Nógrád, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-24 / 225. szám
1987. szeptember 24., CSÜTÖRTÖK NOGRAD 3 Napirenden: a szociálpolitika és az egészségmegőrzés Szerdán ülést tartott a Szakszervezetek Nógrád Megyei Tanácsa. A testület Romasz Adolf és Berki Mihály megyei tanácselnökhelyettesek írásbeli előterjesztése és szóbeli kiegészítése alapján véleményezte a megye VII. ötéves tervi szociálpolitikai és egészségmegőrző programját, majd Sarló Béla SZMT-titkár szóbeli előterjesztésében jóváhagyta az SZMT állásfoglalását az előbb említett programok sikeres végrehajtása érdekében. A testület megállapította, hogy a megyei tanácsi el^ terjesztésekben megfelelő hangsúlyt kapnak a rövid távú intézkedések és a hosszabb időszak alatt megvalósítható elképzelések. Realizálásuk idejét, ütemét, »eredményességét alapvetően a kibontakozást szolgáló stabilizációs időszakban elért gazdasági eredmények határozzák meg. Mivel a társadalmi közkiadások 1988-ban mérséklődnek, a szociálpolitikát és az egészségmegőrző programot is hozzá kell igazítani az adott lehetőségekhez. A siker azon múlik, hogy a helyi tanácsok miként és milyen eredményesen tudják ráépíteni saját tennivalóikat a megyei tanács terveire. A megyei szakszervezetek tisztségviselői széles körben megvitatták a programot, s az ily módon szerzett információk, vélemények, adatok gazdagabbá, reálisabbá tették az eredeti elképzeléseket. A szakszervezetek, amikor támogatják a megyei tanács programját, szükségesnek tartják, hogy mind az állami, mind a vállalati szociálpolitikában és az egészség- megőrzés feladatában minden területen tisztázódjék a felelősség, szűnjön meg a felesleges ellátási párhuzamosság. A vállalati gondolkodásban pedig érvényesíteni kell a rászorultság elvét. A szakszervezetek úgy vélik, hogy a mostani, nehéz gazdasági helyzetben sem mondhatunk le egy átfogó, szociális és egészségügyi program kidolgozásáról. A testület egyetértett abban, hogy a sikeres végrehajtás megkívánja a szakszervezetek kezdeményezésének fokozását, a jobb együttműködést. A vitában egyértelművé vált, hogy a rászorultság elvét differenciáltan kell megvalósítani, az ányagi lehetőségek átcsoportosítása új feladatot jelent a szakszervezeteknek, a következetes végrehajtás pedig megbízható feltételrendszert kíván. Ágner Gyula, az SZMT vezető titkárának összefoglalója után a testület egyhangúlag jóváhagyta az SZMT állásfoglalását. Egyösszegű bérutalványozás Szorospatakon A Mátraterenyei Zagyvavölgye Termelőszövetkezet Mátra- kincse GT hűtőházában megkezdték az étkezési spárgatök feldolgozását és fagyasztását. Meghosszabbított öntözési idény Szeptemberben is folytatódott a június végétől tartó száraz, csapadékszegény időjárás. Ennek következtében, elsősorban a Duna— Tisza közén és az alföldi megyékben a talaj egy méter mélységig terjedő rétegeiben a vízkészlet minimálisra csökkent. Mivel a mezőgazdaság további öntözővizet igényel, az Országos M átraszelén, a Táncsics út vége felé már kisebbek a dombközeibe húzódó házak és árnyasabbak az udvarok, jelezvén: errefelé már többnyire idősek laknak. Hegedűs József is itt él feleségével, a délelőtti meleg elől egy fa tövébe húzódva, az idős emberek békés nyugalmával szemlélődik. A bejárat előtt kerekes kocsi áll rúd- jával kifelé, rakománya két kisebb forma tömött zsák. — A darálóba viszem majd ezt a kis terményt — mondja a házigazda a tágas konyhában; ahol már nem hallatszik a kinti, esőt kérő kecskebékazene. Hegedűs József negyvenévi bányászkodást tud maga mögött, ennek első évei Kisteleken, Jánosak- nán teltek. — Úgy igazán negyvenöt \után kezdődött az én közéleti ténykedésem, az üzemi szakszervezetnél. A szurdoki Tőkés-, majd a mizserfai bányaüzem volt a kenyéradóm egészen 59- ig. Mint üzemszervező rendszeresen eljártam —• például a csépiések idején — Dorogházára, ahol annak kellett utánanéznem, hogy a betakarítás rendben, fennakadás nélkül megy-e. Személyzeti vezetőként szemináriumokat szerveztem akkoriban. Rendre felkerestem a családokat, véVízügyi Hivatal az öntözési idényt — amely szeptember végén fejeződne be — október 31-ig meghosszabbította. 'Ez az intézkedés lehetővé teszi, hogy a mezőgazda- sági üzemek októberben is az idény alatti kedvezményes díjtétel szerint kapjanak vizet az öntözésre. Hegedűs József évtizedei leményeket, javaslatokat kértem a beiskolázáshoz, továbbképzésekhez. 1959 fordulatot hozott életében. — Akkor lettem párttitkár a faluban, ami azzal járt, hogy itthon is temérdek munka várt rám. Ezekben a termékeny években zajlott nálunk is até- eszszervezés, épült a kul- túrház, és a községet átszelő kanyargós műút. Elkelt a szorgos kéz mifelénk akkor, de dolgoztunk is keményen, megfeszített tempóban éveken keresztül, Hatvannégyben ismét visszakerültem az üzemi pártszervezethez. A föld alatt az omlasztásnál dolgoztam legtöbbet, kitartottam, pedig volt úgy, hogy mellig temetett az omladék. De azért sikerült megúsznom valahányszor egykét kisebb karcolással. Egy esetet kivéve. Jobb kezének behajlított, merev ujjai egy zúzódás örök nyomait viselik. Legyintése elárulja, őt ez már régen nem zavarja. Két fiúgyermeke közül az ifjabbik frontmester A Nógrádi Szénbányák szorospataki aiknaüzeménél több évre tekint vissza az egyösszegű bérutalványozás alkalmazásának gyakorlata. Ennek fő jellemzője, hogy adott frontfejtésnél a havi telepítési terv teljesítése esetén a csapat számára előre rheghatározzák a bér ösz- szegét. Teljesítésekor a bányászok ösztönző prémiumba részesülnek, míg lemaradáskor a kollektív szerző- désben foglaltak szerint történik a bér elszámolása. A munkacsoport önszervező tevékenységének minél nagyobb érvényesítése érdekében az 53. számú front- brigád szeptembertől szerződést kötött az üzem vezetésével és kötelezettséget vállalt a havi szénmennyi- ség kitermelésére. Meghatározták,, hogy a vállalás teljesítése, illetve túlteljesítése esetén mennyi a tonnánkénti bérköltség, de elmaradás esetén a bércsökkentés mértékét is rögzítették. A csapatot érdekeltté • tették a minőségi termelésben is. Szorospatakon, az idősebb párttitkár, Pesten él a családjával. Hegedűs József nyugdíjazása után — 21 évvel ezelőtt — a helyi téesz erdészeti ágazatánál keresett alkalmi munkát, s ezt még ma is folytatja. — Tisztogatjuk az erdőt a „vadfáktól”, gyurtyán- tól, galagonyától, kökénytől. A nemes fa — a bükk, a tölgy — csak így fejlődik. Én nem vágytam el az Alföldre, erre-arra dolgozni, mint teszik azt mások. Itthon keltem, itthon ebédeltem, mindig a családom közelében maradtam. így sem volt megállásom soha. Tettem-vettem, mozogtam, s talán ennek is köszönhetem, hogy eddig még nem tört le semmiféle komolyabb testi baj. Hallgatom őt, tekintetét fürkészem, figyelem kezének határozott mozdulatait, s azt gondolom, hogy ez a kedélyes, hetven- hetedik évét taposó ember ma is tud • „jóízűen” dolgozni. Amikor kikísér, riadtan látja, hogy a kis kézikocsi már nincs az udvaron, s erre dohogva megszólal: — Nahát, az asszony megelőzött. Sietek utána, nehéz neki a zsákot emelgetni — fordul felém bocsánatkérőn, s megszapo- rázza lépteit. (mihalik) Véísárfia Versenyképességet fokozó új termékek A Romhányi Építési Kerámiagyár univerzális mázas mozaiklapjával jelent meg a BNV-n Az őszi Budapesti Nemzetközi Vásár, a fogyasztási javak seregszemléje, megyénk vállalatainak életében a megmérettetés időszakát, továbbá a megújulási képesség és készség vizsgáját jelenti, termékeik versenyképességének növelése,. piaci pozíciójuk megtartása, bővítése érdekében. E gondolatok jegyében látogattunk el az alábbi megyei kiállítókhoz. Univerzális mázas mozaiklap A C pavilon 5-öS B standján igen reprezentatív körülmények között mutatja be a három hónapnál nem régebbi termékeinek egy részét, valamint a jövő- termékét: az univerzális mázas mozaiklapot, a vállalkozókedvéről, megújulási készségéről ismert Romhányi Építési Kerámiagyár. — Exportfejlesztő pályázat segítségével kívánjuk beindítani a gyártását. Alapvetően a tőkéspiacokon akarjuk értékesíteni. Egyszer égetett termékről van szó, melyet a lakosság, konyhák, fürdőszobák burkolására használ fel. Emellett az új termék alkalmas nagyobb létesítmények belső burkolására is — tájékoztat Kollár József igazgató. — A kisméretű 5x5 em- töl a 10x10 cm-ig terjedő új mozaiklapot hálóra szerelve, a fugatávolság biztosításával hozzuk majd forgalomba — egészíti ki az előbbieket Nestor Béla kereskedelmi osztályvezető. — Eddig NSZK-ból, Hollandiából és Ausztriából érdeklődtek az Új termékcsalád iránt. — Mikor kerül a fogyasztókhoz? — Amennyiben zöldutat kapunk a végrehajtáshoz, akkor egy éven belül, illetve 15 hónap múlva megkezdjük az üzemszerű gyártást — válaszolja az igazgató. Új formák, színek, exkluzív kivitel Ugyancsak a C pavilonban, a 18 4-es standon Kazinczi Gyula, a salgótarjáni öblös- üveggyár igazgatója kalauzolásával ismerkedünk meg a vitrinekben és szabadban elhelyezett termékekkel, amelyeknek 70 százaléka teljesen új' és jól visszatükrözi a nyugat-európai divatstílust. — Általában a lágy fazon, az exkluzív dekor jellemzi termékeinket — mondja az igazgató. A jelentős helyet elfoglaló, kézi gyártású, új világítási üvegáruk visszatükrözik a korszerű divatigényeket, és kielégítik a nosztalgiakívánságokat is. Új színfoltot jelentenek a kölnisüvegek, a kispalackok, a mézeskancsók, az automata gépeken előállított poharak, kelyhek, köztük a négyféle méretben és különböző variációban elkészített és ízlésesen csomagolt söröskorsók. Új formájúak, a 14 szögletű likőrös-, boros-, vizestermékek, kelyhek és pezsgőspoharak. A kézi gyártású díszműáruk és a háztartási üvegtermékek pedig az alul és felül színezett, festett és csiszolt kivitelben, jól követik a nyugati divatigényeket. — Eddig egy ameriki áruházi lánc képviselője, egy olasz vevő és közvetve egy NSZK-cég megbízottja jelezte érdeklődését — egészíti ki az előbbieket Domonkos Zoltán kereskedeinti igazgató. BNV-díjas a Signore Az A pavilon 302 A standján mutatja be ízléses, korszerű termékeit, köztük a BNV-díjas Signore névvel ellátott, fekete anyagból készített alkalmi női modell- variációját a Budapesti Finomkötöttárugyár. — Nemcsak fekete, hanem a kívánságnak megfelelően többféle színben is tudjuk gyártani — mondja bevezetésképpen Göbl Jánosné kereskedelmi igazgatóhelyettes. — Azt viszont nem tudom megmondani, hogy az itt bemutatott termékekből, melyiket gyártja majd a balassagyarmati kollektíva. Azt viszont állítom, hogy a gyarmatiak nagyon jó minőségben és határidőre teljesítik a legigényesebb tőkésmegrendeléseket, sőt, a legkomplikáltabb megoldások kivitelezésére is vállalkoznak. Nem sokkal később Haj- mási Józsefné vezérigazgató a következőkkel folytatja: — Értékesítési gondjaink évek óta nincsenek, piaci pozícióink jók. Mindez lehetővé tette, hogy korszerűsítsük termelő gépparkunkat. Olyan anyagi ösztönzést alakítottunk ki, amely a kifogástalan minőségre, a legmagasabb igények teljesítésére ösztönöz. A balassagyarmatiak az első félévi sikeres tőkésexportterv teljesítéséért vezérigazgatói dicséretben részesültek. Petrik Sándorné gyártmányfejlesztési osztályvezető közli, hogy a gyár termékei színben, ' kelmében, fazonban felveszik a versenyt a legigényesebb nyugati termékekkel, az átfutási idő azonban a kívánatosnál jóval hosszabb. Megismerni az újabb igényeket Kapitány Lászlónéval, az ICO Írószer Szövetkezet kereskedelmi kirendeltségvezetőjével a B pavilon 11/G standjánál beszélgetünk: — Egyrészt még az idén újabb megrendelőket kívánunk szerezni, mert van szabad kapacitásunk, másrészt a jövő évi igényeket akarjuk megismerni. Ilyen értelemben tárgyalunk majd partnereinkkel. Az erősödő piaci verseny, a fogyasztói igények növekedése, a Korábbiaknál nagyobb erőfeszítést és jobb piaci munkát kíván tőlünk. Az általunk gyártott 32-féle golyóstoll, rostirón közül az új termé- S kekhez sorolhatom a Roller golyóstollat, az olcsó árfek-. vésű Lezer-Pix irónt. A vásárlók igényeit határidőre és jó minőségben teljesíthetjük. Több célra használható faház Az 56-os számmal jelzett szabadtéri kiállítóhelyen mutatja be a nyolcszögletes, 45 négyzetméteres faházat a Nógrád Megyei Állami Építőipari Vállalat. Ez egyúttal első megjelenését is jelenti a vásárlátogató nagy- közönség előtt. Sokan érdeklődnek a faház iránt. Érthető, mert több célra —{ hétvégi ház, üdülő, irodaház, stb. — lehet felhasználni. A nádtetővel ellátott hétvégi faházban egy maketten láthatják az érdeklődők a vállalat másik új termékét: az elemes sátorraktárt. Sok nézőt vonzott a romhányiak pavilonja — kép: kulcsár —