Nógrád, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-22 / 18. szám
1988. január 22., PÉNTEK / NOGRAD 3 Szanálás után a Ganz-HÁVAG (1.) A leányvállalat előnyei Az egykori Ganz-MÁVAG vállalati tanácsa és a szanálási szervezet december elején megkötött megállapodás értelmében az eddigi tizenegy helyett idén január elsejétől mindössze hét „új” vállalat folytatja a nagy múltú óriás tevékenységét. Változozott a név is, hiszen ezentúl a MÁVAG hiányozni fog a bélyegzőkről. S ha már itt tartunk, meg kell említenünk, hogy a mátranováki gyár is átesett a keresztelőn, s elsőként erről kérdeztük dr. Máté László igazgatót: — Egymás között csak „kis Ganzként” említjük azt a négy gyárból álló együttest, melynek mi is tagjai lettühk — vázolja a történetet. — Ezen belül a mátraterenyei gyár és a budapesti hídgyár közös leányvállalati formában tevékenykedik ezentúl. Nem véletlenül. Kapcsolatuk némiképp lazább ugyan, de a nyereségérdekeltség határozza meg működésüket. Veszteség egyáltalán nem engedhető meg, mint, ahogy a gyáróriás adósságát sem tudta tovább elviselni a népgazdaság. A szanálási szervezet megállapítása szerint 12 miliiiárdra rúgott a Ganz-MÁVAG-gal szemben támasztott követelés. ugyanakkor a vagyona csak nyolc és fél milliárd forint. A mátranováki kollektíva minden bajok okát a budapesti gyárak veszteséges gazdálkodásában látta, ami természetesen csak részigazságként fogadható eL — A társgyári kooperációk következtében valóban a fővárosi egységeknél jelentkezett a közvetlen hiány — folytatja dr. Máté László. — Termelésünk 30 százalékát dolgozták fel Budapesten, vagy más üzemeknél. Mivel nem voltunk képesek jól együttműködni, ezért időnként késett az anyagrendelés, s emiatt csúszott a határidő is. Meg keil mondanunk, hogy hazánkban mammut- cégeken belül rossz a szervezettség és nem alakult ki megfelelő érdekeltségi rendszer sem. Ez áll ránk is. A leányvállalati forma előnye — többek között —, hogy az eredmény közvetlenül jelentkezik a kollektívánál, s nem központi elosztás szerint részesednek a vállalatok. A kapcsolat- rendszer is új alapokra kerül, mivel a költségérzékenység igazi versenyhelyzetet szül. Minden területen a piacgazdálkodás elve kell, hogy érvényesüljön. A haszonnak az ellenkezője is igaz, tehát a veszteség is helyben jelenik meg. Az együttműködés kiemelt eleAa életképesség egyetlen feltétele: a munka. A minőségre továbbra is nagy gondot fordítanak. (Fotó: Bábel L.) meivé válnak: az ár, a biztonság és a jó minőség. Felmerül azonban a kérdés, hogy ha már egyszer dönteni kellett, miért nem szorgalmazta a jól prosperáló mátranováki gyár a teljes elszakadást. ■ Annál is inkább, mivel a dolgozók iá ezt szorgalmazták. — A Ganz 130 éve alatt a „nagy üzletek”, jelentős megrendelések képezték a fő tevékenységi kört — mondja az igazgató. — Éppen ezért a tendereken minden megrendelő vagyonbiztosí- tékot kért és kér a vállalkozóktól1. A legutóbbin, ami egy algériai üzlet elnyerését tűzte ki célul, például másfél milliárd forint vagy o nbi zitos ít ékot kellett felmutatnunk. Ha teljesen önállóvá váltunk volna, erre nincs mód; a budapesti híd- gyárral közösen viszont már képesek vagyunk garanciát vállalni. Nem is beszélve arról, hogy a korábban elnyert megrendeléseket is folytatnunk kell, s itt a több évre, szóié egyiptomi exportot említhetem. Ezzel együtt természetesen nem odázható el egy másik kérdés sem: tudniillik, hogy miért lett veszteséges a nagyvállalat. Mint azt a Ganz-MÁVAG dolgozóinak lapjából is megtudhatjuk, a szakértői elemzések azt mutatták, hogy a Ganz-MÁVAG szerkezetében szervezetében, irányítási modelljében nem volt képes az elvárható mértékben hozzájárulni a népgazdaság fejlődéséhez, a kormány munkaprogramjának megvalósításához. A rugalmatlanná vált céget két lépcsőben kívánják szanálni, amelynek első fázisát jelenti a 7 új vállalat megalakítása. A pénzügyi rendezés a második lépcsőben, a vagyonmegosztás és a kibontakozási program elkészítése után hajtható végre. Sajnos, ez a tény hátrányt jelent az indulásnál, Mát- ronovákon is. A felfüggesztett kereskedelmi jog, valamint az új szervezetek bértömegének a megállapítása még egy-két hónapig hordoz némi bizonytalanságot. A kormány ismeri ezeket a problémákat, s gyors ügyintézéssel igyekszik mielőbb kisegíteni a gazdálkodókat. A ,,(kis Ganz” tevékenységét három éven keresztül a szanálási szervezet felügyeli, másrészt pedig a vasúti járműgyártás sokat vitatott ügyét az Országgyűlés is napirendre tűzi. Ezen kívül a vállalat adósságainak visz- szafizetését egy évre felfüggesztették, az átmeneti Időszak idejére. A továbbiakban azonban az életképesség egyetlen feltétele: a munka. — Ezt mondtam el a januári első munkásgyűlésen is — hangsúlyozza dr. Máté László —, hiszen az önálló feladatra azonnal fel kell készülnünk; az időhúzást valamennyiünk zsebe bánná... (Folytatjuk) T. Németh László Bőséges cukorkészlet A cukoriparban befejeződött a répa feldolgozása. A kilencvenöt napos idény alatt az ipar tizenkét gyára 3 millió 960 ezer tonna répát dolgozott fel, csaknem félmillió tonnával többet mint egy évvel korábban. A Cukoripari Közös Vállalatnál elmondották: a gyárak ebben a szezonban ösz- szesen 483 ezer tonna cukrot termeltek. További csaknem 16 ezer tonnával gyarapítja a hazai készleteket az a cukormennyiség, amelyet Magyarországon termett répából, bérfeldolgozás keretében Jugoszláviában gyártattak. Több év óta ez volt az első szezon, amikor a gyárak kapacitását sikerült csaknem teljes egészében kihasználni. Ez nem kis mértékben annak köszönhető,' hogy a termelőket anyagilag is érdekeltté tették a répa betakarításában és átadásában. A pontosabban szállító gazdaságoknak első ízben fizettek úgynevezett szállításütemezési térítést, amelynek mértéke tonnánként átagosan száz forint körül alakult. A munkák jobb szervezésével a répa cukortartalmának megőrzéséhez is hozzájárultak, mivel a termés a szokottnál rövidebb ideig várakozott a gyárak telepein. Az elmúlt években végzett műszaki rekonstrukció a meglévő technológiai berendezések fokozottabb kihasználását is előmozdította. Az ercsi, mezőhegyes! és petőházi gyárban nemrég felszerelt cukorfőző automaták beváltak. Jobb minőségű terméket állítottak elő a hatvani és a selypi gyárban, ahol az új, a komputeres termelésirányító rendszert alkalmazzák. A feldolgozás idénye alatt folyamatos volt az új termék értékesítése is. A vásárlók, illetve a kereskedelem igényeit maradéktalanul kielégítették, a múlt év végi nagyobb felvásárlás idején is. így annak ellenére, hogy néhány ezer tonnával kevesebb most a cukorkészlet mint egy évvel korábban, a hazai igényeket bőségesen fedezi az új termésig. A közös vállalatnál kisebb mértékű exporttal is számolnak. Téravatás elé Brutyó Jánosról, a munkásmozgalom kiemelkedő személyiségéről ma közteret neveznek el Salgótarjánban Ki is volt Brutyó János? Egy azok közül, akik egy új, igazságos társadalom építésének reményében korán elkötelezték magukat a köz- ügyékkel. Állhatatosság, kommunista elkötelezettség, forradalmi elszántság és következetesség jellemezte mindig is tevékenységét. Egy makói mezőgazdasági munkáscsaládban 1911. november 20-án született. Alig tizenkét évesen már napszámosként dolgozott, majd szülei tanácsára az ácsmesterséget tanulta. Az építők nagy családjába 1932-ben Budapesten került, ahol egy esztendő múlya az építők szak- szervezete ácsszakosztályának vezetőségi tagja lett. Tehetsége, munkabírása, a csak titkon terjedő eszmék iránti fogékonysága kövezte útját -az Illegalitásban dolgozó kommunista párthoz. Az 1935-ös építőmunkássztrájk egyik szervezője volt, 1936-ban a MÉMOSZ központi vezetőségébe delegálták. „Tettem, amit fennem kellett!” — említette szerényen, amikor szóba kerültek a nélkülözésekkel, veszélyekkel terhes évek. S tétté a felszabadulás után is, hiszen milliókkal együtt számára is ekkor teljesedett ki a lehetőség a szocialista Magyarország megteremtésében való részvételre. Mások még csak eszméltek a háború borzalmaiból, ő már Csillaghegyen szervezte a kommunista pártot. Tevékenykedett a szentendrei járás titkáraként, majd 1947-ben a párt szervezési osztályán dolgozott. Szakszervezeti tapasztalatait jól kamatoztathatta a MÉMOSZ főtitkárhelyetteseként, az építőkkel kialakult kapcsolata segítette 1951 februárja és 1955 májusa között építésügyi miniszter- helyettesként. Visszaemlékezésében meleg szavakkal szólt az ino- tai erőmű, a Dunai Vasmű születéséről, a pihenést nem ismerő kőművesekről, ácsokról, szerelőkről. Mindig örömmel töltötte el, ha valami újjal gazdagodott a tágabb- szűkebb környezete, de annak is tudatában volt: a betontól, acéltól, falazóblokktól előbbrevaló az ember, amely képes engedelmességre bírni a legridegebb fémet, a legkeményebb anyagot. Az alkotómunkás állt hozzá a legközelebb, sohasem felejtette, hogy közéjük tártozik. Brutyó János mindig is természetesnek vette, hogy legjobb ‘tudásával, energiájával ott szolgálja a párt ügyét, ahol szükségét látják. Volt az építők szakszervezetének elnöke, főtitkára, majd irányította a Szakszervezetek Országos Tanácsának munkáját. Múlhatatlan érdemei vannak abban, hogy a magyar szakszervezeti mozgalom következetesen harcolt a munkáshatalom erősítéséért, a dolgozók érdekeinek védelméért, szociális, kulturális igényeinek kielégítéséért. A Magyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresszusán megválasztották a Központi Ellenőrző Bizottság elnökének. Ebben a fontos tisztségében több mint tizenöt éven keresztül a pártegységek, a párt és a tömegek közötti kapcsolat erősítésén munkálkodott. Szilárd politikai meggyőződéssel, felelősséggel dolgozott azért, hogy a kommunistákat a marxizmus—leninizmus eszméihez való elkötelezettség, erkölcsi. tisztaság, személyes példamutatás jellemezze. Brutyó János Nógrád megyéhez számtalan szállal kötődött. Gyakran emlegette a nagyoroszi, éi"sek vadkerti kőművesekhez fűződő élményeit, s megtiszteltetésnek vette, amikor 1962-ben megyénkben országgyűlési képviselőnek választották. Jellegzetes alakja gyakran feltűnt a megyeszékhelyen. Közvetlen szemtanúja és részese volt a város megújulásának, az új lakótelepek építésének, nagy múltú gyárak rekonstrukcióinak. Amikor tehette, más ügyek mellől sietett Nógrádba, mert tudta, semmilyen jelentés nem pótolhatja a személyes tapasztalatokat, az emberekkel való közvetlen találkozásokat. Kohászok, bányászok, építők, üveggyáriak kérdéseire válaszolt, érvelt, vitázott a jobbért, felkarolta és képviselte a választókerület támogatósra érdemes ügyeit. Arra nevelte közvetlen környezetét, hogy nincsenek megoldhatatlan feladatok, a tisztességes, becsületes munkát helyezte mindenek elé. Közvetlen volt és emberséges. Szívesen hallgattuk nagy élettapasztalatából merítő tanácsait, máskor pedig kedélyes tréfálkozásait. Szerény volt és optimista. A jövőbe vetett hite másokban is erősítette a tenniakarást. Példát mutatott és példa lett... A szakmunkások helyezkednek el a leggyorsabban Az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatalban összegezték a különböző oktatási intézményekben tavaly végzettek elhelyezkedésének tapasztalatait. A múlt évben mintegy 128 ezer fiatal fejezte be iskolai tanulmányait; a munkába állás többségüknek nem okozott gondot, annak ellenére, hogy a vállalatok munkaerő-kereslete összességében tovább csökkent. Bizonyos szakmákban és néhány megyében azonban romlottak a fiatalok ‘ elhelyezkedési le-' hetőségei. A legnehezebb helyzetben a szakképzetlenek voltak. December végén még körülbelül 3900 fiatal várt munkaalkalomra, s közülük csaknem 2 ezren mindenféle képesítés nélkül. Az előző évekhez hasonlóan, legkönnyebben most is a szakmunkásképzőt végzett fiatalok találtak az elképzeléseiknek megfelelő munkát. Gépi forgácsolókból, hegesztőkből, melegüzemi és építőipari szakmunkásokból a vállalatok a jelentkezőknél jóval többet is fölvettek volna. A szakmunkásképzőt végzett fiatalok sokhelyütt még az érettségizett szakmunkásoknál is kelendőbbek voltak. A szakiskolások közül a gyors- és gépírók találtak — ha ‘találtak — a legnehezebben képesítésüknek megfelelő munkát, mert a vállalatoknál általában telítettek az adminisztratív munkakörök, sőt, azok csökkentésére törekszenek. Szakközépiskolai érettségivel sem volt köny- nyű irodai munkát vállalni. A volt gimnazisták körében pedig egyre gyakoribb, hogy csak határozott időre szóló munkaszerződéssel tudnak nem fizikai munkakörbe^ elhelyezkedni. A . gimnazisták közül például Budapesten azok boldogultak jobban, akik idegen nyelvet tanultak. míg Baranyában a számítástechnikai, Vas megyében a könyvtárkezelési, Szabolcsban pedig a papír- l ipari fakultációs tantárgyakat hasznosíthatták jól. A korábbiaknál kedvezőbb választási lehetőségük volt a felső fokú oktatási intézményekben végzett fiataloknak; minden szakirányban több pályázatot hirdettek meg a munkáltatók, mint amennyien végeztek. A legtöbb álláskínálat a műszaki és a gazdasági végzettségű pályakezdő diplomásokat várta, de általában az agrár felsőoktatási intézmények hallgatói is válogattak az állásajánlatokban. Az előző évekhez képest több pályázat érkezett a jogi és a természettudományi karokra is, az orvosegyetemek friss diplomásai pedig a létszámukhoz képest másfélszeres ajánlat között választhattak. A pályakezdők iránti igény a fővárosi vállalatoknál és a intézményeknél volt a legmagasabb, de Baranya, Csongrád, Fejér, Tolna és Zaja megyékben is az országos átlagnál kedvezőbbek voltak az elhelyezkedési lehetőségek. Az északkeleti országrészben a fiatalok egy része változatlanul nehezen, vagy egyáltalán nem jutott munkához. Az év végén is munkára váró fiataloknak csaknem egyhar- mada Szabolcs megyei volt. Borsod és Hajdú-Bihar me-. gyékben 1987 végén ugyan az előző évihez képest csaknem 400-zal kevesebb pályakezdő volt állás nélkül, ám e két megyében december hónapban még így is 300—400 fiatalnak nem volt munkahelye. Bár a munkaerő-kereslet az iparban is mérséklődött, itt talált munkára a végzetteknek több mint 36 százaléka. Ha csekély mértékben is, de nőtjt a mezőgazdaságban, a kereskedelemben, valamint az egészségügyi, szociális és kulturális szolgáltatások területén munkát vállaló fiatalok aránya. A pályakezdők tavaly átlagosan 3297 forintos alapbérrel léptek be első munkahelyükre. Ez az összeg 6,7 százalékkal volt magasabb az azt megelőző évinél. Az átlagos kezdőbérek között azonban a végzettségtől függően, valamint szakmánként és népgazdasági áganként jelentős eltérések voltak. A friss diplomásoknak az ipar fizetett a legtöbbet, átlagosan valamivel több mint 5000 forintot. Néhány száz forinttal az átlag fölötti alapbéreket adtak a vállalatok az újonnan végzett szakmunkásoknak is. Területi összehasonlításban a fővárosban munkát vállalók az országos átlagnál több mint 8 százalékkal magasabb alapbérrel kezdtek, de a Pest és a Fejér megyékben munkába lépők is többet kaptak az országos átlagnál. Á legalacsonyabb kez- dőfizeitést a baranyai és a Szabolcs megyei munkáltatók adták, átlagban a háromezernél alig néhány forinttal többet.
