Nógrád, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-16 / 13. szám
Olvasónapló Pályakezdők ? A Kozmosz-könyvek négy új költőjéről Négy könyv fekszik előttem: Bacher Iván A város, Bárdos László Feliratok, Fedor Zoltán Szivárványszürkület és László Napkeleti pályaudvar című kötete. S hogy épp ezt a négyet fogtam egy csokorba, az korántsem véletlen műve: mindegyik a Móra Kiadó Kozmosz Szerkesztősége által tavaly „felröppentett” szerző első kötete. Sajó László költészetét néhány sikerültebb, de egyelőre még csak a készülődő poéta vonásait fölvillantó vers kivételével — noint amilyen például az Egy mosoly rekonstruálása — a kiforratlanság jellemzi. Jól érezhető az úgynevezett hagyományos lírához való erős kötődése, ám számos átgondolatlan s eképp megoldatlan alkotásbéli probléma miatt összhatásában fásult, kilúgozott, erőtlen poézist érzékelünk. Sajó a hagyományos költészet állító-kijelentő, alapvető létigazságokat sorakoztató eljárása szerint építi verseit, de, képei, metaforái, egyszóval a megjelenítés erőtlensége miatt igazságai nem emelkednek a nyelv olyan, tulajdonképpen érzékfeletti erőterébe, amelyben az állítás egyben önmaga bizonyítása is. Az pedig kifejezetten elkeserítő, amikor a rosszul értelmezett költői „szépen-szó- lás” akarnoksága így erőszakolja bele a verset a „fentebb stíl” nyelv- és ér- telemellenes kalodájába: „Fákká disszidál az erdő” vagy: „Világgá temették”. Bárdos László érett lírája bensőséges, a fájdalom hitelével és méltóságával telített; valószínű, hogy személyes sorsának alakulása, versekben is megidézett súlyos betegsége játszott közre abban, hogy figyelme kizárólag a személyiség belső világára irányul. Szemlélődő költészet az övé, ám ez a szemlélődés — vagy önszemlélés — mégsem érdektelen az olvasó számára, mert fő vonása az analizáló hajlam: lénye legbensőbb tartalmainak részletező és könyörtelen, a fájdalmas irónia-önirónia felhangjait sem nélkülöző lírai elemzése az emberi lét általános törvényeit igyekszik föltárni: ,,.. . csak az idő zökke- néstelen (jól olajozott áramlásában görögni... melynek köre oly szűk) mégis közömbös mint a végtelen.” Fedor Zoltán Szivárvány- szürkület című kötetének versei számomra egyértelműen bizonyítják, hogy e generáció költészetére — a mostanság sokat emlegetett avantgárddal szemben (de legalábbis: mellett) — sokkal jobban hatott a beat- irodalom, mint azt eddig föltételezte volna a kritika. Fedor verseinek is az ad igazi erőt, amit Kerouac- Úton-ja, Ginsberg Üvöltés-e oly nyilvánvalóan és oly következetesen megvalósított: a személyiség energiáinak fesztelen fölszabadítását, az egyéni és a társadalmi lét tapasztalásainak- tartalmainak és ellentmondásainak egymásra vetítését, ütköztetését. Ez természetesen megnyilvánul a nyelvezetben is, melyet erőteljes, plasztikus képek és metaforák jellemeznek. Könyvének csúcsai a Narancsfehér opuszok című ciklus és a Napgyár szeme című hosszúvers. Kár, hogy eredeti hangját, sajátos kifejezőerejét helyenként vad- romantikus felhangok — „árnyakat ölelő lelkem" — és képzavarba torkolló grammatikai ficamok — „szétvetett fogakkal" vagv „homlokod öle" csorbítják. Azonban a szépséghibák ellenére is kész. kiforrott költőről és költészetről beszélhetünk. A negyedik szerző Bácher Iván sorozaton kívül megjelent kötete kisprózákat, verseket és drámákat tartalmaz és elmondható, hogy Bácher mindhárom műfajt felkészülten műveli. Érzékeny tehetségét