Nógrád, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-23 / 302. szám
Balassagyarmaton a Penomah Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnál 2700 tonna töltelékárut készítenek évente. — bp — Utazási kedvezmény nyugdíjasoknak A Minisztertanács határoN" f ^ ’ k' zata alapján 1988. január 1-jétől bővül a nyugdíjasok és a nyugdíjasokkal azonos elbírálás állá esők utazási kedvezménye. Eszerint a vasúti és a távolsági autóbüsz- közlékedésben az évi 16 alkalommal igénybe vehető 50 százalékos utazási kedvezmény megmarad, de a jövőben két 50 százalékos kedvezmény egy 90 százalékosra is átváltható. Akár mind a tizenhat szelvényt fel lehel Az ünnepi asztalra karácsonykor már hagyományosan a régóta megszokott étkek kerülnek. Országonként, vidékenként, sőt településenként más és más a karácsonyi ünnepi étrend. Mi lesz az ünnepi terítéken, hogyan és milyen ételekben őrizték meg mára a keresztényi, bojtos napok szokásait? Erről kérdeztük a háziasszonyokat. Varga Allrédné Kishar- iyánból: — Mákos bejglinek lenni kell az asztalon. Régebben nálunk még a mákos gubó volt a hagyományos étel. Ezt egy héttel előbb megsütött kenyértésztából készítették. amit eltördeltek és mákkal leöntöttek. Kará- cscnyeste zöldséges tarka- bableves lesz, vajjal berántva. Aszalt szilva, körte, alma is a szokásos étkek közé tartozik, éjfél után pe_ dig a sült kolbász, amit Kishartyánban angyali kolbásznak neveznek. Tolmácsi Józsefné szintén kishartyáni, de ö Szabolcsból került ide: — K a rácson.v este gombás káposztalevest főzök, teljesen zsír nélkül. De csak éppen annyit, hogy mindenkinek jusson egy-egy tányérral. Lesz túrós lepény, cukor nélkül. készítve, amelyet fokhagymával együtt kell megenni. Elmaradhatatlan az ünnepi asztalról a dió. alma és egyegy szelet ostya a család minden tagjának. Atovics Lászlóné, a szé- csényt karácsonyi specialitást sorolja el: — Gombás káposztalevest készítek vajjal, rántott halat -és mákos öntött kiflit. A vegyesgyümölcs-kosárban alma, dió, mogyoró, narancs, vagy mandarin kerül még az asztalra. Karácsony másnapján a feketehegy! szelet a szokásos étel Szécsényben. Ezt úgy készítjük, hogy a használni, összesen nyolc 90 százalékos kedvezményű utazásra. További változás, hogy ha mind a 16 szelvény elfogyott, akkor még további két alkalommal utazhatnak a nyugdíjasok 90 százalékos kedvezménnyel. Erre a célra a szelvényíven lévő két üres szelvényt lehet felhasználni. Ezen kívül felhasználhatók jövőre azok az idei szelvények is, amelyeket a nyugdíjasok 1987-ben nem vesznek igénybe. k i k 1 opf ol t sertésh úiss z elet et beforgatjuk lisztbe, majd tojásból, lisztből és reszelt nyers krumpliból készített sörtésztába, amit sóval ízesítünk. Az így kisütött hússzelet egyik oldalát meghintjük tejföllel, piros paprikával és reszelt sajttal. Győré Istvánná Salgótarjánból: — Ugyanúgy, mint máskor a hagyományos étéi a töltött káposzta és a halászlé. Sütök majd ki libamájat és különféle süteményeket készítek. Karácsonyikor mindig van dl ócska is, amit már gyermekkoromban is csináltunk. Ebből a diónyi süteményből három-négyszázat is sütni kell. A receptje csak annyi, hogy a dióformában megsütött két fél dióstésztát gesztenyés krémmel összeragasztunk, s vaníliás porcukorban megforgatjuk. Priska Józsefné Dejtárról: — Karácsony előtt legtöbbször disznóölés van, s abból készül az ünnepi étel. Szoktam készíteni métereskalácsot is, aminek lényege,diogy a szeletekre vágott csokis és sima piskótát krémmel töltünk, s őzgerinc formára összeragasztunk, majd csokoládévá] végigfuttatjuk. A magyarnándori Holpné Varga Mária konyháján ugyancsak a disznóvágás adja a karácsonyi Jinomsá- gok javát: — Húsleves készül sertéshúsból, és lesz töltött káposzta, s különféle sültek. Kedvelt a rakottpala- csintaszerűen elkészített csokimázas tészta, amit dióval, mákkal lehet megtölteni. Édestészták közül valószínűen lesz még rétes is és hájas pogácsa, töltelék nélkül. (íme, a karácsonyi ünnepi asztal változatos, gazdag terítéke. Jó étvágyat!) — zsély — A meddő házasságokról A hatvanas években 12— 14 százalék között mozgott a gyermektelen, tehát meddő házasságok száma. Ez az arány azóta — miként erről J. Sökeland, a dort- mundi urológiai klinika professzora beszámolt — 22 százalékra emelkedett.. A meddő házasságok számá* nak emelkedése mellett azonban változatlanul maradt az az arány, amelyben a férjben, illetőleg a feleségben volt található a meddőség oka. A férjek, illetőleg a feleségek 40—40 százallékban okai a meddőségnek, a megmaradó egy százalékban pedig mindkettőben fellelhető egy olyan elváltozás, amely a meddőséget okozza. A féríimeddőség terén a prosztatagyulladás és a heresérv, az ún. varikokele vezetett. Ez az elváltozás egyáltalán nem ritka, mert a dortmundi tapasztalatok szerint minden ötödik férfinél enyhébb-súlyosabb formában fellelhető. Éppen ez a gyakoriság szól amellett, hogy a férj által okozott meddőség hátterében az esetek 30—40 százalékában a varikokele állhat. A varikokele után a második helyen az alkoholizmus szerepel a férfiak meddősége hátierében. A szikrázó napfény éles kontúrokkal rajzolt előnyös külsőt ottjártamkor a két- ajkú kis falu, Szügy, főutcájának, mintha az odalátogatónak kívánna kedvében járni. A tanácsháza kellemesen fűtött termében a modern ügyiratkezelés kellékei — egy számítógép és villanyírógép — társaságában találom a község népfront- titkárát, Frenyó Gyulánét. A fiatalasszony az olyan emberek közvetlenségével fogadott, akik még képesek rácsodálkozni valamely apróságra, s akinek mindig milliónyi a mesélnivalója: — Volt idő, mikor bekívánkoztam innen a városba. Talán a kényelem vonzása tartott fogva. Aztán egy alkalommal egy „papírfalú” lakásban átélt sorozatos érzékcsalódás döbbentett rá (a falakon túli babasírás, mosógépzúgás, tévesztett * meg), hogy én mégis idehaza akarok maradni — mondja, s könnyedén felnevet, mintha igazolná: akkori szándékán ma már csak mulat. A feltoluló számtalan élmény között elsők az anyagiak. Két fiú édesanyja Frenyó Gyuláné, akik igazi természetszerető vadócok. Előfordul, hogy éjszakai, hosszúra nyúlt vadleskirán- dulásokkal „riasztgatjék” anyjukat. Szelídebb foglalatosságaik közben nyírfa virágtartót készítenek, erdei sétákat tesznek. Anyjuk az utóbbira így emlékezik: — Egy alkalommal fura, összefonódó emberi testekre emlékeztető gyökérféleséggel Idén két alkalommal is szervezett újítási hónapot a Nógrád Volán. Az egyikben a környezetvédelmi, a másikban az anyag- és energiatakarékossággal ösz- szefúggő ötletek kaptak kiemelt díjat. Ennek tudható be, hogy az év folyamán összesen 140 javaslat érkezett a bírálóbizottsághoz, melyek közül jó néhány származott a szocialista brigádoktól. Az ötletek, pályamunkák sikerét bizonyítja, hogy 70 százalékukat már bevetért haza a kisebbik fiam. Faggatott, hogy engem mire emlékeztet leginkább a szokatlan képződmény. A kielégítetlen válaszokat megunva végül kedvesen kioktatott: — Anya, hát nem látod, ez a béke-barátság jelképe! A falunak 1980-tól nép- frontitkára Frenyó Gyuláné. Szavai szerint abban az időben- meglehetősen „langyos” légkörben dolgoztak. Erről, s a folytatásról így vall: — Az 1985-ben lezajlott tisztségviselő-váltás hozta meg a várva várt fordulatot. Mondhatnám, meglepően gyors változáson ment itt át a népfrontmunka. Az iratszekrényből naplót vesz elő, amelyben az elmúlt évek eseményeit, rendezvényeit dokumentálták. Van közöttük egy néhány jellegzetesen szügyi „specialitás” is. — A jelesebbek közül megemlíteném a Fut a falu sportrendezvényt, ahol 5 évestől a 65 évesig a falu apraja-nagyja végigkocogta a két kilométeres távot. Jól sikerült egészségnevelő előadást is szerveztünk a káros szenvedélyekről, amit a kötetlen beszélgetés tett azzá. Ennek szinte folytatásaként vettünk részt az ifjúságvédelmi őrjáratokon. Főleg a szülők jelzéseit figyelembe véve jártuk végig a késői órákban a község „gyanús” helyeit, de rendellenességet nem tapasztaltunk. Az ötleteknek, kezdeményezéseknek ma sincsenek híján: — Van egy fiatal tanácszették a gyakorlatban is. Az újítóknak több mint 400 ezer forint ütötte a markát. a vállalat haszna pedig — az eddig elvégzett számítások alapján — meghaladja a 3 millió forintot. A javaslatok közül is kitűnt az. amelyik a hét végi jármúmentések rezsikilométerének csökkentését tartalmazta, a helyszínre kivihető ..mentőcsomag” révén. Eddig ugyanis a szerelőknek kétszer kellett ki- menniúk a bajbajutottakhoz. tagunk —. kertészeti szakmunkás —, aki szebbnél szebb virágkombinációival már díjakat is nyert. Valahányszor csak tehettem, megcsodáltam a keze munkáját, s a kultúrház vezetőjét addig nyaggattam, míg össze nem hoztuk a virágkötészeti szakkört, amit nagy tetszéssel fogadtak a lányok, asszonyok. Egy-egy foglalkozás után senkinek sem akarózott hazamenni — teszi hozzá, s a falon díszelgő saját munkájára mutat: íme, itt a bizonyság, nem is olyan ördöngős dolog az Ikebana. A sütő-főző, és a szabó-varró szakkör is hasonlóan népszerű volt. Frenyó Gyuláné és „hozzátartozói” a fiatalok és az idősebbek közelítésére is tettek kísérleteket: — Sok az idetelepülő, a fiatalabbak könnyebben megtalálják az utat egymáshoz. Példa erre a mi utcánk, ott még egy kis parkot is kialakítottunk, szalonna- sütésre, tereferére. Ezzel a gondolattal láttunk hozzá a családi, hét végi természetjáró kiruccanások szervezéséhez, de ez nem járt sikerrel. Majd talán legközelebb, ha jobban előkészítjük. Legutóbb a legtisztább falu cím elnyeréséért hirdettek versenyt Csesztve, Szügy és Nógrádmarcal között. Szügy lett a győztes. Frenyó Gyuláné energikus, magával ragadó teremtés. Magabiztos lendületét a siker hullámzása sem töri meg. Így legyen ez még hosszú évekig. Mihalik J. A metán földünknek legelterjedtebb szénhidrogénje: bőségesen van belőle a földgázban, az erjesztési gázokban. De mert vegyi szempontból nagyon stabil, vagyis nehezen lép reakcióba más vegyületekkel, petrolkémiai hasznosítása arra korlátozódik, hogy nagy energiaráfordítással metil- alkoholt — és régebben acetilént — gyártsanak belőle. Abból a szempontból azonban nem vették figyelembe, hogy belőle értékesebb petrolkémiai termékeket, vagy éppen benzint gyártsanak. A nürnbergi egyetem kutatói most olyan új reakció- típusokkal kísérleteznek, amellyel viszonylag kevés energia befektetésével olefineket (kettős kötésű szén- hidrogéneket) reagáltathat- nak metánnal, s aminek eredményeképpen hosszabb szénláncú szénhidrogének, sőt aromás vegyületek (benzol, toluol stb.), is keletkeznek. A reakciót viszonylag olcsó nikkelkatalizáton se- gíti. _______________________ M űszaki fejlesztés a STÉSZ-nél A jövő év legfontosabb feladatát képezi a Salgótarjáni Tervező és Építőipari Szövetkezetnél a műszaki fejlesztés célirányos kiszélesítése, a műszaki fejlesztési bizottság szervezeti módosítása révén. Ennek lényege, hogy a feladatok végrehajtásához alkalmas csoportot, teamet hoznak létre. Teendőjük között szerepel a VELOX technológia helyi alkalmazásának, műszaki, gazdasági és piaci feltételeinek vizsgálata. Ugyancsak kiemelt terület munkájukban a gazdaságtalan tevékenység megszüntetése és a fűtési rendszer korszerűsítése, a gázprogram végrehajtásával. Új lakásban boldogsággal A balassagyarmati S/nntágh Pál utcában levő új lakóépület első 35 lakását átadták boldog tulajdonosaiknak, A Nógrád Megyei Atlanti Építőipari Vállalat szakemberei által kivitelezett Peva szerkezetű otthonok jó beosztásukkal, «agy alapterületűkkel hívják fel magukra m figyelmet Képünkön a külső megjelenésében is impozáns épület, »ulurnint az új lakok a beköltözés első pillanataiban. Karácsonyi ízek Sokat alkalmaznak is ikeres újítási ev a Nógrád Volánnál Metánból benzin?