Nógrád, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-14 / 269. szám

1987. november 14., SZOMBAT NOGRAD 5 Egy életút fényei Sohosem láttam ideges­nek, hangoskodónak. Pedig vele is előfordult, hogy feldühítették. Olyankor — bizonyára nyelt egyet, vagy gyorsan számolt magában tízig — erőt vett magán, és higgadtan, de egyértelmű határozottsággal - válaszolt, vitatkozott, érvelt. Szerdán töltötte de hatvanadik élet­évét, ám — ahogyan mon­dani szokás — a kor nem látszik rajta. Szívóssággal, kitűnő egészséggel — egyet­len napig nem volt táppén­zen — ajándékozta meg a sors. Berki Mihály, a megyei tanács elnökhefyettese 38 éve szolgál — ő fogalmaz így —, s ebből 36-ot az államigazgatási apparátus­ban töltött. Tevékenységét a nagy októberi szocialista forradalom idei évfordulóján a Szocialista Magyarorszá­gért Érdemrenddel ismerték el. Nógrádmegyerben szüle­tett. úgynevezett kétlaki családban. Édesapja bányász volt, mint a rokonságában szinte mindenki, édesanyja a kor szokásainak megfele­lően háztartásbeli. Volt né­hány hold földjük, s ami­kor az apa éppen nem ka­pott munkát a. bányában — rendszerint a tavaszi, nyári időszakban —. akkor azon dolgoztak. A gazdálkodás­ba természetesen a gyere­kek is besegítettek: a fiú, az idősebb és a leány Utolsók a sorban — Éltük a munkéscsalá- dok megszokott életét — összegzi régmúlt emlékeit. Apám és a család azt sze­rette volna, ha több leszek tőlük, így hát magánúton elvégeztem a polgári iskola három osztályát, majd a negyediket már rendes nappali tanulóként, Szé- csényben. 1944-ben vettek fel az egri tanítóképzőbe, s öt év múlva végeztem. Évfolyamunk arról neve­zetes. hogy mi vo' unk az utolsók a sorban, akik még öt évig jártak a képzőbe, és mi voltunk az elsők, akik állami végzettséget kaptak, tehát tisztán tanítói okle­velet. Az egri évek után Berki Mihály életútja visszaveze­tett a szülőföldre. Karancs- alja—Gusztáv-aknán a he­lyi pártszervezet és ' a szü­lői munkaközösség kijárta, hogy újra megnyissák az általános iskolát; ide került a friss diplomás tanító. Az általános iskola nyolc osz­tályába mindössze. 28-an jártak, de családias volt a hangulat. — Rövid időn belül fel­vettek a pártba, majd ha­marosan a telep párttitkára lettem. Nagyon nagy segít­ségemre voltak az ottani idős veteránok, a szülői munkaközösség tagjai, pél­dául Blaskó Pista bácsi, Brecho Gyula, Tóth Ferenc- né. Kezdő voltam, és ők bányászként befogadtak en­gem. Érezték, hogy a bá­nyatelepnek ismét van is­kolája. tanítója, aki egy kicsit a kulturális élet szer­vezésével is foglalkozó. S a tanító maga is tanult; orosz nyelvi tanfolyamra járt Salgótarjánba. Erről 1950-ben oklevelet kapott. Az életút újabb állomása, 1951 januárjától Szécsén- ke. Előzményéhez tartozik, hogy Berki Mihály még a nyáron megnősült. Felesé­gével a képzőben ismerke­dett meg, a kis nógrádi faluban taníthattak együtt. Ezután felgyorsultak az ese­mények. Az ifjú tanítót tartalékos tiszti tanfolyam­ra vonultatták be, s lesze­relése után beválogatták a tagosítási bizottságba. Me­gyénkben akkoriban kezd­ték megalakítani a terme- lőszövetezeteket, az állami gazdaságokat, s működésük­höz kellettek a földek. Ber­ki Mihály a Magyarnándori Állami Gazdaság és a hol­lókői termelőszövetkezet lét­rehozásában vett részt. S alig töltött pár hónapot a szécsénkei iskolában, hív­ták Rétságra, a járási hi­vatalba oktatási csoportve­zetőnek. 