számomra mégis a század első felének míves, szinte már a túlfinomultságig cizellált novella- és tárcairodalmát és a nagymestereket, Krúdyt, Csáthot. Kosztolányit, Szép Ernőt idéző kisprózái. az olyan remeklések, mint A nagypapa zsidó barátja, a Papírhajók című elbeszélésfüzér, a Hazafelé és az Eső bizonyítják leginkább. Versei jobbadán csak mesterségbeli tudásáról és ironizáló hajlamáról tanúskodnak: afféle rímbeszedett, szórakoztató olvasmányok, amelyek hétköznapi apróságok és banális életbölcsességek szintjén mozognakE. Sz- E. A világhírű keszthelyi Festet ics-kastél,v többéves rekonstrukció után, újra eredeti pompájában fogadja az idelátogató kirándulókat, turistákat. SZÁSZ ENDRE ALKOTÁSAI A SZ1RÁKI KASTÉLYGALÉRIÁBAN Bencze Péter felvételei Beszélő házak mm A bágyoni alagút legendája ... És más kevésbé „borzongató" dolgok; például egy régi, szép műemlék-kúria romantikus stílben, nyári időben angolos minőségű nyírt gyep egy bágyoni parkban, egy Héber Sándor által a harmincas években gyártóit kályha, amihez tíz kiló fa elegendő, egy ovális bőr kovácsfújtató, egy kiegyensúlyozottságot és derűs emberséget sugárzó idős férfi, Komjáti (Komjáthy) Gyula, akivel nemrég alkalmi „indiángyerekekkel” együtt találkoztam Kisbágyonban. Régen készülődik ez az írás. A palotási tónál népművelő szülők gyerekeiből „alakított” indiántábor törzsei egv Szirákhoz közeles harci túra után tértek be Kisbágyon egyetlen műemléki házának parkjába. ahol a kúria mai lakója (akkor még édesanyja is élt) fogadott bennünket. Komjáti Gyula édesapja kovács-gépész mester volt Bágyonban, ő maga pedig majd negyedszázadon át építette és vezette a leghíresebb hazai tájak kempingjeit (innen az angolos pázsit a hatalmas parkban. s a hozzáértés), hogy néhány éve ide vonuljon visza. Történelmi nevet visel, s. ha a név régi, akkor valamilyen oldalágon rokona lehet a mi Komjáthy Jenőnknek, a pedagógusnak, Madách fia, Aladár barátjának, a gyarmati költőnek, a Szenior e elüldözöttnek, a mai irodalmi társaság névadójának. A Komjáthvak amúgy éppen ezen a tájon, a régi Bágyonban is fészkeltek (1770-ben például már itt éltek közülük), de volt itt birtokos a történelemi időkben legelsőbb is a híres-neves Szolnok nemzetség, éltek itt az Alaghiak (róluk elég keveset tud még Nagy Iván is). Birtokolta özvegyi jogon átadott ajándék, vagy honoráriumként, hiszen hírhe- detten jó jogász is volt! Werbőczy István egy időben. Bágyon végignemes község volt Rákóczi korában, éltek itt Meskók (ugyancsak a Madách család, s különösen Imre, a költő barátai), de. aki aztán ezt a kúriát, ezt a ritka szép és mintegy hatszáz! négyzetméter belső területű házat építette . az út mentén 1830. körül, egy Ondrejovich volt, a Károly. László lakta aztán az utóbbi időkben már a mához közelítve; Komjáti Gyula édesapja 1948-ban vette meg Fehér Ilona festőművésztől a négy-öt hektárnyi parkkal és felső kerttel, istállóval együtt. De eladni manapság mégis a legnehezebb. Négy testvér tulajdona, örökösödés jogán, felújítása ötmillióba kerülne. Fehér Ilona festőművészről, aki negy ven évvel ezelőtt még lakta a ritka szép őspark felől oszlopos, 150 valahány éves házat, mindenképpen érdemes elmondani annyit, hogy bár a fővárosban született 1903-ban. itt sokat és szívesen tartózkodott, Talán ő rendelte a tarjám egykorvolt tűzhelygyárban azt a nagyméretű, samottozott, tetején kehely- alakot formázó víztartállyal ellátott gyönyörű