Nógrád, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-14 / 269. szám

1987. november 14., SZOMBAT NOGRAD 3 „Milliomosként" forgatja a volánt... — A sofőrök „királya” — mutatja be Dudás László, a Kazári Zöld Mező Termelő- szövetkezet elnöke. Nocsak! — kapom fel a fe­jemet, s alaposan szemügyre veszem a középmagas, zö­mök, vállas fiatalembert. El­végre a magamfajta halandó nem mindennap találkozik egy „királlyal”. — Bódog Lajos termelőszö­vetkezetünk egyik legjobb gépkocsivezetője — vált ko­molyra az elnök. — Sok ha­sonló tudású szakemberre volna szükségünk- Imádja a gépét, szeret és tud vezetni. Körültekintő, gondos, fegyel­mezett- Hozzá hasonló telje­sítményre kevesen képesek. Ezek után magától érte­tődően megismerkedem az olyannyira dicsért volánfor­gatóval. ■— Hetventől dolgozom a tsz-ben — mondja magáról a 45 éves Bódog Lajos. — Azelőtt vájárként kerestem a kenyeremet a szénbányáknál. Nem bántam meg a pálya- módosítást, megtaláltam a számításomat. Megemlíti: tavaly 117 ezer forint volt a keresete, ho­lott nem valami fényesre si­keredett az esztendő. Sokáig nem ülhetett autóra, mert nem kaptak motort a Skoda típusú tehergépkocsijába. Így is 83 ezer kilométert ha­gyott maga mögött. Az idei év sokkal jobbnak ígérkezik, hiszen már eddig 2,5 millió forint bevételt ért el. s 120 ezer forintot keresett. — Kiszámoltam — újságol­ja —, hogy az elmúlt 16 év­ben egymillió 300 ezer kilo­métert tettem meg a teher­autók nyergében. Természe­tesen baleset nélkül. Mun­kám elismeréseként egyszer kaptam Kiváló dolgozó ki­tüntetést­A mostani az ötödik jár­müve. Csepellel kezdte, majd Új tranzitraktár A mezőgazdasági nagy­üzemek többsége ma már a termőtalaj tápanyag-után­pótlására a folyékony mű­trágyát használja. A rétsá­gi térségben működő ter­melőszövetkezetek a kor­szerű technológia beveze­tésének feltételeit összefo­gással teremtették meg. A városi jogú nagyköz­ség termelőszövetkezetének gesztorságával az Erdőké­mia tolmácsi gyáregységé­ben állítják elő a szüksé­ges mennyiségű folyékony műtrágyát. A gazdálkodók összefogása tovább bővül azzal, hogy Bánkon a nö­vényvédő szerek tárolására egy tranzitraktárt alakí­tottak ki. A 15x30-as alap- területű és szociális egysé­gekkel felszerelt épület 800 ezer forintba került. Lakóhelyük szépítéséért A Hazafias Népfront ba­lassagyarmati városi bizott­sága jelentős társadalmi munkaakciók szervezésé- sével, lebonyolításával segí­ti a városban folyó építke­zéseket, a közterületek ren­dezését, szépítését az őszi hónapokban is. A Dózsa György Úti Általános Isko­lában társadalmi munká­ban a tornaterem betono­zását, szigetelését végzik, amelyben a helyi tűzoltó- egység tagjai is szívesen részt vesznek. A Nógrádi Sándor-lakó- telep parkosítását és a jár­daépítéseket is a népfront aktivistái szervezik. Az épü­lő Nádor ucai sportpályá­nál a fiúkollégium és a Bottyán János honvédkol­légium diákjai jeleskednek, hasonló vállalásaikkal. három IFA-n folytatta- So­rolja, melyik kocsit, mikor vette át és mikor adta le, melyikkel, mennyit futott. Ez az „apróság” is mutatja: ennek az embernek a véré­ben van a mesterség szere- tete, imádja, amit csinál. — Szinte nincs az ország­nak olyan jelentősebb tele­pülése, ahol