1951. decemberét írták akkor. — Megszerettem az ál­lamigazgatási munkát, noha — minthogy tudatosan ta­nítónak készültem — máig nagyon érdekel az oktatás, a művelődés, általában a társadalompolitika... Rétsá- gon osztályvezetőként is dolgoztam, és elmondha­tom. jó munkatársakat si­került magam mellé állí­tani. Sztruhár János, Ra- konczay Antal nevét emlí­tem. Mi ott gyorsan felis­mertük, hogy a kis iskolák­ban igencsak nehéz az ál­talános iskolai feladatok teljesítése; ehhez nagyobb egységekre van szükség, s elkezdtük a körzeti iskolák szervezését. Az ötvenes-hatvanas évek fordulójára be is fejeztük a körzetesítést. Sok kastély található a járásban, azo­kat alakítottuk át iskolák­ká. Nem lettek ezek ugyan modern intézmények, de ma is jól funkcionálnak. Például Nagyorosziban. de említhetem a felújított né- zsai, a most felújítás alatt álló keszegi iskolát. A Berki család 1960 ja­nuárjában került Salgótar­jánba. A családfőt gazdasá­gi főelőadónak nevezték ki a megyei tanácson. S dolgo­zott később a személyzeti osztály helyettes, majd első számú vezetőjeként. 1967-ben megválasztották a páitcsúcs- vezetőség titkárának, majd amikor a hivatalban pártbi­zottság alakult, 1973-ban függetlenített titkárnak. Je­lenlegi beosztásába 1977. január 20-án választották meg. Lelket öntöttünk az emberekbe — Életem szép időszaká­nak tartom a megyei taná­cson eltöltött évtizedeket. Amikor még a művelődés- ügy gazdálkodását irányí­tottam. részt vehettem a nagy megyei intézmények — a múzeumi szervezet, a levéltár — megszervezésé­ben, műszaki kiépilésében, a művelődésiház- és a tan­terem-építési akciókban. A személyzeti osztályon ugyan­csak izgalmas feladatok adódtak. Azért dolgoztunk, hogy a tanácsapparátusban minél képzettebb emberek dolgozzanak. — Salgótarjánban és Ba­lassagyarmaton középisko­lai osztályokat szerveztünk a tanácsi dolgozóknak. Sok­szor kellett lelket öntenünk az emberekbe, hogy igye­kezzenek, s ne adják fel a tanulást, miközben vigyáz­tünk arra is, ne pusztán bizonyítványt, hanem tu­dást, kulturáltságot is sze­rezzenek. — Elnökhelyettesként tel­jesen új munkaterületekkel .kellett megismerkednem. Pél­daként az egyházpolitikát említhetem. Ugyanakkor mé­lyebben bele kellett ásnom magamat a társadalompoli­tikai kérdésekbe. Néhány év­nek bizony el kellett telnie,, amíg otthonosnak érezhettem magam. És most sem mond­hatok mást: szerencsére olyan munkatársakkal dol­goztam és dolgozhatok az egyes osztályokon, akik midig segítettek a teendők eredményes megvalósítá­sában. Éredményeket ér­tünk el az egészségügy, az oktatás fejlesztésében, fel­gyorsítottuk a cigányság beilleszkedésének folya­matát. Nagyon jó együtt­működést alakítottunk ki a HNF nemzetiségpolitikai munkabizottságával, s nem­zetiségi településeinken or­szágosan is figyelmet keltő hagyományőrzési, -ápolási formákat alakítottunk ki. A bánki nemzetiségi találko­zó hosszú ideje nagyszerű lehetőség a bemutatkozásra, a közeledésre. S megterem­tettük a nemzetiségi nyelv- oktatás feltételeit az óvo­dákban, általános iskolák­ban. Az eddig olvasottak ne té­vesszenek meg senkit: Ber­ki Mihály életében is vol­tak küzdelmes időszakok, őt is érték kudarcok. Ilyen volt például a hatvanas évek elején az 5+1-es és a 4+2-es oktatási forma be­vezetése. Ezek anyagi fel­tételeit minden jó szándék és igyekezet ellenére képte­lenek voltak megteremteni. Aztán néhány intézmény nem készült el időben, vagy nem éppen a legjobb mi­nőségben. Olykor egyegy tantestületet sem az elkép­zelések szerint sikerült meg­szervezni. A magán- és közélet elválaszthatatlan — Többször megfogalmaz­tam már magamban, csalá­di körben: tanítóként kezd­tem. de végül is nem bán­tam meg, hogy államigazga­tási ember lett belőlem. így talán többet tehettem a me­gye oktatási, szellemi éle­tének felvirágoztatásáért... Sokat jelentett, hogy a ne­héz időkben mindenkor magam mögött tudhattam a családot. Feleségemmel kü­lön is