Nógrád, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-05 / 183. szám
NÓGRÁDI TÁJAK« TELEXEN ÉRKEZETT. Á berneceli csontkovács II. Hag\§\a csak a szerelmet másra... — Mikolán túl — meséli tovább Gáspár István, a ber- necei csontikovács —, Zala- bán községben, szintén harminchatbaji, egy fiatalasz- szony nagyon rossz állapotban volt, farban a keresztforgója kifordult, se menni, se mozogni nem tudott. Hívtak, vettem az útlevelemet, átmentem. Ahogy odaérek, pöröl az asszony, hogy nem akarja. No, nagy mérgesen fordulok vissza, ne játsszanak, akad nekem más dolgom is. Hát csak szaladnak utánam, hogy menjek vissza, akarja már! Zavar ki mindenkit a szobából, velem záratja be az ajtót- Bezárom, nekifogok, nemsokára rendbe is lett. Erre mondja nekem rögtön meghálálja? No, zártam ki az ajtót és mondtam, hogy hagyja csak a szerelmet másra, mert én a szakmai híremet ilyesmivel el nem rontom. — Mi maradt a szakmai becsületéh kívül, anyagiakban. .. — Nem kértem és soha senkitől, de majd mindig kaptam pénz, egyebet. Főleg emberségből csináltam, meg csinálom ma is. — Harmincötben Nagykanizsán voltunk egy nagy fakitermelésen, ahol kétezer ember dolgozott. Mesélik a borozóban, hogy a rendőrfőtanácsos lányát a kifordult könyökével már végigvitték az országon, de hiába! Jelentkeztem, odaengedtek, egy mozdulattal helyretettem. Volt is hálálkodás, miegymás-. — Mondja, Pista bácsi, maga csak lányokat, asz- szonyokat kezelt? — Dehogyis, csak ez a nevezetesebb! Harminchatban csak Érsekvadkerten négy csípőficamot raktam helyre. Harminckilencben Pesten egy professzor törött lábát nyolc liter pálinkával hoztam rendbe, nyílt törés volt. — Nem haragudtak az orvosok magára? — Dehogy haragudtak, sok helyre ők hívtak, mert ez nekik nem megy. De kezeltem én nemcsak embert, lovat is. __ 9 — Tésán túl, Szakállason volt a csehszlovák hadseregnek egy méntélepe, aztán az egyik drága ménnek kifordult a tompora. összeszaladt az ezred 13 állatorvosa, de nem tudtak segíteni. Engem hívtak hát a nagy értékű fedezőménhez. Hozattam egy kocsi szalmát, ledöntöttük a vad mént, nosza hurokba, háta a szalmán, lábai az égnek, fogták rengetegen, én meg egy katona segítségével, szabad kézzel, nagy erővel megnyomtam, helyre is ugrott. No, mondtam, lehet kikötözni. Ahogy elengedték, a mén elrobogott, mint a tüzes masina, nem volt semmi-, baja már, alig tudták megfogni.-. Se vége, se hossza tudnám mesélni.. . — .. .én meg hallgatni. De öregkorára ugye, felhagyott vele? — Azt nem mondhatnám. Hatvanegyben egy asszonynak mindkét tompora kifordult, helyretettem- De még tavaly is voltam egy asszonynál, akinek a gerincében négy csigolya kimozdult és már hat éve nem tudták helyrehozni, helyreraktam azt is. Csinálom mindmáig, sokat masszírozok — hallja, maga is sántít, a legközelebb, ha jön, helyremasszírozom! Kezelek egy ficamos asszonyt most is, aki ebben a jeges időben megcsúszott. .. — Ebből él, Pista bátyám? — A csudát! Nyugdíjas vagyok hatvannyolctól, az otthoni tsz-től, itt meg ebben a klubban, megvan mindenem. Itt is alszom, egy szobában két öreggel. Az egyik hortyog ugyan, de felőlem hortyoghat. . . Ha meg kitavaszodik, sűrűbben, de hétvégeken mindig hazalátogatok- . . —-' Nagyon egyedül lehet... — A fenét! Ismernek, felkeresnek engem még most is. — Gáspár István bátyám, milyen kár, hogy a hortyo- gást nem tudja „helyrerakni”. Fazekas Mátyás (Vége) Videoton tévéle magyar-francia együttműködéssel Korszerű televíziócsaiád sorozatgyártásának megkezdésére készül a székesfehérvári Videoton Elektronikán Vállalat. A gyártási technológiát a francia Thomson cégtől vásárolta, a gyár- fásra kerülő készüléket pedig — figyelembe véve az itthoni igényeket, valami int a hazai üzemekben és a szocialista országokban előállított alkatrészek felhasználásának lehetőségét ás— a két vállalat szakemberei közösen fejlesztették ki. Az új termék nemcsak a hazai választék bővítését, minőségének jelentős javulásét eredményezi, hanem előreláthatóan: kelendő lesz a szocialista és a tőkésor- szágokban is. A tetszetős külsejű, korszerű belső felépítésű, műszakilag igen megbízható készülékek mikroprocesszor-program j át ugyanig úgy alakították ki, hogy kisebb módosításokkal többféle szabvány szerint is működtethetők, illetve bármely adóra ráhango.lhatók legyenek. Az exportképességet az ils növeli, hogy a készülékek továbbfejlesztéssel, illetve megfelelő berendezések beiktatásával alkalma^ sak lesznek a műholdas adások vételére is. Az 1,2—1,5 milliárd forintba kerülő fejlesztési program megvalósítása tavaly kezdődött, s a jövő év első negyedében fejeződik be. Az új készülékek sorozatgyártása 1988 második felében indul, s jövőre előreláthatóan 30—50 ezret gyártanak belőlük. Egyelőre három típust gyártanak majd: egy mechanikus .kezelésű készüléket, s annak távszabályozós, valamint a teletextadá- sok vételére alkalmas változatát. Később az igényeknek és a piaci keresletnek megfelelően, bővítik a választékot. A gépek egy része már megérkezett, végeztek az új tv-család gyártásának otthont adó épület felújításéval, s folyamatosan végzik a technológiai szereléseket. A Videoton, televízió gyárfásának megújítása a háttéripar fejlődését is segíti: a szükséges alkatrészek gyártására máris több hazai nagyüzem vállalkozott. A Remix gyártási eljárást vásárolt bizonyos alkatrészek előállítására, a Mikroelektronikai Vállalat az áramkörök gyártására készült fel, a Mechanikai Művek pedig kondenzátort fejlesztett ki az új Videoton tévékhez. A Diósjenő és Vidéke Takarékszövetkezetben mintegy 2500 takarékbetétkönyvet tartanak nyilván, amelyekben 60 millió forintot helyeztek el a község lakói. A kölcsönök közül lakásépítési és -felújítási hitel a legnépszerűbb, amelyek értéke eléri a 19 millió forintot. —RT— A nevető é Gyöngyi, Ági és az édesanya Manapság igen kevés az olyan családok száma, amelyben kettőnél több gyermek nevelkedik. Vannak azonban családok, szülők, akik nemcsak saját gyermekeiket nevelik, hanem olyanokat is, akiket állami gondozásból vettek magukhoz. Szurdokpüspökiben él az 52. évében járó Hajdú Jánosné, aki két saját fiúgyermeke mellett három kislányt nevel. Boldog embernek vallja magát, és kíváncsiskodásom- ra életéről, családjáról a következőket mondja: — Sokgyermekes családban éltünk az Alföld délkeleti részén. Sokan voltunk és nehéz körülmények között 17 éves koromban kerültem jelenlegi lakóhelyemre, majd a mezőgazdaságba dolgozni. Férjhez mentem és 1957-ben majd 1960-ban született meg a két fiam. Nagyon szerettem volna, ha kislány vagy kislányok is lennének a családunkban — folytatta egy sóhaj kíséretében. — Ez sajnos, különböző okok miatt nem sikerült, s mivel a tervemről nem mondtam le, más megoldást választottam. Fáradozásaimat siker koronázta, 1972 októberében magamhoz vehettem az egyik kislányt, akit Blahó Áginak hívnak. Igenám, de ennek a kislánynak az otthonban volt egy kis barátnője, Kristyán Gyöngyi, aki , után vágyódott! Nem haboztam, és arra gondolva, hogy ahol három gyereknek jut kenyér, ott a negyedik' is talál harapni- valót, Egy hónap elteltével, már hat volt családunk létszáma. Az élet azonban nem mindig zökkenőmentes, teszi hozzá, szembe kellett nézni a rokonság nemtetszés-nyilvánításával, ütközni kellett Gyöngyi szüleivel, akik mindenáron vissza akarták „szerezni” a kislányt. — Tervüket nem valósíthatták meg, mert a gyerek hozzám ragaszkodott és velem akart maradni, és így is történt, — mondja Haj- dúné. — Mára már a két fiú a maga útját járja. Nekem megmaradt a két kislány, vagyis három — teszi hozzá —, mert az elmúlt év júliusában felkerestek, hogy van egy kislány, akinek feltétlenül családban kell nevelkedni, és felkértek, vállaljam el. Judit első látásra megtetszett és örömmel fogadtam gyermekemmé. ö még általános iskolás, a másik két lány közül Ági már dolgozik, Gyöngyi középiskolás, és igazolt atléta, szép eredményekkel. Hajdúné soha nem kért - segélyt, támogatást, valahogy mindig megoldotta, ha voltak gondjai. — Most boldognak mondhatom magam, hiszen két fiamat elindítottam, a két kislányt pedig hamarosan elindítom az önálló élet útjára. A gyerekek mindennapi gondjait munka mellet intéztem. Soha nem volt számomra teher, ma sem az, hiszen ha az lett volna, akkor a kezdet kezdetén sem vállaltam volna. Ahhoz, hogy mindezt elérhettem, sokat segítettek, a férjem, és gyermekeim, akik a jövevényeket, mint családunk új tagjait, nagy szeretettel fogadták, — mondja búcsúzóul, s sietve munkához lát. Várja őt a család. A nagy család. (Kerekes) Otthonunk Az okos és ostoba read Leginkább a bontópereket tárgyaló bírák érzékeltethetnék, hogy miként kezdi ki a családi békességet a lakásban uralkodó rend vagy rendetlenség: a férjek, feleségek erről vallott felfogásának különbözősége. Nagy általánosságban a nők szerint akkor van REND, ha az ott zajló mindennapos tevékenységnek« lett légyen az tanulás, szerelés, barkácsolás vagy akárcsak heverészve olvasás — nem marad nyoma. A lakás olyan látványt nyújt, mintha ott senki gém lakna, mintha gondosan elrendezett kiállítás volna. Minden bútor és dísztárgy katonás rendben, centit sem elmozdítva áll a megszokott helyén. A férfiak — megintcsak nagy általánosságban — kényelmetlenül érzik magukat az efféle szigorú és öncélú rendben, azzal érvelve — és okkal —, hogy a saját otthon legfőbb vonzereje a kötetlenebb időtöltés, a szabadabb lehetőség, a szellemi vagy fizikai tevékenységre. És kinek van kedve belekezdeni, irományok, jegyzetek, könyvek hosszabb lélegzetű átnézésére, reparálásra váró készülék szétszedésébe, netán faragással, festéssel kísérletezve — az alkotás örömébe való belekóstolásba, ha otthoni buzgalmát érdeklődés helyett zsémbe- lés kíséri. Ráadásul, a REND védelmében a félbehagyott munka kellékeit alkalomról alkalomra elrakatják. (A munkával járó esetleges szemetelés ösz- szetakaríttatása indokolt kívánság.) Hol az igazság a rend megítélésében? Az igazság ott van, hogy az okosan felfogott rendbe beleférnek a folyamatos tevékenységhez szükséges eleven élet látható nyomai. Az okos rend parancsszava szerint az illető családtag „fennhatósága” alá tartozó helyhez — rendcsinálás címén — másnak hozzányúlni szigorúan tilos. „Dehát nem azért gürcöltünk a lakásért, berendezésért, hogy minden folyton szanaszét legyen” — mondják ellenérvként a feleségek, akik az ostoba rend védelmében olykor megszállottan pakolásznak el különböző helyekre — fiókokba, szekrényekbe, nem látható rakterekre — minden olyan tárgyat, ami nem a „kiállítási képbe” való. (Az ilyen megszállott elpako- lászgatásnak, sebtiben elra- kásnak gyakori velejárója a későbbi tétova keresgélés. E tekintetben nagyon is megszívlelendő a Magyar Értelmező Szótár rend meghatározása: „tárgyaknak olyan állapota, amelyben mindegyikük a megfelelő, vagy a megszokott helyén van.”) A rendnek tehát nem a látvány az igazi ismérve, hanem a tárgyak hélyének logikus volta, vagyis ésszerűsége. Visszakanyarodva a családi összetűzésekre, vitákra: az okos feleség, az előrelátó anya, nemhogy szemére hányja férjének vagy gyerekének azt, hogy belefeledkezve, helyet kisajátítva él otthon kedvtelésének, ezzel elrontva az esetleges látogató számára őrizgetett holt rendet; ellenkezőleg, akkor jár el helyesen, ha férjét, gyermekét maga is ösztönzi az otthoni aktív kikapcsolódásra.' Akit, ugyanis haza vonz a kedvtelése, akit nem kárhoztatnak tétlen időtöltésre, a rend megóvása érdekében, az nem elsősorban házon kívül keresi, hogy mivel üthetné agyon a szabad idejét. Az ifjúságvédelmi tapasztalatok is azt tanúsítják, hogy a különféle gyűjteményeik gyarapításával, állatok megfigyelésével, gondozásával, alkotó fantáziájuk kiélésével megszállott tizenévesek, a sportolók, modellezők, barkácsolók nem fanyalodnak rá, hogy tekergéssel, elzüllés veszélyével járó bandázással üssék el unalmukat. Ny. A.
