Nógrád, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-08 / 186. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Megújuló öruuöloszték AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XLIII.ÉVF., 186. SZÁM ÁRA: 2,20 Ft 1987. AUGUSZTUS 8., SZOMBAT T e leintsek termelőterületnek Á KISZ a lakásgazdálkodás továbbfejlesztéséről A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség is el­kezdte javaslatainak kidolgozását a lakásgazdálkodás átfogó továbbfejlesztésére. E sürgető teendő elvégzé­sére a párt Központi Bizottságának legutóbbi, a gaz­dasági-társadalmi kibontakozás programjáról szüle­tett állásfoglalása kötelezte a fiatalok szervezetét. Most alakulnak a lakás- gazdálkodás fejlesztésével foglalkozó különféle mun­kabizottságok, amelyekben a KISZ intézményesen kép­viseli a fiatalokat. A KISZ Központi Bizottsága, Intéző Bizottsága, a rétegtanácsok, és a KISZ KB gazdaságpo­litikai osztálya bekapcsoló­dott a lakásgazdálkodással összefüggő kérdések megvi­tatásába, a döntések előké­szítésébe, s részt vesz a kormányzati szintű érdek- egyeztetésben. például a la­kásvásárlás, lakásépítés ál­lami támogatású konstruk­cióinak átalakításában is. Az ifjúsági szövetség meg­fogalmazta azokat az elkép­zeléseket is, amelyeket a la­kásgazdálkodás teljes felté­telrendszerét is érintő adó- s majd árreform vitáiban képvisel. A „Jövőnk a tét” akció meghirdetésekor megjelen­tettek egy kiadványt a la­kásgazdálkodásról, a jelen­legi helyzetről és a KISZ javasolta kiutakról. Ezt százezer példányban jutat­ták el a szövetség tagjaihoz, s a felsorakoztatott adato­kat, érveket konferenciákon, vezetőképzőkben, táborok­ban, alapszervezeti taggyű­léseken használták a viták kiindulópontjaként. A KISZ arra törekszik, hogy tagjainak legszélesebb körét bevonja az előkészí­tésbe. Kiváltképpen számí­tanak azoknak a diplomás, fiatal szakembereknek az elméleti és gyakorlati tudá­sára, javaslataira, akik az építőipari, a beruházást vál­lalatoknál, a tervezőintéze­tekben, a termelőüzemek­nél és a tanácsoknál dol­goznak, s akiknek így kel­lő áttekintésük van a la­kásépítés és -elosztás gond­jairól. A KISZ KB és az AlSH kimutatásai szerint éleződ­nek a feszültségek a lakás- gazdálkodással kapcsolat­ban. Különösen azoknak a fiataloknak romlottak a la­káshoz jutási esélyei, akik szociális és kedvezőtlen jö­vedelmi helyzetük miatt csak a csökkenő tanácsi- bérlakáselosztástól vár­hatnának megoldást. A fia­tal házasoknak, akik vál­lalják az önálló otthon meg­teremtésének terheit, több mint fele csak szülői segít­séggel éri el célját. Ez még így is — hosszú távon és maradandóan — előnytele­nül ' érinti életmódjukat, családi életüket és szakmai pályafutásukat. A KISZ- nek lakásgazdálkodásról ki­alakított elvi állásfoglalása szerint hosszú távra szóló megoldás nem lehetséges, csupán lakáspolitikai esz­közökkel, ezért az ifjúsági szövetség testületéi és mun­kabizottságai javasolják: a lakásgazdálkodást tekintsék termelőszférának felfog­ni. A lakásgazdálkodás gondjait nem lehet csak az újonnan munkába lépő ge­nerációra terhelni — fo­galmazza meg a KlSZ-vita- anyaga. Az ifjúsági szövetség or­szágos és regionális szak­mai találkozókat, kiállításo­kat és ötletvásárokat ter­vez, amelyeken bemutathat­ják majd a költségkímélő technológiákat és a lakás­építésben eredményesen te­vékenykedő szervezeteket. A konferenciákon a helyi tá­mogatási rendszereket leg­jobban felhasználó taná­csok munkáját, is megvitat­ják, s közreadják azoknak, az építkező KlSZ-szerveze- teknek a tapasztalatait, amelynek már többéves te­vékenységükről adhatnak számot. A nagyobb vállalati KISZ-bizottságok közül sok vállal rendszeresen — ese­tenként akár a millió forin­tot is elérő összegű — szer­ződéses közösségi munkát, s az ebből befolyó pénzt a vállalati lakástámogatási alapnak juttatják. A terüle­ti KISZ-szervezetek rend­szeresen alakítanak ifjúsá­gi építőközösségeket. Eze­ket a tevékenységi formá­kat — jóllehet a tanácsok­tól kapott helyi kedvez­mények miatt nem tekint­hetők általános modell­nek az olcsóbb lakásépítés­ben — továbbra is szorgal­mazza a KISZ Központi Bi­zottsága. Az ifjúsági szövetség tag­jai javaslataikkal, tetteik­kel szeretnék elérni, hogy a lehető legolcsóbb, a fiata­lok igényeinek legmegfele­lőbb lakások mielőbb meg­épülhessenek. Ennek érde­kében folytatják a KISZ testületéi — más társadal­mi és tömegszervezetekkel együttműködve — a lakás- gazdálkodás átfogó tovább­fejlesztése programjának kidolgozását. (MTI) Tartósítóipari zöldségtermesztési tanácskozás Kecskeméten pénteken plenáris üléssel zárult a nemzetközi tartósító ipari zöldségtermesztési tanács­kozás, amelyet a Nemzet­közi Kertészeti Tudományos Társaság (ISHS) zöldség- szekciója és a tartósítóipari zöldségtermesztési munka­bizottság 26 intézménnyel1, szövetkezettel, vállalattal kö­zösen első ízben rendezett Magy aro rszágon. A zárónapon dr. J. von Kämpen, az ISHS zöldség- szekciójának elnöke és dr. Balázs Sándor, akadémikus, a kecskeméti ZölJdségter- mesztési és Kutató Intézet- Fejlesztő Vállalat igazgató­ja értékelte a négynapos nemzetközi tanácskozás mun­káját. Megállapították, hogy a tudományos értekezések, a szakmai bemutatók sok­oldalúan gazdagították a résztvevők ismereteit. Tíz szekcióülésen száz előadás hangzott el a világ zöldség- termesztésének helyzetéről, a tartósítóipar jelenéről, jö­vőjéről, az ágazat tovább­fejlesztésének szükségessé­géről. lehetőségéről. A ta­lálkozón. amelyen harminc ország mintegy kétszáz tu­dósa. gyakorlati szakembere vett részt. Újra nagyüzem a földeken Eső után a mezőgazdaság Az augusztus eleji esőzé­sek, amelyek több hetes szünet után végre felüdítet- ték a határt, javítottak a mezőgazdasági termelők ki­látásain. Az aratás ugyan átmenetileg félbeszakadt, ám a kényszerű kiesés hátrányai elenyészőek azokhoz az elő­nyökhöz képest, amelyeket az esőzések jelentettek a kapásnövények, a gyümöl­csök és zöldségek számára. A csapadékadatok összesí­tése azonban arról tanúsko­dik, hogy az országnak ko­rántsem minden vidéke kap­ta meg a várt nedvesség­utánpótlást. Általában 20— 60 milliméter esőt mértek, de alapos szélső értékek is mutatkoztak, nemegyszer a gazdálkodók hátrányára. Kü­lönösen bőkezű volt a termé­szet a Nyugat- és a DéH-Du. nántúlon, míg szűkmarkúan bánt a termelőkkel — né­hány helység kivételével — a Tisza vonalán. Néhány he­lyen az országban 1—3 mil­limétert mutattak a méré­sek ez a nedvesség csak arra elegendő, hogy elverje a port. Az esők nyomán, különö­sen a kukorica mutatja jól, hogy javult a nedvek ke­ringése, ismét tápanyag­utánpótláshoz jutott a fon­tos takarmánynövény szerte az országban, elmélyült a növények színe, eltűnt a korábbi „sápadtabb” árnya­lat. Gond viszont, hogy az Alföldön, ahol aránylag nagy termőterületek vannak, to­vábbra sincsen elegendő víz a talajban, így hát a kuko­rica most abból a kevésből él, ami van. A napraforgó a szemek kifejlődésének sza­kaszához érkezett; a nö­vény most alakítja ki a ter­mést, emiatt nagyon jól jött a nedvesség, amely az egyéb­ként „élelmes” növény ter­méskilátásain szintén javí­tott- A cukorrépa augusztus elején már erőteljesen gya­rapítja gyökérzetét, miután a lomb a korábbi hetekben már kellőképpen kifejlő­dött. Sajnos, a burgonyára már megkésett a csapadék, az augusztusi eső a hoza­mokat immár nem javíthat­ta komolyabb mértékben. Csakis ott, ahol későbben ve­tették a gumókat, és a magasabb fekvésű helyeken, itt ugyanis a növény álta­lában lassabban fejlődik, érik be. A kertészetekben is várták már a talajban levő víz­készlet növekedését, a növé­(Folytatás a 2. oldalon) Töretlenül fejlődött a NÓGRADKER Megélénkült a bútorok iránti kereslet a salgótarjáni Lakberendezési Áruházban is. Az igényeket gazdag kínálattal elégítik ki. — kép: kulcsár — A NÖGRÁDKER a tava­lyi sikeres esztendő után úgy állította össze idei üz­letpolitikai célkitűzéseit, áru­forgalmi és nyereségtervét, hogy az tovább garantálja töretlen fejlődésüket. Az el­ső fél évb’en ölént eredmé­nyek a kollektív elképzelé­sek realitását, az üzleti élet­ben elmaradhatatián élet­revalóság, kezdeményező­készség újbóli növekedését jelzik. Árbevételi tervüket 890 millió forintra teljesítették, amely a tervhez képest 4 százalékos fejlődést jelent. Ez azért is értékes, mert a téli hosszan tartó hideg többször okozott szállítási nehézségeket. A dinamikusabb árufor­galom-növekedés a vegyes­ipari cikkeknél következett be. Húsz százalékkal több bútort, 42 százalékkal (több villanybojlert. 16 százalék­kal több szí land tüzelésű be­rendezést 43 százalékkal több színes televíziót, 38 százalékkal több rádiót vásárolták minit egy évvel korábban. Video magnóból a háromszorosát adták el annak, mint a múlt év azo­nos időszakában. A gyors forgalomemelke­dés azért következett be, mert megújult az árukész­let. nőtt a kínálat és a la­kosság kereslete is a tartág fogyasztási cikkek iránt. Ai ruházati szakmában is na­gyobb volt a választék, de a lakosság megfontoltab­ban vásárolt. Az igazság­hoz tartozik, hogy a na­gyobb forgalom elérését aka­dály ózták a több egységnél megvalósított felújítások, a szűkösebb vásárlási körül­mények. A vállalat (több ke­reskedelmi akcióval: enged­ményes vásár- divatbemu­tató igyekezett, ösztönzött a vásárlásra. A kollektíva megújulási és kezdeményező készsége jól érzékelhető a beszerzé­seknél is. Jelenleg 450—460 kereskedelmi partnerrel áll­nak üzleti kapcsólatban. Az árualáp 83,8 százalékát az ország nagykereskedelmi vállalataitól szerzik be. Az árumennyiség 16,2 százalé­ka a közvetlen termelőktől származik. A megyei part­nerektől 62 százalékkal több árut vásároltak, miint egy évvel ezelőtt. Egyébként 32 új termelővel bővítették partnereik számát. Jelentős összeget, ezer forintot köl­töttek üzleteik csinosításá­ra, rendbetételére. Az első hat hónap jó alapot szolgáltatott az újibb továbblépéshez. Júffiuisban árbevételi tervüket 13,4 szá­zalékkal szárnyalták túl. Rekordforgalmat ért el a háizépiiők boltja. hasonló­iképpen zárta a júliust a vas- és szerelvényárukat ér­tékesítő üzlet. A szezon vé­gi engedményes vásár első napjaiban 10—30 százalék­kal! nőtt az árbevétel. A szeptemberben sorra kerülő NÓGRÁDKER-napök során pedig újabb meglepetések­kel rukkolnak elő, 35 szál­lító partnerük segítségével. Nemzetközi ifjúsági béketalálkozó Pénteken elutaztak Buda­pestről annak a nemzetközi ifjúsági béketallálkozónak a résztvevői, akik az Orszá­gos Béketanács meghívásá­ra egy hetet töltöttek a Nógrád megyei Bér község­ben, hogy — mint a tábori program befejeztével han­goztatták — hozzájárulja­nak az európai fiatalok kö­zötti bizalom létrejöttéhez. Az angol, svéd. lengyel, magyar. NDK-beli és szov­jet fiatalok a nyílt, baráti légkörű béketalálkozón elő­adásokat hallgattak meg aiz egész emberiséget fenyegető nukleáris háború megaka­dályozásának lehetőségei­ről, kötetlen beszélgetéseken, közös kulturális és sport­programokon 'vették részt, s cselekvő részesei voltak az augusztus 6-i budapesti Hirosima-emléknapnak. (MTI) MAI SZÁMUNKBANt A jó keresetet nem adják ingyen (3. oldal) Aki nem tép egyszerre (4. oldal) Ásatások Csesztvén (5. oldal) A NÓGRÁD Palotáshalmon (9. oldal)

Next

/
Thumbnails
Contents