örülünk, ‘TTögy egyet­len leányunk a pedagógus- pályát választotta. Van há­rom unokánk: Ha kijönnek hozzánk, zagyvarónai csalá­di házunkba, tele lesz ve­lük a ház. S aztán ha az időm engedi még, akkor — a szakfolyóiratok mellett — szívesen olvasok szépiro­dalmat, teszek-veszek a kertben, az udvaron. Sze­retek színházba, moziba menni. S lelkesít, hogy any- nyi szép kezdeményezés ta­pasztalható az amatőr mű­vészeti mozgalomban... Milyen jellemző e befeje­zés. Berki Mihály nem tud csak magáról beszélni, csak magára gondolni. A közös­ségért végzett munkában telt élete, és e kettő már elválaszthatatlan. Még ak­tív dolgozó, de már gondol a pihenésre. — Természetesnek tar­tom. hogy egyszer elfárad az ember... S ha a tanácsi testület felment, én lénye­gileg akkor is a pályán be­lül maradok; úgy élek, munkálkodom, hogy ez a testület minél eredménye­sebb munkát végezhessen. Sulyok László ötven évvel ezelőtt írta Sza­bó Zoltán Cifra nyomorúság című szociográfiáját. Mindig is gyanítható volt, hogy Balassagyarmat régi dolgaiban túlzó egyszerűsíté­sek érvényesülnek. Gyarmat és az ipartörténet kapcsola­tában például mindössze az egykorvolt „kefegyárat” em­lítik még a maiak is. Mi­közben működött itt ipar­testület (például), 1920-ban létrehozott mezőgazdasági gépjavító műhely hetven munkással!, a mai Kossuth utcában a jelenlegi gyógy­szertári központ helyén ma­ga a sokat emlegetett seprű­gyár — Balassagyarmati Ci­rokseprő-, Ecset-, Kefe- és Faárugyár Részvénytársaság, létezett itt egy villanytelep üzemi körülmények között, központi szeszfőzde (feldol­gozott mintegy háromezer mázsa gyümölcsöt és 110 hektoliter bort éppen hat­van évvel ezelőtt). Vágóhíd, kisebb jéggyár, egy igényes börgyári termelés, folyt itt perzsaszőnyeggyártás a fog­házban, dolgozott vagy más­fél ezernyi kisiparos •. ■ Kétségtelen azonban, högv a kefegyár maradt meg ezek közül, mint folyama­tos ipari emlék, ahol a mai fémipari vállalat korszerű menedzselt termelésű, tőkés­exportra törő, alumínium- ipari termelésének bölcsője is ringott. Erről a kezdeti időkről nem minden tanul­ság nélkül lehet és kell is beszélni még az ipartelepí­tési emlékek előtt, például a városi pártbizottság tit­kárával — Zentai Csabával, aki maga is itt kezdte gyar­mati munkásságát, hiszen fiatal mérnökként (gödi szü­letésű) errejártában találko­zott valaki ismerőssel, tőle tudta meg, hogy létezik a városban egy fejlődésre ké­pes régi vállalat. Ugyanaz a helybéli el­mondta, hol lakik a gyár vezetője, Zentai Csaba elin­dult azon melegében meg­keresni — Vass Miklós az ereszcsatornát mázolta ép­pen, megismerkedtek, egy­más kezébe csaptak és Zen­tai Csaba rövidesen a máso­dik mérnök képzettségű-hi- vatású dolgozója lett az ak­kori vállalatnak (az első a korán elhunyt Faludi Lász­ló volt ugyanis). Szabó Zoltán érthetően? szót sem ejtett amúgy a fentiekről, az ipari kezde­ményekről, a seprűgyárról, amelynek helyén régi épüle­teit felhasználva ötvenben valami új kezdődött — erről a mai fémipari vállalat fő­mérnökével, Hlavay Sándor­ral folytattam teljes átte­kintést nyújtó beszélgetést a minap. A régvolt seprű­gyár a mosolyogtató dolgok körébe sorolódott mára. öt­venben a gyarmati iparosok összefogásával létrejött ta­nácsi irányítású vegyes sze­relőipari üzem. Tőle számítva minden ponton igazolódik a folyto­nos változásban-fejlődésben részt vevők tömör meghatá­rozása erről; amióta létre­jött nem is tett mást a mai napig, minthogy termékszer­kezetet, anyag szerkezetet vál­tott és közben miden mó­don érzékenyen reagált nem csak a város, az ország rez­düléseire és felnevelt, ma­• ■ Hlavay Sándor főmérnök: „Piacérzékeny termelésre van