Nógrád, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-02 / 232. szám
1987. október 2., PÉNTEK NOGRAD 3 Űj termék gyártása kezdődött el ismét a KÖPOKC balassagyarmati gyáregységében. A korábban híradástechnikai kondenzátorairól ismert üzemben most gépjármüvek elektromos-hálózatának biztosítékait készítik, mindezzel szabad kapacitásukat kívánják kihasználni. —kj— Telefonkötvények értékelése A Magyar Posta értékelése szerint a június 1-jén meghirdetett telefonkötvények iránt a vártnál általában kisebb volt az érdeklődés, Győr kivételével minden területen, így Mosonmagyaróvár és góckörzete, Szombathely és környéke, Kaposvár, Nagyatád. Siklós, valamint Szolnok meghatározott részein az eredetileg meghirdetett összegnél kisebb értékben jegyeztek kötvényt. Szolnokon további kötvényvásárlási lehetőségeket biztosítanak mind az eredetileg meghirdetett területeken. mind pedig a város többi részén, valamint Martfű és Üjszász településeken. Győrben nincs mód további kötvények vásárlására. A többi településen ez év végéig meghosszabbította a posta a kötvényvásárlási lehetőséget. Arányváltozások a lakásépítkezésekben A Statisztikai Kiadó Vállalat gondozásában KSH-ki- advány jelent meg a lakásépítés területi eloszlásának legjellemzőbb adatairól. A kiadvány szerzői megállapítják, hogy az 1976. és 1990. közötti második 15 éves lakásépítési program első évtizedében 1976—85. között több mint 800 ezer új otthon épült fel az országban, s ezzel a terv időarányos része teljesült. Tavaly az állami erőből épített lakások aránya egy- harmada volt az 1980. évinek, s ezt a mérséklődést a magánerős lakásépítés emelkedése sem tudta teljesen ellensúlyozni. A nagyobb városokban az átlagot meghaladóan csökkent a lakásépítés. A megyék lakásépítkezései kiegyensúlyozottabbak. A VI. ötéves tervben ezer lakosonként éves átlagban 6—7 lakást adtak át, a legtöbbet Hajdú (8,6) és a legkevesebbet Vas (5,4) megyében. Ennél dinamikusabb a lakásépítés a nagyobb városok körzetéhez tartozó településcsoportokban, vagyis a 32 agglomerációs övezetben. Ezekben a körzetekben él az ország lakosságának több mint hatvan százaléka, s ezek településein épült fel 1981. és 1985. között az összes új lakás 67 százaléka. A legnagyobb fejlődést érte el az ezer lakosonkénti évi 9 lakás építésével a szegedi, a nyíregyházi, a debreceni és a balatoni agglomerációs településcsoport. Kedvezőtlen viszont, hogy tovább csökkent a lakásépítés intenzitása a gazdaságilag elmaradt térségekben, ahol az ország lakosságának 3,9 százaléka él: 1981—1985. között az összes új lakásnak mindössze 2,6 százaléka valósult meg e körzetek településein. Az elmaradt települések 25 százalékán az utóbbi hat évben egyetlen új lakás sem épült. Különösen magas a nem fejlődő települések száma Baranya, Borsod és Zala megyében. "' ........ M i lesz a láthatatlan jövedelmek adóztatásával ? Az adóhatóságok világszerte ádáz küzdelmet folytatnak az úgynevezett láthatatlan jövedelmek ellen, amelyek kibújnak az adózás terhe alól és így adóelőnyt élveznek a látható jövedelmekkel szemben. Ez a piaci verseny körülményei között olyan meg nem engedett előny, amely ellen nemcsak az adóhatóságok, hanem maguk az adózó gazdálkodók is fellépnek. Például a zugban lekopírozott videokazetták, műsoros kazetták, filmek, lemezek stb. ellen széles harc indult a kiadók, vállalatok részéről is. A fejlett ipari országokban a szolgáltatóiparban tevékenykedő szakmai testületek is kiásták a csatabárdot a füsizók ellen. A költségvetést az adózás alól kibújó jövedelmek miatt súlyos veszteség éri. A társadalom minden olyan tagja sérelmezi e jövedelmek létezését sőt növekedését, akinek szerződéses partnere az állam, s minden fillére pontosan szerepel a különböző könyvelésekben. Az önadózás elve és gyakorlata előírja — lehetővé teszi —, hogy az ilyen jövedelmet az adóalany bevallja. Eltitkolása az adószabályok megsértését jelenti, amelynek következményei vannak. A láthatatlan jövedelmek azonban nagyon nehezen ismerhetők fel,, érhetők tetten. Az köztudott, hogy milyen formában léteznek (borravaló, hálapénz, csúszópénz, fusizás stb.). Felmérték, hogy népgazdasági szinten milyen nagyságrendűek lehetnek ezek a jövedelmek, de mindmáig megoldatlan feladat az adóztatásuk. Ehhez megfelelő társadalmi támogatás és megfelelő normák szükségesek. Az új adórendszer ösztönzéssel és kényszerrel, a nyilvántartás rendjével, az ellenőrzés szigorával igyekszik a láthatatlan jövedelmek mind nagyobb hányadát adózás alá vonni. Például bizonyos rendszerbeli ellenőrzést hoz létre a magánvállalkozóknál az általános forgalmi adó (ÁFA) bevezetése, amelyben a vállalkozó a termelő felhasználásban megjelenő hozzáadott értéket csak akkor igényelheti, ha ennek forrását számlával igazolja. Az így szerzett információk alkalmasak arra, hogy valószínűsítsék az árbevételt. A számla kérésében minden termelési szakaszban érdekeltté válik a gazdálkodó szervezet. Ilyen számlafegyelem eddig nem érvényesült az üzleti életben. A láthatatlan jövedelmek feltárására lehetőséget kínál a vagyonnyilvántartás és -elszámoltatás rendszere. A két időpont vagyonérték- különbözetét az időszak alatt végbement jövedelmi folyamatoknak kell alátámasztania. A borravalós szakmákban célszerű lenne a láthatatlan jövedelmek bevallása után a® társadalombiztosítási rendszer által kínált lehetőségek bővítése, azaz az adózott jövedelem után számítsák ki a nyugdíj (táppénz, stb.) nagyságát és ne a fizetési szalagon szereplő értékek alapján. Szükség lenne a pénzforgalom bankszámlára' való átterelésére, amelyre eddig csak szerény kísérletek történtek, soványka eredménnyel. Pedig a bankszámlaforgalom a jövedelmek áramlásának hasznos tükre. E téma világszerte napirenden van. Sokan nagy reményeket fűznek az integráltan működő elektronikus nyilvántartási rendszerekhez, amelyek esetleg „kiugratják'’ a jövedelmi és adózási folyamatok közötti eltéréseket. Következik: Adóznak-e a takarékbetétek és a kötvények? M ezőgazdaságunk 1970-es évekbeli látványos fejlődése után a növekedés üteme napjainkra ugyancsak mérsékeltté vált. A hozamok növelése mind nehezebb, a ráfordítások értéke — az agrárolló szétnyílása következtében — egyre emelkedő, az alaptevékenységek jövedelemkitermelése romlik. Ma már nyilvánvaló, hogy egyetlen nagyüzem sem képes kizárólag mezőgazdasági tevékenységből megélni, dinamikusan fejlődni. A gyengébb szövetkezeteknek Nógrád megye déli részén is lételemévé vált a nem mezőgazdasági tevékenység. Néhol jövedelmük egészét ez biztosítja. A gond az, hogy jelentőségét megkésve ismerték fel. Az Alföldön már régen házi -tésztát gyúrtak, cipő- felsőrészt készítettek, szövetet javítottak és szolgáltatásaikkal igyekeztek meghódítani a fővárosi piacot, amikor térségünkben javarészt csak gondolkodtak rajta, s azon is, erkölcsös-e mindez? Pedig 1968 után lehetőség nyílt a tevékenységek indítására, 1978-ban, a KB március 15-i határozata pedig már nem, hogy csak lehetővé tette, de szükségesnek is tartotta a kiegészítő tevékenységek tervszerű bővítését. Napjainkra azonban térségünkben is — igaz, még mindig elmaradva a megyei átlagtól — helyének, szerepének megfelelő rangot kapott az ágazat. Indokolt volt ez annál is inkább, mert az átlagostól kedvezőtlenebbek a térség természeti, településszerkezeti, népességmegoszlási, infrastrukturális és ipar- ellátottsági viszonyai. A megtett útra visszapillantva látjuk, hogy helyes volt az 1980-as évek elején választott politikai-gazdasági stratégia. Az alaptevékenységi ágazatok bővülése mellett többszörösére nőtt a kiegészítő ágazatok termelése és nem utolsósorban az üzemi eredményhez való hozzájárulása. Szerepét hangsúlyozza, hogy Í986-ban már az összes nyereség kétharmadát a nem mezőgazdasági tevékenységek biztosították. Mindemellett jótékonyan hatott a helyi ágazatok indítása, az alaptevékenységből „kiszorult’, főként női munkaerő foglalkoztatására, az időszakosan jelentkező munkaerő-felesleg hatékony foglalkoztatására. Kismértékben ugyan, de javította a térségből kijáró dolgozók helybeni elhelyezkedési lehetőségeit is. Kiemelkedően fontos tény, hogy hozzájárult az intenzívebb termelés alapjainak megteremtéséhez: növekedett a munkafegyelem, a munkakultúra, emelkedett a munka szervezettsége. Kedvezően alakította a szociális és munkafeltételeket is. Az új működési formák bevezetésével az ágazat szervezése, irányítása, ellenőrzése lényegesen leegyszerűsödött, biztonságosabbá vált. Az összképbe azonban az is beletartozik, hogy jó néhány gond vet árnyékot az ágazat fejlődésére. Szembe kell néznünk azzal a ténnyel is, hogy az elért eredmények döntően a térségen kívül szervezett tevékenységekből adódtak, jelentős gazdálkodási kockázatot is magukban hordozva. A tevékenységek szerkezetében túlontúl magas az építőipar aránya. Tudvalevő, hogy a beruházások visszafogása érzékenyen érinti ezt a területet, kezelése ezért fokozott óvatosságot kíván meg vezetőinktől. Az utóbbi időben a tevékenységek jövedelempozíciói tendenciózusan gyengülnek, az újabb vállalkozások szervezése lelassult a hagyományos piac beszűkülése, a verseny éleződése következtében. Egyre-másra alakultak az önálló kisszervezetek, a gmk-k és vgmk-k. Sok. addig kiegészítő ágazatban végzett tevékenység került vissza a megrendelő vállalatokhoz, csökkentve a mezőgazda- sági nagyüzemek mozgásterét. Kedvezőtlenül hat az ágazati jövedelmekre a partnervállalatok egy részének mono- polisztikus, extra profitot kikövetelő magatartása is. Időnként irracionális, teljesíthetetlen követelményeket támasztanak a gazdaságokkal szemben. Előfordul, hogy any- nyit sem akarnak fizetni az előállított termékért, mint amennyit ők saját gyárkapujukon belül bérköltségként (!) kifizetnek érte. A bérmunkát vállalók nagy gondja ez mindenütt, s a szükség, a kényszer csak növeli a kiszolgáltatottságot. Döntően ez a tény határozza meg az ágazat műszaki fejlettségi szintjét is. Jellemző a relatíve alacsony műszaki színvonal, a bérbe adott gépek „korszerűsége”, állaga több helyen kritikán aluli. Az ágazat új keletű problémája továbbá — — nagyrészt a munkaerő szakképzetlenségére visszavezethetően —, hogy több területen szinte elviselhetetlen a termékváltás ütemének felgyorsulása, a gyakori átállás, a betanulási idő meghosszabbodása számottevően rontja a munka termelékenységét, az ágazat jövedelmezőségét. Nem szerencsés, hogy a megyén belüli termelési, kooperációs kapcsolatok elmaradtak a lehetőségektől, megrendelők és vállalkozók kapcsolata eddig véletlenszerűen alakult. Főként a személyes kapcsolatok és nem a közös, kölcsönös érdekek határozzák meg a fejlesztési irányokat. Ennek következménye, hogy nincsen karaktere a térség nem mezőgazdasági tevékenységének, nem alakult ki egy „térségi profilnak” nevezhető irány. De nem fejlődött a mezőgazdasági üzemek egymás közötti kapcsolata sem a kiegészítő tevékenységeket tekintve. Ez érthetetlennek tűnik azért is, mert az alaptevékenységben — leginkább a kampánymunkákban és főleg a műszaki vonalon — példás a kölcsönös érdekeken alapuló együttműködés. Hátráltatta a tevékenységek dinamikusabb bővülését az a tény is, hogy a jogi szabályozásban, az ellenőrizhetőségben (leginkább térségen kívül) -támadt rések, a visszaélések és következményei elriasztották félénkebb, óvatoskodóbb vezetőinket a vállalkozásoktól. Nógrád megye déli részének sajátossága, a kevés ipari üzem és ennek következtében a sok napi. főként a fővárosba ingázó. A helyben szervezett kiegészítő tevékenységek ugyan jelentősen növelték a munkahelyek számát, azonban az aprófalvak népességmegtartó képességét nem sikerült még elfogadható módon erősíteniük. Ennek okát elsősorban a fejlesztési források hiányában, a jelentős térségi — budapesti béraránytalanságban, de a vezetői kötődés hiányában is (a tsz-elnökök java része a gazdaság működési területén kívülről jár naponta munkahelyére) kereshetjük. A mérleg serpenyőjébe helyezve a kiegészítő tevékenységek kedvező vonásait és fennálló gondjait csakis egy következtetésre juthatunk: nélkülük ma már elképzelhetetlen a mezőgazdaság. A’ haladás átalakította a hagyományos szervezésű tsz-t, állami gazdaságot és „vegyes profilú” gazdálkodó egységekké tette azokat. Ahol a vezetés jól és idejében felismerte a kiegészítő tevékenységekben rejlő gazdasági előnyöket, gyorsan tudott alkalmazkodni, ott ma is eredményesen működnek. Ugyanakkor az elképzelések nélküli, a kiváró, lehetőségektől visszariadó vezetés ma is gazdasági problémákkal küzd. A „hogyan tovább” kérdés politikai, gazdasági megközelítését összetettebbé, bonyolultabbá teszi a népgazdaság, egész társadalmunk folyamatban levő átalakulása, a reform folytatása, a KB júliusi állásfoglalásának legteljesebb végrehajtása. Térségünkben adottak a stabilizációt és a kibontakozást segítő feladatok. Teendőink között prioritásként kezeljük mezőgazdasági nagyüzemeink hatékonyságának, jövedelem- termelő képességének növelését. Ebben oroszlánrészt keik vállalnia a kiegészítő tevékenységek minden eddigitől dinamikusabb, racionálisabb fejlődésének. A már jelzett gondok megoldása (termékszerkezet, műszaki színvonal, kooperációk, szakember-ellátottság, szakképzettség stb.) jelenti a rövi- debb távú célokat. Távolabbra tekintve azonban meg kell találni a térségi adottságoknak is legjobban megfelelő fejlesztési irányt, struktúrát kell kialakítani úgy, hogy az feleljen- meg az új követelményeknek. Az alapvető cél, az eredmény növelése mellett, jobban kell szolgálnia a térség népességmegtartó képességét, hozzá kell járulnia az ingázók helybeni foglalkoztatásának megoldásához, javítania kell a lakosság áruval, szolgáltatásokkal történő jobb kielégítését, de az infrastruktúra fejlesztését is. A már most is' jelentős exportáru-termelés és importkiváltó tevékenység célirányos bővítésével, a húzó iparágakhoz való csatlakozással, a preferált területekhez, a perspektivikus, a megyében is hagyományokkal rendelkező iparkultúrákhoz való kapcsolódással az ágazatnak jelentős részt kell vállalnia a kibontakozásban. Ezt hangsúlyozta a többi közölt a párt megyei végrehajtó bizottsága is a közelmúltban a téma tárgyalásakor. Az irány kijelölését azonban az eszközök, a források meghatározásának kell követnie. Első forrásként a leglényegesebbet kell említeni: az alkotó embert. Ha ő is ismeri a célokat és meg akarja valósítani azokat, nincs akadály előtte. Meg kell keresni azokat az embereket, vezetőket, akik képesek az ágazat előtt álló célok megvalósítására. M indemellett a gazdaságirányítás változásai várhatóan tágabb teret biztosítanak a forrásszerzésre, a termelés további extenzív fejlesztésére térségünkben is. Az új csatornák feltárása (kereskedelmi bankok, helyi OTP, takarékszövetkezetek, iparvállalatok, -helyi tanácsok. magántőke, külföldi működő tőke stb.) vállalkozókra vár. Mindezek alapján szemléleti, magatartásbeli és tudati átalakulásra is szükség van. A kényszer, a szükség, remélem, a kiegészítő tevékenységeken keresztül is elősegíti helyi és országos gondjaink megoldását, a gazdasági-társadalmi kibontakozás programjának mielőbbi megvalósulását. Fiissy József, az MSZMP Pásztói Városi Bizottságának első titkára
