Nógrád, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-30 / 282. szám

Naptár Évforduló 1987. november 30. Hétfő. András napja. A Nap kel 7.09 — nyugszik 15.57 órakor. A Hold kel 13.23 — nyugszik 1.25 órakor. Száznegyven éve szü- letett Hajdúszoboszlón Hőgyes Endre (1847— 1906) orvos, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadé­mia tagja, a legkima­gaslóbb magyar or­voskutatók egyike. Várható időjárás A Dunántúlon túlnyomóan borult lesz az ég, elszór­tan kisebb esővel. Másutt változóan felhős idő vár­ható. A keleti, északkeleti szél napközben kissé meg­élénkül. Legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul. * HÍREK * ESEMÉNYEK % A Tiszta szívvel irodalmi vetélkedő döntője — Kommunista műszakot tartottak szombaton a Sal­gótarjáni Kohászati Üze­mekben. A bevételt a jóléti alap kiegészítésére, vala­mint az üdülők fenntartá­sára szánja a vállalat. — A „Nógrádsipekért” dí­jat — melyet a szabadidős­társaság alapított — első íz­ben adták át Nógrádsipe- ken. A vasárnapi falugyű­lésen az elismerést Czele Antal vehette át. — Szellemi értékek. Meg­kezdődött az idén benyúj­tott Alkotó ifjúság pályáza­tok értékelése a salgótarjá­ni síküveggyárban. A tava­lyitól eggyel több, kilenc szellemi pályamunkát ad­tak be a gyáriak, a bíráló- bizottság kilenc értékelési szempont szerint rangsorol­ja. Az előző ötéves tervidő­szakban született 23 pálya­munka hasznosítása eddig 17,5 millió forint gyári ered­ményt hozott. — Petőfi Sándor nevét viselő középiskolák orszá­gos találkozója volt hét vé­gén Szolnokon. A találkozó egy hagyományteremtő fo­lyamat harmadik eseménye. A vasárnap befejeződött há­romnapos eseményen aszó­di, budapesti, fehérgyarma­ti, kiskőrösi, kiskunfélegy­házi, mezőberényi, pápai, sárbogárdi és szolnoki kö- zépiskcflások vettek részt. A találkozó versmondóver­sennyel és szellemi vetélke­dővel zárult. — MÄV-nyugdijasok ta­lálkozóját rendezték meg szombaton Balassagyarma­ton. A több mint száz meg­hívottat a Petőfi Sándor Ál­talános Iskola tanulói mű­sorral köszöntötték. é Riói A zsűri Döbrei Dénes ala­kítását találta a legjobb szí­nészi teljesítménynek a szombaton zárult riói nemzetközi film-, tv- és vi- deofesztiválon. Döbrei Dé­Jott a Télapó A Nógrádi Szénbányák bátonyterenyei gépüze­mének KlSZ-vezetősé- ge szombaton, a hely­beli művelődési ház­ban Télapó-délutánt rendezett az üzemben dolgozók gyermekei­nek. A megjelent több mint száz kis lurkót budapesti művészek szórakoztatták, majd a Télapó osztotta ki aján­dékait. —RT— — Iskolai berendezések. Hozzálátott a balassagyar­mati 12 tantermes iskola egyedi belső berendezései­nek elkészítéséhez a Pásztói Faipari Kisszövetkezet. Jö­vő év szeptemberi határidő­vel hatmillió forint értékű beépített bútor és könyvtár, asztal előállítására vállalko­zott a kollektíva, egymillió forint értékű terméket még az idén készre gyárt. — Verseny a Balassa Ku­páért. A balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelő­dési Központban szomba­ton közel félszázan verse­nyeztek a Balassa Kupa el­nyeréséért, haladó kategó­riában, az • országos egyéni rejtvényfejtőversenyben. A kupa az egyik pécsi ver­senyző tulajdonába került. A megyeiek közül legjobban a balassagyarmati Nemesik László szerepelt, aki a har­madik helyet szerezte meg. — Csereberevásárt rende­zett szombaton Salgótarján­ban a