Nógrád, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-19 / 299. szám
1987. december 19., SZOMBAT NOGRAD 5 A magyar Blm(művészet) esélyei l/uitúránk. közművelődésünk mosta- ni helyzetében szinte példátlan az az anyagi póttámogatás, ameliyel a kormányzat megállította a filmterület viszonyainak romlását, sőt az átszervezések révén — önálló stúdióvállalatok létrehozásával, a műfaji kiváltságok eltörlésével — további aikotóenergiákat sikerült fölszabadítani.' Játékfilmek és dukumentumalkotások immár bármelyik stúdióban készülhetnek: az alkotótevékenység s a technikai megvalósítás — a szolgáltatás — szervezetileg is elkülönült. Jelentékeny reformok várhatók a közönségkapcsolatok — a terjesztés — dolgában is. Egyre nagyobb teret hódít a hagyományos celluloidszalag mellett a képmagnózás, a video, mely a formanyelv megújulását ígéri, s jelentős alkotók „esküsznek rá" máris, nem beszélve arról az új „népművészetről". amely a video körül kialakulóban van ország- és világszerte. Nemcsak nézik a kazettákat, hanem meg is töltik sajátos tartalommal — így volt ez az amatőr- filmezés elterjedésével is. Az már most a kérdés: hogyan válaszol a magyar film. a magyar filmművészet a lehetőségek, körülmények imént vázolt átalakulásaira, hozzávéve mindehhez a nagyközönség szinte már türelmetlen igényét a napi megélhetés fáradalmaiért kárpótió. minél felhőtlenebb szórakozás iránt Segítené az ésszerű válasz megfogalmazását szociológusaink számos javaslata. Ezek közül az egyik legérdekesebb arra biz- f tat. hogy a sajátosan nemzeti mondanivalót kifejező magyar filmművészet, filmgyártás az értők viszonylag szőkébb körét célozza meg, a klubmoziháiózat néhány tízezres nagyságrendjében. A tömegszórakoztatást pedig a nagy. nemzetközi szuperprodukciókra kellene bízni; ilyenekben mi, magyarok is részt vehetnénk, s akkor a nyereségből is csurranna-cseppenne valami, hiszen a művészfilmgyártástól anyagi haszon — a mi méreteinkben — aligha várható. S végül figyelembe kellene venni a lejátszódó „elektronikus forradalmat”, a digitális eszközök rohamos elterjedését, hallatlan népszerűségét, korszerűvé kellene alakítani televíziózásunkat, külön elektronikus műsorokat termelő kulturális „iparágat" létesíteni. , Lássuk röviden — olykor az ismertetett szociológiai gondolatmenettel is vitatkozva — újabb filmjeink érzékeltetnek-e valamit a változó feladatok, viszonyok megértéséből? Igen is. meg nem is. Az okvetlenül üdvözlendő, hogy egyre több újabb játékfilmünkben villan föl az Európához, a világhoz viszonyítás mozzanata, ami e művek külföldi megértését, eladhatóságát is jótékonyan szolgálhatja. (András Ferenc A Nagy Generáció, Gothár Péter Idő van. a ! bemutatás előtt álló Igazi Amerika, Kézdi Kovács Zsolt A rejtőzködő, Makk Károly Az utolsó kézirat.) E kapcsolódás egy fe- , lületes mozzanata — szerencsére — lekopófélben van: a hollywoodi stílus utánzása. mely néhány balui sikerült koprodukcióban is megnyilvánult korábban. De játékfilmjeink többnyire valamiféle köztes tartományt reprezentálnak: nem igazán művészfilmek, nem igazán közönségfilmek. Elvi esélye persze a két kategória egybeesésének is van. de ez a shakespeare-i teljesség eddig nagyon keveseknek sikerült a filmművészet hazai és egyetemes történetében. Fájó példa, hogy — mondjuk Bacsó Péter a maga figyelemre méltó „középfilmjei- vel", tragikomédiával sem a szakkritika elismerését, sem a művészfilmfogyasztók méltánylását nem tudta kivívni, miközben széles közönség látogatja — legalábbis a fővárosban — heteken át zsúfolt házakban Bacsó filmjeit (Te rongyos élet, Banánhéjkeringő). , , Makk Károly, aki a Szerelemmel, s az Egymásra nézve című remekléseivel ugyancsak művész- és tömegfilm egyeztetésének lehetőségét bizonyította, legújabb munkájában (Az utolsó kézirat) az elbizonytalanodás .jeleit mutatja, Kézdii Kováccsal együtt aki a közéleti bátorság tekintetében mindenkeppen elismerendő Kiáltás és kiáltásban (nemsokára láthatja a közönség), meg sem kísérelte Hernádi Gyula címadó regényének stiiáris újdonságát filmnyelvi újdonságként mutatni föl, pedig Kézdi Kovács amúgy Wim Wenders-i önuralommal viseli el, ha valamelyik filmjét a nézők értetlenkedve fogadják az útkeresés képi-gondolati talányai miatt. Mi következik mindebből? Valóban az, hogy a művészfilmalkotó merjen művészfilmet alkotni, vállalva kockázatot. a szőkébb közonségdimenziókat, S. a Szirtes András-féle kísérlet (például: Lem), ne rekedjen meg a Balázs Béla Stúdió keretei között, hanem áramoljon bele egy fölemelt fejjel működtetett művészfilmhá- lózatba. De meg lehet-e tiltani — mondjuk — a Bacsó vezette Diaióg Filmvállalatnak, hogy szintén kísérletezzen, mégpedig a föntebb említett „középfilm", a művész- és közönségfilm együttes irányába? Nyilvánvalóan nem. Annál kevésbé, hiszen e műhelyben érdemleges törekvés mutatkozik arra is, hogv a kedvelt videoműfajt, a klippet celluloidszalagon próbálja ki, a közönséghatás növelése céljából (Tímár Ppter Moziklip). Nem kevésbé bonyolult kérdés a nemzetközi szuperprodukciókhoz való csatlakozás. Mert — a gazdasági nyereségtől eltekintve — nem érdemesebb-e inkább „érintetlenül" venni át efféle külföldi tömegfilmeket? Attól — mondjuk —. hogy a Balatonnál játszódik egy ilyen film, és magyar színészek is szerepelnek benne, változik-e az általa kifejeződő szemlélet, életeszmény? Fölmerülhet: a szocialista országok nem lebecsülendő méretű „belső piaca" is befogadhatna közös tömegprodukciókat, zenés és más típusú vígjátékokat, hiszen a kipécézhető fonákságok rokon természetűek. Csak hát ízlésbeli és olykor ütemkülönbségek vannak azért közöttünk, és jobb szervezésre, közös érdekeink világosabb fölismerésére, kevesebb régi beidegződésre lenne szükség a szocialista szuperprod ukciókhoz. A mi pedig a videót, az elektronikus mozgóképet illeti, itt valóban sok minden remélhető a korán elhunyt Bódy Gábor örökében: Grunwalsky Ferenctől, Dárday Istvántól, s másoktól. Nekünk pedig — a közönségnek — a várakozás kényelmes pozíciója marad csupán. Meglátjuk, mit hoz a jövő. K Zs. Újabb középkori leletek Budán A Budapesti Történeti Muzeum régészei Benczc Zoltán vezetésével folytatják a középkori leletek mentését a hadtörténeti intézet és mtizeum udvarán, ahol a múlt év végén, az intézet új épületének alapozása közben értékes leletekre bukkantak. Képünkön: Ásatás a hadtörténeti intézet és mtizeum udvarán. — Cifra idők nyomában A város sosem kész... ötven évvel ezelőtt írta Szabó Zoltán Cifra nyomorúság című szociográfiáját. Sorozatunkban utolsó pillantást vetve arra a szociológiai modellre (Balassagyarmatra), amelynek leírásában Szabó Zoltán a teljes kilátástalanságot, kőt, értelmetlenséget tette-tehet- te szóvá; ma okkal létező gondokról is beszélhetünk. De sohasem a kilátástalansúg keserűségével. A város tudatának változásait vizs- gálgatva cseréltünk véleményt a minap Rith Lajos- néval, a városi pártbizottság titkárával, aki maga törzsökös gyarmatiként majd másfél évtizedet töltött a politikai munka terein. A város életének legdinamikusabban változó ideje volt a hatvanas évek eleje, amikortól itt a kőbányaiak kezdő lépésével (máig büszkék erre) megteremtődött az ipar, létrejött a szelektív iparfejlesztés első gyarmati állomása. Ez a folyamat a további években felgyorsult és mára-tegnap- ra kialakult egy mintegy négyezer tagból álló munkásgárda, minden korábbitól eltérő vonást rajzolva a város portréjára. Ekkoriban készülhetett a film, Kígyós Sándor alkotása, Egy alvó város újjászületik címmel. Mert a bénultság és az önmagát gyakran regresszíven-visz- szahúzódva védő, vagy pláne önmagán-múltján kesergő városi tudat egyként jelen volt e falak között az ötvenes években. Amikor szinte máról holnapra szűnt meg úgyszólván minden, ami korábban Gyarmatot jellemezte; itt alakult meg ugyan a megyei tanács (emléktábla hirdeti ma is a helyreállított megyeháza falán), de szintúgy azonnal tovább is állt, összepakolt és ment egyenesen Salgótarjánba. Szabó Zoltán a trianoni döntésekre célozva állíthatta, hogy az ötven év előtti város elvesztette valódi hátterét, nincs még annak tudatában sem — innen történés nélküli álmossága, jóra restsége elsősorban —, hogy egyáltalán mi célból város? — Két, ilyen történelmi időmértékben számolva gyors egymásutániságban elszenvedett sokk valóban megrázhatta. Nyilvánvaló az is, hogy sokáig, tíz éven át. amíg az iparosodás lépései kezdődtek — politikai szerepe, helyi ereje sem mu~ tatkozhatott meg a főként járási keretek között. A városi tudat(osság) aludt. Vagy befelé kesergett, de éppen e tespedés ellen léphetett fel akkor megfelelőnek ítélt eszköztárral egy direktebb-közvetlenebb és kevésbé differenciált politikai munka, amire tehát akkor ott és úgy volt szükség. Éppen ez a munkastílus változott a legtöbbet az utóbbi évtizedekben Gyarmaton is. Jó régen nem egyetlen (munkás) rétegre irányul a politikai munka, hogy „ez az egy fontos, a többi majd jön utánunk. ..” De éppen az ötvenes évekre volt jellemző még a nagyszámú korábbi kisiparosság által meghatározott polgárinak nevezett szemlélet, míg a helybeli értelmiség szerepét elsősorban a jo- gászság adta vagy töltötte be — nem mindig progresszív tartalmakkal. A pártmunka tehát akkor sem — ma sem —lehetett köny- nyű vagy egyszerű. Ezt a folyamatot töltötte meg egészen más tartalommal az iparosodás időszakában egy új réteg megjelenése, önmagát nevelő, munkássá válását kiküzdö s egyre bővülő csoport városi jelenléte. A várói tudat alakításában innen számítható a valóságos rangra emelhető, közösségi tudatot erősítő pártmunka meggyökereztetése és máig ható, változással teli gazdagodása. A korábbinál önállóbb városi politikai irányító szerepben a pártnak nem csupán a rangja lett más — felelőssége is növekedett, munkája differenciálódott és máig változik a mindenkori feladatoknak megfelelve. Gyarmat városi tudatának ,megszerzésének ideje volt a hatvanas évek eleje, közepe, azokban az években, évtizedekben jött létre ebben a városban sok minden, ami mára eleve élő hitet adhat az embereknek az újabb gondok leküzdésében. A város pedig tovább rétegződött, s vele változott a politikai munka egész stílusa. Ma elsősorban a minden rétegre, a kisebb csoportokra (nagy számban működnek változatos területeken az önszervező, értékteremtő, -őrző társulások régi hagyományokon is állva), a cselekvő típusú ember felkarolására irányulhat a pártmunka, a politikai nevelés és meggyőzés erőfeszítése. — A fontos, hogy van mire, van kire hatni és van mire visszatekintve hittel előrelépni, van mibe beépíteni a politika sajátos eszközeivel a jót, s van mire átfordítani-hasznosítani azt az energiát is, ami esetenként még ma is (itt-ott) a régi keserveken forogva vesztené el lendületét. Éppen itt érdemes-szükséges Rith . Lajosnét szó szerint is idézni, amikor a város mai-holnapi öntudata kerül szóba „hiba lenne a sok változás ellenére is kijelenteni, hogy aztán mgst már Balassagyarmat egy befejezett szocialista kisváros...” Ez éppúgy egyoldalú lenne, mint Szabó Zoltánnál az álmos-poros, jóra rest város képének leírása, vagy, hogy egy köze" lebbi időt vegyünk — az ötvenes évedben „kiosztott szerepkör", hogy ugyanis Gyarmat a polgárváros, a dzsentriváros, a klérus városa stb. Ilyen egyértelműen soha semmi sem lehetett igaz, s ebben egyetértünk Rith La- josnéval, aki maga sem kedveli a jelenségek egyetlen okra történő visszavezetgetését. Milyen hát a mai Balassagyarmat (ön)tudata? Egyetlen példa. Lehetne száz másik. A közhangulat hőmérőzésében (ha ilyen hőmérő lenne) szép skálát futna a derű pontja felé akárcsak a vármegyeháza mai felfrissített képe, de ugyanígy javítja az ittélés minő* ségét a megőrzött régi utcakép a főútvonal mentén. Vagy erősíti a hitet a gyarmati létben mindaz, ami már Rith Lajosné: „Hiba lenne kijelenteni, hogy .Gyarmat minden tekintetben befejezett szocialista kisváros...” megépült és mindaz, amit közösen terveznek (gázvezeték, telefonhálózat-bővítés). A művelődési-nevelési központ falai már állnak, s eljön az idő, amikor negyven év elteltével végre valóban saját otthona lesz a gyarmati művelődésnek! Mindeközben a politikai munka stílusváltása is létrejön-lét- rejött, éppen a sokoldalúbb megközelítések révén. A vezető szerep a sokféle érték tudatos összefogásában érvényesülhet igazán. Gyarmatra rég nem jellemző igazán a kesergő magatartás. A város jelképe valóban a cselekvő ember. Gyarmat nem lehet az a város, ahol tartósan visszahúzódhat valóságos érték, emberi jó szándék — akkor sem, ha itt-ott kibicsaklik valami, mert hibát is csak az vét, aki akar is valamit önmagával, a többiekkel, a várossal, nem elsősorban önmagáért. A „békebeli” hetvenes évek tempója ma belülről mozgatja a gyarmati élet valamennyi irányítóját és gondot leküzdő hitet adhat mindazoknak, akik falai között élnek. T. P. L. Bábel László felvételei A \arosi pártbizottság korszerű építésű székhaza Gyarmat főutcáján. A varos számos értékteremtő kisközösségének .ad otthont a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ.
