Nógrád, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-26 / 227. szám
IRODALOM Aztán legyűri hirtelen feltámadt sértődöttségét, eszébe jut, hogy ő is hasonlóképpen viselkedne a helyükben. Hiszen ez olyan természetes. Addig figyeli a szereplőket, míg maga is érdekesnek kezdi találni a filmet. Rá-rápillant azért néha a fiára, lányára, feleségére, még mindig azzal az örömmel. hogy együtt vannak mind. S a film pereg. Mire véget er, fáradtan néznek össze, felesége összekapkodja a dohányzóasztalra rakott tányérokat, és azt mondja: — Te is akartál valamit mondani. Mi az? A férfi visszagondol az eltelt napra, úgy érzi, így már egy káosz az egész, semmi kiemelnivaló, semmi rendkívüli nem történt. — Azt hiszem, nem is fontos. Feküdjünk le. holnap megint korán kelünk, és nem tudjuk kialudni magunkat. Mégis motoszkál benne valami kis hiányérzet, valami kis fájdalom. Már nem Is tudja miért. E A család az esti filmet nézte.- amikor hazaért. Látta, hogy mtgvacsoráztak már, nem is igenyelte, hogy megvárják vele. De hozott magával meglepetésül sült halat, ezt- azt. és szerette volna, ha elmondhatja. A filmen valami drámai szerelmi szakítási jelenet pergett, a feleség és a két kamasz együttérzően bámulta a képernyőn szenvedő hősöket. Nagyfia ugyan kivette kezéből a táskát és belekotort, felfedezte a sülthalat. — Megkóstoljátok? —kérdezte reménykedve, mert tele volt örömmel, hogy a fárasztó nap után végre hazaért. Annyi mindent szeretett volna elmondani nekik. de látta, most nem képesek odafigyelni rá. Kiszaladt a konyhába, és néhány tányért hozott be. kenyérszeleteket. Ha nem is figyelnek rá. legalább egyenek pár falatot abból, amit hozott nekik. Megpróbálta a filmet is követni, de mivel a közepén toppant be. fogalma sem volt arról, mi ez az egész. Inkább még mindig a családja kötötte le, hiszen tulajdonképpen alig látják egymást. Reggel szórakozottan megcsókolja őket. es rohan a munkahelyére, s az esetek többségében bizony már csak akkor ér haza, amikor nagyban megy az esti film. Azt már csak azért is megnézik, hogy kikapcsolódjanak -kicsit, hiszen mindegyikük rohan. Munkahelyre, iskolába, nyelvórára. edzésre. Este gyűlnek össze megint, amelyik előbb ér, megterít a vacsorához. Mindegyikük tele van mondanivalóval. s ezeket megpróbálják elmondani vacsorázás közben, persze ebből megint csak egy érthetetlen kakofónia lesz az esetek többségében. Párhuzamosan beszélnek, oda sem figyel egyik a másikra, a magáét mondja mindegyik, mert annyira kikívánkozik belőle. Az apa néha arra gondol, magnóra kellene felvenni ezeket a keserves kísérleteket. hogy elmondják egymásnak napi eseményeiket, gondolataikat. Ha jobb kedvében van, nevet rajta, ügy találja, mulatságos az egész. Végül mégsem veszi magnóra az ilyen vacsorázásokat, mert alapjában véve szomorú dokumentumnak tartaná. Ez az este persze ugyanolyan, mint a többi, örül, hogy hazaért végre, tele van mondanivalóval, de igazfen nem kívánhatja, hogy ezeket, hallgassák meg ahelyett, hogy végignézzék a filmet. Látja, hogy a gyerekek csipegetnek közben, feleségének is tányérra készít egykét falatot, és feléje nyújtja. Bán Zsuzsa: Az asszony nem veszi észre. a filmet nézi, akkor megböki kicsit, megint odatartja eléje a tányért, és azt mondja hangosan: — Pápai sonkás páros! Kóstold... Beléfojtják a szót felháborodott pisszegéssel. Áll a tányérral a kezében, a képernyő felé fordul, és hirtelen átérzi a helyzet groteszk mivoltát. A tévében egy ballonkabátos nő valami hirdetőoszlopnak dőlve zokog. Majd a lelke kiszakad, any- nyira sír. A férfi látja, hogy felesége ebben a pillanatban teljesen azonosult azzal a másik nővel, őt is a sírás fojtogatja. S ő itt áll, és ilyen hülyeségeket mond a legdrámaibb pillanatban. Valahogy kirekesztettnek érzi most magát, magányosnak a családja körében, nem érti a filmet. nem beszélhet: Teljesen felesleges ő itt a szobában. — Utálom ekt a rendetlenséget! Fáradt vagyok, feküdjünk le hamar! A gyerekek íeltápászkod- nak. kimennek a szobából, készülődnek a szobáikba, s az apa kinyitja az ablakot, hogy lefekvés előtt kiszellőz- zön a szoba. Felesége bejön megint, ágyazni kezd. sötét árnyékok vannak a szemei alatt. — Akartam neked valamit mondani — mondja a férfi, és nézi töprengő arccal, az asszony pedig visszafelel: — Nem tudom... Én is. Miért értél haza megint ilyen későn ? — Vidéken voltam. Hulla vagyok. Te mit akartál mondani? Az asszony vetkőzni kezd, a kérdésre megáll egy pillanatra előrebukott fejjel. — Elfelejtettem. Nem tudom. És te? — Mit én? ' — Eh! Fáradtak vagyunk... — gondolja. Így megy ez. mit lehet csinálni? Aludni keli. aztán jobb lesz. Az ablakot becsukják, elhúzzák a sötétítő függönyöket. most csak a kislámpa ég az ágya mellett, és olyan meghitt, meleg így a szobájuk. Az asszony már a paplan alatt fekszik, csak a feje látszik ki. hosszú haja. A szűrt fényben most fia.talabb- nak látszik a- koránál. .Ahogy lefekszik mellé a másik ágyba, hirtelen vágyat érez. hogy magához öle'.- j'e jóillatú, meleg testét, hát felül, és fölébe hajol. — Álmos vagy? — Jaj. hagyj! — fordul hirtelen a másik oldalára az asszony. — Aludjunk, kérlek, teljesen ki vagyok! — Jó éjszakát! — feleli csalódottan, s azért egy kis csókot nyom felesége arcara. Leoltja a kislámpát. egy pár percig azt hiszi, most nem is tud majd elaludni, de mire sajnálni kezdené magát, már mélyen alszik ő is. S velük az egész város, alig van világos ablak a lakótelepen. Hétköznap van, mindenki korán kel. Felhő úszik lassan a hold elé, lent a lombjavesztett parkban egy fiú és egy lány ballag egymást átölelve. Hallgatnak ők is. Beszélgetünk Megalázva A budapesti nemzetközi kisplasztikái kiállítás hagyománya. hogy külön teremben egy magyar művész munkásságából tiszteleti — hommage — kiállítást mutatnak be. Az idén Berczel- ler Rudolf a Műcsarnok meghívottja. Kiállítás a Műcsarnokban TISZTELET BERCZELLER RUDOLFNAK Az elvonultságban élő 75 éves mester szobrai, amelyek egytől egyig az idén készülték, a meglepetés erejével hatnak. Dinamikus plasztikái az emberábrázolás fantasztikus sokoldalúságát példázzák. Szép és groteszk, lendületes és nyomorult figurái különös művészi élményt nyújtanak. Berczeller. aki a képző- művészeti főiskola festőszakos növendéke volt Vaszary Jánosnál, soha nem volt elkényeztetve művészi sikerekkel. dijakkal, kitüntetésekkel. Magyarországon" három önálló kiállítása volt (Budapesten, Debrecenben, és Nyíregyházán). Hét műve 'állt itthon köztéren, s egy nagyméretű szobra Antwerpenben. Legnagyobb elismerése az 1981-es pécsi országos kisplasztikái bi- ennálé I. díja. Korai szobraiból alig maradt meg néhány. A művész maga mondott ítéletet felettük: összetörte őket. Aztán újabb és újabb figurákat formázott. Mozgó, dinamikus. lendületes csoportokat, táncoló nőket, forradalmi tömegeket, felvonulókat. De ugyanilyen dinamikusak ülő, álló, fekvő alakjai. Kisplasztikáiban ott a nagyméretű mű lehetősége. Hegesztett bronz Dózsája, a 1 diófa-vörösréz anyagú Drapériások felvonulása vagy a Hét lépő ember című kompozíciója tér után kiált. Vörösrézből — lemezből, pántokból — gyűri, csavarja. hegeszti szobrai egy részét. Ezek áttetszőek, levegősek. könnyedek. noha súlyos mondanivalót hordoznak. Groteszk, gnóm alakjait különös anyagból gyúrta. Horganyháló és alumínium spray adja a matériát. Ezek a figurák pémileg hasonlatosak korábbi nyomorékszobraihoz, melyekről a művész egy interjúban így vallott: „Az emberi testről váló képzeteinket tévesnek tartom. Ha kimegyünk a strandra, akkor látjuk meg. hogy valójában milyen a test." És ezek a testek torzak. suták, amint különböző testhelyzetekben elénk állítja a szobrász. Arcuk szándékoltan elnagyolt, mégis egész drámát láthatunk bennük. Berczeller új szobrai megérdemlik a tiszteletet. De több elismerést mindenesetre. S.E. Hét lépő ember | Fekvő (Koppány György felvételei) Ilonioga József: Kikötő HERCEG ÁRPÁD: ÉSZAKRA, ÉSZAKABBRA Kökényt akarok számba, dércsipte fanyar bogyókat nyelvem alá, karcosodni, gyorsan ölő mérget rejtegetni fogaim mögött, mint megvereteit. nagymultú tábornokok — nem félek pedig: a szép halál nekem mostanában homokozó gyermek, kis lapátjával maroknyi gödrök fölött piszmogó baba: kinézve ablakomból, a világ fejfáit látom bokrosodni a kacagó játszótéren, papírsárkányok: szemfedök úsznak el, húznak északra, mintha északabbra egy másik jégkorszak kedvesebb volna a szívnek — Kökényt akarok számba, mérget, karcosodni, játszani a gondolattal elalvás előtt: kezem, kezed úgyis talál valami megfoghatók porosodó tárgyainkra támpaoliá.s után is ráakad. MÁTYÁS FERENC: BÚCSÚ A BALATONTÓL % Holdtölte idején az aranyhid íven még visszhangzik a csönd, a tó körülhatárolt arcát képzeletemben, ha bejárom, álomkép világa tárul elém, vitorlás hajóm fedélzetén csak a tengernyi vizet látom, a földet összetartó víz erejét, az östengert, amint kilép medréből és elönti álmom. Száll a Balaton kék egével, a meztelenség derűjével, csupasz testén fénykígyó táncol, ponty vet bukfencet a hullámon, a légből egy sirály bombáz rá, — mintha sorsunkat magyarázná, hogy ennyi csak a mi életünk is, nem tudhatjuk, meddig leszünk itt, — mert egy repülő, mint sötét árny, a hold aranyhidján besétál. A part széléről láthatóan ezüst színt kavargat egy csónak, ami haragos zöld volt tegnap, elhalványul, hűvös kéket csap, játszik a fény velem, ígérget, hogy a fény mögött nincs kisértet, » kibuggyan egy domb incselegve, mint felhő-blúzból a nap melle, nudista szobrok, kendös nénik a fák szabályos rajzát nézik. Tihany felöl új élményt nyervén az isten szól harangok nyelvén, s mintha a múló nyár pingálná a lombot föléjük hús árnnyá, sás közt fecseg a nádi rigó, megunt slágert zeng a rádió, szétszikrázta táj tömegéked a homokon didergő lélek, — s elhal a dal, csönd ül a parton, szárnyat bont rá az őszi alkony. HANGONYI SZILVIA: SZARVAS VOLTAM... Szarvas voltam, kinek ártatlan leányságtól rügyezett az ajka, Szarvas voltam, kinek homlokán holdként ragyogott fel születésem titka. Szarvas voltam, kinek lábát fürgén ugrottak át a meredély felett, Szarvas voltam, mely rügyező ajkával végig csókolta az eget a Mátra felett. Szarvas voltam, kecsesen sarjadó, jobb sorsra erdemes az üldözés után, Szarvas voltam, s egy dobbantással szökkentem át gondjaimon azon az álomittas éjszakán. Felébredvén bogár lettem, mely tétován hunyorogva ide-oda topog, Szarvasünő léptű álmomból feleszmélvén búsan hagyom magam után a tegnapot.
