Nógrád, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-13 / 37. szám

1988. február 13., SZOMBAT NOGRAD 5 A miskolci közgyűlés után A kor kihívásainak tartalmi vállalása Képzőművészeti életünkről Madách tragédiájának illusztrációi Kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban A magyar drámairoda­lom, legnagyobb hatású filozófiai mélységű fő mű­ve a színház, a film, a kép­zőművészetek és a zene megannyi képviselőjét ih­lette már alkotásra. Tra­gédiáját német, orosz, an­gol, cseh, lengyel és még számos nyelvre lefordítot­ták. És lefordították a fes­tészet, a grafika, a plaszti­ka, a képzőművészet nyel­vére is. Madách Imre emlékének tiszteleg most a Petőfi Iro­dalmi Múzeum február vé­géig látogatható szerény kiállítása: az Illusztrációk Az ember tragédiájához címmel. Ez a tárlat egy nagysza­bású, Nyugat-Európát meg­járt Madách-kiállítás sze­rény hazai utóhangja. Sze­rény, mert a külföldi néző számára összeállított kol­lekció számos olyan kiállí­tási anyagot, információt tartalmazott, amely a ma­gyar látogatónak eviden­cia. Ám, hogy mégis legyen a világjáró kiállításnak itt hon is nyoma, megrendez­ték a Tragédia illusztrá­cióiból ezt a kiállítást. Nem tudni a helyszűke, vagy más meggondolás késztet­te erre a szűkszavúságra a múzeumot, hiszen köztudott, Madách e művéhez sok száz illusztráció készült, amit múzeumok, közgyűj­temények őriznek, és bi­zonyára szívesén kölcsönöz­tek volna egy irodalmi ki­állításra. De jól kiegészít­hetnék az anyagot a szín­házi díszlettervek — Jas- chik Almostól Oláh Gusz­távon át Varga Mátyásig. De térjünk vissza inkább ahhoz a néhány műhöz, amely a két termet meg­tölti. Az öt nagy méretű Zichy-grafika — a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona, — valóban méltó megjele­nítése a Tragédiának. Zichy Mihály — aki akkor az orosz cár, I. Miklós udva­ri festője volt, 1885-ben kez­dett a Madách-roű illuszt­rálásának munkájával fog­lalkozni. A korabeli híradá­sok szerint „a cár Zichy- nek szeptembertől kezd­ve két havi szabadságot adott, hogy Madách-művé- nek, Az ember tragédiájá­nak elvállalt illusztrációját befejezze. Zieh legalább 30 rajzot szándékozik készíte­ni e műhöz.” Egy évvel ké­sőbb a Műcsarnokban 15 ceruzával és fekete krétá­val készült nagy kartonját láthatta a közöség. Ekkor irta a korabeli műbíráló: ,,'kitűnőbb magyarázója még nem sok akadt költő­nek, mint Zichy Madách- nak... Az illusztrációk né­melyike egész monumentá­lis kompozíció, történelmi és korjelző nagy vonásokkal”. A Párizstól Moszkváig, Tbilisziig világhíres Zichy Mihály Madách, s később az Arany-balladák illuszt­rálásával, a magyar művé­szet legjobbjai, legnagyobb­jai közé emelkedett már a maga korában. A Tragédia 1887-es első díszkiadásában is ez a 15 rajz szerepelt. A második díszkiadás azonban már 20 Zichy-rajzot mellékelt. S tudjuk a leningrádi Ál­lami Orosz Múzeumban őrzik Zichy további öt váz­latrajzát is. (Az eredeti raj­zokat 1905-ben gyűjtéssel, közadakozásból vásárolták meg a Nemzeti Múzeum­nak.) Zichy fölényes rajztu­dása, az irodalmat átérző és megjelenítő képessége magával ragadja a mai né­zőt is. Hasonló élmény Kondor Bélának, a kortárs grafi­ka legjobbjának Madách- illusztrációja is. A virtuóz, és filozófiai mélységű rajz, a Kondor-művek legfőbb erénye. Bálint Endre il­lusztrációi a Tragédia sok­féleségét idézik. Madách íróasztala, karos­széke, könyvszekrénye, né­hány könyve, íróeszközei, és két, fiatal korábban festett képe segít a korhangulat felidézésében. A Magyar Képző- és Ipar­művészek Szövetsége észak­magyarországi területi szer­vezetének közgyűlése a kö­zelmúltban zajlott le Mis­kolcon. A szervezethez Bor- sod-Abaúj-Zemplén, He­ves és Nógrád megye kép­ző-, illetve iparművészei tartoznak. Nógrádban jelen­leg a szövetségnek 8, a művészeti alapnak 24 tagja él, a megyei titkár a köz­gyűlés után is Erdei Sándor iparművész. Miskolcon — a korábbi közgyűlések „forgatóköny­vének” megfelelően — szó esett a régióban élő művé­szek élet- és munkakörül­ményeinek alakulásáról, a megyei titkárok beszámol­tak a múlt évi tevékenység­ről, megvitatták az idei munkaterveket, a szervezeti élettel kapcsolatos időszerű kérdéseket, tagfelvételre ke­rült sor, és így tovább. (Itt jegyezzük meg, ezúttal nem vettek fel új nógrádi mű­vészt a szövetség tagjai so­rába.) A „forgatókönyv” te­hát a régi volt. Miután azonban megvál­tozott, s a továbbiakban is változóban van a művészi tevékenység gazdasági, tár­sadalmi, sőt kulturális fel­tételrendszere, a „szokott” kérdések is a korábbiaknál jóval meghatározóbb súly- lyal merültek fel, végső so­ron a művészetek szerepét, cselekvési lehetőségeit, tar­talmi megújulásának szük­ségességét is érintve, jólle­het ez a fórum mindenek­előtt a művészeti közélet je­len állapotát tükrözte a ré­gióban s mint tudjuk, ez sem felhőtlen, ez sem men­tes az ellentmondásoktól. Ezek megszüntetése — vagy legalább mérséklése — közvetett módon szintén ha­tással van az egyéni művé­szi munkára, a kor kihívá­sai tartalmi vállalásának minőségére, a társadalmi közérzet alakulására. Ezért látszik szükségesnek a közgyűlésen elhangzottak alapján kicsit részletesebben is áttekinteni a nógrádi kép­ző- és iparművészet közál­lapotát, nem feledkezve meg az idei tervekről és elkép­zelésekkel sem. Természe­Reggel öt óra. Nyáron nem számít korainak, tavasszal azonban még itt, a tágas sík­ságon is csupán hajnalodik. Március végén a nap ko­rongja éppen akkoriban buk­kant fel a horizonton, ami­kor kiértünk a földekre, és nekifogtunk a munkának. Később aztán, ahogyan múl­tak a napok, pár perccel mindig korábban követke­zett be ez az égi jelenség. A korosabbak — férfiak, nők vegyesen — képtelenek betartani a házirend sze­rinti ébresztőt. A sok alvás nekik már nem a kenyerük. Négy órától, sokszor korább­ról is, már a folyosón cso­szognak, húzogatják az an­gol WC öblítőzsinórját, mo­sakodáskor zuhogtatják a vizet, főzik a kávét, egymás­sal trécselnek. Az erős fizi­kai megterhelés sem változ­tatja meg az idős szervezet megszokott életritmusát, szükségletét. Négyen voltunk egy szo­bában. Hárman 42—44 éves férfiak és egy hatvan-egyne- hánv éves nyugdíjas társunk, öreg cimboránk rendszerint hajnalok hajnalán ébredt, s járt-kelt, tett-vett a sötét szobában. Benyitogatott nyi­korgó szekrényébe, frissebb levegőt engedett be a folyo­sóról, és már alig várta, hogy riadóztatni lehessen bennün­ket. Ezért, ha kitelt az öt óra, könyörtelenül felkap­csolta a villanyt. — Jó reggelt, emberek! Ébresztő! Igyekeztünk az öregre rá se hederíteni. Mi, fiatalab­bak tíz-tizenöt percet még tesen, csak néhány fonto­sabb kérdés érintésének le­hetőségéről van szó e helyen. Ami o művészek élet- és munkakörülményeit illeti — s itt nem szükséges különb­séget tenni a szövetségi és az alaptagok között, de nem érintjük az amatőr mozgal­mat —, 1987-ben alapvető kedvezőtlen változás Nóg­rádban nem következett be. Mindenkinek van műterme, Földi Péter kivételével, de e kérdés megoldása is folya­matban van. Állami megbí­zást tavaly két iparművész kapott, Antal András kerá­miafalat készít az új salgó­tarjáni városi tanács és iro­daház számára, Erdei Sán­dor pedig ugyancsak ide üvegplasztikát készített. Múlt év végén jelentős összegben történt vásárlás Salgótar­jánban élő művészektől, vá­rosi pártbizottsági kezdemé­nyezésre. Minden rangos országos vagy országos jellegű kiál­lítási fórum rendelkezésére állt a művészeknek tavaly is. Igaz viszont, hogy nem mindegyikkel éltek. Változó intenzitással jelen volt az alkotók egy része a salgó­tarjáni tavaszi tárlaton, a salgótarjáni szabadtéri szo­borkiállításon, de például hiányzott a névjegyük a mis­kolci grafikai biennálén, az ugyancsak miskolci téli tár­laton, az egri akvarellbien- nálén és a hatvani portré- biennálén. Több művész rendezett vi­szont komoly visszhangot ki­váltó egyéni kiállítást, köz­tük mindenekelőtt Czinke Ferenc. De közéjük tarto­zott Földi Péter és Hegedűs Morgan is, aki ugyan nem egyéni tárlattal, hanem a ró­mai akvarellbiennálén sze­replő műveivel hívta fel magára elsősorban a figyel­met, itt másodszor nyert dí­jat. A tavaly kitüntetettek­ről szólva pedig Czinke Fe­renc és Földi Péter nevét kell említeni, utóbbi Mun- kácsy-díjas lett. A nemzetközi kapcsolatok intenzitása szintén nem vál­tozott. A salgótarjáni nem­zetközi grafikai művészte­lep Mátraalmáson tavaly nyáron is öt külföldi mű­szunyókáltunk, hátunkat for­dítva a fénynek, vagy fejünk­re húzva a paplant. Tehettük, hiszen fél óra alatt játszva felkészültünk az indulásra. A földekre kiszállító autóbusz sohasem érkezett háromne­gyed hatnál előbb. A korán­kelők, a türelmetlenebbek ekkor már hosszú percek óta ott toporogtak a szálló aj­taja előtt, a társalgóban, mintegy siettetvén a busz érkezését, de mindhiába. Kálmán, a sofőr, maga is fiatalabb ember, ezen a pusz­tán lakik, tudja a kötelessé­gét, és nem hamarkodja el a dolgát. — Gyerünk, hozd a kan­nákat, Veronka! — paran­csolta Jani bácsi, amikor a jármű megérkezett. Sokan lökdösődve, mint a városi csúcsforgalomban, furakod- tak előre, hogy minél előbb feljussanak a buszra, helyet találjanak maguknak. Az emberek egyformán tolakod­vészt látott vendégül Hol­landiából, Finnországból, Csehszlovákiából és Bulgá­riából. A szövetség megyei csoportja vologdai művész­delegációt fogadott. Hege­dűs Morgan a rozsnyói nem­zetközi művésztelep munká­jában vett részt. E kapcso­latok szervezési, anyagi fel­tételeinek megteremtésében az adott intézmények válto­zatlanul aktívak. A megyei szervezetekkel való együtt­működésben — úgy tetszik — még vannak tartalékok. Nógrádban nagy hagyo­mánya van — sajnos, csak a képző- és iparművészek körét érinti ez — a szocia­lista szerződések rendszeré­nek. Jelenleg Bobály Attila, Czinke Ferenc, Mészáros Er­zsébet és Mustó János ren­delkezik ilyen szerződéssel. Megjegyzendő, hogy e kap­csolatban rejlő potenciális tartalmi lehetőségek haté­kony kiaknázását a művész egyénisége is jelentősen de­terminálja. Például Czinke Ferenc ilyen irányú tevé­kenysége a közművelődés számára is figyelmet keltő­én eredményesnek bizonyult. Ezek után szóljunk rövi­den az idei tennivalókról, illetve fejleményekről. Be­vezetőként említendő, hogy a megyei csoport tevékeny­sége az intézmények idei munkaterveiben is megjele­nik. Vannak azonban olyan munkatervi feladatok, ame­lyek megoldásában elsődle­ges szerepe változatlanul a csoport egészséges aktivitá­sán múlik. A szövetség — ezen belül a megyei csoport — rendkívül időszerű és sür­gető teendője elsősorban tar­talmi kérdésekkel függ ösz- sze. Ez pedig a közösségi élet, a képzőművészeti köz­élet erősítése, ami — mi­ként már említettük — ki­hat az egyéni művészi mun­ka minőségére is. Jelenleg nem tekinthető megnyugtatónak a művésze­ti ágazatok közül „legszer­vezettebb” csoport állapota, közéleti hatékonysága. Jó­val nagyobb összekovácso- lódásra lenne szükség az egyéni alkotómunka javítása szempontjából is. Rendszeresebbé kell tenni tak tavasszal és nyáron, ami­kor ötvenketten jutottak negyvennégy ülőhelyre, il­letve amikor több volt az ülőhely a résztvevőknél. Mi tagadás, a tülekedés szokásá­nak hatalma mindannyiunk­ban erősen dolgozott. Veronka néni, mint az itt levő asszonyok zöme, hat­van év körüli özvegy. A bri­gádvezető helyettese, Jani bácsi által megbízva és a szőlészet .vezetői által elfo­gadva, mint a brigadéros legrégibb munkásszervezője. A földeken vizet hordott, reggelit, ebédet osztott, s a fennmaradó időben besegített a lemaradóknak. Jani bácsi gyakran szidta a lassú, csendes asszonyt, fennen, valósággal élvezked- ve, az emberek előtt. Veron­ka néni szó nélkül tűrte, túl volt már minden sérelmen, sértődésen. Meg különben sem olyan alkat, aki valame­lyest is szembeszállna egy ve­az időszerű művészetpoliti­kai, sőt, társadalompolitikai, ideológiai kérdésekről foly­tatott folyamatos eszmecse­rét. Ez utóbbi az alkotómun­ka szempontjából a leglé­nyegesebb, mert tartalmi kérdéseket érint, a művé­szek eszmei, világnézeti tá­jékozottságának javítását szolgálhatja. Még néhány kérdésről. A miskolci közgyűlésen létre­hoztak egy csak szövetségi tagokból álló szakértői bi­zottságot, ami összesen 21 tagból áll. Ennek hatásköre a három megyére terjed ki, összetétele alkalmas arra, hogy bármely képző- és ipar- művészeti műfajban össze lehet állítani belőle egy öt­hét tagú zsűrit. Nógrádból Czinke Ferenc, Erdei Sán­dor és Földi Péter tagja e bizottságnak. Ez a bizottság ettől az évtől nemcsak zsű- rizési (bírálati) munkát foly­tat, hanem például döntési joggal vesz részt állami megbízások, vásárlások, mű­teremkiutalások és egyéb, a művészetet és művészeket érintő fontos kérdések el­döntésében. Szervezeti szempontból je­lentős fejlemény, hogy egy új szövetségi jogszabálynak megfelelően minden megyei titkár mellé titkárhelyeitesi funkciót is létrehoztak Mis­kolcon. Nógrád megyében ezt a posztot Czinke Ferenc tölti be, így lehetőség van arra, hogy a művészeti éle­tet érintő valamennyi kér­désben hatékonyabban mű­ködhessen a csoport. A teljesség igénye nélkül, még egy kérdést érintünk. Nógrádban ebben az évben tervezik egy olyan munka- közösség, alkotóközösség lét­rehozását, ahol mód nyílik festmények, kisplasztikák, egyéb iparművészeti alkotá­sok, grafikák stb. közvetlen értékesítésére. Úgy látszik tehát, hogy az utóbbi időben fellazult fo­lyamatok megfelelő felelős­séggel, nem utolsósorban a művészek támogatásával megállíthatók, a jelenleginél nagyobb egység jöhet létre, T. E. zetővel, vagy akár egy beosz­tott munkatárssal is. öt más fából faragták. — Azért csinálja ezt ve­lem, mert teheti — magya­rázta egyszer a helyzetet Veronka néni. — Mit csinál­jak vele. Ügy is neki van igaza, ha megfeszülök is. Megaztán amit nekem mond, abból érthetnek a többiek is. Ahogy a családban lenni szo­kott. Az anyós a lányának mondja, de úgy, hogy a veje is értsen belőle. — Hát azért néha maga is kiabálhatna — bátorítja az öregasszonyt a Mérnök. — Ha nem is Jani bácsival, ve­lünk. — Minek? Engem arra ta­nított az anyám, hogy tisz­teljem az embereket. Szép szóval többet el lehet érni. A borpince előtt mindig megáll az autóbusz. Kivéve ha a brigádot a Mocsa felé eső szőlőkbe irányítják, mert olyankor nem esik útba. A pincénél Jani bácsi biciklire száll: ez az ő járgánya. Az első napon még ácsorogva vártunk rá, de a másodikon és utána már sohasem. Ve­ronka néni és az előmunká- sok, a két Manci ugyanis kezükbe vették az irányítást, és mindenkor folytattuk ott a munkát, ahol az előző nap végén abbahagytuk. Jani bá­csi azonban ritkán hagyta segítőire a kezdést. Igyeke­zett a biciklivel utánunk. Nyilván erre serkentette a tapasztalat, meg egyéni ambí­ciója — szerette kézben tar­tani a dolgokat. (Folytatjuk) Sulyok László Koador Béla rajza Jelbeszéd (6.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents