Nógrád, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-18 / 14. szám
r Naptár Évforduló Kilencvenöt éve született Jorge Guillén (1893—1984) kubai költő. 1988. január 18. Hétfő. Piroska napja. A Nap kel 7.26 — nyugszik 16.23 órakor. A Hold kel 7.18 — nyugszik 15.04 órakor. Várható időjárás Az országban, csak időimként szakadozik fel a felhőzet. Marad az erősen párás, többféié tartósan ködös idő, elszórtan ködszitáiással, ónosszi tálassal. Gyenge lesz a légmozgás. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma —2, plusz 3 fok között alakul. — Robert Redford elfogadta a Szovjet Filmművészek Szövetsége tneghívását, és részit vesz a filmjeiből rendezendő tavaszi moszkvai fesztiválon. Az AP hírügynökség úgy tudja, hogy 6—'8 filmjét mutatják be, és ezekről találkozókat, beszélgetéseket is szerveznek. — A kutya vagy a macska simogatása kedvező hatással van az egészségre, állapította meg egy nyugatnémet orvos. A kedvenc simogatása ugyanis szerinte lazítja az izmokat, javítja az emésztést és csökkenti a pulzusf rekvemci át. — Kormányozhatatlanná teheti az AIDS a szegény- negyedeket a ’90-es évek közepére — vonja le a következtetést a Hudson Egyetem kutatócsoportja. Ha ugyanis folytatódik a jelenlegi tendencia, és csak a tehetősebbek és tainultabbak változtatnak szexuális szokásaikon, akkor az AIDS kimondottan az alsóbb osztályok népbetegsége lesz. — Életének első évszázadát ünnepelte a múlt héten Szegeden Szabó János rubindiplomás pedagógus. Az ünneplő gyülekezet között szülőfalujából, Kiskunfélegyházáról sokan megkeresték és több tisztelgő tanítványa már túllépte 75. életévét. A város vezetősége a jókívánságok mellett emlékplakettet adományozott az éltes pedagógus századik születésnapjára. — Kétszáz mosolygó gyermekrajz örvendeztette szombaton a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum látogatóit. Néhány színes kerámia, fafaragás, tűzzománc és számítógépes grafika is tarkította a február 7-ig nyitva tartó gyermek* rajztárlatot, ahol tizenöt díjat osztottak ki a rendezők. — Nagy útra indul az óbudai Sipos halászkert szakácsokból, felszolgálókból, zenészekből álló csapata. Szombattól öt napon át a madridi • szakácsfesztivál versenyén, gasztronómiai napok keretében kínálják mestermunkáikat a spanyol közönségnek. — Kilencvenkét férőhelyes öltözőt alakítottak ki a pásztói városi kórházban, a főépület alagosorában folyó rekonstrukciós munkálatok során. A berendezés, a vizesblokk, a fűtésszerelés és egyéb költségek összege mintegy 300 ezer forint. A munkát a balassagyarmati HVSE építőipari részlege végezte. — Sikeres akciók. Eredményes volt a használt ruhák kiárusítása, valamint az egynapi cigaretta- és kávéadag árának felajánlására szervezett felhívás, amit a Vöröskereszt salgótarjáni városi vezetősége kezdeményezett. Eddig több mint 25 ezer forint gyűlt össze, s ezt szociális segélyezésre fogják felhasználni. Viktória nem győzött... * HÍREK * ESEMÉNYEK * Értesítés a bruttósított bérekről A jogszabály szerint minden dolgozónak 1988. január 15-ig értesítést kellett kapnia munkáltatójától az új. bruttósított bére összegéről, annak összetevőiről és az azt terhelő levonásokról. A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár ütemterve szerint január 11-e volt az utolsó nap a bruttósított bérekről szóló értesítések kiadására. Ekkor a művezetők, illetve a munkaügyi osztály képviselői személyre szólóan ki is osztották és válaszoltak a felmerült kérdésekre. A bruttósítás miatt mintegy 30 millió forint a többletköltség, forrása a vál lala ti eredmény. Hitel felvételére nem kényszerült tehát a salgótarjáni vállalat. Egy házzal odébb, az öblösüveggyárban is megkezdték a bruttósított bérekről szóló értesítések kiadását. A fizikai dolgozók pénteken, a premizált munkaköröket betöltők pedig a jövő héten kapják kézhez az információt. A vállalat bértömege várhatóan 216 millió forint lesz, ami 30 millió forinttal haladja meg az elmúlt évi átlagot. Az MKM balassagyarmati kábelgyárában pénteken kezdték meg az értesítések kiosztását. Itt sem kényszerültek hitelfelvételre, bár a bérköltség 13 százalékkal növekedik. Sodrony Indiába Január második hetében indult útjára az első tőkés- export-szállítmány a balassagyarmati kábelgyárból. Az indiai tender keretében ezúttal mintegy 40 millió forint értékben küldenek acél- alumínium sodronyt a távoli országba. Jól zárták az 1987-esévet a balassagyarmatiak- Az éves árbevételük meghaladta az 1 milliárd 500 millió forintot. Ebből az összegből 1 milliárd 60 millió forint folyt be keményvalutában és 1 milliárd 320 millió forint értékben exportáltak a szocialista országokba. Teljesítményük elismerésre méltó már csak azért is, mert az év folyamán több ízben nehezítette munkájukat az alumínium-, illetve PVC-alapanyaghiány- Ezt egy „huszáros" év végi, negyedik negyedévi hajrával tudták behozni. Tragikus baleset Tatabányánál Súlyos, tragikus kimenetelű baleset történt szombaton reggel az M—1-es autóúton, Taitabánya külterületén, a 63-as kilométer közelében. Christa Brunner, 27 éves adminisztrátor, osztrák állampolgár személygépkocsival megcsúszott az úttesten, a jármű keresztbe fordulva, áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő személy- gépkocsival, amelyet Csák- vári András 48 éves forgalomirányító, budapesti lakos vezetett. A baleset következtében az osztrák személyautó vezetője, valamint két utasa, Johann Török 59 éves villamostechnikus, osztrák állampolgár és felesége, Waltraud Török 46 éves kereskedő, osztrák állampolgár a helyszínen meghalt. A vétlen gépkocsi vezetője súlyos, életveszélyes, utasa, Csák~ vári Andrásné, csehszlovák állampolgár súlyos sérülést szenvedett. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit. — „Eddig győzelem, nincs Viktória! — vírus — állítják egészségügyi intézményeinkben, ahol az influenzás megbetegedések miatt nincs nagyobb betegforgalom a szokásosnál. A salgótarjáni 3. számú gyermekkörzeti rendelőben sincsenek többen az átlagosnál, sőt • 40—50 gyógykezelésre szoruló helyett mostanság mindössze negyedszázán ha felkeresik őr. Pete Mária gyermekszakorvost panaszaikkal.- kJ — Betonüzem Saját szükséglete mellett, a Rétsági Ipoly-menti Talajvédelmi és Vízgazdálkodási Társulat betonüzemében különböző szolgáltatásokkal segítik az építkezőket. Megrendelésre például kevert betont szállítanak, járdalapot és vízáteresztő gyűrűket ké szítenek. Ebből a tevékeny ségből tavaly 12 millió forint volt a kisüzem árbevétele. Idős Szabó (István Kossuth-díjas szobrászművész fa domborművet készít Május 1. felvonulás Salgótarjánban címmel. Szombaton délután a megyeszékhely központjában előtanulmányokat készített a művész. Képünkön fiával a város főútját rajzolják. —RT— Iskolatanács alakult — beszámolt a képviselő Iskolatanácsot alakítottak a salgótarjáni Petőfalvi Lajos Általános Iskolában a múlt hét végén, a HNF bizottságainak közreműködésével. Az iskolatanács elnöke Takács Gyula, a síküveggyár szb-titkára lett, a tagság soraiban pedig megtalálhatók a déli városrész üzemeinek, intézményeinek, párt- és társadalmi szerveinek képviselői, valamint a vizslási tagiskola megbízottai. Az alakuló ülésen részt vett és. felszólalt dr. Szilágyi Tibor, a városi pártbizottság titkára, országgyűlési képviselő is, aki az eseményt követően az iskolában összegyűlt közel kétszáz választópolgár előtt beszámolt az Országgyűlésen végzett eddigi munkájáról, majd a választók kérdéseire válaszolt. Dohány termesztés Hosszú évek dohánytermesztő hagyománya szakad meg az idén az Érsekvadkerti Csehszlovák—Magyar Barátság Termelőszövetkezetben. Az elmúlt esztendei húsz hektárral szemben, 1988-ban már nem ültetnek füstölnivalót, mivel a tér mesztése nem kifizetődő. A tavalyi .termésből még 100 mázsát kell szállításra előkészíteni a dolgozóknak. januárban A gyermekszínházi évad második félideje vette kezdetét januárban. Megyénk közművelődési intézményeinek nagyobb része — ahol szerveztek gyermekbérletes előadásokat — előnyben részesíti a Népszínház művészeinek előadásait, akik Csukás István: Ágacska című darabjával járják a vidéket, többek között Pásztón és Szécsényben is ezzel az előadással lépnek színre. Népszerű apróbbak és nagyobbak körében Mikó István, illetve Zsurzs Kati és a Pastorale együttes közös műsora, akik a múlt hét végén szécsényi és a salgótarjáni közönséget szórakoztatták. Bátonyiterenyére, a népkerti művelődési házba látogatók kedvének a Meseszínház társulata tett eleget, ők a Jóságos pillangó című ősi japán népmesét mutatták be. Tűz a trónteremben Tűz ütött ki pénteken este a Leningrád közelében található egykori cári rezidencia, a Puskin városi Katalin palota tróntermében. A ma múzeumként működő palotában a tüzet a tűzoltóság gyors beavatkozásának köszönhetően sikerült eloltani. Feltételezések szerint a tüzet elektromos szikra okozta. Az anyagi kárt több mint hatezer rubelre becsülik. Szépséges zúzmarák A TÁRGYALÓTEREMBŐL Visszaesők a verebélyi Rózsadombról Nem először állt már bíróság előtt lopás miatt kü- lön-külön a mátraverebélyi Rózsadomb két lakója, a 30 éves Csemer Sándor és a 26 éves Rácz Tibor. Legutóbb pedig együtt kerültek a bíróság elé, Csemer, mint elsőrendű, Rácz, mint másodrendű vádlott. Csemer Sándornak már a múlt. év márciusától nem volt állandó munkahelye, sem alkalmi munkája. Néha-néha csigákat és kökényt gyűjtött, s ezekből jutott kevés pénzhez. Ez azonban nem biztosította' a megélhetéséhez szükséges anyagi fedezetet. Munkakerülő életmódja ezért előbb- utóbb bűncselekmények elkövetéséhez vezetett. S ehhez jó társra talált Rácz Tiborban. Tavaly április 2-án, este kilenc óra felé, jóval már a záróra után ők ketten együtt láttak neki, hogy lefeszítsék a mátraverebélyi iparcikkbolt hátsó bejáratáról a rácsot. Kísérletük sikerrel járt, s aztán már könnyűszerrel törték be az ajtót, hogy szabadon garázdálkodhassanak az eladótérben. Ám szerények voltak, „csak” egy-egy rádiósmagnetofont vittek magukkal, s a pénztárban talált aprópénzt, egyezer forintot. A magnókat aztán néhány nap múlva mindketten pénzzé tették. Az áprilisi betörésen kívül Csemernek még más is akadt a rovásán. Szeptemberben egyik rokonát károsította meg: két garnitúra ágyneműt lopott el tőle. — Ezt követően, szeptember 11- től Csemer Sándor, mint különös visszaeső, előzetes letartóztatásban várta, hogy ügyében bírósági ítélet szülessen. A december közepén megtartott tárgyaláson a Salgótarjáni Városi Bíróság többrendbeli lopás és közveszélyes munkakerülés miatt Csemer Sándort kettőévi börtönre ítélte, míg Rácz Tiborra a lopás miatt egy év két hónapi börtön- büntetést szabott ki. Az ítélet jogerős. — zs — UACHAn a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága ás a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNÉ. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetósi és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V. József nádor tér. 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 129 forint, egy évre: 516 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101, Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0133-1558 —