Vöröskereszt városi és megyei vezetősége. Az akciót széles körű gyűjtés előzte meg. A városi sport- csarnokban tiszta, vasalt, jó állapotban levő ruhaneműk széles skáláját kínálták igen olcsón a vásárlóknak. A be­vételt — csaknem tízezer forintot — szociális alap cél­jára használják fel. — Siposhegyi Péter A semmi ágán című drámáját náutatta be vasárnap Salgó­tarjánban, a megyei-városi művelődési központban a József Attila Színház Stú­diószínpada. A darab Jó­zsef Attila tragédiáját raj­zolja meg. A költő szerepé­ben Kovács Tituszt láthatta a közönség, Juditot Radó Denise, a „kedvest” Fehér Anna alakította. siker nes az Erdőss Pál ren­dezte Gondviselés című filmben játszott szerepéért kapta az elismerést. A tíz­napos fesztiválra 50 ország­ból összesen háromszáz versenymű érkezett. Megnyílt a XIV. országos grafikai biennálé Vasárnap Miskolcon ünne­pélyesen megnyitották a XIV. országos grafikai bi- ennálét. Az országos meg­mérettetésre, bemutatkozás­ra 120 grafikusművész küld­te el legsikerültebbnek ítélt alkotásait. Közülük 213 mű­vet talált alkalmasnak a zsűri arra, hogy a miskolci galéria termeiben rendezett kiállításon bemutassák. A biennálé nyitóünnepségén Pándi András, a Művelődési Minisztérium főosztályveze­tője mondott beszédet: eb­ben elismeréssel szólt az al­kotók és a rendező szervek színvonalas munkájáról. A grafikai biennálé díjait, amelyeket a Művelődési Mi­nisztérium, ’ Borsod-Abaúj- Zemplén megye, Miskolc vá­ros, Nógrád megye, Salgótar­ján, Kazincbarcika város ta­nácsai, valamint a Magyar Népköztársaság Képzőművé­szeti Alapja és Borsod me­gyei ipari üzemek ajánlottak fel, Porkoláb Albert, a Bor­sod Megyei Tanács elnökhe­lyettese és Pándi András nyújtotta át. A díjazott képzőművészek a következők: Püspöky Ist­ván (nagydíj), Muzsnay Ákos, Gaál József, Unen Enkh, Stefanovits Péter, Fe- ledy Gyula, Keserű Ilona, Sáros András Miklós, Benes József, ZáborSzky Gábor, Kovács Imre, Baranyai And. rás, Parádi Tamás, Rutkay Péter, Rékassy Csaba. Az „Emberkor-rajz” címmel meghirdetett országos. pályá­zat díjait a „Xerdox-cso- port” — tagjai: Lévay Jenő, Regős Imre, Swierkiewicz Róbert —, valamint Pincze- helyi Sándor és Sulyok Gab­riella vehették át. Az ün­nepség zárásaként Sashegyi Ágnes hárfaművész hangver­senyét hallgathatták meg a megnyitón résztvevők. Több grafikai kiállítás megnyílt vasárnap Miskolcon, korábbi hazai és külföldi biennálék díjnyertes mun­káiból. A borsod-miskolci múzeum Kossuth utcai galé­riájában „olasz grafikák” címmel az 1987. évi rivai nemzetközi grafikai bien­nálé díjazott alkotásaiból, a miskolci Kossuth Művelődé­si Ház minigalériájában pe­dig Almási Aladárnak, a XIII. grafikai biennálé nagy­díjasának munkáiból nyílt tárlat. (MTI) Májusban Lakatos József 20 éves érsekvadkerti lakost kétévi szabadságvesztésre ítélte jogerősen a bíróság társtettesként elkövetett többrendbeli lopás miatt. Ek­koriban Lakatos jól jövedel­mező munkaviszonyát is megszüntette, és két kisko­rú gyermeke tartásáról sem gondoskodott. A kétévi bör­tön, ami előtte állt, nem ret­tentette viszont vissza attól, hogy újabb bűncselekményt kövessen el. Habár ez utób­bi esetben nagyon próbált ügyelni a látszatra. Az történt ugyanis, hogy a „börtönbehívót” várva — mint más alkalommal is — július 10-én az érsekvadkerti Bokrétában szórakozott. Munka után, délután