Nógrád, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-17 / 245. szám

fi nográd Szecsenyben Kiközvetített látlelet * “■■■■ öelwBOfS TIBtff “ír*eST Enyhe morgás hallatszik a szűk kis folyosón, amikor a munkaügyis kifelé jövet el­halad az emberek között. A várakozók egyikével szóba elegyedik. Érvek, ellenérvek azonban úgy kanyarodnak el itt egymás mellett, mintha nem is hallanák, mit mond az egyik, mit a másik. — Azt mondták, nem te­szik ki az embereket az ut­cára — veti fel a várakozó munkás. — Most pedig itt állunk... A munkaügyis sorolja az indokokat, érveket, de nem talál befogadó fülekre. Vé­gül is azzal zárja a pár perces vitát: — Az a baj, hogy össze­tévesztik a munkához való jogot a munkahelyhez való ioggal. Pedig nagy a kü­lönbség a kettő között. Úgy tűnik, a várakozó munkás és a munkaügyis egymás megértésére „kilőtt nyilai'1 éppen ellentétes irányba suhannak el a rög­tönzött szóváltásban. Valami hasonló arányté­vesztés tanúi lehetünk bent, a még alig belakott kis iro­dában. Pedig ez az iroda mostanában az ügyfelek ál­tal leglátogatottabbak közé tartozik. És együttműködés­re vállalkozó két fél ül egy­mással szemben itt. A Nógrád Megyei Munka­erő-szolgálati Iroda szécsé­nyi helyiségében vagyunk. Három hónap telt már el a felmondásból azóta, hogy a BRG szécsényi üzemében jú­nius 30-ávaI 30 dolgozó — 26 férfi és 4 nő — munka- viszonyát szüntette meg egy­idejűleg a teljes profilváltás­sal ELZETT-ből BRG-vé lett gyáregység. A 30 ember munkaviszo­nyának megszüntetése egy­ben azt is jelentette, ez eset­ben, hogy ezek az emberek féléves meghosszabbított felmondási idejük alatt —, amikor munkát végezniük nem kell — megkapják át­lagkeresetüket. De vállalni­uk kell az együttműködést a munkaközvetítő szervvel. Mégpedig abban, hogy a dol­gozó a munkaközvetítővel kapcsolatot tart: válaszol a megkeresésére, és jelentke­zik a számára felajánlott munkahelyen. Három hónap elteltével még 19-en vannak munka nélkül. Most mindannyiuk- nak meg kell jelenniük a szécsényi irodában. Jönnek is sorban, időre, egymás után. Hozzák magukkal a mun­kakönyvét, meg egy zseb- naptárnyi nagyságú köny­vet, ami jelenlegi állapotuk kötelmeit sorolja, és helye van benne a pecsétnek, amely tanúsítja, mikor, hol jelentek meg. Vékony, fiatal legényké­nek, aki még csak jövőre tölti be a 18. életévét, Vá­cott, a DCM-et ajánlja a szécsényi iroda alkalmazott­ja — egyedüli mindenese —, Vaniga Jánosné főelőadó. Kőműves, ács mellett dol­gozhatna ott, reggel fél ötkor különjárati munkás­busz indul Szécsényből. Itt, helyben a sütőipart javasol­ja. Megírja neki a közvetítő­lapot, mindkét helyre. Egyéb­ként a legény fiatalos víg- sággal kezeli az átmeneti munkanélküliséget. — Elmegyek én profi tán­cosnak. Még a katonaság előtt. Most, hogy otthon va­gyok, gyakoriok is sokat... Láttatja is, mennyire ben­ne van a zene. Két kezével halkan ütögeti ütemre a combját. ☆ Egyelőre megoldhatatlan nehéz eset az a csökkent munkaképességű fiatal lány­ka — ő sincs még 18 éves —, aki anyjával jön. ő be­szél helyette. — Nagyon jó helye volt az ELZETT-ben. Próbálkoz­tak is vele átképezni, de nincs semmi kézügyessége, ö nem tud máshová men­ni. nem lehet neki buszozni. Csak itt, helyben, Szécsény- ben lehetne valamit... Ilyen munkahely most nincs. Takarítói sem. — Ha más nincs, akkor ellesz otthon, velünk — summázza az asszony. Lánya mindvégig szótlanul ül mögötte. Szótlan, amikor elmennek is. ☆ Nehezebb ütközetekre, ke­mény szóváltásokra gondol­tam, már csak a folyosói közjáték miatt is. Amikor a szécsényi BRG munkaügyise ment kifelé. Simán megy minden. Olyan „idő van” hangulatban. Hi­szen a meghosszabbított fel­mondási idő az év végéig tart és jár az átlagkereset. Új ügyfelek jönnek. Harminc év körüli férfi ül a székbe. — Mi történt, amióta nem találkoztunk? — kérdezi Va- nigáné. — Semmi — hangzik tö­mören a válasz. — Hogyhogy semmi? Nem keresett