szükség” gához kötött sok-sok gyar­mati munkást, •műszaki ér­telmiségit. Kezdetben öt-hat műszaki végzett itt többféle munkát, ma hatvanan van­nak és képesek mikronpon­tosságú munkára, önfinan­szírozó tevékenységre, gép- lizingek átvételére, saját tervezésre (gyártmány, esz­köz, piac). Ez az ipari történet való­ban a szívet derítő ügyek között létezik, s meggyőző példája volt és marad a sokat emlegetett két lábon állásnak, a gyors reagálás­nak, a fennmaradásnak és a hagyományokra épülésnek — miközben példája jelen­leg is az új ipari hagyo­mányok (alumíniumizálás Gyarmaton!) megtermetésé- nek és a hagyományokon történő továbblépésnek­Példája sok tekintetben (fiatal, menedzsertípusú igaz­gatója éppen Amerikában tárgyal) évek óta a korsze­rűségre törekvésnek, nyitott­ságnak, kereskedésnek is. Igazán csak a legnagyobb vonalakban felvázolva így fest a történet; az ötvenes években még a régi, szűk helyen, a seprűgyár falai között a falu villamosításá­hoz kapcsolódva végeztek és gyártottak villamosipari termékeket, trafóházakat. Később közlekedéshez-trak- torgyártáshoz kapcsolódóan gépkocsi- és traktorfülkéket, kis öntödét létesítve alumí­nium (hulladékból!) fékpo­fákat készre szerelve; ez nyilván a mezőgazdaság nagyüzemi fejlesztésének idejéhez kötötte őket, de ebből is a naprakészség ér­dekes igazán. A kalapács, mint főszerep­lő, ezekben az években még jellemző lehetett, de közben megszereztek maguknak egy komoly szakmai kultúrát a lemezmegmunkálásban! Az alumíniumipari tröszthöz is ezen keresztül lépett a folytonosan fejlődő (létszám­ban is sokáig) vállalat, ami később levált a tanácsi irá­nyítástól. önállósodott, kap* csőlátókat épített ki más cégekkel, velük kooperálva lépett mindenkor tovább- Hosszú időn át itt készültek a különféle méretű és ex­portra is alkalmas kábeldo­bok, s ezt a terméket csak az utóbbi időkben, megfele­lő előkészítés után, adták át más gyártónak. Tizenöt esztendeje vette meg a céget a Magyar Alu­míniumipari Tröszt, közös erővel kilépett a régi seprű­gyári telekről, a nyugati vá­rosrészen új telepet létesí­tett ez a kollektíva, amely egyre több fiatal, jól képzett műszakit és helybeli szak­munkást vonzott elsősorban azzal, hogy fejlődésének iránya mindenkor biztosnak mutatkozott és a termelés- fejlesztés-piacgazdálkodás pontjain lelkes fiatal mun­kásokat, értelmiségieket lá­tott­Az új helyen az alumíni­umipari öntéssel, gyártással összefüggésben kellett meg­találni azt az előremutató terméket, amely miközben nem konkurenciája a többi­nek mindenoldalúan kor­szerű. Ez volt a hidraulikus bányatám, amelyet ma is gyártanak, s amely kiállja a külföldi összehasonlításo­kat. BNV-díjas termékük a bányatám és a későbbi má­ig fejlesztés alatt lévő ter­mék — az alumíniumradi­átor, de évente mintegy hat­nyolc új termékkel lépnek ki a piacra a gyarmatiak. A jelenlegi minegy 450 milli­ós termelési érték, az utóbbi három évben megkétszere­zett! tőkésexport, a piacér­dekeltségű szemlélet és gya­korlat a mai valóság. A hidraulikus bányatám- bói „kifejlesztett” hidrauli­kus munkahengerek a jövő termékei és bárhol alkal­mazhatók lesznek, ahol ilye­nekre szükség lehet. Fém­bútorgyártás, formatervezett alumínium trafóház, építő­ipari aluminiumzsaluelem- gyártás ... Ezek a legújabb hajtásai egy gyarmati ipari szorgalomnak, amelynek nem csak a múltja — hanem a jövője is nagy. T. P. L. Fotó: Bencze Péter Gonda Lajos a legmodernebb, számjegyvezérlésű technikát kezeli Repinszki László radiátorszerelő, majd másfél évtizede dol­gozik a vállalatnál ... , ■ ..... .- ■ ■: : '• . . , ' Cifra idők adomába* ' IPARSZTORI

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents