Nógrád, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-12 / 36. szám

NÓGRÁDI TÁJAKON... TELEXEN ÉRKEZETT.... Életünk '88-ban Telefonos lelkisegély-szolgólat Salgótarjánban Pályázat krónikaírásra A Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa, a Szakszer­vezetek Országos Tanácsa és a KISZ Központi Bizottsága „Üzemünk, munkahelyünk élete 1988-ban” címmel krónikaírói pályázatot hir­det. A pályázaton részt vehet­nek minden állami, szövet­kezeti, vagy magán terme­lő-, illetve szolgáltatótevé­kenységet folytató üzem, intézmény, társulás dolgozói. Pályázni lehet mind a szó­ban forgó egység egészére, mind annak valamilyen ki­sebb részére (üzemrész, brigád stb.) vonatkozólag. Az üzemek egészét bemu­tató pályamunkák tartalmaz­zák, hogy melyek egyfelől a munkahelynek, mint gazdálkodó egységnek, más­felől az ott dolgozó embe­rek , számára 1988-ban a legfontosabb célok, felada­tok, ugyanazok-e az üzeme­ké, mint a dolgozóké, vagy mások. A krónikák adjanak képet arról, hogy hogyan si­került ezeket a célokat el­érni, a feldatokat teljesíte­ni, ha pedig ez akár az egyik, akár a másik oldal­ról nem sikerült, mi volt az oka. Az üzemek egészére vo­natkozó krónikákat érthető módon általában olyanok írják, akik beosztásuk alap­ján „felülnézetből” át tud­ják tekinteni a nagyobb egységeket. Ezek viszont ne puszta termelési beszámo­lók legyenek, mert lehetnek a maguk nemében mégolyán jók, nem kaphatnak jó mi­nősítést, mivel nem felelnek meg a pályázat központi céljának. A pályázat cí­me ugyanis „Üzemünk éle­te...” nem üres szó, hanem azt fejezi ki: a krónikában írják meg, hogyan éltek a dolgozók munkahelyeiken, munkájuk hogyan hatott munka- és életkörülményeik­re, milyenek az emberi kapcsolatok, szükség ese­tén milyen törődést, segít­séget tapasztaltak. Ez az esztendő az egész ország számára új helyze­tet teremtett. Kívánatos, hogy a krónikákban írják meg: az előző időkhöz ké­pest tapasztaltak-e válto­zást munkahelyeiken, és ha igen, miben? Tudtak-e és milyen áron alkalmazkodni a változásokhoz, mit jelen­tettek azok a dolgozók szá­mára munkában, munka­helyben, munkakörülmények­ben? A krónikák megalapozot­tak és olvasmányosak le­gyenek — kerüljék a ve­zércikkízű fordulatokat, ugyanakkor széles kör szá­mára érthető, egyszerű élő magyar nyelven íródjanak. Egyszóval őszinte, nyílt, em­beri képet adjanak az ottani életről. A pályázatok beküldendők két példányban 1989. április 30-ig a Hazafias Népfront megyei, illetve budapesti szervezetéhez. A pályamun­kák értékelésére és az ered­ményhirdetésre 1989 őszén kerül sor. A pályamunkákat kézirat­ként, zárt anyagként kezel­jük, amelyeket bármilyen célra a levéltári szabályok­nak megfelelően a forrás megjelölésével lehet felhasz­nálni. Az értékelés és ered­ményhirdetés után a pálya­munkák egy példánya a SZOT-levéltárba kerül megőrzésre. A pályázat dí­jai: Üzemünk élete 1988- ban: két I. díj 12 ezer, két II. díj 10 ezer, három III. díj 8 ezer, forint egyen­ként. Brigádunk élete 1988- ban: két I. díj 8 ezer, . két II. díj 7 ezer, három lit. díj 5 ezer forint egyenként. • A pályamunkák terjedel­me egész üzem, vagy üze­mek nagyobb részegysége esetén legfeljebb mintegy 50 oldal, brigádok esetében pe­dig legfeljebb mintegy 20 oldal. A pályamunkáknak tartalmazniok kell a szóban forgó üzem, illetve üzemrész, brigád pontos megjelölését. A rétsági Börzsöny Áfész és & Nógrád Me­gyei Sütőipari Vállalat (ez utóbbi gesztorságá­val) gazdasági társulási formában sütőüzemet működtet Romhányban. Egyedül iti készítenek a megyében diétás, bú­zakorpás (kenyeret. A heti 12 ezer darab döntő többsége a fővárosi bol­tokban kél el. Fehér kenyérből naponta 20 mázsa sül és ía környe­ző településeken kapha­tó. * -Cukrásztermékeket is készítenek az üzem­ben. Mielőtt kezet emel önmagára... Valljuk meg őszintén, hogy talán senki nincs közöttünk, aki élete során ne került voltba nehéz, sőt válságos helyzetbe. Amikor jólesett volna egy-egy biztató, baráti szó, vagy csupán az, hogy valaki meghallgassa“ a keser­veinket. Többeket sodort már a magány, a tehetetlen­ség kritikus, olykor életve­szélyes állapotba. Krízishelyzet — így neve­zik szaknyelven a pszicholó­gusok a fent körülírt élet­helyzeteket. „Vonat alá me- ' gyek, mert elegem volt!” „Az istennek sem bírom abba­hagyni az ivást!” — és so­rolhatnánk tovább a példá­kat. Ehelyett pillantsunk be a salgótarjáni városi-megyei művelődési központ klubjába, ahol valami készülődik. Va­sárnap délelőtt van, ám eh­hez képest népes társaság ül a teremben. Ismerkednek, barátkoznak, tapogatóznak, valójában még senki sem tudja pontosan, mi is az, amire jelentkeztek, vállal­koztak. Egyvalamiben közö­sek az elképzeléseik — segí­teni szeretnének másokon, a megkeseredett, tanácstalan embereken. Ha úgy vesszük laikusok, akik a most induló féléves képzés után társadalmi mun­kában látják majd el a te­lefonos lelkisegély-szolgálatat Salgótarjánban. (Csupán zá­rójelben; 1970-ben Debre­cenben alakult meg a szol­gálat, s azóta tizenegy vá­rosban vált életképessé, hasz­nossá.) A siker biztosítéka, hogy a felkészítők — Búza Do­monkos és felesége — mind­ketten pszichológusok, a krí­ziselhárító telefonos elsőse­gély-szolgálat hazai szakte­kintélyei itt ülnek a jelent­kezők körében és jönnek majd hetente, hogy e ma még heterogén, ám lelkes kisközösséget — amelyben domináns a józan önisme­ret, a másokkal szembeni empátiás készség elmélyíté­se, a krízishelyzetek tárgyi­lagos kezelése — egységes csoporttá kovácsolják. Búza Domonkosáé: — Nem veszélytelen a vállalkozás. Vigyázni kell arra, ha va­laki feltárcsáz minket, úgy segítsünk, hogy ezzel ne okozzunk kárt. Feladatunk nem az, hogy megoldjuk má­sok problémáit, hanem az, hogy a válságos helyzeteket problémahelyzetekké alakít­suk. Tehát rádöbbentsük a telefonálót arra,- hogy a baj, amit közölt velünk, milyen következményekkel járhat, és ebből kilábalni neki, ma­gának kell. Hogyan vélekednek erről a jelentkezők? Herperger János, a síküveg­gyár mérnöke: — Jómagam optimista vagyok. Kell ez a szolgálat. Elég ha csak ab­ból indulok ki, hogy a mun­kahelyemen naponta hányán keresnek meg ilyen-olyan személyes bajaikkal. Tréfá­ból már kitették az aszta­lomra: lelkisegély. , Gyűrűs Istvánná adven­tista lelkész: — Nem számo­lom, hogy a lakásomon egy- egy este hányszor csörög a telefon. A legtöbb hívó csu­pán beszélgetni akar, arra vágyik, hogy kiönthesse a lelkét, utána nyugodtabb az álma. Csonka Melinda, a BRG betanított munkása, a cigány­munkaközösség tagja: — Ka- rancsságon lakom, cigány­környezetben élek. Félve jöttem az első megbeszélés­re, de egyre inkább az a meggyőződésem, hogy hasz­nos ez a kezdeményezés. A képzésen tanultakat, a saját környezetemben is tudom majd kamatoztatni. És sorolhatnánk tovább a húsz jelentkező véleményét, akik között van még orvos, egészségügyi dolgozó, szám­viteli főiskolás, az illetmény- hivatal dolgozója, népműve­lő. Bodonyi Anikó, a művelő­dési központ főmunkatársa elégedetten hallgatja az egy­re forrósodó vitát. — A Vöröskereszt megyei szervezetével, a megyei alko­holellenes bizottsággal együtt döntöttünk úgy, hogy nagy szükség van a kríziselhárító telefonos szolgálatra a men­tálhigiénés csoportok, a pszichológiai tanácsadások mellett. Segíteni kell azok­nak is, akik ezekből a for­mákból kimaradnak. Azok­nak, akik este tízkor, vagy éjfélkor szomjazzák a megér­tő, emberi szót. Harminc- hatan jelentkeztek, ebből hú­szán jöttek mosit el. A fél­éves képzés teljesen ingye­nes, • a reményeink szerint ősztől beinduló telefonos szolgálatot társadalmi mun­kában végezzük. Aki kedvet érez e tevékenységhez, egy hónapon belül még megke­reshet minket. — Nem ártana, ha több férfit látnék a csoportban — mondja Búza Domonkos. Az­tán félig tréfásan hozzáte­szi: — Úgy tűnik, igaz az a mondás, hogy a nők lelkiz­nek, a férfiak pedig állva halnak meg. Kiss Mária Biztosabb lett a szülés A csecsemőhalandóság drasztikusán csökkent az utóbbi öt évben az NSZK- ban. Európai összehasonlí­tásban a nyugatnémetek a 14: helyről a 2-ra ugrottak előre — közölték a 3. (freiburgi) szülészeti kollok­viumon. A statisztikában a svédek vezetnek, ahol az anyák ha­landósága az egész világon a legkisebb. A nőgyógyászok azon az állásponton vannak, hogy az NSZK-ban is to­vább lehetne csökketeni a csecsemők és az anyák ha­lálozását, ha az asszonyok rendszeresebben vennék igénybe a kínált gondozást, az alkohol- és nikotinfo­gyasztást pedig csökkente­nék a terhesség alatt. Boldog puszta: az oázis (5.) Nemcsak Kubában Idegszövet­átültetés Mint legutóbbi számunk­ban hírül adtuk, Kubából szerdán érekezett a hír, hogy agyiidegszövet-átül- tetést hajtottak végre — az utóbbi 11 napon belül má­sodízben. Az ilyen műtéti eljárás hazai lehetőségeiről dr. Pásztor Emil akadémi­kus, professzor, az Orszá­gos Idegsebészeti Tudomá­nyos Intézet főigazgató fő­orvosa elmondta: — Feltehetően egy éven belül elvégezhetik az első ilyen kísérleti jellegű mű­tétet: mellékvesevelő-állo­mányt ültetnek ak, agyszö­vetbe. Ezzel a sebészeti el­járással azoknak a Parkin- son-kórban szenvedő bete­geknek a gyógyítását kí­sérlik meg, akiknél a gyógy­szeres kezelés hatástalan. Dr. Horváth Miklós ad­junktus a napokban tért haza Mexikóból és Kubából, ahol tanulmányozta az agy- szövet-átültetés módját, részt vett ilyen műtéteknél. Ki­fejtette: — Rövid idejé hajtanak végre ilyen jellegű műtéte­ket a világ néhány országá­ban. így az idegsebészek ed­dig kevés tapasztalatot sze­rezhettek erről, e beavatko­zások végleges eredményét sem ismerik még. E mű­tétet végző intézetek együtt­működéssel igyekeznek meg­állapítani : valóban tartósan hatásos-e ez a sebészeti el­járás? Sótér János brigádja ti­zenkét Nógrád és Heves me­gyei településről verbuváló­dik, Szilaspogonyból kiindul­va. A kombinát autóbuszai először a szomszéd megye határszélének lakóit, az is- tenmezeieket, a szederkény­pusztaiakat veszik fel, aztán következnek a nógrádiak, sorban úgy, ahogyan a busz csorog lefelé úti végcéljá­hoz. Zabaron, Cereden rendsze­rint összeáll a csapat egy- harmada. Zagyvarónán, Sal­gótarján centrumában — az elvétve előforduló helybelie­ken kívül a Karancs-völ- gyiek szállnak itt fel — újabb töltekezés, majd Zagy- vapálfalván, a szécsényi el­ágazónál csatlakoznak a Pi- linyből, Endrefalváról, Szé- csényfelfaluból (ritkán Szé- csényből) érkezők. Idáig va­lamelyik menetrend szerin­ti Volán-járaton jöttek, vagy egyik családtagjuk, barátjuk hoztak be őket személygép­kocsin. Utoljára Bátonyterenye nagybátonyi településrészén, a tanácsháza előtti megálló­ban vesz fel utasokat a ko­máromi autóbusz. Itt gyüle­keznek a szorospatakiak, a maconkaiak, a Dózsa-telepi- ek, a falusiak és a bánya­városiak egyaránt. S, a ti­zenkét település összege úgy kerekedik ki, hogy a ven­dégmunkások például Ma- conkát, vagy Külső- és Bel- ső-Zabart is külön számít­ják. Heves megyeiek mindig találhatók a bandában, de rendszerint az elenyésző ki­sebbséget alkotják. A nyolcvanas évtized ele­jétől az idénymunkásokat Boldogasszonypusztán szál­lásolja el a gazdaság. Egy épületben a nőket, férfia­kat. Eladdig a nemek job­bára küliönlaktak, más-más pusztán, a jelenleginél sok­szorosan kulturálatlanabb körülmények között, vagy Almásfüzitőn, egy segítőkész vállalat munkásszállásán. Ez utóbbira többször nosz­talgiával gondolnak vissza, főként az asszonyok. Estén­ként, ha maradt még ere­jük rá, moziba mentek, hi­szen ott bent, a községben éltek. Boldogasszonypuszta szá­zadunk elején kapta a ne­vét. Egyházi birtok volt, egyházi személyiségek töltöt­ték be a keresztapa szere­pét. A felszabadulás után új „keresztszülők” jelentkez­tek, olyanok, akiket irritált ez a félreérthetetlenül kle­rikális név, ezért a középső tagjától megfosztották. így természetesen már egészen más! Persze a sovány ta­lajú vidéket sokáig nem tudták igazából boldoggá tenni. Az itt élők azonban sohasem feledhették, hol ve­getálnak, figyelmeztette rá őket a puszta neve és — ugyanúgy, mint régen — a hely szelleme. Boldogpuszta oázis a vége­láthatatlan szőlő közepén. Itt alakították ki a kombi­nát nagyobbik szőlészeti ke­rületének központját. Itt vannak az irodák, a raktár, a gépszín. Azonkívül ezen a pusztán szervezték meg a vállalat itatásos borjúte­lepét, ahol a pusztaiak zö­me dolgozik. Ezért kapják az itteni szolgálati lakáso­kat. Huszonnyolc-harminc csa­lád, hozzávetőlegesen száz-: száztíz ember lakja Boldog- Boldogasszónypusztát. A boldogpusztai munkás- szálló épületét a közös konyha, a női és férfimos­dók, WC-ék osztják két, nagyjából azonos részre. A szálló irodák felé eső vé­gében rendezték be a tár­salgót. Jani bácsi jókora rutin­nal szállásolja el a vendég- munkásokat. Egy szobába kerülnek a rokonok, a jó barátok és az ismerősök, az egy faluból valók. Egy­szerre mintegy hatvanan helyezhetők el. A házaspárok különszo- bát kapnak, ha a létszám erre lehetőséget ad. Akad itt csaknem egytuoatnyi pár, amelyik rendszeresen visszajár. Ez is magyaráza­ta, hogy szinte nincs olyan turnus, amelyikben ne len­nének férjek meg feleségek. — No, elégedett vagy? — kérdezgeti Jani bácsi a fér­jeket a szobák elosztása közben. — Itt aztán senki nem zavar benneteket. Fi­zetsz majd egy sört, ha volt valami az éjjel. — Aztán iparkodjon, ne sajnálja a sörpénzt — harap rá a viccelődésre Schmierel, egy víg kedélyű, az utazás közben folyton humorizáló nyugdíjas gyári munkás. — Én nem szalasztanám el a lehetőséget... Kismanci 1 azon kevesek közül való, akit sohasem hallottunk nyafogni, panasz­kodni. Ez óriási akaraterőre, tartásra vall. Mert bizony — az étkezési időket leszá­mítva — ebben a napi 10 és fél órás talponállásban ha­mar megfájdulnak az ember tagjai: a lábak, a karok, az ujjak. Aztán az öregeket könriyen elérik más bajok is. Sokan már nem csak az izomláztól sóhajtoztak, jajgattak, hanem az otthon­ról hozott reumától, isiász­tól, vagy a magas, az in­gadozó vérnyomástól is. Kismanci filigrán termete miatt kapta ragadéknevét, s egyben megkülönbözteté­sül a másik Mancitől, aki ellentétben vele, magas és testes. Az apró, vékony asszony, Kerítés Ferencné a hetve­nes évek végén, a Nógrádi Szénbányák nagybátonyi kö­télpályáján búcsúzott el az aktív munkától. Hamarosan özvegyi sorsra jutott. De, hogy dolgos természetének illő kielégülést adjon, ne unatkozzon, no meg, hogy szeretett unokáinak ajándé­kokkal, pénzzel kedvére kedveskedhessen, rendszere­sen lejárt a Kisalföldre dol­gozni. önként és boldogan. Évente négyszer-ötször ment, kéthetes turnusokban. Gyak­ran előfordult, hogy a két hetet azon nyomban megtol­dotta, és a turnus letelte­kor ott maradt a másik ide­jére is. Ezt nevezik vissza­maradásnak. S, ha a helyi tennivalók sürgetik, sokan engednek a csábításnak: a kérő szónak, a dupla járan­dóságnak. Leküzdik fáradt­ságukat. Könnyűszerrel, hi­szen a többség kétkezi munkában töltötte életét, ezt szokta meg, és végül is a pénz beszél... — Főnök — szólítja meg Kismanci a brigádvezetőt. — Akkor ahogyan megbe­széltük, úgy csináljuk. Meg­kérdezzük az embereket, ki akar kazlazni, ki a szőlőbe menni. Aztán megkérdezzük azt is a végén, ki akar pénzt a termény helyett. (Folytatjuk) Sulyok László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents