Nógrád, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-10 / 187. szám

r--------------------------------------------------------^ É vforduló Hetvenöt éve született Jorge Amado, Nemzet­közi Lenin—Béke-díjjal kitüntetett brazil re­gényíró. « I rr • r r időjárás Nyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet és egyre hosszabb időre kisüt a nap. Már csak futó záporok lehetnek. Megélénkül, helyenként megerősödik a délies szél, majd északnyugatira fordul és tovább erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 18 és 23 fok között valószínű. V___________________________________________/ N aptár 1987. augusztus 10. Hétfő. Lőrinc napja. A Nap kel 5.32 — nyug­szik 20.07 órakor. A Hold kel 20.05 — nyug­szik 6.26 órakor. Várható — Korszerűsítik az etes- amália-telepi általános isko­lát. A karancslapujtői költ­ségvetési üzem dolgozói fel­újítják a vízvezetékrend­szert, és kicserélik a nyílás­zárókat is. A szülők társa­dalmi munkával segítik a munkálatok befejezését. — Kenyér. Naponta 30— 32 mázsa kenyeret és 35—40 ezer darab péksüteményt készítenek a Nógrád Me­gyei Sütőipari Vállalat 41. számú rétsági üzemében. A termékeket a vállalat két Robur járműve szállítja a városi jogú nagyközség és a környező települések üzle­teibe. Az öt éve korszerű­sített kisüzem kollektívája szívesen bővítené újabb pékárukkal a választékot — iám erre nines igény — an­nál is inkább, mert a jelen­legi termelés csak kapacitá­suk 60 százalékát köti le. — Csomagolóanyag. A ha­gyományostól eltérő, korsze­rűbb csomagolóanyagokat is gyártanak a Globus Nyomda rétsági gyáregységében. Az ún. talpragasztott dobozok­ból megrendelés szerint 15— 20 tonnát készítenek havon­ta. Habszifonpatron-dobozo- kat csak itt állítanak elő az országban. — Vegyesboltot alakít ki abból a családi házból Do- rogházán' a kisterenyei Zagy­vavölgye Áfész, amelyet 200 ezer forintért vásároltak meg. Innen kívánják ellát­ni szeptembertől a helyi is­kola büféjét is annak az együttműködésnek a kereté­ben, melyet iskolaszövetke­zet létrehozására kötöttek meg. — Sportöltöző. A lakosság jelentős társadalmi munká­jával készítette el a rétsági költségvetési üzem, a bánki sportöltözőt. Az új létesít­mény összesen 1 millió fo­rintba került. — Melioráció. Az Ipoly- menti Talaj- és Vízgazdál­kodási Társulat 4,5 millió fo­rint értékű komplex meliorációs beruházás kivi­telezését kezdte meg a na­pokban, a Magyarnándori Állami Gazdaság szécsényi kerületében. A munkálato­kat a tervek szerint még az idén befejezik. Vasárnapi séta a salgó­tarjáni Palócz Imre té­ren — Lottónyeremények. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint, a 32. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottó­nyeremények a nyeremény- illeték levonása után a kö­vetkezők: 4 találatos szelvénye 112 fogadónak volt, nyeremé­nyük egyenként 110 128 fo­rint, 3 találata 8524 fogadó­nak volt, nyereményük egyenként 724 forint, a 2 ta­lálatos szelvények száma 205 392 darab, ezekre egyen­ként 30 forintot fizetnek. Falusi dolgozók spartakiádja Falusi dolgozók sparta- kiádját rendezték meg szombaton Jobbágyiban, amit a Pásztói Városi Ta­nács sportosztálya és a szövetségi tömegsport- bizottság szervezett. A kis körzeti versenyek legjobb­jai vettek részt a verse­nyen, Tar, Szurdokpüspö­ki, Vanyarc és Buják köz­ségekből. Atlétikában, ké­zi- és röplabdában, kispá­lyás labdarúgásban mér­ték össze tudásukat. — Vezetékcsere Mátra- mindszenten. A mátramind- szenti művelődési házban található a község közintéz­ményeit ellátó szivattyúház innen indul a több mint fél kilométeres vízve­zeték. A vezeték elöregedése miatt mintegy háromszáz méteres szakaszt műanyag csövekre cserélnék közel kétszázezer