még nem jár­tam. — A hangjából dicsek­vés csendül ki. — Engem se­hol sem lehet „eladni”. Sportegyesületeknek, város­gazdálkodási üzemeknek, parképítő vállalatoknak, mű- emlék-íelügyelőségeknek szál­lítjuk a vörös salakot a bá­nyánkból. Visszafelé meg rendszerint sódert hozok. Ki kell használni a kocsit. De egyébként is tilos üresen futni a közutakon — teszi hozzá. Közbevetőleg megjegyzi: — A fuvarozás a termelőszö­vetkezet legeredményesebb ágazata. Az üzem elmúlt évi közel 57 millió forintos ár­bevételének a 40 százalékát biztosította, s az elért há­rommilliós nyereséghez en­nél is nagyobb arányban já­rult hozzá. Az idén mégin- kább szükség van a sofőrök jó munkájára, hiszen a tsz tervezett árbevétele 64 mil­lió forint, s ehhez négymilli­ós nyereségelőirányzat páro­sul- Érdekességképpen em­lítjük meg: a kazári gépko­csivezetők még Ausztriába is fuvaroztak vörös salakot. De hallgassuk Bódog La­jost, aki így beszél a nem éppen könnyű és veszélyte­len hivatásáról: — Havonta átlagosan 10— • 12 ezer kilométert vezetek- Ha gépre szállók, huszonhét tonna van mögöttem. Ennyi a pótkocsis autó és a rako­mány összsúlya. Csakis kifo­gástalan géppel és pihenten kelek útra. Mielőtt elindu­lok, sohasem felejtem el át­vizsgálni a masinát, mert szeretek nyugodt lenni. A családom hazavár... A felesége úgyszintén a termelőszövetkezetben dolgo­zik, immár húsz éve. Köny­velő, a vezetőség tagja. Két kislányuk van, akik szüleik örömére szorgalmasak, jól tanulnak. A „milliomos” gépkocsive­zető a kevés szabad idejéből is szakít a ház körüli mun­kára. Mátraszelei portáján fóliázik, állatokkal foglalko­zik- Aztán ápolgatja a La­dáját, amelyet olyan becs­ben tart, mint más férfiem­ber a jó feleségét. Ez a ha­todik autója­Végezetül a vágyakról ej­tünk szót. — Nincs különösebb óha­jom — adja tudtomra a csendes, nyugodt, kiegyen­súlyozott férfi, aki keveset beszél, ám ha megszólal, an­nak súlya van. — Szeretném megőrizni az egészségemet és úgy végezni a munkámat, ahogyan ezt eddig is tettem. Innen akarnék majd nyugdíj­ba menni. Hasonló jókat re­mélek az asszonyomnak is. A lányaimnak pedig azt kí­vánom, hogy vigyék többre nálunknál. . . Kolaj László NON SCHOLAE... Az egyik vállalatnak szerszámkészítőkre volt szüksége. Je­lentkezett is rá szerszámkészítő szakmunkás kifogástalan papírokkal, megnyugtató szakmai gyakorlattal. Bérigénye is ennek megfelelő volt, de a vállalat nem garasoskodott. Csak még egy kis próbafeladatot adott: a jelentkezőnek egy egy­szerű szerszám rajza alapján meg kellett volna mondania, hogyan fog hozzá az elkészítéséhez. Ám ekkor kiderült, hogy a szerszámkészítő szakmunkás korábban sohasem dol­gozott rajz alapján­A fenti esetben nem jött létre a munkaviszony. Az egyik épületasztalos-ipari vállalat szakmunkását azonban boldo­gan vitte el magasabb fizetéssel egy közeli téeszüzem kar­bantartó asztalosnak- „Felakadhatott a szemük, amikor volt dolgozónknak először kellett kézbe vennie a karbantartó munkáknál nélkülözhetetlen gyalut — meséli a vállalat igaz­gatója. — Mert látni ugyan látta nálunk a tanulóévek alatt ezt a szerszámot, használnia azonban nem kellett. A mi technológiánkhoz ugyanis nem volt rá szükség”. Vajon milyen szakképesítést kívántak meg attól az asz- szonytól, akire egy árubemutató terem vezetését bízták? Bár nem is szakképesítésen, csak józan mérlegelésen múlik, hogy ne vállalkozzék az ember olyan bemutatóteremben élelmi­szer-kiállításra, ahol nincs hűtővitrin, ö vállalkozott. Kép­zelhetni, hogy festettek a harmadik napon azok a felvágott- félék, amelyeket reggelenként tettek ki a mélyhűtőből a be­mutató pultra, hogy aztán este megint visszadugják őket! Igaz, a reklámlehetőségért fizető húsüzemek nehezen tudták megállapítani, mekkora kárt okozott nekik ez a „vásárlási kedvcsináló”. Szerszámkészítő, asztalos, bemutatóterem-vezető persze va­lószínűleg legkevésbé sincs tisztában a korlátáival. Hiszen szakmájukban hosszú évekig, ha nem évtizedekig elfogadták őket teljes értékű munkaerőként, s időről időre bizonyára megkapták az esedékes fizetésemeléseket is. Ami nyilván so­hasem szolgált a megelégedésükre. De hogyne elégedetlen­kedtek volna, ha soha senki meg nem mondta nekik, hogy voltaképpen még ennyit sem ér a munkájuk. Csak hát éppen másra, jobbra nem alkalmasak. A keserű felismerést föltehetőleg a most következő idő­szak hozza majd meg- És a hiányosságok az esetek nagy ré­szében pótolhatók. Az egyén részéről csupán a hajlandóság kell rá, amit ha más nem, az anyagi kényszer bizonyára meghoz- De hogy módja is legyen e hajlandóságnak engedel­meskedni, ahhoz már a társadalomnak kell a tanulási alkal­mak sokaságát megteremtenie. Az olyan tanulási alkalma­két, amelyek az élet teremtette szükségletek rugalmas ki­elégítésére készítenek fel, nem pedig a holmi elvont tanu­láseszmény szolgálatában állnak. Non scholae, séd vitae discimus, avagy: nem az iskolá­nak, hanem az életnek tanulunk — mondja a latin közmon­dás, amely ma is érvényes. £. I. Á kisebbség tisztelete L ' dönt. A demokráciá- TODDSG0 nak egyik sarkala­tos elve ez, a demokratikus intézmények, szervezetek, működésének meghatározó jelentőségű szabálya. Nyilvánvalóan a szo­cialista demokrácia rendszerében is meg­különböztetett helye van, hiszen a demok­ráciának ez a típusa már nemcsak a több­ség akaratát, hanem annak valódi érdeke­it is kifejezi. S természetszerűen érvénye­sül a szocialista demokrácia politikai rend­szerét irányító erő, a marxista—leninista párt életében is — mégpedig a demokrati­kus centralizmus jegyében, mely köztu­dottan nemcsak a többség döntésének el­fogadására kötelezi a kisebbséget, hanem a határozatokká emelkedett többségi álláspont képviseletére, végrehajtására, a mellette történő kiállításra is. Sok évtized tapasztalata tanúskodik a többségi elv helyessége mellett, igazolja a demokratikus centralizmus szükségességét a kommunista pártok, kiváltképp a hatal­mon lévők életében, működésében. Az élet összetettsége, ellentmondásossága azonban ebben a kérdéskörben is tetten érhető. Egy adott álláspont helyességét, egy elgondolás megvalósíthatóságát ugyanis önmagában véve még nem szavatolja az a tény, hogy a többség egyetértésével, helyeslésével talál­kozik. Vélekedéseink, elhatározásaink helyt­álló voltát csak a gyakorlat igazolhatja. S, bizony az élet gyakran szolgáltatott már példát arra, hogy a többség egy adott kér­désben tévedett, nem ismerte fel tényleges érdekeit, vagy azok érvényesítésének reá­lis útját, netán illúziókat, csalfa reménye­ket kergetett, avagy túlzott óvatosságból nem mert rátérni a járatlan útra. Egy­szóval idők múltán bebizonyosodhat, hogy a többségi álláspont helytelen, a többség szavazatával elfogadott döntés téves és ártalmas volt. Sőt, arra is fény derülhet, hogy éppenséggel a kisebbségnek volt iga­za, amikor óvott a szóban forgó elhatáro­zástól, amikor rámutatott a várható ked­vezőtlen következményekre. Ilyen hely­zetben nemritkán az az eshetőség is kínál­kozik, hogy a felismerést követően gyorsan módosítanak a korábbi irányon, elfogadják az előzetesen kisebbségben maradt véle­ményt, akkor még helyrehozhatnak a ká­rokból, a munka eredményesebbé tehető. Az életnek ezek a tapasztalatai magya­rázzák, hogy a demokráciához nemcsak a többségi elv, a többségi akarat meghatáro­zó volta tartozik hozzá, hanem a kisebb­ség tisztelete, a kisebbségi álláspont kifej­tésének joga és lehetősége is. Az osztályér­dek — a mi viszonyaink között a dolgozó­osztályok, rétegek alapvető érdeke — meg­határozó. Semmiféle oka, indoka nincs an­nak, hogy teret adjunk ama maroknyi ki­sebbség nézeteinek, amely társadalmunkat le akarja téríteni a szocializmus útjáról, s gondjaink megoldásának kulcsát a tőkés- viszonyok visszaállításában látja. A több­ség-kisebbség kérdése azonban ma nálunk, 'ritka kivételektől eltekintve, nem ezen a síkon vetődik fel. A szocializmus talaján álló nézetek csapnak össze a különböző kérdésekben, s válik közülük az egyik többségivé, elfogadottá, a másik vagy má­sok kisebbségivé. S mi tagadás, még nem találtuk meg a legjobb módjait annak, hogy miként lehetne a cselekvési egység meg­őrzése mellett a kisebbségi álláspontok fi­gyelembevételének lehetőségét is fenn­tartani. Még előttünk álló feladat egy ojyan mechanizmus kikovácsolása, amely egy­aránt biztosítja a többség akaratából elfo­gadott határozat következetes valóra vál­tását, ezzel egyidejűleg a kisebbségi véle­mény megszívlelendő elemeinek haszno­sítását, indokolt esetben pedig a kérdés ismételt napirendre tűzését, és ennek so­rán akár a korábbi kisebbség többséggé váltásának kellő komolyságú lehetőségét is. A szocializmus történelmi hagyományai itt sok tekintetben inkább nehezéket, mint lendítőerőt jelentenek. Az újonnan létre­jött szocialista rendszerre kényszerített élet­halálharc feltételei között a sorok egység­be rendezése, az egyöntetű cselekvés jó­val nagyobb fontosságot kapott, mint a sza­bad szellemű véleménycsere, az eltérő ál­láspontok ütköztetése. Ennek ellenére az el­ső győztes szocialista forradalom kezdeti időszakára, Lenin idejére nemcsak a fegy­verrel támadó ellenforradalmi kisebbség erőszakos elnyomása volt a jellemző, ha­nem a párton belül, a kommunisták sorai­ban szabadon folyó vita is. Ekkoriban szá­mos kérdésben alakult ki többségi és ki­sebbségi álláspont, s az éles hangú póló­méval jól összefért, a kisebbségbe kerülők eltérő véleményének tisztelete. A sztálini • gyakorlat, a proletárdiktatúra bürokrati­kus eltorzulása azonban hamarosan olyan helyzetet teremtett, amelyben a kisebbségi vélemény immár ellenségesnek minősült, képviselőire gyakran megtorlás várt. S az az állapot, amelyben a kisebbségben