ötkor munkatársaival együtt Cs. K. is betért egy italra a presz­Szombaton Budapesten, a Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsának székházá­ban rendezték meg a József Attila halálának 50. évfor­dulója alkalmából meghir­detett, Tiszta szívvel elne­vezésű irodalmi vetélkedő­sorozat országos döntőjét. A SZOT, a Magyar Te­levízió, a Népszava szer­kesztősége, a Népszava Lap- és Könyvkiadó, valamint a könyvértékesítő vállalat kezdeményezésére indított vetélkedősorozat elődöntői­ben mintegy 25 ezer iro­dalombarát adott számot, a felszabadulás utáni magyar irodalomban szerzett isme­reteiről. Az országos döntő­be 6 csapat jutott. Az első Az öt évvel ezelőtti Ki mit tud? felhívására ala­kult meg Bercelen az elő­adóművész-stúdió, amely­nek legeredményesebb szek­ciójává a cigányfolklórral foglalkozó csoport vált. Eddig ötvenegy fellépésük volt. Az elmúlt évben a Nógrád megyei cigány mű­vészeti napokon szerepeltek sikerrel. Idén felléptek Po- mázon, a SOS-gyermekfalu­szóba, s még akkor is ma­radt, amikor társai elmentek. S hogy ne igyon egyedül, át­ült Lakatos asztalához. Ami­kor a számla rendezése kö­vetkezett, a férfi elővette az aznap kapott egész havi fi­zetését, s miután leszámolta az elfogyasztott italok árát, Lakatos látta, hogy még hat­ezer forintot visszarakott a kabátzsebbe. Ekkor fogant meg benne az ötlet, hogy megszerzi a pénzt, de nem erőszakkal. Együtt mentek még át a fel­ső kocsmába, s felváltva fi­zettek egymásnak. Lakatos arra számított, hogy hamar lerészegedik majd alkalmi ivócimborája. Ám hiába it­tak záróráig. A férfi egyedül indult hazafelé este kilenc­kor, igaz nem színjózanul, de nem is holtrészegen. helyet a Gagarin Hőerőmű Vállalat együttese szerez­te meg. A vetélkedő döntője után Jenecsek István, a SZOT kulturális, agitáeiós és pro­pagandaosztályának veze­tője köszöntötte azokat a könyvtárosokat, pedagógu­sokat, szakszervezeti, poli­tikai munkatársakat, akik segítették a vetélkedősoro­zat lebonyolítását, a ver­senyzők felkészítését, sze­replését. A Tiszta szívvel irodalmi vetélkedő döntőjét a Ma­gyar Televízió rögzítette, és a felvételt későbbi idő­pontban sugározza. ért rendezett program­ban, valamint Budapes­ten, a Pataky István Műve­lődési Központ cigány művészeti napjain. Az októberi salgótarjáni országos minősítő ver­senyen a népi zenekarok mezőnyében ezüst minő­sítést kaptak. Legutóbb, november közepén ottho­nukban, Bercelen arattak sikert a cigánynapon. Lakatos nem adta fel: vett egy üveg pálinkát és utána sietett. Utolérte és kínálta a pálinkával, s mikor a férfi megfogta az üveget, ő a ka­bátzsebbe nyúlt. Cs. K. ész­revette Lakatos szándékát és futni kezdett, de néhány méter után elesett. Erre La­katos előzékenyen felemelte őt a földről, és észrevétlenül kilopta a zsebből a hatezer forintot. A „segítségnyújtás” eddig terjedt, utána ő eredt futásnak, markában a pénz­zel. A bíróság jogerősen La­katos Józsefet kifosztás bűn­tette miatt két és fél évi börtönre ítélte, és elrendel­te, hogy feltételes szabad­ságra nem bocsátható. Szeretlek mozi Vállalkozunk, mert: vál­lalkozni kell! A fővárosi Szabó Ervin Könyvtár fagylaltot árusít, a Nógrád Megyei Moziüzemi Vállalat ezekben a napokban gyermekesőkabátot hozott forgalomba. Az olcsó, egy­szerű ruhadarab mellbevágó felirata, sárga alapon, vörös betűkkel: I’Love You, Szeret­lek mozi. Hát igen, most aztán tör­hetjük a fejünket, divattá válik-e az új holmi a gye­rekek, a kamaszok körében, vagy eladhatatlan lesz, ugyanúgy, mint a mozije­gyek java része. Hihetünk-e a feliratnak: szeretlek mozi? Ha kamasz- vallomásként fogom fel, ak­kor hihető a számomra. Sta­tisztikák, személyes tapasz­talataim bizonyítják, hogy az ifjak szeretik a mozit. Ab­ban azonban, hogy fordítva is így van, már csöppet sem vagyok biztos. Nem igazán szerethet bennünket az a mozi, amelyik egyre drágáb­ban árulja belépőjegyeit, és egyre silányabb termékekkel csalogatja a látogatókat, az értéktelenségben már-már túlszárnyalva a televíziót. Gyerekeink szinte már csak a Kobrákra, a nindzsára, a csillagháborúsokra, a halál­osztókra várnak, a Pál utcai fiúk története már unalmas nekik. Persze majd elfelejtettem: vállalkozni kell! S ha ez a vállalkozás így megy, akkor gyermekeink sajnos megkap­ják azt, amire áhítoznak, s lassan-lassan elfelejtik, mi az igazi, értékes mozi. Ám hála az égnek, a gyer­mekesőkabát ára alig fele egy átlagos mozijegyárnak. S a felirata is szimpatikus. Szeretlek mozi — de nem ilyen szeretetet akarok! (ok) Gyenge minőségi! magnókazetták A Kereskedelmi Minőség- ellenőrző Intézet megálla­pította, hogy a csak 60 Minute Lowe Noise fel­irattal jelölt, ismeretlen származású magnókazetta gyenge minőségű. Ezt a fajta kazettát jelenleg hár­masával, védőtok- nélkül, fóliacsomagolásban 180— 220 forintért árusítják. A KERMI a 60 Minute Lowe Noise kazetták árusítását csak akkor engedélyezi, ha a forgalmazók a vásárlókat a gyenge minőségről írá­sos tájékoztatón informál­ják, s az árból engedményt adnak. Az intézet felszólítja a forgalmazó kereskedei- mi szerveket, hogy a tájé­koztató" nélküli kazetták áru­sítását haladéktalanul szün­tessék meg, s a reklamáló vevőknek a vételárat fizes­sék vissza. (MTI) Új műszer útépítéshez A svéd úthivatal olyan ké­szüléket és eljárást fejlesztett ki, amellyel mérhető és felje­gyezhető az épülő utak oldal­irányú dőlése és esetleges egye­netlensége, mégpedig mind az alapépítményé, mind a burko­laté. A hagyományos vízszinte­zőről Libellának elnevezett, ke­rekeken gördülő berendezést személygépkocsi vontatja, s ez utóbbiban helyezik el az adat­rögzítő műszert is. Az új esz­közök első útjain kiderült, hogy sok épülő út nem felel meg a követelményeknek. — zs — ■ a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNÉ. HQlyjB JakU Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Ferelö^iaoo: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkózbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V. József nádor tér. 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 129 forint, egy évre: 516 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101, Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0133-1558 v mm * A TÁRGYALÓTEREMBŐL Kifosztás behívóra várva (MTI) Salgótarjánban, a TIGÄZ Nógrád megyei kirendeltsé­gén a hét végén is állandó ügyeletet tartottak. Két sze­relő a bejelentett távfűtési hibák kijavításán dolgo­zott. A két nap alatt több mint ötven fűtési zavart javítottak ki a -salgótarjáni lakásokban. Képünkön Kiss László a diszpécserközpontból irányítja a sze­relőket URH- és CB-rádió segítségével. —RT— Ötéves a bércéii I wr I# ## # - r !■ f eloaaomuvesz-stuaio

Next

/
Thumbnails
Contents