forintért. Halálos közlekedési baleset Vasárnap reggel súllyoe közlekedési baleset történt Ságújfailu és Szaűtmaitenas kö­zött a 22-es úton. Koctaka Barnabás ságújfaltui lakos Lada személygépkocsijával egy útkamyarulat után a me­netirány szerinti jobb olda­li útpadkára hajtott, majd egy fának ütközött. A baleset következtében Godó József, a ludányhaitó&zi szociális ott­hon gondozottja a salgótar­jáni megyei kórházban .mű­tét közben meghalt. Koczika Barnabás súlyos, életveszé­lyes sérülést szenvedett. A személygépkocsiban csaknem 90 000 forint az anyagi kár. A baleset körülményeinek vizsgálata még tart. Totóeredmények A totó 32. heti játékszelvé~ nyén szereplő mérkőzések ered­ményei: 1. B. München—Hamb. ve. 6-0 1 2. W. Bremen—Karlsr. ve. 2-0 1 3. Schalke 04—Hannov. ve. 0-2 2 4. B. Mönchengl.—Bajer U. 2-1 1 5. Nürnberg—VfB Stuttg. 0-0 x 6. Homburg—Bayer L. 1-1 x 7 B.-Weiss 90—Saarbr. 2-2 x 8. Stuttgarter K.—Aachen 1-0 1 9. Darmstadt—Offenbach 1-1 x 10. Meppen—Düsseldorf 0-2 2 11. Ulm—Solingen 1-0 1 12. Remscheid—Freiburg 0-0 x 13. St. Pauli—Bayreuth 3-1 1 Pótmérkőzések: 14. B. München—Hamb. I. f. 2-0 1 15. Werder B.—Karslr. I. f. 1-0 1 16. Schalke 04—Hannov. I. f. 0-0 x !l I ❖ HÍREK ❖ ESEMÉNYEK *--------------HÉTELŐ---------------­M egnézni a láihafailanf Növelték termelésüket A Rétság vonzáskörzeté­ben levő ipari üzemek nagy erőfeszítéseikéit tettek az 'év eddig élteit időszakában, a termelésük gazdaságossá 'tételére, a belföldi és az ex­portszerződéseik teljesítésére. A gazdasági egységek több­ségében időarányosan telje­sítették az éves árbevételi és nyereségtervet. A (tavalyi év hasonló időszakához vi­szonyítva. összesen csaknem 15 százalékkal termeltek töb­bet a kollektívák. Jiefllentős volt a termelés­növekedés a Fémbútor Ipari Szövetkezet rétsági üzemé­iben. a DnégelypalánM Szon­di Lakatos- és SzerélBiipani Szövetkezetben,, és a Rom- hényli Építési Kerámiiagyár- ban. Behozta korábbi lema­radását a Fémtechniilkai' Ipa­ri Szövetkezet rétsági üzeme is. Akadtak azonban olyan üzemek, ahol nem teljesül­ték a tervek. Az Alsópetényi UiNITÁSZ GT-nél vó!|t a legnagyobb — 23 százalékos — a lemaradás, de 4 száza­lékkal (kevesebbet termeltek: a tervezettől a Híradiásteoh- mlilbaii Anyagok Gyárának romhányi egységében és 2 százalékkal a Globus rétsági gyáregységében. Rendezvény a Gyurtyánosban Mozgáskorlátozottak versenyeznek A Mozgáskorlátozottak Nógrád Megyei Egyesülete augusztus 15-én Salgótarján­ban:, a Gyurtyánosban tartja a már hagyományos rokkan­tak napját. Az egész napos rendezvény keretében a me­gye amatőr művészeti cso­portjai színes műsort ad­nak. Üj színfoltként, első ízben rendezik meg a Nóg- nádlker — Palóc Ku­pa autós ügyességi és biz­tonsági versenyt. Az ország minden részéből érkeznek indulók, akik bizonyítani sze­retnék, hogy képesek a biz­tonságos, defenzív vezetésre. A résztvevők reggel nyolc órakor a Tanácsköztársaság téren gyülekeznek. A kupát a Nógrádker ajánlotta feli, a KRESZ-vetélkedő győztesé­nek a megyei közlekedésbiz­tonsági tanács jutalmát fog­ják átádini,. A Romhányi Építési Kerámiagyár és a Hungária (Biztosító anyagi segítséget mlyiújt. A versenyt, a salgó­tarjáni autóklub társadalmi munka,ban bonyolítja le. A rendezvényre lengyel és csehszlovák vendégeket is várnak az ottani testvér­egyesületektől. Egy bányaiakat os föld alatti munkahelyét engedély nélkül elhagyta. A felügyelő­nek a (kiszállási 'engedélyt nem mutatta fed, hanem megengedhetetlen hangne­met használva, továbbment és a nevét sem vollt hajtan­dó megmondani. Ezért fe­gyelmi büntetésül három hónapra külszíni munka­körbe osztották (be. A laka­tos a határozat ellen kérel­met nyújtott be a munkaügyi döntőbizottsághoz, amely