munkát? — Érdeklődtem... — Hol? Volt az acélgyár­ban? — A bátyám is ott dol­gozik, csak nehéz munka van ott. Nekem azt nem le­het, az egyik kezemmel alig tudok fogni. Én az ELZETT- ben csiszoló voltam. — A MÁV-nál, Balassa­gyarmaton járt-e? — Nem. — Pedig mondtam, hogy ott is keresnek kocsirende­zőt, jegyvizsgálót, betanított munkást. Kiközvetítem ide is, meg az acélgyárba is. De el kell menni, s le kell bé­lyegeztetni a lapot. Mert, ha nem. .. — Ha kevesebb lesz a pénz, nem megyek el. Ab­ból nem tudok megélni a családommal. Kényszeredetten távozik. ☆ Hasonló korú férfi követ­kezik. Nagylöcon lakik, ne­ki nincs baj a kezével. Va- nigáné úgy véli, jó hírrel szolgálhat számára. — Kubikosokat keres Szé- csényben az ÉPSZÖV. Meg­írom oda a közvetítőlapját. — Az nehéz munka — vá­laszol halkan. — Gyakran szoktam rosszul lenni. — És ezt hogyan oldották meg az ELZETT-ben? — Hát, volt egy ember, aki mindig figyelt engem, hogy ne legyen baj. — Ha kubikosnak nem, akkor általános segédmun­kára közvetítem ki oda. Ö még kényszeredettebben távozik, kezében a közvetítő­lappal. ☆ A következő férfi életkor­ban ötven felé jár. ö is nagylóci. Olyanfajta, aki tes­ti bajra nemigen panaszkod­na. El is engedi a füle mel­lett, amikor felvetik neki, hogy „magának minden test­része ép”. Rá is áll a kubikosságra. De, amikor megmondják, hogy négy- és hatezer forint között van a bér, megjegyzi gyorsan. — Hatezer-kilencvenkettő forintot szoktam most kéz­hez kapni. — S tétován kér­dez. — Balassagyarmati munkahely nincs? — Az nincs, de lehet menni Vácra, a DCM-be, vagy Tarjánba, a síküveg­gyárba. Három műszakban nyolcezret is kereshet. — De ott se ünnep, se va­sárnap — jegyzi meg látha­tóan, lemondóan. Marad a kiközvetítés a kubikos munkakörre. ☆ Újabb beidézett ügyfél. Mindjárt a párbeszéd kö­zepébe vágnak. — Mi jót tud mondani? — így az iroda dolgozója. — Semmit! Maga mond­jon nekem valami jót! — Nem vesznek fel sehol. Akinek nincs szakmája, nem kell. Már a portás sem en­ged be. Azzal áll elém, nincs felvétel. Egy hete vol­tam az ÉPSZÖV-nél is, nem vesznek fel. — Már közvetítem is oda. Vagy Vácra, a DCM-be? — Vácra nem megyek. Meg tarjáni melegüzembe sem. Az egyik lábamon olyan vékony a bőr, mint a hártya, melegre nem mehe­tek. Eltávozik: kubikosmunká­ra kiközvetítve. ☆ Negyven év körüli férfi, óvatosan ereszkedik a szék­be. Orvosi papírt tesz az asztalra: gerinckímélő élet­mód, nehéz fizikai munkát nem végezhet — így szól az orvosi javaslat. — Az ELZETT-ben ülve dolgoztam, gép mellett. Hét és fél ezer is megvolt, sőt, amikor volt munka, több is. — Ha a MÁV-hoz kül- deném jegyvizsgálónak, ott a hétezret nemigen kapná meg... — Eljárok én három mű­szakra is. Megvan a nyolc osztályom, valami jó munka kéne... Nem lesz könnyű. ☆ Hasonló esetek, párbe­szédek, ügyek ^ többinél is. Most ősszel, a tél közeledté­vel egyre inkább szeretnék a biztos munkahelyet megta­lálni. Ugyanakkor a felmondá­si idő alatt folyósított bér sem jönne rosszul. Mégis, dönte­ni kell. Betekint az irodába az ÉPSZÖV munkaügyise. Elé­gedetten is távozhatna, hi­szen azt mondja, kellenének a jó erőben levő férfiak. Bízik. Talán a kiközvetítet­tek közül néhányan megra­gadnak náluk. Bár azt mondja, volt innen hozzá­juk kiközvetítve egy festő, nagyon kellett volna, csak­hogy már a felvételen itta­san jelent meg. Nem vették fel. Egy esetből azonban nem szabad általánosítani. Mint, ahogy nem mutathatja a teljes képet ez a látlelet sem. Csak a kezdeti lépéseknél tartunk: Nógrádban ez az első eset, amikor több em­ber meghosszabbított fel­mondással vár munkára. Il­letve együttműködve a munkaerő-szolgálati irodá­val kell — kellene — mun­kát keresnie. Tanulóidő ez sok minden­ben. Az együttműködésben is. Fejlődésünk alapja va­lahol itt van. Zsély András Várakozók az előtérben Kiközvetítve Ebben a székben munkát keresnek unkakünyv a „zsebben” „Nem vesznek fel...”

Next

/
Thumbnails
Contents