Nógrád, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-23 / 250. szám

Naptár 1987. október 23., péntek, Gyöngyi napja. A Nap kel 6.11 — nyugszik 16.45 órakor. A Hold kel 5.48 — nyugszik 16.23 órakor. Várható időjárás w Évforduló Hatvan éve halt meg Alexander Bernát (1850—1927) filozófus és esztéta, egyetemi pro­fesszor, a Magyar Tu­dományos Akadémia tagja. Az ország nagy részén borongós, párás, néhol tar­tósan ködös idő várható. Keleten változóan felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütés is valószínű. Leg­magasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok közeit alakul. — Időskorúak szerződése. Jelenleg tizenöt tartási, öröklési és életjáradéki szerződést tartanak nyil­ván a Balassagyarmati Vá­rosi Tanácson, amelyeket leginkább önmaguk ellátá­sára képtelen időskorúak és lakásgondokkal küzdő há­zasok kötöttek. Évente át­lagosan két-három effajta szerződés jön létre. — Szakember-utánpótlás. Több mint egy évtizede iparitanuló-képzéssel oldja meg a szakember-utánpót­lást a Szerszámipari Válla­lat érsekvadkerti Forcon gyára. Gépiforgácsoló- és géplakatosszakmában az idén is 60-an tanulnak a gyár segítségével. A diákok az elméleti szakismereteket Balassagyarmaton, a gya­korlati tudást pedig a gyár korszerűen felszerelt tan­műhelyeiben szerzik meg. — Menedzserképző tanfo­lyamot indít a TIT termé­szettudományi stúdiója Bu­dapesten. A novemberben kezdődő hathetes kurzus alapfokú lesz, s a tervek szerint, aki elvégzi, annak lehetősége nyílik további, magasabb szintű képzésre. — Régészeti leletek. Az. MO-s autópálya soroksári szakaszán befejeződtek az építést megelőző régészeti feltárások. A Budapesti Tör­téneti Múzeum munkatársai gazdag bronz, szarmata, valamint középkori település­maradványokat tártak föl a munkálatok során. — A földmérő iroda nyerte a Nógrádi Szénbányák ve­zetése által a 37. bányásznap tiszteletére meghirdetett harmadik negyedévi munka­versenyt. A kollektíva mara­déktalanul elegett tett a kö­telezettségének, s így 40 ezer forint jutalomban részesül. Még egy munkásgárda, a tervezőiroda teljesítette részben a feladatát, s dol­gozói 20 ezer forintot kap­nak. A többi üzem, vagy részleg elmaradt a tenni­valóitól. Lesz-e még „tiszta” a Tarján-patak? — bp — — Hulladékgyűjtési akciót hirdetett a Magvarnándoi i Községi Közös Tanács és HNF helyi bizottsága. Az egyhetes gyűjtés eredménye az a 4—5 IFA-teherautónyi vashulladék és egyautónyi papír-, illetve rongyhulla­dék, amelynek összeszedésé- ben a helybéli úttörők je­leskedtek leginkább. — A mátraterenyei műve- velődési ház popklubot szervez a fiataloknak. Ha­vonta négy foglalkozást ter­veznek, amelyek között a zenei ismeretterjesztés mel­lett helyet kapnak majd sztárvendégek előadásai. Többek között Katona Klá­rit, Demjén Ferencet és Vikidál Gyulát várja az ez idáig ötvenfős klubtagság. — Erősített átvétel. Évi 700 millió forint értékű anyagot és félkész terméket vásárol gyártmányai elkészí­téséhez a Salgótarjáni Vas­öntöde és Tűzhelygyár. A beszállított anyagok minő­sége változatlanul sok gon­dot okoz, ezért a gyár újabban árcsökkentéssel együtt nyújtja be szállítóinak a reklamációkat, jelentősen meggyorsítva ezáltal a kifo­gás ügyintézését. Az idegen anyagok átvételével foglal­kozó csoportot pedig további szakemberekkel erősítették meg. — Befejeződött Litkén az Április 4. út felújítása. Az útkarbantartó költségvetési üzem dolgozói ennek során, mintegy 200 ezer forint ér­tékű munkát végeztek. — Elhunyt Nádasi Mar- cella. A Magyar Táncművé­szek Szövetsége közli, hogy Nádasi Marcella, a magyar balett- és néptáncművészet kiemelkedő személyisége, ba­lettpedagógus október 16-án. életének 82. esztendejében Londonban elhunyt. Búcsúz­tatása október 30-án, 9 óra­kor lesz a Farkasréti temető ravatalozójában. Fotópályázat A salgótarjáni öblösüveg­gyár Kossuth Lajos Műve­lődési Háza és a Váci Fotó- kémiaipari Vállalat idén is meghirdette hagyományos országos fotópályázatát egyé­nek és fotóklubok számára. A pályázatra november 1- ig lehet még képeket bekül­deni. Az idei évben mun­ka-, illetve munkástémájú alkotásokat várnak. Idáig többek között az óbudai fo­tóklub munkái, valamint budapesti, nyíregyházi, ka­posvári egyéni pályaművek érkeztek be. Az alkotásokat november hónapban zsűri­zik, majd a hónap végén állítják ki a Kossuth Mű­velődési Házban. * ESEMÉNYEK ❖ Megszilárdította helyzetét a Rétsági ÉPSZÖV A rétsági központtal te­vékenykedő építőipari szö­vetkezeti közös vállalat gaz­dag hagyományaiból és a ne­hezebb körülményekhez iga­zított vállalkozáspolitikájá­ból táplálkozva megbízha­tó munkájával a szűköseb­bé vált beruházási piacon is megerősítette helyzetét. Ez a folyamat az 1978-as egyesüléssel vette kezdetét. Akkor a vezetők a legfon­tosabb feladatnak a gazdál­kodás stabilitását tekintet­ték. Az ÉPSZÖV egyebek között munkát vállalt az NSZK-ban, bekapcsolódott a Nógrádi Béke Termelőszö­vetkezet hűtőházprogram- jába. Gesztora lett két gaz­dasági társaságnak, a dré- gelypalánki gyümölcsfel­dolgozónak és a rétsági mű­anyagtársaságnak. Ma már a különböző vállalkozások­ból az árbevételük ötven százaléka származik. Az előzetes becslések sze­rint nem lesz gond az idei 208 millió forint árbevétel teljesítésével sem: az eszten­dő eddig eltelt időszakának eredményei alapján várha­tóan 14 millióval túl is tel­jesítik. A vállalat tevékenységét most döntően befolyásolják az őszi és a téli időszakban végzett munkák. Eszerint készítették el az 1987 88. év­re szóló téliesítési tervet. Fő cél a termelőberendezések maximális kihasználása a teljes foglalkoztatás biztosí­tásával, a szerkezetépítés és a befejező munkák egyensú­lyának megtartása mellett. A diósjenői általános isko­lában például az esztendő hátralevő részében, a vá­laszfalak építésén és a kü­lönböző szakszerelőipari munkákon dolgoznak majd a szakemberek. A rétsági la­kások építőinek sem kell a szabadban dolgozniuk, hiszen itt is úgy ütemezték a mun­kákat, hogy a belső szerelése­ket a téli hónapokban vé­gezzék. Az éves kötelezettség tel­jesítése mellett nagy figyel­met fordítanak a jövő évi tervek előkészítésének is. A közös vállalat kapacitásának 75 százaléka már szerződé­sekkel lekötött. A megyén belüli beruházások, felújítá­sok eddig a munkák ötven százalékát teszik ki. * Mihályfi Mária festőművész alkotásaiból nyílt kiállí­tás csütörtökön a salgótarjáni Képcsarnokban, ame­lyet Németh Zsuzsa, a zebegényi Szőnyi István Mú­zeum megbízott igazgatója nyitott meg. A tárlaton huszonöt olajfestménnyel mutatkozik be a művész, akinek látványra épülő képei a természet és az em­ber meghitt viszonyát tükrözik. A kiállítást novem­ber 4-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Képcsar­nok Csohány-termében. MÓKUS Olga Feldeková regénye Ardamica Ferenc fordításában Támogatás lakás­építkezőknek Pásztón megnövekedett az építkezési kedv, s ennek tá­mogatásából a városi tanács is kiveszi részét. Jelenleg negyvenkilencen nyújtottak be kérelmet a tanácshoz, hogy kölcsönnel vagy vissza nem térítendő támogatással segít­sen az anyagi gondok enyhí­tésében. A testület alapos mérlegelés után — a lakás­ügyi társadalmi bizottság ja­vaslata alapján — 640 ezer forint odaítéléséről döntött. Halálos balosotok Lakitelek külterületén Sze­pesi Miklós 21 éves pék, ti- szaalpári lakos motorkerék­párjával nekiütközött egy előtte haladó lovas kocsinak. A motorkerékpáros, a hely­színen meghalt, utasa élet- veszélyes sérülést szenvedett. A vizsgálat eddigi adatai szerint Szepesi nem a látá­si viszonyoknak megfelelő sebességgel, figyelmetlenül közlekedett. Cegléd külterületén Papp Sándor 18 éves lakatos, léta- vértesi lakos személygépko­csijával áttért az úttest bal oldalára és ott összeütközött egy pótkocsis tehergépkocsi­val. A személygépkocsi veze­tője a kórházban meghalt, utasa könnyű sérülést szen­vedett. A vizsgálat eddigi adatai szerint Papp Sándor figyelmetlenül közlekedett. Dombrádon Szabó Edit 17 éves alkalmi munkás, helyi lakos kerékpárjával nekiüt­között egy mozdonynak. A kerékpáros a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint Szabó Edit figyelmetlenül közlekedett. A Szlovákiában, Losoncon élő Ardamica Ferenc neve és írói munkássága a Nógrád megyében élők számára is közismert. A Salgótarján­ban megjelenő Palócföld cí­mű folyóirat több elbeszélését adta közre a korábbi évek­ben is, s az író a Madách- pályázat díjnyertesei közé tartozik. A NÓGRÁD szintén közölte már írását s interjút is közreadott életéről, mun­kásságáról. T. Pataki Lászlónak, a NÓGRÁD főmunkatársának Útonjáró címmel megjelent kötetét mutatja be dr. Szabó Károly irodalomtörténész a Bartók rádió 20.31 órakor kezdődő, műsorában ma es­te. A szerző, újságírói gya­korlata során ismerte meg Ardamica Ferenc fordításá­ban most jelent meg Olga Feldeková Mókus című re­génye, a Magyar Népköztár­saság és a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság közös könyvkiadási egyezményének keretében. Készült 1400 pél­dányban az Európa Könyv­kiadó részére a pozsonyi Ma­dách Könyvkiadó gondozásá­ban. A burkoló- és kötésterv Smidné H. Klára, a grafikai elrendezés René Murat mun­kája. választott hazáját, Nógrád megyét. Az itteni tájakkal és az itt élő emberek múltjával- jelenével ismerkedhetünk a szubjektív, mégis tárgyszerű nógrádi feljegyzéseket hall­gatva, amelyekből Máté Gá­bor és Pándy Lajos tolmá­csol részleteket. Salgótarjáni szerző a rádióban A dohányos fér­fi kilépett a lift­ből. Sercintett egyet, miközben a piros fémlapocs­kához nyomta ci­garettáját, majd a földre hajította. A táblán ez állt: „A felvonófül­kében dohányozni tilos!" A férfi előha­lászta kulcsát, s egy finom rúgás­sal a szemközti szomszéd bejárata elé pöckölte a csikket. Társasház Nemsokára ha­zaérkezett a szom­széd is, aki szin­tén eggyel odább küldte a félig szí­vott Symphoniát. Délután ötre járt. A csikk estig ván­dorolt ajtóról aj­tóra. Reggelre egyikük megunta a társasjátékot, s erőteljes mozdu­lattal lejjebb küld­te. Szegény cigi né­hány nap alatt az egész lépcsőházat megjárta, majd hosszú időre meg­pihent az alag­sorban. S ha a ci­garetta beszélni is tudna, büszkén mesélte volna szomszédainak, há­nyán füstölögtek már miatta. De társaságát — a gyűrött újságpa­pírt és a törött sörösüveget úgy­sem érdekelné a történet. (romhányi) Építészek és tervezik továbbképzése Nógrád megye területi fő­építészei és az első fokú építésügyi hatósági dolgozók részére szerveztek tovább­képzést csütörtökön Salgó­tarjánban. Az előadások és konzultációk témái között a műemlék épületek felújításá­ról és az építésfelügyeleti el­lenőrzések tapasztalatairól esett szó. Délután a magán- tervezők ismerkedhettek a családi házak korszerű építé­sének elméleteivel. Ismét Rndropovék az élen Szeptember havi teljesít­ményei alapján a Hónap bri­gádja címet a Nógrád Vo­lán személyforgalmi üzem- igazgatóságának Andropov nevét viselő nyolcfős, he­lyijáratos brigádja érdemel­te ki. A kollektíva jelentős költségmegtakarítást ért el és vállalta, 'hogy pótolja a hiányzó, vagy sérült indulá­si jegyzékeket Salgótarján déli részén. A noszf 70. és a Nóg­rád—Kemerovo kapcsolat- felvétel 20. évfordulója al­kalmából a vállalat külön munkaversenyt hirdetett, melyben az Andropov bri­gád fejenként 20 óra több­let társadalmi munkát vál­lalt. Az év kilencedik hónap­jában végzett munkájáért igazgatói dicséretet kapott a Május 1. MÁV—Volán komp­lex- és a salgótarjáni mű­szaki üzemigazgatóság Zal­ka Máté nevét viselő bri­gádja. Rosztov Véli ki j harangjai Az ősi orosz város, Rosz­tov Velikij híres harangjai újból megszólaltak, öt hely­béli lelkes mester, a Mara- szanov testvérek két évig restaurálták a 15 harangból álló együttest. Ezek közül 13-at a XVII. században ön­töttek, a legnagyobb 32 ton­na súlyú, a következő 16 ton­nás, majd 8 tonnás, végül a kisebbek. Legutóbb 1965-ben hangoz­tak fel a harangok, mikor itt forgatták a Háború és béke című szovjet filmet. Ugyan­ekkor készült a „Rosztovi harangjáték” című lemez felvétele is. A harangokat tartó tölgy­fa gerendák —, melyeknek feltétlenül fából kell lenni­ük — elkorhadtak. Mivel ilyen óriási méretű tölgyfá­kat nem találtak, amik el­bírták volna a harangok roppant súlyát, Szibériából hoztak vörösfenyőt. A ha­rangozó problémája sokkal könnyebben oldódott meg, mert ezt az ősi mesterséget gyorsan elsajátították a helyi zeneiskola tanárai, va­lamint a rosztovi múzeum munkatársai. Az ősi orosz kisváros Rosztov, amely a nevében viseli a „nagy” jelzőt (veli­kij), az idén ünnepli alapí­tásának 1125. évfordulóját. A pásztói áfész bázis- gázcseretelepén és a hozzátartozó 22 kiren­deltségen 6200 darab 11 kg-os és 300 darab 23 kg-os palackokat cserélnek havonta. — bp —---------------------------------———-------------------------------------------------------------------------------------7-------------------------------------­m m ä a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottságé és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNÉ. ■■ L# Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely híriapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkózbesítőknól, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V. József nádor tér. 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 129 forint, egy évre: 516 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101, Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0133-1558

Next

/
Thumbnails
Contents