a büntetést megrovásra eny­hítette. A vállalat a fegyel­mi határozat hatálybán tar­tásáért a munkaügyi 'bírósá­gán pert indított. A bíróság a fegyelmi 'büntetést egy hónap külszíni munkára vál­toztatta. A héten majdnem rá­szedtek. Azt kérdezték tő­lem a diákújságírók, hogy ha egy mesebeli tündér tel­jesítené három kívánságo­mat, mi lenne az? Már csaknem rávágtam, hogy először is azt kívánom, hogy. •. de aztán gyorsan kapcsoltam, mint Rózsa Gyuri zavarosabb percei­ben, s határozottan megta­gadtam a választ. Nézzék, a mesélgetések időszaka le­járt nálunk. A kívánságok­kal, úgy tűnik még vár­nunk kell jó néhány esz­tendőt. A tündérek pedig csak bizonyos vonatkozás­ban kelthetik föl az érdek­lődésemet. Akkor meg mit mondjak? De hát, mégis, mégis­csak. .. tessék már monda­ni valamit, elég egyetlen kívánság is, győzködtek ily észérvekkel. No, végül is a sajtótörvény negyedik sza­kasza forgott fenn esetünk­ben (felvilágosítási kötele­zettség), s innen már nem volt menekülés: (sz)álltam rendelkezésükre, mint a MALÉV. A gazdagsággal függ ősz- sze az én kívánságom. Ugyanis, kellemetlen élmé­nyeim vannak e tekintet­ben. De nézzük előbb egyáltalán ki a gazdag? Az ötlet című lapban olvasom, hogy gazdag az, akinek van szabad rendelkezésű jöve. Az ítélet ellen emelt tör­vényességi óvásra vátaiszuil a Legfelsőbb Bíróság határo­zatában rámutatott arra, hogy a fegyelmi büntetéslki- szlabásakar figyelembe ke® venni a .kötelességszegés sú­lyát, a dolgozó korábbi ma­gatartását, a cselekmény tár­sadalmi' veszélyességét. Eb­ben az ügyben tekintettel' kellett lenni arra is, hogy a 'bányában végzett munka 'fokozott veszéllyel jár, és biztonságosan a dolgozók szo­ros egymásrautaltságén kí­vül, csak a munkafegyelem szigorú betartáísával végez­hető el, A lakatos a munka­idő lejárta előtt fél órával távozott. Ez lidiő alatt előfor­dulhatott voilna^ hogy meghi- bálsodik az a berendezés, delemhányada, biztonsági pénztartaléka, szépen be­rendezett lakása, autója, hétvégi háza, telke. Család­tagokkal együtt vannak vagy kétmillióan, de csak öt-tíz százalékuk az igazán gazdag, mondja a tudomá­nyos osztályvezető, s példá­kat is sorol. Klinikai pro­fesszor, aki minden jobb pácienst maga operál — legalábbis a beteg így tud­ja —, aztán a régiségke­reskedő, a zöldséges, a be­futott művész stb. Még egy táblázat is megtekinthető, mégpedig a rózsadombi la­kosság adózási statisztiká­járól, amelyből kiderül, hogy a 110 ezer II- kerületi lakosból mindössze másfél száznak volt évi háromszáz- ezer forintnál nagyobb jö­vedelme. .. No, itt van az én gon­dom: a láthatatlansággal. Nyilvánvaló, egy mesebeli tündér is kevés ahhoz, hogy havi tíz-tizenöt ezer forintos jövedelemből vala­ki tíz-tizenöt millió forintos nyaralót, családi házat építsen. De hát akkor, mi­ből? Olykor abból, amire gondol a kedves olvasó. Magam is próbálkoztam utánanézni, mi a helyzet szűkebb pátriánkban, azon elv alapján, hogy nem az a lényeg, ki mennyit keres, hanem becsületes munká­val teszi-e? Kínai méretű falakba ütköztem: ez ma­amit csak ő tud megjavítani. Tehát magatartáséval há- niyásztérsaiit veszélynek tette ki. Ráadásul igazoltatásakor feltűnően durván viselke­dett. Az sem hagyható fi­gyelmen kívüli, hogy más al­kalommal sem volt hajítandó magát igazolni. Az elkövetett fegyelmi vétség oly súlyos, amellyel a munkáltató által kiszabott büntetés áll arány­iban, mert csak ettől várha­tó, hogy nevelőhatása le­gyen. A Legfelsőbb Bíróság ha­tározatában a munkaügyi bí­róság ítéletét ihatállyon kívül helyezte, és a lakatosnak a büntetés enyhítésére . vo­natkozó kérelmét elutasította. H. E. gánügy... ilyet nem illik kérdezni... ki küldte ma­gát, az adóhivatal? — és efféle válaszok fogadtak, hogy „a szegény gazdagok” feleleteiről ne is szóljak. („Ugyan, aranyos, egymil­lió forint ma már nem nagy pénz!”) Pedig érde­kes kis szociográfia lenne bemutatni, hogy a tönkre­ment, évek óta veszteséges gyár vezetői miből építet­ték föl mammutházaikat? Avagy kik és miért viszik- kapkodják a kötvényeket? Előbb-utóbb ezekre a kérdésekre is választ kell adni. Egyelőre csak a fut­ballistáknak. Ok, ha föl­vesznek pár ezer forintot, másnap megírja a sajtó. Most már mi is tudjuk, ha az SBTC följut(na) az NB I-be, akkor a játékosok 75 ezer forint prémiumot kap­nak. De hogy az edző, a szakosztályvezető mennyit kap? Ez még tabu- Miként a szurkolók közül is keve­sen tudnák megmondani, hogy munkahelyi főnöke, mennyi prémiumot vett föl? Nos, tehát, az lenne a kívánságom, igen tisztelt mesebeli tündér, hogy egy pillanatra mutasd meg, tedd láthatóvá a láthatat­lan jövedelmeket. Csak egyetlen fényképfelvétel erejéig! Magyarországon összesen ötven üzem, illetve ágazat 'kapott lehetőséget az áta­lánydíjas szerződés beveze­tésére. Nógrád megyében csak a karancslapujtői ter­melőszövetkezet dolgozik ezzel a módszerrel. Főként ribiszketermeléssel foglal­koznak, amiből az idén öt­ven mázsa körüli termelés várható. A lapujtőiek a He­ves Megyei ZÖLDÉRT-tel és a salgótarjáni áfész-sizel kötöttek felvásárlási szer­ződést. Kezdetben a gyü­mölcs kilójáért huszonkét forintot kaptak, az első árat azonban hamarosan har­minc forintra emelték. Ed­dig a termés egyharmadát — mintegy negyven mázsát — takarították be. A mun­ka viszont megszakadt, mert a betakarítógépet Ausztriá­ba szállították. Juhász László, a növénytermesztési ágazat vezetője, a Pest megyei Pe- rőcsényből hozatott új gé­pet. Baleset Kazár és Mátraszele között — Közlekedési baleset tör­tént pénteken délután a Ka­zár és Mátrai&zelé .közötti útszakaszon, a RákócziHbá- nyaitelep felé vezető útke­reszteződésnél). Berki István kaizóri lakos Rálkóczi-bá- nyatelep felől Kazár felé haladva balra kanyarodás közben összeütközött a Ka­zár felől közlekedő Mati- kovszki Ferenc mátraszele! lakás álltai vezetett személy- gépkocsivál. A 'baleset követ­keztében Berki István nyolc napon túl gyógyuló súlyos, Mezei Géza kazár! laikus és Matilkovszifci Ferenc, vata- münt Matikovszki Ferencné' nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A két személygépkocsiban megközelítőleg hatvanötezer forint az anyagi kár. A rend­őrségi vizsgálat még tart. Tanka László Kedveltté vált a balassagyarmatiak körében a kéthetenként megrendezett Családi vasárnap rendezvénysorozat. A Mik­száth Kálmán Művelődési Központ munkatársai az Ipoly- parti város szórakoztató kertjébe invitálják a különböző korosztályokat, akik tréfás sport- és ügyességi játékokkal tölthetik idejüket, majd amatőr és hivatásos művészeti együttesek produkcióinak tapsolhatnak. Tegnap az asztali- teniszezés után a budapesti Randori csoport kaszkadőrmű­sorával ismerkedhettek.- kj ­A TÁRGYALÓTEREMBŐL Fegyelmi az idő előtti távozásért ||IA|2Ran 3 Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága ás a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNÉ. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányftószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hirlapkózbesítő postahivatalnál, a hírlapkózbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapeliátási Irodánál (HELIR) Budapest, V. József nádor tér. 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, vafamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 129 forint, egy évre: 516 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101, Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR Igazgató, HU ISSN 0133-1558

Next

/
Thumbnails
Contents