vaskályhát is, ami jó régen a. padláson áll. Fehér Ilona másképpen pedig egy időben Bernáth Aurel tanítványa is volt, és már a negyvenes évek elején gyűjteményes kiállítást rendezett a fővárosban. A felszabadulás utáni években rendszeres résztvevője — nagyobbrészt „innen oda” ' dolgozva — a nemzeti képzőművészeti kiállításoknak. Egyik képének címe Téli táj, feltehetően nógrádi ihletésű és a Galéria tulajdona... De aztán a park! Amiről Komjáti Gyula elmondta fáról tára mutogatva, hogy mi mindent őriz még ma is. Van közöttük a Ginev Bolbo nevű, amiből tucatnyi, ha áll az országban; kétnemű és így magában nem is szaporodik. Állnak itt fák eredetük szerint Japánból (akácok). Kínából, s aztán a szinte minden nyári időben virágzó hársak. Az Ond- rejovichoknak volt itt vagy 150 holdja az utóbbi időkben, kúriájukról eléggé közismert. hogy olyan alapra épült, ami korábban még régebbi épületet tartott. Kolostor lehetett, azt ösz- szekötötte egy alagút az éppen ötven éve lebontott?! értékes-szép, 1422-ben épült csúcsíves templommal. Sőt, az alagút elvezetett az ide vagy két kilométerre levő Dengelegig is. A bágyoniak közül jó néhányan még jártak is benne. azt mesélik; nem kőből épült, vájt alagút volt és Dengelegnél ennek segítségével lelték meg azt a sok száz darabból álló aranypénzhalmazt, ami akkoriban nagy port kavart. Komjáti Gyula csak mosolyog ezen. Semmi sem bizonyítja az alagút létezését. De az igaz, hogy magyarázat nélkül áll itt a kúria pincéjének ősi szigetelése (módszere, anyaga) is, hogy miként lehetett ilyen tökéletes munkát végezni abban a korban. .. Ezt a kisbágyoni kastélyfélét valóban jó lenne intézményi keretek között hasznosítani, de senki sem töri magát érte „nem szeretik ma a műemlékeket, sok baj van a helyreállításukkal és az a munka sokba is kerülne, én vagy inkább mi, a család nem bírja kifizetni. . Vagy ötmilióba mindenképpen benne lenne a felújítás, főként a tetőt viszi el az idő holnapra legelőbb. de hiszen éppen a tető alatt körben látható az a több száz, ezer faldíszítést szolgáló fogazat, amelynek kijavítása komoly mester nélkül elképzelhetetlen. Beszéltem aztán a minap a tanácsilag illetékesekkel is, elmondták, hogy bizony az az ügyvédi munkaközösség, amelyik a kúria eladá- sával van megbízva, sem ért el eredményt. Volt egy jelentkező a fővárosból, a Népművelési Intézet, de az árban nem tudtak megegyezni. Pedig a hárommillió, amire Komjátiék ezt az egész nagy kiterjedésű és csodaszép fekvésű, természeti és műemléki értékeket őrző fundust tartják, valóban „csak telekár”, hiszen az egész vagy négy-öt hektáron fekszik. Odabent a boltíves nagyméretű (hatszor-hatos-né- gyes) szobákban két colos padlódeszkákon járunk, olyanok, mint amilyent utoljára a krasznahorkai várban láttam. Fent a padlástérben, 3 tárolónak használt manzárdon az idős Komjáti gépész-kovács mester bőrfuj- tatója ma is működőképes lenne, ha volna ember, aki úgy kovácsol, mint a régiek. Máig sajnálják amúgy a helybeliek, hogy a szép templomukat lebontották. Nem is nagyon érti az ember, miként eshetett meg ez akkor, amikor még a mindenárán« modernség nem uralkodott el az emberi ráción és hagyományőrzésen. Komjáti bátyánk meg középkori eredetű kerámiákat talált a parkban, arab feliratú és Mária Terézia korabeli pénzérméket ásás közben. .. „Benedek Elek erdélyi háza éppen olyan, mint ez, mintha egyazon kéz tervezd te volna” — mondja elköszönőben. T. P. L.
