Nógrád, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-25 / 72. szám

NÓGRÁDI TÁJAKÜÜ TELEXEN ÉRKEZETT. ÚJ ZAPOROZSEC A méröszobában, vala­mint Budapest útjain tesztelik az új 1100 kdbcentiméteres, ötse- bességes, elsőkerék- mcghajtású, új Zaporo- zsec típusú gépkocsit. Több ezer kilométeres futáspróba után szakvé­leményezik a tetszetős kivitelű, középkategóri­ába tartozó autót. Berceli helyzetkép Ki forog a Egy település fejlettségére — legyen az város, vagy fa­lu — jellemző: milyen mér­tékben tudja helyben kielé­gíteni a szolgáltatások iránti igényeket? Rossz tévét, mosógépet, hűtőszekrényt Bércéiről majd’ negyven kilométerre kell utaztatni. S ha figyelembe vesszük azt is, hogy sok idős ember él a településen — akiknek nem mindegy: helyben javíttathatják el­romlott háztartási gépeiket, vagy ötvenhat forintért Ba­lassagyarmatra kell vinniük — a helyzet korántsem szív­derítő. Galgaguta felől érkezve a községbe, igazán új kép fo­gad. Műhelyépület udvarán, tömérdek „megbénult" gép-' kocsi, odabent dolgozik a mester. ☆ — A tanács végrehajtó bi­zottsága tavaly év elején fej­lesztési tervet hagyott jóvá, amely főként a szolgáltatá­sok javításával foglalkozik — magyarázza Nándori Fe­renc, a Berceli Községi Tanács elnöke. — Ennek részeként kapott kedvezményes telket az építésre a maszek autó­szerelő. Ez csak egyetlen szolgál­tatási ág. Ám aki ismeri Bércéi fejlődésének ütemét, a község helyzetét, tudhat­ja: más gondok is vannak! Kevés a kőműves például, annak ellenére, hogy sok építőipari szakember ingá­zik a faluból, ök azonban — mint az országban számos társuk — az adó miatt nem szívesen vállalnak ipart. Akik pedig eddig dolgoz­tak, lévén idős szakemberek, nyugdíjba mennek, mentek. Folyamatosan öregszik az iparosréteg. — Mindennap nyitva tartó férfi-női fodrászatunk van. Ám a hagyományos építő­ipari és javítószakmákban, nem túl jó az ellátottságunk — teszi hozzá a tanácselnök. S bár ingyentelket is tud­nának biztosítani egy eset­leges szolgáltatóegység épí­tésére — nem tolonganak a jelentkezők. Az a tévészere­lő például, aki másodállás­pénz körül? ban foglalkozik most a javí­tással, nem akar építeni, mert saját kétszintes házá­ban műhelye van. Az ipari szolgáltatások mellett, már szinte több év­tizedes gondja a községnek, hogy nincs vendéglője, még egy büféje sémi Pedig a nyári vándortáborok gyere­keinek s a falunak, a vendé­geknek is lenne rá igényük. A beszélgetésben felme­rült: úgy tudják, hogy a rét­sági tanács kapott 400 ezer forintos támogatást a szol­gáltatás fejlesztésére, ezt azonban még nem használ­ták fel. ök esetleg ki tud­nák használni, mert lehet: nagyobb vonzerőt jelentene egy iparosnak, ha az ingyen­telek mellé pénzügyi támo­gatást is kapna. Ám a felté­telek sem igazán szerencsé­sek: „csak négy üzlet lehet együtt" — így tudják Bérce­ién —, és a támogatás csak ipari szolgáltatásra fordít­ható. ☆ — Valóban csak ipari szolgáltatásra költhető ez a 400 ezer forint vissza nem térítendő támogatás — tájé­koztatott Alexi József, a me­gyei tanács ipari osztályá­nak helyettes vezetője. — Ám az, hogy csak négy he­lyiség lehet együtt, nem igazz Viszont, ha Rétság meg tudja nevezni a vállalkozó­kat, a pénz őt illeti, hiszen a megyei tanács nekik utalta ki elsődlegesen. . . A pénz, tehát nem kerül­het Bercelre. Ez a támoga­tás legalábbis, mert idő­közben — kissé megkésve? — a rétsági tanács jelezte, záros határidőn belül szol­gálni tud vállalkozókkal. Ám a berceli gondokon mindez nem segít. Mit te­het hát egy község, amely­nek, bár ipari szolgáltatá­sai sem teljes mértékben ki- elégítőek: igazából egy ét­teremre, vagy legalább egv büfére volna szüksége?... Érdemes lenne azon is el­gondolkodni, hogy mennyi ideig „hányódhat" egy tete­mes összeg, várva: majdcsak kap rajta valaki! (hlavay) Új tipusú együttműködés Pályázati határidő: április 30-a Az ifjúsági és sportigaz­gatás tartalmi munkájának, s benne jogi szabályozási rendszerének fejlesztése, kor­szerűsítése érdekében pá­lyázatot hirdetett a közel­múltban az Állami Ifjúsági és Sporthivatal tanácsi, jogi és igazgatási főosztálya, a KISZ KB értelmiségi fiata­lok tanácsával közösen. A pályamunkák az összeg­ző tapasztalatok, tanulságok, a megvalósítható ötletek, javaslatok révén hasznosan segíthetik az ifjúságpolitikai munka korszerűsítését. Az együttműködés megújításá­nak igényét erősítette az is, hogy ellentmondásossá vált a tanácsok ifjúságpolitikai tevékenysége. Ugyanis a legpontosabb képet a fiata­lok helyzetéről, gondjairól, a helyi szintű tanácsok kap­hatták és kaphatják ma is. Ugyanakkor az ifjúság ügyei szétaprózódnak az egyes osztályok között aszerint, hogy lakásról, foglalkozta­tásról, vagy szociális gon­dokról van-e szó. Az ifjúsági munka egységét ezért első­sorban az ifjúsági és sport- osztályoknak kell megterem­teniük. Ez azonban ma még nehézségekbe ütközik az összességében elavult jogi szabályozási rendszer és a több helyütt meglévő merev, megcsontosodott gondolko­dásmód miatt. Vöröskeresztes segélyakció Közösségek és magánsze­mélyek önkéntes adománya­ikkal támogatják a Magyar Vöröskereszt akcióját, ame­lyet a hazánkba ideglenesen letelepülni szándékozó kül­földiek segítésére szervezett. Néhány nap alatt több mint 40 000 forintot fizettek be a pénzbeli támogatás céljára létesített 508-11468-0 számú OTP-számlára. A Magyar Vöröskereszt Arany János ut­cai székházában létesített in­formációs irodába telefonon és levélben jelentik be a fel­ajánlásokat. Negyvenkét vál­lalat és intézmény több száz személynek ajánlott munka- lehetőséget és szállást. Mint­egy nyolcvanan ruhaneműt és bútort kínáltak fel a segít­ségre szorulóknak. Csaknem negyven vállalat és magán- személy vállalta, hogy mun­kásszállásra, illetve a laká­sukba, nyaralójukba fogad­ják be ezeket a szállástala- nokat. A letelepedési és munka- vállalási engedélyért folya­modók közül az utóbbi na­pokban 134-en keresték fel a Vöröskereszt információs irodáját. Mindegyik "jelent­kezőnek munkahelyet aján­lottak, 53 személyt összesen 71 500 forint gyorssegélyben részesítették, többségüket szálláshoz, ruhaneműhöz, bútorhoz juttatták. A Vöröskereszt megyei szervezeteinek képviselői részt vesznek a megyei ko­ordinációs bizottságokban és gondoskodnak arról, hogy a helybeli lakosok önkéntes felajánlásai eljussanak az igénylőkhöz. Medvetemető Erdészeti munkások azAp- penninekben, a Monte Ne- rone erdős vidékén egy bar­lang bejáratának közelében nagy állati koponyát talál­tak. Értesítették a helyi mú­zeum igazgatóját, aki a bar­langban egy kihalt medve­fajtához tartozó 46 medve maradványait találta meg. Ez a fajta 12 000—300 000 évvel ezelőtt élt ezen a vidéken. A tudósok úgy gondolják, hogy az állatok, amikor úgy érezték, hogy rövidesen el­pusztulnak, a barlangba hú­zódtak vissza. A kapuk nehezen nyílnak Egy egyesület akkor élet­képes, ha nem csupán papí­ron, formálisan működik, ha­nem a körültekintő helyzet­ismeret alapján segítő tá­mogatást tud nyújtani tag­jainak a napi problémák megoldásában, intézésében. A több éves múlttal ren­delkező mozgáskorlátozottak megyei egyesülete hosszú időn keresztül nem tudta va­lóra váltani a hozzá fűzött reményeket. A belső viszály­kodások elvonták a vezetőség figyelmét a mindennapi gya­korlati munkáról, az egye­sületet életre . hívó eredeti célok megvalósításáról. Ve­zetők jöttek-mentek, a tag­ság pedig — érthető módon — csalódott. Ezért értesültünk örömmel arról, hogy új szelek fújdo- gálnak az egyesület háza tá­ján. A megújulási törekvé­sekről, a pozitív kezdemé­nyezésekről Szabó Tibor és Makó Zsolt elnökhelyettesek tájékoztatnak. — Jelenleg 630 tagot szám­lálunk, de ezzel még nem lehetünk elégedettek, mivel tudomásunk szerint a me­gyében mintegy 2500 moz­gáskorlátozott, illetve rok­kant ember él. Törekvésünk, hogy a helyi csoportok se­gítségével — ilyenek mű­ködnek Bátonvterenvén, Ba­lassagyarmaton, Pásztón és Rétságon — tovább tágítsuk a kört, feltérképezzük a fe­hér foltokat. Ezek főként Rétság környékén találha­tók — mondja Szabó Tibor. — Érdemes-e tagnak len­ni? Mit tud nyújtani az egyesület az arra rászoru­lóknak? — Nagy népszerűségnek örvend a lakásátalakítási tá­mogatás, amely hatvanezer forinttól százezerig terjed, aszerint, hogy az igénylő ál­lami vagy saját tulajdonú la­kásban él. Tavaly ily módon 23 otthont • alakítottak át. Hogy csak néhány dolgot említsek, mind olyan mun­kák voltak, amelyek köny- nyítik a mozgásukban kor­látozott emberek mozgásle­hetőségeit. Igv például ajtó­kat szélesítettek, lépcsőáthi­daló megoldásokat találtak, gázt, vizet vezettek be, és Bercelen egy tolókocsival közlekedő tagunknál a házi lifttel kísérleteznek. Ebben az évben eddig már húsz kérelem érkezett az egyesü­lethez lakásátalakítási támo­gatásért. — Itt Salgótarjánban a fiatalokról is próbálunk gondoskodni — vészi át a szót Makó Zsolt —. A BRG KISZ-bizottságával tárgya­lunk arról, hogy engedélyez­zék a klubjukban a mozgás- sérült fiatalok összejövetele­it. őszintén szeretnénk, ha ezek a klubnapok nem elkü­lönítve zajlanának, hanem együtt a gvárban dolgozó KISZ-esekkel. Ugyancsak tárgyaltak az egyesület vezetői az SZMT titkárával. Kérték, ösztö­nözzék a munkahelyi szak- szervezeti titkárokat, hogy elő- és utószezonban a moz­gáskorlátozott családok kap­hassanak üdülőjegyeket. — Ügy tapasztaltam a me­gyét járva, hogy sok moz­gássérült szívesen vállalna bedolgozói munkát. amely nem csupán anyagi segítsé­get jelentene nekik, de egy­fajta önigazolást is, hogy be­tegségük ellenére hasznos tagjai a társadalomnak. Mi ezzel a helyzet? — A kapuk nálunk nehe­zen nyílnak. Másutt egé­szen másmilyen a szemlélet a mozgássérültek megítélésé­ben. Egy konkrét példa: jó kapcsolatban állunk egy Vroclav mellett, Zabkovicén működő vállalattal. Ez az elektronikával és díszgyer- tyakészítéssel egyaránt fog­lalkozó gyár 700 embert al­kalmaz, közülük 500 mozgás- sérült. Az egészségesek mint­egy kiszolgálószemélyzet­ként dolgoznak. Salgótarjáni látogatásukkor ők kerestek meg minket, s azóta már el­jutottunk a küldöttségek cse­réjéig. Ami a megyénket il­leti : a karancssági terme­lőszövetkezet foglalkoztat je­lenleg bedolgozókat, jó len­ne, ha több vállalattal si­kerülne kapcsolatot teremte­ni ez ügyben — vélekedik Szabó Tibor. A megyei egyesület nem szeretne csak Salgótarján- centrikus lenni. A kapcsola­tok bővítésére kihelyezett fo­gadóórákat tartanak a helyi egyesületeknél. Bátonytere- nyén a hónap minden máso­dik és utolsó hétfőjén a bá- nyászkultúrházban várják az érdeklődőket, Balassa­gyarmaton, a szociális ott­honban minden hónap első hétfőjén, Pásztón és Rétsá­gon is hamarosan találnak megoldást. A ' salgótarjáni iroda pedig mindennap nyitva áll a tagok előtt. — Milyenek az eddigi ta­pasztalatok a kihelyezett fo­gadóórákról? — Igen hasznosak. Kide­rült például, hogy ami a me­gyeszékhelyen természetes, Balassagyarmaton gond. A rendőrök ott nem fogadják el a mozgássérültek parkolási engedélyét. Egyszóval a szemlélet — nem csupán a munkalehető­ség megteremtésénél, hanem az élet más területein is — sok kívánnivalót hagy ma­ga után. Kiss Mária Zenés újsághirdetés — milcrochippe! A nyugati világban külö­nös reklámötlet jelent meg: i zenélő újsághirdetés. Hu az olvasó felüti az amerikai People magazin kétoldalas hirdetési rovatát, felcsendül egv népszerű dal, például a Jingle Bells —, akárcsak a beszélő üdvözlőlapoknál. Az újsághirdetések „zenekísé- retét” parányi mikrochip- hanghordozók teszik lehető­vé. Az alkoholgyártók — élü­kön a Canadian Mist márkát gyártó kanadai B.-F. Spi­rits Ltd. (Montreal) whisky- gvártóval — így akarják nö­velni legutóbbi reklámhad­járatuk hatékonyságát. A ka­nadai vállalat egymillió dol­lárt áldozott a kampány ki­dolgozására és megvalósítá­Bátonyterenyén az egészségügyi házhoz két körzet több mint 2000 gyermeke tartozik. Dr. Fekete Judit gyer­mekorvos 30—40 vizsgálatot végez naponta. — bp — Rétsági ifjúgárdisták Az iljúgárdistákkul leginkább ünnepségeken lehet találkozni. Ök mutatják az utat az eseményre érke­zőknek, ők viszik a koszorúkat, ők állnak őrséget a kapukban, vagy díszőrséget az emlékműveknél. Ha kell — szerencsére erre ritkán van szükség — se­gítenek a rend fenntartásában is. Ám, ez a feladatuknak csak látványosabb része, és csak félig-meddig tükrözi a negyvenöt tagú rétsági szakasz szerteágazó munkáját. Az Ifjú Gárda elsősor­ban az ifjúság nevelésére vállalkozik. Természetesen, a munka gerincét a tanulás adja. A szolgálat, vagv az olyan gyakori versengés voltaképpen már a vég­eredmény. Ügy is nevezhetnénk, hogy vizsga. A lel­kes csapat tanúságtétele arról, hogy felkészült a ne­kik szánt feladatok ellátására. , Ebből következik, hogy az ifjúgárdisták sikere azo­kon a foglalkozásokon múlik, amelyek a kiképzést szolgálják, amelyekről a kívülálló viszonylag keveset tud. Évekkel ezelőtt alakult meg a városi jogú nagyköz­ségben az Ifjú Gárda, sok gonddal és szervezési ne­hézséggel. Napjainkra sikerült megnyerni a fiata­lokat a feladatnak. Olyan vezetés jött létre — Kresz- tvankó Attila területi és Ferencsik Raymond sza­kaszparancsnok irányításával —, amely igen jól szervezi a munkát. A rétsági, a borsosberényi, a nógrádi és a nőtincsi szakrajok ifjúgárdistái megismerték a legfontosabb honvédelmi, állami, közbiztonsági és tűzvédelmi fel­adatokat. Ezek megértését szolgálta az alapos politikai felkészítés, számos olyan foglalkozást is tartottak, amelyek játékosan, jó szórakozást is nyújtva, a kö­zösségi szellemet erősítették. Nem feledkeztek meg az Ifjú Gárda és az úttörők kapcsolatáról sem. Ebben különösen a nógrádi raj tűnt ki. A terület ifjügárdistái számos helyi, megyei bemu­tatókon, versenyeken vettek részt tavaly. Az elért eredmények bizonyítják politikai, szakmai felkészült­ségüket, fizikai állóképességüket. Legnagyobb siker­nek a megyei szakalegység bemutatóján elért második helvezést tartja a kollektíva. S. J. Növekszik a kozmetikai sebészeti műtétek száma Az NSZK-nak mind több állampolgára akar a sebész kése alatt megszépülni. Már néhány év óta megfigyelhe­tő, hogy állandóan növek­szik a kozmetikai sebészeti műtétek száma — számolt be róla Friedrich-Erhard Dietrich, egy gelsenkircheni kórház főorvosa a német plasztikai sebészek egyesü­letének évi ülésén. Nagyon sok nő kéri, hogy operálják kisebbre mellét. De elálló fülek problémáin is igye­keznek, már gyermekeknél műtétettel segíteni.

Next

/
Thumbnails
Contents