Nógrád, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-26 / 48. szám

1988. február 26-, PÉNTEK

NOGRAD-3

Számolgatunk

E

gy ország tanulmányozta néhány hete fizetési szalagját, bérlapját, számítógépes ívét — leinek mi dukál —, hogy megtudja, hogyan járt a bruttósítás utáni első fizetésnapon. Egy pillanatra alkalma volt megpillantani a nagy összeget —, de jó lenne mindet zsebre vágni — majd azt, miként fogyasztotta le a bruttó összeget nettóvá a tíz- százaléknyi SZTK és a jövedelemadó-előleg. Volt, akinek többnek tűnt a társadalombiztosítás az eddiginél, mások jóleső érzéssel méregették a magasabb családi pótlékot. Végül is a bruttósítás nehéz, bonyolult műveletét azzal a konklúzióval zárhatta le, aki bérből, fizetésből él, hogy nincsenek csodák: jó esetben maradt a bér, de sok helyütt előfordult csökkenés is. Főleg a kisebb fizetéseket csapolta meg néhány tíz forinttal a tízszázalékos SZTK, akit nem kompenzáltak családi pótlékkal, annak a mínusz veszteség maradt.

Rossz nyelvek szerint bruttó a hét vezért követő nyolcadik magyar nagysággá vált, azt hiszem, egy ideig emlékezni fogunk rá. Bruttót a személyi jövedelemadó páratlanul gyors bevezetése ültette hatalomra. Más kérdés viszont, hogy az adófizetés a béreknek az árnövekedéseknél lassúbb növelése miatt szűkíti fogyasztásunkat is, meg átrendezi a jövedelemstruktúrát a központi alapok javára. Mert számolgatásainknak most az a lényege: a lakosságnak meg kell hoznia az áldozatot a gazdasági vérfrissítéshez és vérátömlesztéshez. Hiába, hogy az elmúlt évek túlfogyasztásának zöméért az ipar, az indokolatlan támogatások, a megnövelt import ökolható, pillanatnyilag nincs más tőke, mint a lakossági megtakarítás az ipari szerkezetet javító beruházásokra, a költségvetési hiányok pótlására, az adósságállomány csökkentésére.

Ennek megértése egyet jelentett a január elsejei áremelések megértésével, habár a számolgatások ezzel nem fejeződtek be. Azért egyrészt, mert az év hátralévő részében még várhatók áremelkedések, s ha nem romlik egyensúlyi helyzetünk, ezek már nem érik el az év eleji magasságot. Azért számolgatunk, pontosabban számolunk azzal, hogy a több pénzért jobb minőséget, tartósabb, élvezhetőbb árut kapunk. A cikkek dotációjának megszüntetésével — reméljük — ezután az állam sem pótolja a vállalatoknak a vásárlói érdektelenség miatti kieséseit, a rosszabb áru nyakán marad termelőnek és kereskedőnek egyaránt. Reméljük. Azt ugyanis még el kell

érni, hogy a vásárló ítélete döntő legyen: szankciókkal, versennyel, ellenőrzéssel. Mert bár nem kívánhatjuk, hogy a drágábbért új minőséget kapjunk — hiszen mi csak az állami dotációt pótoljuk —, de méltán elvárhatjuk, hogy a minőséget ne rontsák le, az erre vonatkozó eddigi előírásokat betartsák.

Számolgatásaink közepette azon is elgondolkodunk, hogy rendben van, korlátozódik a lakosság fogyasztása, de vajon ez mindent megold? Aligha. E, józan, állampolgári számolgatássá] is számolva a stabilizáció szerencsére előirányozza az állami fogyasztás csökkentését is, elsősorban az indokolatlan vállalati támogatások megszüntetését, a veszteségesek jórészt saját munkán alapuló talp- raállítását, a nélkülözhető intézmények bezárását is. E lépések nélkül a lakossági fogyasztás megrövidítése aligha segítene bajainkon. Habár ez evidencia, mégsem tűnik annak azok számára, akik feszültségektől tartva fé- lelmezik az ipari struktúraváltást, a felszámolásokat: nagy hírű üzemek „szétverését” emlegetik a gazdasági decentralizációról hallva, bankuralomnak nevezik a pénzügyi követelmények alkalmazását a rosszul gazdálkodókkal szemben. Nem számolnak azzal, hogy a feszültségek gazdaságunk működési zavaraiból keletkeznek, azok vannak, azok tünetek, amelyeket kezelni kell. Magyarán: ha nem vállaljuk e feszültségeket —, amelyeket egyébként előrelátással, figyelemmel tompítaná is lehet — lehetetlenség a gazdaság alapvető bajait megszüntetni, s akkor már kockára tesszük egész létünket is.

A kritikával, amely „visszarendezést” óhajt, nehezen azonosulhatunk, de már könnyebben azzal, ha az állami eszközök megtakarításakor öncélú lépéseket kifogásol. Nem számoltunk például azzal, hogy egynémely minisztérium, mint háttérintézményét, megszünteti továbbképző és átképző bázisait, holott az új profilra lelt vállalatok talán szívesen kibérelték volna ezekét az intézményeket dolgozóik átképzésére. Jóllehet ez csak egy példa, de ilyesmikkel nem szabad spórolni, ugyanúgy, mint a mérnökök, kutatók fizetésén, a technikai információszolgálaton, merthogy nélkülük írott malaszt marad a modernizáció követelménye. És számolgatásban is megrekedünk valahol az alsó tagozatban.

Komornik Ferenc

I

A Szandai Lenin Termelőszövetkezet cipőfelsőrész-készítő üzemében 2 imillió forint értékben fejlesztették a technológiát 1987-ben. Az 50 dolgozó idei célkitűzése 5,5 millió forintos árbevétel elérése. — bp —

Tőzegből ammónia

Finnországban tőzegből állítanak elő ammóniát a következő években. Már eredményesen befejezték a kísérleteket és az alkalmas technológia kidolgozását. Eddig az évi 360 ezer tonnát kitevő ammóniaszükségletének túlnyomó részét Finnország külföldről importálta.

Miről beszélt a csend?

Miközben a felszólalás előtti csend ülte meg a termet, 'azon töprengtem, vajon mi az oka annak, hogy véleményeinket olykor szívesebben mondjuk el a folyosón? Nem ^mindig ott és akkor, ahol és amikor azt kellene. Vajon, néha miért csak a vezetők érzik „kötelességüknek” a megszólalást? S miért nem hangzik el az a vélemény, iha egyszer már van? Persze, olykor a csend is kifejez valamit. A csendnek is vannak hangjai.

Párttaggyűlés a síküveggyári vágóüzemben. Odébb néhány méterre zakatoló gépek, a délutános műszak munkába lendült. Középkorú asszonyok emelik, rakják, viszik a súlyos üveglapokat. Kemény, férfias munka ez.

Itt bent, egy elválasztott helyiségben pedig a huszonkét fős pártalapszervezetből tözenöten gyűltek össze, hogy megbeszéljék közös dolgaikat.

Itt vannak a gyár párt- és gazdasági vezetői is, nyilván fontos nekik, miként vélekednek az itteni kommunisták.

— Ez a kollektíva jelenti a gyár ütőerejét — fogalmaz a beszámolóhoz hozzászóló Lőcsei József, a gyár igazgatóhelyettese. — Tavaly a közel négy és fél millió forint értékű dollár- exportunkból több mint négymillió innen, a vágóüzemből került ki... Reklamáció miatt egyetlen fillért nem kellett kifizetnünk. — Aztán arról beszél, hogy a korábbi nehézségek ellenére, év végére mégiscsak jóra fordult minden: harminc százalékkal nőtt a dollárexport, a vártnál valamivel több lett a nyereség, tízszázaléknyit vastagodott a boríték — úgy, hogy közben kétszázan búcsút mondtak a cégnek.

Cziprok Zoltán, a gyári pártbizottság titkára a dolgozók közhangulata és a gazdasági eredmény közötti összefüggéseket taglalja, Seben András gyári főmunkatárs az információk közvetítésének hiányosságait teszi szóvá, Gyulavári István, a végrehajtó bizottság tagja pedig a testület minősítését ismerteti — aztán több vélemény nem is hangzik el, Egyetlen munkáspártig sem jelentkezett szólásra.

Majd következik a második napirend: az idei munkaprogram megvitatása. Lászlók István alapszervezeti titkár előterjesztése után senki nem kér szót. Pedig hát elhangzott néhány figyelemre méltó mondat:

— Gyárunk életében is érzékelhetők az ország gond. jai, a megújulási folyamat pillanatnyi - megtorpanása... sok esetben az exportüveg vágását csak nagy veszteséggel tudtuk megoldani... Politikai agitációs munkánk során megpróbáltuk magyarázni és értelmezni a változásokat, időnként és témánként nem sok eredménnyel; sok kérdésben ma is zavar van... Személyes elbeszélgetések alkalmával egy-két párttagon kívül mindenki kifejtette nézeteit, a taggyűléseken azonban hallgatnak. Nem mernek bírálni, inkább csak kis csoportokban mondják el véleményüket.

Ha nincs hozzászólás, akkor a levezető elnök sem tehet mást, mint szavazást rendel el, aztán megköszöni a jelenlétet. A passzivitás azonban nem hagyta nyugodni a kedélyeket, ezért néhány nap múlva, sort kerítettünk egy beszélgetésre az alapszervezet tagjaival, titkárával.

— Ügysem jelenik meg a véleményünk, mert az nem lehet az újságban — jegyezték meg többen is, célozva arra, hogy különvéleményeik „magasabb érdekeket” sérthetnek.

— Ha az tárgyilagos és konkrét, miért nem?! — válaszoltam.

Aztán szinte egymás szavába vágva folyt az eszmecsere.

— Nézzen végig az üzemben az anyagmozgatás őskori módszerekkel történik, öt- ven-hatvan éves kocsikkal, balesetveszélyesen! Mióta mondjuk már?! Mindig az a válasz, hogy igaz, de nincs rá pénz! — fakadt ki egyikük.

— Többet dolgozunk, s mégis kevesebb pénzt viszünk haza a borítékban — így egy másik. — Én például a 7900 forintból 5700-at vehettem kézhez... a többi levonás. Mi, fizikai munkások vagyunk', nincs semmi mellékkeresetünk. Hogy lehet ennyi pénzből megélni? Lakásra gyűjteni?

— Rossz az érdekeltségi rendszerünk, mert egészében attól függünk, miként dolgoznak a többi üzemben —

veszi át a szót egy másik párttag. Miért kerestünk ilyen keveset, miért nem hoztuk a mostani tervet? Mert nem volt üveg! Pontosabban, mert a húzóüzem nem tudott annyi üveget adni... Miért nem tudott? Mert, műszaki problémáik adódtak. Végül is itt a vágóüzemben csapódik le minden: há nincs üveg, ha valami gond van más részlegeknél, a mi borítékunk lesz keskenyebb. De hát valakinek ezt a folyamatot meg kellene szerveznie. Az, akinek ez a dolga. S, miért csak a munkás érzi meg a keresetén, miért csak az ő borítékja lesz vékonyabb — hangzottak a szenvedélyes kérdések. — S, ha erről szólunk, akkor rögtön ránk sütik, hogy vezetőellenesek vagyunk, holott csak dolgozni akarunk, tisztességgel, hogy meg tudjunk élni. De ezt már annyiszor elmondtuk.

— Mint ahogyan azt is, hogy milliókat költünk gépekre, berendezésekre, aztán itt állnak kihasználatlanul. .. Ott van példuál egy vágógép, Pásztóról hoztuk öt és fél millióért. Égy éve nem tudjuk normálisan üzembe helyezni.

Ez a beszélgetés legalább annyira viharosan zajlott, mint amennyire „visszafogott” volt a taggyűlés. Kérdés persze, születnek-e ezekre a felvetésekre válaszok, s történik-e valaminő változás.

Cziprok Zoltán a pártbizottságon hatoldalas papírt adott, rajta a cím: visszain- formáció. S, a bevezető szöveg: „a gyári pártbizottság arra törekszik, hogy a párttagság köréből érkező kérdésekre, felvetésekre megfelelő válaszokat adjon. .. a gyár gazdasági vezetése a heti ülésein tájékoztatást kap az információs jelentésekben rájuk vonatkozó felvetésekről, a jogos észrevételekre intézkedések kerülnek kiadásra. Nem igaz az az észrevétel, miszerint kilakkozzák a dolgozók köréből érkező észrevételeket és úgy továbbítjuk a felsőbb szervek felé!”

Ezt a hibát magunk is igyekeztünk elkerülni.

Tanka László

Nagy figyelem Somoskőújfalura

Műszaki fejlesztés a miskolci vasútigazgatóság területén

A MÁV Miskolci Igazgatósága az idén 550 millió forintot fordíthat műszaki fejlesztésre. Ez számszerűleg valamelyest több, de a reálértéket, az áremeléseket tekintve kevesebb az elmúlt évinél.

— A rendelkezésünkre álló fejlesztési összeg jelentős része — mondja Halász József, az igazgatóság fejlesztési osztályának vezetője —. Hatvanba és annak térségébe áramlik. Azért ide, mert itt végezzük a legnagyobb, a legjelentősebb, Észak-Ma- gyarország és a főváros közötti személy- és áruforgalmi akadályt, szűk keresztmetszetet feloldó beruházást.

Pörgessük csöppnyit vissza az idő kerekét.

A hatvani állomást 1981- ben kapcsolták a miskolci igazgatósághoz. Terhes örökség. Elavult, több mint 100 éves technika, öreg vágányhálózat. Egyetlen hely az igazgatósághoz tartozó törzsvonalon, ahol — telefonon kapott utasítások szerint — kézi erővel állították át a váltórendsaert.

A több száz milliós korszerűsítést 1984 tavaszán kezdték meg. Idén értek el a látványos munkákig; a gyalogos-aluljáró és az emelt peronok építéséhez, az utastájékoztató berendezés kialakításához. A jövőbeni fejlesztést is szolgálja, hogy kiépítik az ID—70 típusú biztosítóberendezést. Ez egyedülálló a maga nemében. Ennél alkalmazzák azokat a számítástechnikai eszközöket és módszereket, amelyek megkönnyítik, gyorsítják, még biztonságosabbá teszik a berendezés kezelését, fgy például betáplálhatják majd a menetrendet, amelynek „teljesítését” a gép figyelemmel kíséri és jelzi. A feladatokhoz tartozik, hogy felújítják a villamos felsővezeték-rend- szert is.

A hatvani vasúti csomópont korszerűsítése — amely az idén 150—180 millió forintot vesz igénybe — örvendetesen jó ütemben halad, s befejezéshez közeledik. A nagy rekonstrukció jelentőségét, s a munka elvégzését dokumentálja, hogy a felújított, korszerűsített csomópontot július második vasárnapján, a vasutasnapi országos központi ünnepség keretében avatják fel, adják át rendeltetésének. Ezzel véget is ér Észak-Magyarország elavult „vasúti kapuja” okozta sok gondunk, bajunk, gyötrelmünk.

A hatvani csomópont rekonstrukciójával párhuzamosan és ezzel kapcsolatosan — ha kis léptekkel is — következetesen haladnak a Hatvan—Salgótarján—Somoskőújfalu közötti vasútvonal korszerűsítésével. Ezt a több helyen végzett munka is igazolja.

Az elmúlt évben átépítették a Mátravidéki Erőmű és Selyp közötti jobb oldali vágányt. Tavaly már dolgoztak a selypi állomás korszerűsítésén, új peront is építettek. Az idén tovább folytatják e munkálatokat is, amelyre 51 millió forintot szánnak.

A Hatvan—Salgótarján— Somoskőújfalu közötti vasútvonalon a biztosítóberendezéseket is korszerűsítik. Jelenleg végzik a kábelfektetéseket.

A miskolci vasútigazgatóság a kelet-szlovák vasutakkal négy állomáson van közvetlen kapcsolatban. A közös üzemváltó határállomások mintatechnológiáját elsőként Hidasnémetiben hozták létre. Jelenleg hét magyar—csehszlovák határállomás látja el feladatát. A két vasúti szervezet programja szerint jelenleg Somoskőújfalun munkálkodnak a közös üzemváltó határállomás kiépítésén, amely jó feltételeket biztosít mindkét ország vasúti, vámőri szervezetei, nem utolsósorban az utasok számára. Somoskőújfalura azért is fordít nagy figyelmet a miskolci vasútigazga- tóság, mert határteljesítményei meghaladják a hidasnémeti átmeneti forgalom produktumait.

Borsodban — ugyancsak kisebb ütemben — továbbhaladnak a Miskolc—Özd közötti vasútvonal korszerűsítésével. Előkészületeket tesznek a Kál-Kápolna—Recsk- Parád közötti vasútvonal korszerűsítésére. ■ Valamennyi célkitűzés megvalósítása, az előrehaladás üteme a MÁV, pontosabban a népgazdaság anyagi erejétől, lehetőségeitől, teherbíró képességétől függ.

Csorba Barnabás