket. S, hogy peda­gógus tagtársainkat minél jobban aktivizáljuk, az idén négy középiskolai tanár mu­tatkozik be így. — Szívesen vállalkoznak a nevelők? — Évről évre rendkívül nagy erőfeszítéseket kellett tennünk, hogy a tanárokat megnyerjük a társulati mun­ka számára. Nem azért, mintha érdektelenek lenné­nek. Inkább a nagyfokú szak­mai leterheltség akadályoz­ta őket. Persze, most is je­lentkeznek gondok, ezúttal azonban a létszámhiányból és a megélhetés nehezebbé válásából eredeztethetően. Mindezek ellenére, nem el­lentmondás, körülbelül 1985- töl kezdődően nőtt a pedagó­gusok társulati munkában való részvétele, aktivitása. Már az idén több új taggal bővült tagozatunk létszáma, és a kutatási kedv is fellen­dült. Erős gócpontok működ­nek a városokban, nagyköz­ségekben. Ügy érezzük, a társulati munka, a történe­lem iránti érdeklődés újra felfelé ívelőben van. Ez el­választhatatlan a társadalom demokratizálódásától, az ér­dek- és szakmai közösségek fejlődésétől', a diszciplína iránti érdeklődés növeke­désétől, nagyobb népszerűsé­gétől. — Az viszont világosan ér­zékelhető, hogy a tagozat, kihasználva a kedvező tár­sadalmi légkört, folyamato­kat, határozottan nyitni kí­ván, szélesíteni aktív magjá­nak körét. Nyilván azért is, mert úgy gondolják, a rész­vétel közvetlenül hatással van (lehet) az oktató-nevelő munkára. Mit tapasztal: az új eredmények valóban be­épülnek a mindennapi isko­lai gyakorlatba? — Mielőtt válaszolnék, szólnom kell a történelemta­nárok gondjairól, ök is egy­fajta útkeresés időszakában élnek, azaz, bizonyos értékek átértelmezése van napiren­den; nemcsak a szocializmus­ról, hanem a történelem más kérdéseiről is. Ebből követ­kezik a nagyfokú nyitottsá­guk, információéhségük, az önképzés iránti növekvő igé­nyük. Mindez szemléletesen megmutatkozott eddigi spe­ciális tanfolyamainkon. Fo­lyamatosan figyelik a folyó­iratok publikációit, főként a századunkról szóló írásokat. Óriási érdeklődés nyilvánul meg az intenzív-posztgra- duális továbbképzési tan­folyamok iránt. Három éve kezdtük, s ha hozzávesszük az idén jelentkezetteket is, azt mondhatjuk, hogy ebben már részt vett a középisko­lában tanítók húsz százalé­ka. Magyarázata a szaktudo­mányban (is) keresendő; ké­pes olyan árnyalt elemzése­ket, politológiai ismerete­ket adni, amelyek jól hasz­nosíthatók a tanításban, a tudatformálásban, a neve­lésben. Pedagógusaink zö­me felvállalja még azt is, hogy az új ismeretekkel kor­rigálja a nem is olyan ré­gen kiadott tankönyvek meg­állapításait. — Ez a korrigálás, vagyis, bizonyos elfogadott értékek­nek a megkérdőjelezése nem túlságosan kockázatos? — Bármennyire is kocká­zatos, szükségszerű lépés a realitás érdekében. A tan­könyvek megírása óta nagyon sok tanulmány, írás jelent meg például a személyi kul­tusz törvénytelenségeiről, a Szovjetunióban is, erről nem hallgathatnak tanáraink. A glasznosztynak a mi mun­kánkban is érvényesülnie kell. Mostanában igen sok beszélgetés zajlik az órákon, szakkörök, fakultációk szer­veződnek eddig „elnagyolt” kérdések megvitatására. A szakmai mulasztások, a fehér foltok helyének kijelölése meglehetősen világos, nem így a glasznoszty másik ol­dala, a belső demokratizáló­dás. A sztálini időkben ki­alakult intézményrendszer —, mint egyfajta modell — átalakítása még nem eléggé kiforrott, és ez érződik az oktatásban is. Persze, meg­jegyzem: ez nem is annyira történelmi, történészi fel­adat. Ám a vele való fog­lalkozás elkerülhetetlen, hi­szen az intézményrendszerben jelennek meg az egyén és a hatalom kapcsolatai, a kü­lönböző társadalmi érdekvi­szonyok, az emberi cselekvé­sek, amelyek a történelem mozgatói. — Az új szemlélethez, az új ismeretekhez hogyan vi­szonyul a tanártársadalom? — A túlnyomó többség örül a valóság reális feltá­rásának, még, ha ellentmon­dásossá is válik a helyzet, mert világosabban látja a tényleges mozgató rugókat, az eredményeket, az elkö­vetett hibákat, és jobban tud érvelni. Éppen emiatt érté­kelődhetett fel, mintegy két- három éve, a tanári magya­rázat, az élő szó. A tanár dolga nyilván nem lett köny- nyebb, hiszen érvelnie kell, hogy véleményét elfogadtas­sa. .. Nem látok kivédhetet­len veszélyt a nyíltságban, az őszinteségben. A diákok a tényekkel akkor is találkoz­hatnak, ha a tanár nem be­szél róluk. Szőnyeg alá lehet ugyan söpörni a dolgokat, de nem érdemes. Érezzük, sok negatív hatás éri a fiatalo­kat, és éppen ezért nekünk is fel kell vállalni az el­lentmondásokat, a vitát, s meggyőző érveléssel leküz­deni a bizonytalanságot, az előítéletet, az értékválságot. A valóságról úgy kell beszél­nünk, amilyen: árnyaltan, kellő orientációt nyújtva az eligazodáshoz. Meggyőződé­sem. hogy a mainál offenzí­vabbnak kellene lennünk a tudatformálásban, a vélemé­nyek ütköztetésében. Van már hozzá megfelelő érv­anyagunk, éppen ezért nem értek egyet a pesszimisták­kal, akik szerint a tanár tel­jesen defenzív helyzetben van. Ellentmondásos társa­dalmi helyzetben nyilván mindig nehezebb a doiga, a reálisabb történelemszemlé­let továbbadása, de ezt a tö­rekvésünket nem adhatjuk fel. Mert úgy járhatunk, tár­sadalmi méretekben is, aho­gyan Száraz György írja: „Akinek a történeti érzéke hiányzik, egyetlen értékmé­rője a pillanatnyi önérdek.” — Ezért is fontos, hogy végezetül szóljunk a fiatalok történelemszemléletéről, je­les tavaszi ünnepeinkről. Mi az ifjúság viszonya a tanár tapasztalata szerint az ün­nepekhez? — Akár tetszik, akár nem, tudomásul kell vennünk, hogy az ifjúság saját szűrő­jén keresztül vizsgálja az életet, az eseményeket, a sa­ját azonosulási lehetőségeit, pontjait keresi. Érvényes ez a hárem tavasz ünnepére is. S, amikor a fiatalok hoz­zájuk való viszonyát ítél­jük meg, nem vonatkoztat­hatunk el korábbi gyakorla­tunktól. Sok jó emlékünnep­séget láttam már — itt, Ba­lassagyarmaton is —, mégis a többségük lélektelen, ru­tinszerű, éppen ezért a diá­kok számára érdektelen, unalmas volt. Közönségként vették számba a fiatalokat, nem aktív résztvevőkként, akik így azonosulni tudtak volna. Az utóbbi időben ked­vező változások történtek ezen a téren is, s nyilván további lépéseket kell ten­ni, elsősorban a felnőttek­nek, annak hangsúlyozásá­val, hogy azonosan értékelik mindegyik ünnepet. Hiszen a szolján forgók egyformán fontos ünnepeink, összekap­csolásukban nem is látok semmiféle erőltetettséget. Ré­szint időben közel esnek egy­máshoz, részint szellemisé­gükben, céljaikban sok a közös. Nem indokolt az egyi­ket ifjúsági ünnepnek, a másikat másnak tekinteni. Se az 1848—49-es forrada­lom és szabadságharcnak, se az 1919-es Tanácsköztársa­ságnak nem ez volt a lénye­ge. Hanem: széles tömegek számára tették lehetővé ér­dekeik érvényre juttatását, politikába való beleszólásu­kat: résztvevői több demok­ráciáért. új társadalomért küzdöttek, tehát az egész nemzet ünnepei. Sulyok László r é -•« f i mf' Bobály Attila: Szent Antal megkisértése Földi Péter: Mutatvány Pusztai Ágoston és Szederkényi Attila szobra

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents