Nógrád, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-05 / 183. szám
❖ HÍREK * ESEMÉNYEK * Évforduló Huszonöt éve halt meg Marilyn Monroe (1926—1962) amerikai színésznő. Naptár 1987. augusztus 5. Szerda. Krisztina napja. A Nap kel 5.26 — nyugszik 20.15 órakor. A Hold kel 17.24 — nyugszik 0.55 órakor. Várható időjárás Az egész országban újabb jelentős mennyiségű eső, helyenként zivatar fis 'várható. Csak kissé szakadozhat fei a felhőzet. A Dunántúlon megerősödik az északnyugat5 szél. Hűvös idő lesz. Legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között valószínű. — Betartották a határidőt. A korábbiaknál aktívabb vállalkozáspolitika, a versenytárgyalások eredményeként teljesítette szerződéses kötelezettségeit a rétsági ÉPSZÖV. Méghozzá úgy, hogy a költség-előirányzatokat és a határidőket is betartották. A jó munkaszervezésnek jelentős része volt abban, hogy a kollektíva az időarányosan előirányzott termelését 17 százalékkal túlteljesítette. Az általa gesztorált társaságok is jól dolgoztak. Tervteljesítéseik több százalékkal haladják meg a tervezettet. — Jó ütemben halad az iskolai központi fűtés beszerelése Mátraterenyén, a mátranováki településrészen. A csaknem félmillió forint értékű munkálatokat kisiparosok végzik, amit a lakosok jelentős társadalmi munkával segítenek. — Honvédelmi előképzési gyakorlatot szervezett az MHSZ képzési társadalmi szakbizottsága Salgótarjánban és környékén. Tizennégy fiatal részvételével a hétvégeken zajlottak az elméleti és gyakorlati foglalkozások, ahol többek között lőelméletet, lőgyakorlatot, tereptani és térképismereteket sajátíthattak el. — Meghalt Berki Géza gitárművész, a Magyar Rádió tánczenekarának egyik alapítója, a Stúdió TI. tagja. Berki Géza 1927-ben született, a jugoszláviai Rotorban. A gitárművészetet Kovács Barnától tanulta, 1948- tól a Magyar Rádió művésze. 50-nél több film és tv- játék zenéjét szerezte, rádiójátékok zenéjét komponálta. Dalait, szimfonikus tánczenéjét Európa több rádiója rendszeresen sugározza. — Lapunk július 31-én közölt „Szürkepenészgomba az uborkán” című írásban javasolt polyoxin készítmény Balassagyarmaton, az Agro- ker-nél kapható. A Nógrád Megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás szakemberei azonban csak szakcsoportoknak és áfészeknek ajánlják a huszonöt kilogrammos csomagok beszerzését. — Orbán Sándornak, a megyénkben vendégeskedő kolozsvári festőművésznek immár második kiállítása nyílt meg tegnap Salgótarjánban, a NÁÉV klubjában. A nyilvános tárlat — melyet lapunk főmunkatársa, T. Pataki László nyitott meg —, augusztus 10-ig tekinthető meg a délutáni órákban. A helyszín érdekessége,, hogy Orbán Sándor maga is épí- ítőménök, igaz, utakat tervezett. Devizaárfolyamok Érvényben: 1987. augusztus 5-én. Pénznem ▼ételi eladási árf. 100 egys. Ft-ban Angol font Ausztrál d. Belga f. Dán korona Finn márka Francia frank Holland f. Ír font Japán y. (1000) Kanadai d. Kuvaiti d. Norvég k. NSZK-márka Olasz 1. (1000) Osztrák s. Portugál e. Spanyol p. Svájci f. Svéd k. Tr. és cl. r. USA-dollár ECU (K. P.) 7658,92 3390,16 124,76 681,54 1066,82 777,31 2297,50 6928.61 320,12 3658.62 16987,63 708,72 2585,52 35,68 367,65 33,06 38,09 3120,78 741,81 2697,30 4846,57 5367,19 7674.26 3396.94 125,00 682,90 1068,96 778,87 2302,10 6942,49 320,76 3665.94 17021,63 710,14 2590.70 35,76 368,39 33,12 38,17 3127,02 743,29 2702.70 4856.27 5377,93 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1987. június 2-i közlésnek megfelelően ▼annak érvényben. Új sírkert Salgótarjánban Az idén befejeződik a salgótarjáni új köztemető kialakításának első szakasza. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek és a Pintíi-puszta közötti területen a „Földgép” Általános Mélyépítő Vállalat generálkivitelezésével 70 ezer köbméter földet mozgattak meg a rendezett terepszint elérése miatt, többszintes ravatalozót építenek, díszkerítést helyeznek el. Mindezekkel, valamint a víz- és elektromos hálózat kiépítésével, a kolumkáriumok kialakításával a dolgozók szociális létesítményének biztosításával, a parkosítással mintegy 60 millió forintba kerül a beruházás, amelyet a régi sírkert szűkös volta tett szükségessé. Képünkön Torbágyi Zoltán létesítményi főmérnök a terepszintet méri műszerrel. Új üzemi lap: D/IÁG-szcm Üj kiadvánnyal gazdagodott a nógrádi üzemi lapok palettája: megjelent a MÁG- szem első száma. A Pásztói Mátraaljai Állami Gazdaság újságjának beköszöntő vezércikkében Juscsák György igazgató ír a lapalapítás indítékairól. Cikk olvasható a MÁG és a ke- merovói Zárja szovhoz fél évtizedes együttműködéséről, hosszabb írás foglalkozik a mezőgazdaság idei feladataival. A gazdaság dolgozóinak szóló hasznos információk mellett, a Közélet és munkahely rovatban a vállalati tanács egyik tagját, a Brigádnaplóban pedig a Szakma kiváló brigádja címet elnyert Petőfi brigádot mutatja be az üzemi lap első száma. A MÁG-szem kiadói teendőinek ellátására az állami gazdaság vállalkozott, előállítója, a MÁG Mátrain- dustria GT budaörsi nyomdája, felelős szerkesztője Kelemen Gábor. A Mátraaljai Állami Gazdaság dolgozóinak lapját megismerhetik mások is, megvásárolható a pásztói Gazdi-boltban. Iskolagaléria nyáron is Képzőművészeti közéletünk változását jelzik a szaporodó iskolagalériák. Nógrád megyében tizenegy általános és középiskolában van galéria, amelyek, túl azon, hogy az iskolai közművelődést szolgálják, jelentős részt vállalnak a lakóterület, valamint a kistelepülések lakóinak esztétikai nevelésében. A kiállítóhelyek jobbára a tanév során adnak ízelítőt a képzőművészet remekeiből, de vannak köztük olyanok is, amelyek nyáron is gazdagítják a kulturális választékot, mint a hollókői általános iskola, amelyben augusztus végéig látható Ács Irén Palócország című fotókiállítása. Ötven vagon zöldbab A palotáshalmi termelő- szövetkezet az idén 100 hektáron termel zöldbabot. Mivel a víz felhasználásával járó korábbi megkötöttséget az illetékesek feloldották, ezért a nagyüzem vezetősége úgy döntött, hogy éjjel-nappal öntözi a jó bevételt ígérő árunövényt. A termelt mennyiséget a nagyrédei tsz-be szállítják továbbfeldolgozásra. Eddig 22 vagonnal küldtek az idei termésből. A tervek szerint további 28 vagon zöldbab szállítása van még hátra, amit három héten belül teljesítenek majd. A mozgássérültek Balassagyarmaton^ a városi szociális otthoniban új típusú tolókocsi-felvonót állított üzembe a Fővárosi Felvonójavító Vállalat. Az osztrák liicenc alapján gyártott több miint 400 ezer forint értékű berendezést az intézmény tanácsi hozzájárulással saját költségén vásárolta. Ellenőrzik A tanácsok beruházásainak minőségéről, reklamációs ügyeiről és személyi feltételeiről, tartott vizsgálatindító megbeszélést kedden a Pásztói Népi Ellenőrzési Bizottság. Az augusztusi vizsgálatokat a Pásztói Városi Tanácson és a Palotás- halmii Nagyközségi Tanácsán tizenegyen folytatják: le, s tapasztalataikat a NEB szeptemberi ülésén összegzik majd. A dr. Nagy Lajosné és Czirbusz Sándor vezetésével zajló vizsgálat főként a beruházások előkészítésére, a tervező és kivitelező vállalatok szerződéses fegyelmére, a hibák, hiányosságok okaira, a szavatossági javítások idejére ás minőségére, valamint a szakemberek munkájára terjed ki. Felújítják a benczúrfalvai kastélyépületet, amelyet az akkor Dolány nevét viselő községben a Vattay család épített a XVIII. században. A barokk stílusú épület 1910-től Benczúr Gyula festőművész tulajdonába került, a település tisztelete jeléül vette fel nevét. A rangos építmény állag- megőrzését a Salgótarjáni Univer Vegyesipari Kisszövetkezet szakemberei végzik, hasznosításáról a Nógrád Megyei Múzeumok Igazgatósága későbbiekben dönt, várhatóan képtár kap benne helyet. — kulcsár — A zenei műveltségért A salgótarjáni József Attila Művelődési Központ részt vállal a város zenei közművelődését gyarapító rendezvények szervezéséből. Nyáron a Kert inkább a könnyűműfaj kedvelőinek kínál zenés programokat, az őszi-téli szezonban azonban a komoly zene rajongói is találnak maguk- nakvalót. A művelődési központ az 1986—87-es tanévre két klasszikus zenei bérletsorozatot indított helyi együttesek közreműködésével. A szakmai és a közönségsiker indokolja, hogy a jövőben a teljes iskolai korosztályra kiterjeszthessék a bérletsorozatotHol lakom ? Félreértés ne essék: nem egy illuminált egyén tette jel a kérdést szerkesztőségünk ügyeleti telefonján. A gyakran változó lakcímek sok kellemetlenséget okoztak már, példaként csak a mentő, vagy tűzoltó kihívását etnlítem. Telefonálónk beköltözésekor úgy tudta, hogy Salgótarjánban, a Rákóczi út 65 c jelű épületben lakik. Majd Lenin tér 9-re változott a címe, de a T1GÁZ szerint „átköltözött” a Vásártérre. Újabban iviszont egy 2-es szám tündököl ,a falon, , de névtelenül. Ismerőseit mégis így igazítja útba: a csemege- és a baromfibolt közötti lépcsőház. Erről talán a tanács illetékesei is ráismernek- .. (németh) Szúnyog Éles zümmögés, hasítja ketté a szendergők nyugalmát az éjszaka közepén. Fals, egyszólamú hegedűmuzsika. Az emeletes bérházakban ilyenkor átszivárog a vékony falakon a csend, szobáról szobára lopva parányi neszeit. Valahol a szomszédban húzza nótáját az apró vérivó, s az idegtépő, halk fónia különös borzongással tölti el az ébredőket. Dermedtség fut végig a végtagokon a különös zenét hallva, amikor szinte lángot gyújt a sötétben a felismerés: miért is kell a szúnyog! Mert sokunknak (az álmatlanság áldozatainak) szüksége van az éji döngicsélésre. Míg a szárnyas vámpírt liessegetjük, megfeledkezünk nyomasztó gondjainkról. S a félelemmel terhes éj után talán megtanuljuk becsülni — a hajnalt. (romhányi) Váratlan üzemzavar Hétfőn délután meglepve tapasztalták Salgótarjánban, a Gorkij-lakótelepen élők: nincs víz! — Mi az oka a szolgáltatás kimaradásának? — kérdezte Börzék László telepi lakos. — A hasznosi vízmű vezeték- rendszerében Vizslásnál szétment egy ürítőtolózár, s ennek cseréléséhez el kellett zárni a vizet — válaszolta Joó Miklós, az Észak-magyarországi Regionális Vízmű Vállalat salgótarjáni igazgatóságának vezetője. — A javítás háromtól este nyolc óráig tartott, s időközben kiürült a Gorkij-lakótelepi háromezer köbméteres víztároló. Nyolc után húsz perccel már üzemeltek a szivattyúk, és az éjjel feltöltődött a kiürült tároló is. A hétfői jó kétórás vízkimaradást váratlan üzemzavar okozta. (rt) Regős Gábor látogatása Salgótarjánba látogatott tegnap Regős Gábor, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság országos elnökségének tagja, a társaság nyugalmazott titkára- A vendéget fogadta Csongrá- dy Béla, a megyei pártbizottság osztályvezetője. Részt vett a megbeszélésen Letovai Ildikó, a Hazafias Népfront megyei titkára is, aki a megyei és városi népfrontszervezetek és MSZBT-tagcsoportok közti együttműködés tapasztalatairól tájékoztatta Regős Gábort, aki délután a Nógrádi Szénbányák MSZBT-tagcso- portját kereste fel s a Pot- hornik József Bányamúzeum megtekintésével fejeződött be salgótarjáni programja. R MERKUR jelenti Autósorszámok tus 4. 1987. auguszTrabant Lim. Hyc. (Bp.) 448 Trabant Combi Hyc. (Bp.) 144 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 9360 Trabant Lim. Spec. (D.) 7422 Trabant Lim. Spec. (Gy.) 7175 Trabant Combi (Bp.) 2839 Trabant Combi (D.) 1935 Trabant Combi (Gy.) 1816 Wartburg Stand. (Bp.) 2173 Wartburg Stand. (D.) 1149 Wartburg Stand. (Gy.) 1323 Wartburg Spec. (Bp.) 3360 Wartburg Spec. (D.) 2452 Wartburg Spec. (Gy.) 2125 Wartburg Spec. tol. (Bp.) 10 416 Wartburg Tourist (Bp.) 2057 Wartburg Tourist (D.) 1161 Wartburg Tourist (Gy.) 801 Skoda 105 S (Bp.) 11 242 Skoda 105 S (D.) 8748 Skoda 105 S (Gy.) 8725 Skoda 120 L (Bp.) 26 361 Skoda 120 L (D.) 14 392 Skoda 120 L (Gy.) 17 292 Lada 1200 (Bp.) 46 998 Lada 1200 (D.) 33 197 Lada 1200 (Gy.) 16 169 Lada 1300 S (Bp.) 19 134 Lada 1300 S (D.) 15 202 Lada 1300 S (Gy.) 6457 Lada 1500 (Bp.) 15 354 Lada 1500 (D.) 11 770 Lada 1500 (Gy.) 5394 Lada Combi (Bp.) 9754 Lada Combi (D.) 5148 Moszkvics (Bp.) 56 Moszkvics (D.) 45 Polski F. 126 P (Bp.) 945 Polski F. 126 P (D.) 1279 Polski F. 126 P (Gy.) 1123 FSO (P. F.) 1500 6349 Dacia Lim. (Bp.) 2598 Dacia Lim (D.) 4579 Dacia Lim. (Gy.) 3658 Dacia Combi (Bp.) 2449 Dacia C. (D.) 2192 Dacia Combi (Gy.) 1692 Dacia TLX (Bp.) 1745 Dacia TLX (D.) 1668 Dacia TLX (Gy.) 1157 Zastava (Bp.) 16 313 Volga Lim. 1297 Volga Combi 1113 mr* a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNÉ. Szerkesztőség: Salgótarján, Paiócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Paiócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkózbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási irodánál (HELIR) Budapest, V. József nádor tér. 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 129 forint, egy évre: 516 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101, Salgótarján, Paiócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0133-1558