ma­radt álláspont ,.pántellenes”-nek nevezte­tett, különféle elmarasztaló jelzőket kapott, túlélte a személyi kultusz időszakát, és pa­radoxon módon még — a költő szavaival élve — ..Sztálin örököseivel” szemben ia érvényesült. Vannak persze másféle hagyományok is; elegendő talán csak arra utalni, hogy az MSZMP a korábbi időszak tanulságait levonva már több mint három évtizede le­hetővé tette tagjai számára különvéle­ményük fenntartását, pártfórumon törté­nő kifejtését. A felhalmozódott tapasztala­tok azonban arra intenek, hogy ezt a kér­déskört szélesebb méretekben, átfogóbban is végiggondoljuk. A szocialista demokrácia elmélyülésével ugyanis mind gyakoribb, hogy a döntések a különböző politikai, ál­lami, önkormányzati testületekben nem egy­hangúlag születnek, hanem szavazattöbb­séggel. Üj helyzet ez, amely újféle ref­lexeket is igényel. A többségtől nem utolsó­sorban azt, hogy ne tekintse politikai rend­ellenességnek, ha valaki megkérdőjelezi álláspontjának helyességét és ezt a szava­záskor is kifejezésre juttatja. A kisebb­ségnek pedig meg kell tanulnia elviselni, a a vitában, a határozathozatalnál alulma­rad. Nem éppen a derpokrácia normáinak mély elsajátításáról tanúskodik, ha valaki annyira megsértődik álláspontjának el­vetése miatt, hogy haragjában leköszön választott tisztségéről. A kisebbséghez tar­tozóknak az adott kérdésben, az adott pil­lanatokban tudniuk kell „veszíteni”, szá­molva azzal, hogy más esetben viszont, vagy ha igazuk később bizonyossá válik, a „győztesek" között lehetnek, s akkor mások szenvednek „vereséget”. Az egyes álláspontok kölcsönösen jó­akaraté megközelítése a fejlődésnek, az előrehaladásnak fontos feltétele, biztosíté­ka. Hiszen a társadalomtudományokban, a politikai és gazdasági életben az új gon­dolatok, felismerések rendszerint először csak egy vagy néhány ember fejében je­lennek meg, kezdetben csupán egy kisebb­séget tudnak megragadni. Ha hiányzik a kisebbségi vélemény iránti tisztelet, az új törekvések, új értékek sokkal nehezebben tudnak utat törni, netán ki sem bontakoz­hatnak, s ez megrekedéshez, pangáshoz ve­zethet. A világszocializmus története saj­nos nem kevés példát szolgáltatott arra, milyen súlyos veszteségek érhetik emiatt a társadalmat. A 'I «, ma a következetes cselek­éi GIGT véssél, az elhatározások határozott megvalósításával egyidejűleg igényli a készséget és képességet a folya­matos önvizsgálatra, megújulásra. Ebben sokat segíthet, ha a többségi akarat való­ra váltásán fáradozva, a munka minden fázisában kellő figyelmet, és felelősségtu­dattól áthatott tiszteletet tanúsítunk a kisebbségben maradt gondolatok iránt is. Gy L Ajkai kristály a világpiacon A* elmúlt évek gond­jai után újra bővülő piacra számíthatnak a* ajkai üveggyár dolgo tél Korábban ugyan­is a gépi. a tömeggyár­tásé termékeit; iránt volt nagyobb igény, most fordult a kocka, ismét a kézi csiszolású és drágább termékek iránt nagyobb a világpiaci érdeklődés. Ez kedvez az ajkaiaknak, és az idén 5 millió dollár fe­letti értékben expor­tálnak kézi kidolgozá­sé úlomkrislály- és káiiéveget tökéspiacok- ra. A képen: Kará­csony Ildiké övegcsi- szolé munka közben.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents