Nógrád, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-18 / 220. szám
\ Tanácskozik az Országgyűlés Grosz Karoly wítazaroja : II mi erkölcsi érdekünk az ország boldogulása Tisztelt Országgyűlés! A kormány és a magam nevében megköszön öm a felszólalásokat, támogatásukat, s azt, hogy gondolataikkal hozzájárultak a helyzetelemzéshez, az útkereséshez, a módszerek 'kutatásához. Nagyon köszönöm a végrehajtásban való együttműködés szándékát is. Külön szeretném megköszönni Kádár János elv- társnak, hogy a párt Központi Bizottsága nevében támogatja a kormány törekvéseit. Felszólalásában megerősítette törekvéseink elvi alapjait és hozzájárult ahhoz, hogy a kormány széles körű politikai összefüggések szem előtt tartásával szervezze munkáját. Ugyancsak köszönöm a Szakszervezetek Országos Tanácsa, valamint az MTESZ képviseletében elhangzott, a kormány programját támogató képviselői gondolatokat. Ezek a támogatások nagyon sokat jelentenek mindennapi munkánkban, erőt adnak nekünk. Ügy érzem, e két nap alatt jelentős lépéseket tettünk előre, annak az egységnek a kialakításában, amely nélkül nem lehet sem stabilizálni, sem egy kibontakozási programot előkészíteni. Benyomásom szerint a vita konstruktív volt. a valóság talajából táplálkozott. A felszólalók egyszerre fogalmazták meg az ország irányításának felelősségéből eredő teendőkét, és képviselték választóik érdekeit. Sokat tettünk e két nap nap alatt, mindent, amit ebben a teremben meg lehetett tenni. De a program megvalósításához természetesen nem eleget. Itt a munka politikai értelemben a kormányzati munka szervezése 'szempontjából nem befejeződött, hanem elkezdődött. Messzemenően egyetértek azzal a felszólalással, amely szerint az országban ezután kell megteremteni azt a szellemi egységet, amely e házban kialakult. Tudom, maradt számtalan nyitott kérdés, véleménykülönbség, s még több keletkezik majd a lakossággal folyó párbeszédünk során, amelyet továbbra is fenn kell tartanunk, keresve a kérdésekre adható reális válaszokat. Ügy érzem, egyetértés alakult ki közöttünk a helyzet megítélésében. A kibontakozás fő irányait illetően is azonos módon gondolkodunk, a főbb módszerekben és eszközökben is tisztázódtak az álláspontok. S — bízom benne, ezt nem értik félre — az előkészítésben alkalmazott munkastílusunk is rokon- szenvre talált itt. Milyen kérdések várnak még tisztázásra? Ügy látom, hogy a program végrehajtásának biztosítékait illetően maradt sok kétely és kérdés. Megfogalmazták: megvannak-e a gazdasági, társadalmi, politikai, erkölcsi feltételek ahhoz, hogy a programot végre tudjuk hajtani, a gazdasági, politikai intézmények alkalmasak-e arra, hogy befogadják a változásból fakadó követelményeket, a megújulást. Ugyanakkor teljes egészében megértem annak a képviselőnek a gondját, aki kijelentette : vegyes érzelmekkel szavazza meg e programot. őszintén megvallom, bennem is meglehetősen sok vegyes érzés kavarog most, ebben a pillanatban, ugyanúgy, mint, ahogy az elmúlt két és fél hónap alatt is. Azzal a különbséggel, hogy nem vagyok olyan helyzetben, mint a felszólaló képviselő: nem engedhetem meg magamnak, hogy csak reménykedjek, nekem dolgoznom is kell e programért! Miért vannak bennem vegyes érzések, feszültségek? Mert a mai napig úgy érzem, hogy nem teremtődött meg az a szakmai, szellemi egység, amely a célok megalapozottabb megjelöléséhez, eléréséhez szükséges. Ezt még közösen kell kidolgoznunk. Ezért e helyről is szeretném kérni az elméleti és gyakorlati szakembereket, gazdasági vezetőket segítsék a kormányt a kor mai követelményeinek megfelelő munkastílus, és munkamódszere kialakításában, hogy eleget tudjon tenni a program által támasztott rendkívüli nagy követelményeknek. Tettük ezt egy igen gyakorlati meggondolásból: mert sürget az idő, tenni, cselekedni kell. Ezzel a döntésünkkel vállaltuk a tévedés lehetőségét, azt, hogy esetleg egy politikailag nem kellően előkészített programot terjesszünk elő, amelyet menet közben talán többször módosítanunk kell. Mi ezt vállaltuk, s meggyőződésem, hogy ezen az úton kell járnunk. Grósz Károly ezután kitért a kormányprogram vitájában felvetődött néhány kérdésre. Elsőként arról az indítványról szólt, hogy a Magyar Nemzeti Bank tartozzék közvetlenül az Országgyűlés irányítása alá. Mint'mondotta, a törvényhozó testület dolga, hogy a javaslatot tanulmányozza és döntsön róla; addig is azt ajánlotta, hogy az MNB elnökét az illetékes országgyűlési bizottság —. vagy, ha szükségesnek látszik, akkor a teljes képviselőtestület — az eddigieknél gyakrabban számoltassa be az intézmény munkájáról. — Ami a bős—nagymarosi vízlépcső építését illeti • — folytatta —. felelősséggel végiggondoltuk és végig is számoltuk a beruházás jelenlegi helyzetét, annak anyagi előnyeit és terheit. S ennek alapján jutottunk arra a következtetésre, hogy nem vissza, hanem előre kell lépni. Grósz Károly ezután elmondta, hogy vizsgálják az államapparátus, a párt- és társadalmi szervek anyagi támogatásával kapcsolatos kérdéseket. Gondos elemzéssel, alapos munkával megnézzük, mi az, amit átkeli — át lehet — csoportosítani, mert e szervek működését nem veszélyeztethetjük. Ami az adósság átütemezésének kérdését illeti: erre nem készültünk fel. Nem ezzel a gondolattal terjesztettük elő a programot. Azon dolgozunk és azért dolgozunk, hogy ne kerüljön sor az adósságátütemezésre. Ennek a programnak az a célja, hogy az ország elkerülje azt a válságot, amelynek következményei beláthatatlanok lennének az egyes ember és az egész ország jövője szempontjából. A politikai intézményrendszer reformjával kapcsolatban — nem, mint miniszter- elnök. hanem, mint a Politikai Bizottság tagja —, azt tudom mondani, hogy ezen több munkabizottság dolgozik. Ezzel együtt a kormány kötelessége a maga munkastílusát és munkamódszerét is korszerűsíteni, egész intézményrendszerét is felülvizsgálni, mert úgy tűnik, hogy az élet naponta ott is új követelményeket támaszt velünk szemben. A kormány munkaprogramjának sikere nagyban függ attól, hogyan tudjuk befejezni az 1987-es esztendőt. A mai, illetve a tegnapi vitában erről viszonylag kevés szó esett. Ezért kötelességemnek érzem, hogy felhívjam szíves ’ figyelmüket arra: ez évi terveink és az eddigi teljesítmény között meglehetősen nagy a különbség. Vissza van még ebből az esztendőből több mint három hónap. Ez alatt még nagyon sokat tehetünk azért, hogy a kibontakozási program jobb pozícióból induljon. A parlamenti vitában elhangzott minden egyes javaslatot megvizsgálunk. Egyeseket —, ha szükséges, a munkaokmányban is rögzítünk. A többieket sorbavesz- szüik, rendezzük, részben a parlamentnek, illetve az előterjesztő képviselőnek visz- szaigazoljuk. A javaslatok nagy része beépülhet az ágazati programokba, illetve a gyakorlati munka során alkalmazható. Nagyon fontosnak tartom Nyers elvtárs figyelmeztető jelzését, miszerint az adórendszer kidolgozásánál, elfogadásánál számoljunk azzal, hogy e rendszernek hosszú távú funkciót kell betöltenie a magyar gazdaságban. A továbbiakban arról szólt, hogy felvetődött a vitában a szigorú árellenőrzés követelménye. — Teljesen jogos ez az igény. A közelmúltban megvizsgáltattam hat nagykereskedelmi vállalatnál ösz- szesen 15 500 árucikk áremelkedésének okát. E termékek árai általában 15 százai ékkai nőttek. Azt tapasztaltuk, hogy minden áremelkedésnél volt valamilyen valós ok, de sehol sem volt indokolt akkora áremelkedés, mint. amekkorát végrehajtottak. Furcsa volt, amikor ugyanannak a csavarnak az ára 2 és 98 százalék között különböző mértékben emelkedett más és más kereskedelmi cégeknél. Nehezen tudtunk arra is magyarázatot kapni, miért emelkedett a virágcserepek ára rövid idő alatt 30 százalékkal. Az is zavarbaejtett bennünket, hogy a bútorok ára 2 es 20 százalék között emelkedett, akkor. amikor a KERMI ellenőrzése szerint a megvizsgált termékek 50 százaléka nem felelt meg a minőségi előiráíoknak. Talán ez az egyik magyarázata annak, ami a Magyar Nemzeti Bank jelentéséből töprengésre ad okot: az elmúlt évhez viszonyítva a vállalatok pénzügyi helyzete jelentősen javult... Felvetődött a hozzászólásokban a szabályozók kérdése. Jogosnak tartom, hogy a vállalatvezetők sürgetik a jövő évi szabályozók megjelentetését. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy október előtt máskor sem ismerhették meg a szabályozókat. Reméljük, most is ki tudja majd adni októberben a jövő évi gazdálkodást befolyásoló jogszabályokat. Örülök annak a javaslatnak, hogy a kormány rendszeresen vizsgálja felül azoknak a nyugdíjasoknak a helyzetét, akiik havonta még 4000 forintot sem kapnak kézhez, s amennyiben kívánatos, hozzon intézkedéseket anyagi helyzetük javítására. Ez kishíján egymillió embert érint, gondjaikkal a kormánynak megkülönböztetett figyelemmel kell foglalkoznia. Több felszólaló is említette a bürokratizmust, ezzel kapcsolatban szeretnék beszélni az apparátusokról. Én azt az utat látom járhatónak. amelyet Kádár elvtárs is említett: tevékenységi köröket kell felülvizsgálni és nem beosztásokat. Meg vagyok győződve arról, hogy sok olyan szorgalmas munkás van az államigazgatásban, a különböző intézményeknél, akik valóban dolgoznak, de nem tehetnek róla, hogy, amit csinálnak, arra nincs szükség. Nem tőlük függ, hogy tevékenységük hasznos-e, vagy sem. Valóban vannak olyan tevékenységi körök, amelyek megszüntetésével kell kezdeni az egyszerűsítést, s majd utána lehet egy olyan apparátust létrehozni, amely eredményesen és hatékonyan dolgozik. Megvallom: én nem látok akkora tartalékot az apparátusok csökkentésében, mint amekkora az itt elhangzottakban megfogalmazódott. Az adminisztratív apparátus persze leépíthető, le is kell építeni, de nem azért, hogy valamennyi pénzt megtakarítsunk, hanem azért, hogy a megmaradó hatékonyabban, eredményesebben működjék. A mi gondunk nem az, hogy sok embert tartunk el, hanem az, hogy intézményeink és apparátusaink nem működnek elég operatívan. elég hatékonyan, s elég igényesen. Természetesen kötelességünknek tartjuk, hogy e témakört áttekintsük. Felvetődött a megyerendszer megszüntetése. Azt tanácsolom: ne döntsenek ebben a kérdésben még egy darabig! Mióta én csak visz- szaemlékszem. mindig akkor szerveztük át az országot. amikor baj volt. S akkor sem hozott semmit a konyhára, minden átszervezés nagyon sok pénzbe került. s ma nincs erre pénzünk ! Képviselői ajánlásként hangzott el: a miniszterelnök őrizze meg tisztaságát. Ünnepélyesen kijelentem önöknek, hogy nem lehet tartósan ártatlan a miniszterelnök! Nem lehet azért, mert felelősségteljesen akar élni azzal a bizalommal, amelyet — ha a programot megszavazzák — maga mögött érez. Kikerülhetetlen, hogy felvállalja a konfliktusokat, s akkor nincs garancia arra, hogy a miniszterelnök nem téved, nem követ el hibát, s hogy minden döntése megfelel a kor pillanatnyi követelményeinek. (Bár talán annak inkább, kevésbé az utána következő megméretésnek.) Azt nem tudom ígérni, hogy hiba nélkül fogok, fogunk dolgozni. Köszönöm türelmüket, figyelmüket, segítőkészségüket. Szeretném még elmondani, hogy amikor a kérdés elhangzott: van-e garancia arra, hogy előbbre jutunk, sokat töprengtem, mit is válaszoljak. Én két garanciát tudok. Az egyik, hogy ez a nép élni, alkotni akar, nyugodt jövőt vár, így szeretnék tervezni holnapjukat. És ez nagy kényszerítő erő mindig, minden vezető számára! A másik: az ország, a szocializmus ügye mellett elkötelezett, áldozatkész, politizáló emberek nagy közössége dolgozik a pártban, a szakszervezetekben, a népfrontmozgalomban, a különböző társadalmi szervezetekben. Ezek az emberek egész életüket tették fel ügyünkre — s ha ez áldozat volt, önként tették! Tehát ha garanciát keresünk, akkor én két következtetésre jutottam : az egyik az érdek, a másik pedig az elkötelezettség, az öntudat. E házban a vita során számosán idéztek nagy gondolkodókat. Én is idézem most József Attilát: „az érdek, mint gazda, úgy igazgat, ezt érti rég, de ostobán a gazdag, és ma már sejteni kezdi sok szegény.” A költő nekem azt üzeni, hogy nemcsak anyagi érdek létezik, hanem erkölcsi érdek is. A mi erkölpsi érdekünk — az ország boldogulása! Grósz Károly vitaösszefoglalója után szavazás következett. Sarlós István, az ülés elnöke feltette a kérdést: az Országgyűlés támo- gatólag tudomásul veszi-e a kormány írásban benyújtott munkaprogram-tervezetét, a miniszterelnök bevezető vitaindítóját és összefoglalóját. A képviselők egyhangúlag elfogadták a programot. A képviselők ma reggel a napirendnek megfelelően, az általános forgalmi adóról és a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvényjavaslatok tárgyalásával folytatják munkájukat. PARLAMENTI PILLANATOK © A szép beszéd nem elég A parlamenti munkát felületesen figyelemmel kísérők is érzékelik, hogy megváltozott a munkastílusa, s ez nagyobb követelmények elé állítja a képviselőket. Dr. Witter Csaba, a Nógrád megyei képviselőcsoport vezetője, sok év tapasztalata alapján különösképpen érzi a változásokat. — Egyre nagyobb az érdeklődés az Országgyűlés munkája iránt — mondotta — ezt még olyan adminisztratív intézkedés is alátámasztja, hogy korlátozták: egy- egy képviselő mennyi vendéget hozhat. A karzait befogadóképessége miatt nincs is más választás. Nemcsak az érdeklődés nőtt, a képviselőkkel szemben támasztott követelmények is nagyobbak. Mint a parlamentben hallottuk: valószínű, hogy ez éppúgy összefüggésben van az ország gazdasági helyzetével, mint a demokratizmus kiszélesedését szolgáló folyamattal. — A változó körülmények jobb munkát, nagyobb felelősséget kívánnak a képviselőktől is — mondotta dr. Hütter Csaba. Mire gondolok konkrétan? Ha a szükség úgy hozza, akkor az előzetes vitát folytatnunk kell addig, amíg a kollektív akarat elérése érdekében elkészülhet az előterjesztés. A vitákra természetesen fel kell készülni, s ez időbe kerül, holott a képviselőnek munkahelye is van. — Mondanom sem kell, hogy ott éppúgy helyt kell állni, mint itt. A követelmény nem teljesíhetetlen, de sokszór a kötelező munkaidő kétszeres igénybevételével jár. Nemcsak a képviselők aktivitása, a velük szemben támasztott igény nőtt meg. Erről így vélekedett dr. Hütter Csaba: — Valószínű, hogy az előbbiekkel összefüggésben alaposabb a kormányzati szervek felkészülése is. Ma már nem lehet retorikai fogásokkal elfogadhatóként láttatni a realitásokat nélkülöző elképzeléseket. Nem arat sikert az a kormányzati tisztségviselő, aki szépen —, de csak szépen — beszél. Asszisztálás helyett A választókkal való találkozások azt is igazolják, hogy a döntésre felelősséggel készülő képviselő munkája nem az ülésszakon kezdődik. Jól • érzékeltették ezt Tőzsér Gáspár szavai is: — A kormányprogram végleges tervezetét nemrég kaptuk meg. Örömmel tapasztaltam, hogy visszaköszönnek benne azok az észrevételek, megjegyzések, amelyeket például a megyei képviselő- csoport ülésén tettünk. S hogy mi a különbség az eredeti és a mostani változat között? Pontosításokra került sor, közérthetőbb a fogalmazás. Egyértelműbb, kevesebb a kétség, a lehetséges és a talán „nevet” kapott. — Helyes volt az átdolgozás, a széles körű véleménycsere a körmány- program javára vált. — A Parlament kupolacsarnokában folytatott beszélgetés tanulsága szerint egyöntetű ez az állásfoglalás. A döntés még hátravan, a tudósítás diktálásakor zajlik a vita, vélemények azonhan már most is vannak. Dr. Szilágyi , Tibor azt mondja: Nincs más ki út, a most tervezett lépéseket meg kell tenni, a »em szavazat beláthatatlan következményekkel járhat. A képviselői vélemények szerint a népszerűtlen szakaszt is vállalni kell életünkben. S mi következik? — minek kell következnie — a majdani szavazás után? Dr. Szilágyi Tibor szerint: — alapvetően nem új tennivalókról van szó, csak mindenkinek többet kell vállalni a végrehajtásból. — Igen — erősítette képviselőtársát, Tőzsér Gáspár. — oly módon, hogy végre minél kevesebben legyenek azok, akik csak asszisztálnak. — k —
