Nógrád, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-05 / 287. szám
i A nogräd Rétságon Urbánus-városias; miként jelenik meg ez Rétságon, a városi jogú nagyközségben, amelynek állandó és hovatovább elkoptatottá váló jelzője újabb időkben az, hogy „dinamikus” a fejlődésében... Lehetnek és nyilván vannak is patinás, ódon hangulatú kisvárosok, igazi váro- siasság nélkül. Olyanok, amelyek valami miatt megrekedve elsősorban a múltjukban élnek szinte visszafelé nyúlva. Lehetnek, amiként vannak is városias levegőjű, tempójú (ahogy a klasszikus szociológia ezt másokkal kapcsolatban megjegyzi) kisvárosok. Sőt, vannak hovatovább szerencsésebb vidékeken urbánus falvak is, mert hogy az urbanizáltság-váro- siasság valamennyi kritériuma, feltétele megvalósulhat nem-városban is, ami a jogállást illeti. Amúgy meg tipikusan hazai szemlélet ez az örökké városban, faluban, fővárosban, vidékben gondolkodás... S nem is csupán a „művelt Nyugat” — például Csehország sem ismer ilyen merev elkülönítéseket. Városias-városi Rétság maga is, miközben igazat lehet adni annak a véleménynek, hogy külső megjelenése még további lehetőségeket rejt éppen a városi jelleg erősítésének oldaláról, nem is szólva kicsit zilált „föld alatti” infrastruktúrájának bovitésé- ről, korszerűsítéséről, sőt, a gázprogramot is tekintve — mint igazi városi ügyet és valódi újdonságot — tovább- gazdagításáról. Éppen ez utóbbi ma a legtöbbet emlegetett téma Rétságon (így van ezzel a közeli Gyarmat is), éppen ebben az újdonságban jelent további újságot egy mindössze háromnapos hír, amelyet a nagyközségi tanács elnöke úresina István tár elénk munkatársaival: — A legutóbbi tanácsülésen ismertetett versenytárgyalás időközben lezajlott, eldőlt, hogy a három- jelentkező közü] melyik kapja a megbízást... A versenytárgyalás itt folyt Rétságon, november utolsó napján. Jelen volt az Olajipari Fővállalkozó és Tervező Vállalat. vagy ahogy röviden emlegetik — Olajterv, az OKGT részéről, rajta kívül keményen állta a versenyt, a feltételeket és az óraikat is egy siófoki társaság, a csőszerelő kisszövetkezet, és jól tartotta magát egy ideig a Zöldág GT is a fővárosból. Rétság számára két dolog volt a legfontosabb, s ebben keltek versenyre a nevezették; jó minőségben, időben, a legmegfelelőbb árért elvégeztetni ezt a valóban nagy munkát! Az Olajterv ajánlata volt a legjobb, ezt állapította meg velünk együtt a tárgyalásban közreműködő-segítő- ÉPBER Vállalat szakembere is — így mintegy két esztendő alatt, 87.4 millió forint kivitelezési költséggel, az Olajterv végezheti fővállalkozásban a munkát. így talán valóban a legfrissebb városias hír ez — az eredeti ütemezés szerint, szakaszosan, 1989. június végéig Bánkon, Rétságon. Tolmácson bevezetik a gázt. A forgalmas út menti helyre mindent lehet mondani, csak ezt nem, hogy unalmas, poros, hangulattalan, mozdulatlan település. Lakóinak száma (főként fiatalok, beköltözők) az utóbbi években folyamatosan növekedett és nincs is olyan Rétságot érintő összefoglaló tervleírás, ismertetés, amelybe ne szerepelne a növekedés, mint továbbra is jellemző körülmény! Éppen ezért lehet érdekes, de legalább figyelemre méltó, amit az iskola előtt találkozva, Konczné Bodnár Ágnes, rétsági főépítésztől hallottunk; a tanácsülésen bemutatták azt a 126 lakásos területbeépítési tervet, amelyet térítés nélkül éppen a vidéki építkezések (városias megjelenések) típusterveinek bővítésére kifejezetten rétsági területre, formálva a Típustervező Intézet szakmérnöki kollektívája készített. S mivel a makettek még a tanácson voltak — mi magunk is „visszaered tünk”, hogy Konczne irodájában szemügyre vehessük azt a képet, amelyet — esetleg, ha maga a kellő előrelátással a jövőt is vizsgáló tanács jónak tartja — néhány évtized múlva Rétság mutat. Ez a terv minden pontján illeszkedik amúgy a két éve megalkotott VÁTI'féle település- fejlesztési tervhez s miközben valóban újszerű, egységes, a mai követelményeknek mindenben jobban megjelelő, kifejezetten ide tervezett családi házas, átriumos, tömbszerű településrészletet őriz — mindenkéfípen bekerül az országos típustervajánlatba. Másszóval, bárhol megvalósulhat, de mert eleve ide készült — jó lenne, ha „itt nőne ki” Rétság észak-nyugati területén a jelenlegi benzinkúttal szembeni részen. Ez azonban valóban a jövő zenéje, s csak reménykedhet az ember, hogy lesz elég figyelem és lesz „anyagi oldal” is — miközben Rétság lakásépítési programját is jó] szolgálja — ennek a tervnek a megvalósítására. Rétság és környezetének újdonságait keresve (sok van) jutottunk például az öregek klubjába, mert ez a kívánatos elnevezése a napközi helyett, hiszen itt, a posta utcájában valóban klubszerű körülmények között tölti napjának egy részét tizenhat klubtag, akiket három alkalmazott, „lát nap mint nap vendégül” — ahogy egyikük ezt kifejezte. Három éve működik ez a szociális szolgáltatás Rétságon, s amikor mi ott megfordultunk elég nagy volt a csend, kevés a jelenlévő klubtag. Előtte való nap zajlott a Börzsöny vendéglőben a községbő] meghívott 65 éven felüliek és a klub valamennyi tagjának részvételével (voltak vagy százhuszan) az öregek napja rendezvénye. Ott aztán nem volt olyan, aki maga is ne táncolt volna. Gregor Zoltánná, a klub vezetője és Bíró Károlyné itteni alkalmazott érthető örömmel beszélt erről a rendezvényről; híre ment egész Rétságon, milyen jól sikerült! Ezúttal késő délutánba hajolva már csak ketten erősíthették meg ugyanezt a klubtagok közül (a többiek már otthon pihentek) Murda György és Kovács Józsej. Amúgy pedig a tervezett 150 forintos tagdíj eltörlése ugyancsak az örömteli dolgok körébe sorolódik Rétságon is... Tovább látogatva az utóbbi két-három évben a városias jelleg erősítését szolgáló rétsági helyeket — kerülünk az egészségházi minilaborba, ahol az év eleje óta kellő felszereltség mellett Dudás Györgyné laborasszisztens közreműködésével végzik azokat a vizsgálatokat, amelyek kis eszközigényűek, gyakoriak és a diagnosztikát meggyorsítják, megkönnyítik és ilyen módon közvetlenül hozzájárulnak az eredményes-gyors gyógyításhoz Miközben rengeteg időt (munkaidőt!) takaríthatnak • meg maguk a betegek, nem szólva a Gyarmatra utazgatás terhéről, ami így elmaradhat. Tízféle vizsgálatot tud elvégezni itt Dudás Györgyné — vérkép-, vércukor-, vizeletvizsgálat például és különféle teszteket nem csupán a rétsági, hanem a körzetben élő betegek részére is. A hét elején, amikor ott jártunk — éppen az 1500. beteget fogadta a minilabor! Különösen a környezetben egyre nagyobb számban (például Tolmácson) élő időskorú- aknak nagy segítség ez a szolgálat. A minilabor ugyanakkor számtalan vizsgálatra szánt anyagot előkészítve továbbít gépkocsival Balassagyarmatra. A városias jellegek ilyen, úgynevezett apróságokból állnak. S bár sok pontján kell még továbbfejleszteni Rétságot —- az máris nyilvánvaló, hogy csak az utóbbi évtizedben változott annyit, ameny- nyi minduntalan felidézheti róla szólva a dinamikus jelzőt. Lakásépítésben, -támogatásban (különösen a fiatalok segítésében), belső útjainak építésében, a korábban sokat szidott kereskedelmi ellátottságban, nemzetiségi szerepkörének további bővülésében, erősödésében, környezetének fejlődésében számos pontot érinthet később is a kíváncsi krónikás. A Bánki tó vízminőségének komplex javítása, az ottani csatornázás szakaszosan megvalósuló programja, Bánk ^Jidülőterületté avanzsálása- előlépése és az ezzel együttjáró, és főként persze az odalátogatókat érintő, üdülé- sidíj-szedés, a tó nagyformátumú karbantartási terve és a kivitelezés gyakorlata — mind megannyi pontja a jó szemléletű gazdálkodásnak, legyen szó természeti értékről, szociális érzékenység- ről-fokozásáról, a pénz eszközértékének közösséget gyarapító érvényrejuttatásáról — vagy ami a legfontosabb; az itt élő rétsági, tolmácsi, bán- ki ember életének városiassá formálásáról. Amiről nem mond le jövőre sem az urbánus Rétság. T. P. L. Kulcsár József képei Az egésztséfkáz winilaberjáb** Dudás Gyirgyué ténykedik gffp!l§l! I I . 11 A maliéi kii/ak felkásicak » i«mkcM*lskr* is Kooczué Bodnár Agnes, rétsági ISépíite» Ilye» tírrilel ajánlanak » továbbiakban maja , iti építkezőknek Grete» ZoHánxá, m Misek Mabjáfeaa Mádra üjifgg te Karács Miméi kiabiarokkai Városias forgaloaa »3 egészségcgyi kSa»c*t Wnyrkte ,, Karaiért feltételeket kizlasit *» iltaláccs iskcia