Nógrád, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-23 / 197. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XLIII. ÉVF., 197. SZÁM ÁRA: 1,80 1987. AUGUSZTUS 23., VASARNAP Á Drexler-brigód medencerekordja (3. oldal) Palóc szőttes Hollókőn (4. oldal) Egy hét rádió- és tévéműsora (5. oldal) Alkotmányunkat ünnepelte az ország Országszerte kellemes időben, jó hangulatban rendezték az alkotmánynapi ünnepségeket. Megemlékeztek az államalapító István királyról, a dolgozó nép hatalmát 38 esztendeje alapörvénybe foglaló alkotmányról. Az ünnepi nagygyűléseken megszegték az új búzából sütött kenyeret, aratási felvonulási ünnepségek, népművészeti vásárok gazdagították a programot. A nagygyűléseken, a munkás-paraszt találkozókon az ünnep méltatása mellett mindennapjaink gondjairól, teendőinkről is beszéltek az ünnepi rendezvények szónokai. A Miskolc melletti Csanyik-völgyben Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT elnöke, a Szolnok megyei Kisújszálláson Maróthy László az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, a Csongrád megyei Ópusztaszeren Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Bábolnán Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, a Vas megyei Répcelakon Medgyessy Péter pénzügyminiszter volt az ünnepi előadó. A Nógrád megyei központi ünnepség színhelye Balassagyarmat volt, ahol Devcsics Mikklós, a Nógrád Megyei Tanács elnöke, országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet Az alkotmány és az új kenyér méltatása mellett az ünnepi beszédekben mindenütt központi helyet kapott a kibontakozás, a társadalmi-gazdasági megújulás. Budapesten ezúttal is sok érdeklődőt vonzott a Magyar Néphadsereg és a határőrség új tisztjeinek avatása. Az ünnepségen ott volt Fejti György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Horváth István, a Minisztertanács elnökhelyettese, Kamara János belügyminiszter, valamint a politikai és társadalmi élet több más vezető személyisége. Megjelent Fedot Krivda hadseregtábornak, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői főparancsnokának magyarországi képviselője és Alekszej Gyemidov vezérezredes az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadsereg parancsnoka. Az ünnep látványos, s legnépszerűbb eseménye a fővárosban ezúttal is a dunai vízi- és légiparádé volt, a kellemes időben a lépcsőkről, a dunai rakpartokról és a tribünökről több tízezren kísérték figyelemmel a számos újdonságot kínáló csaknem kétórás programot. Az alkotmány ünnepén számos helyen a közös összefogás eredményeit is felavatták: átadták a jelentős társadalmi munkával is segített épületeket, intézményeket. Nógrád megyében ugyancsak az alkotmánynapi ünnepséghez kapcsolódva adták át rendeltetésének az új rom- hányi óvodát. Caspar Sándor: A jövő letéteményesei a nagyüzemi munkások Miskolcon, a Csanyik- völgyben Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT elnöke elöljáróban ezt mondotta : — A kor kihívása ma semmivel sem kisebb, mint volt István idejében. Az akkori kihívásra az egyetlen bölcs válasz az állammá szerveződés volt. Manapság is válaszúton állunk, de más miatt. Az új társadalom lehetőségeit még nem használtuk ki. mert azokat vagy féloldalasán ismertük fel, vagy sok hibával és követ- kezetlenül alkalmaztuk. Éppen ezért, a mai kihívásra társadalmunknak egyetlen lehetséges felelete van: a gazdasági és a politikai gyakorlat megújítása. Az MSZMP Központi Bizottsága, hosszas megfontolás és felelősségteljes mérlegelés után, határozta meg a tennivalók fő irányait. Ma létkérdésünk az együttgondolkodás, a közös cselekvés. A SZOT elnöke hangsúlyozta, hogy semmiféle kibontakozást nem lehet megvalósítani a szilárd, hatékonyan dolgozó nagyüzemek nélkül. — Véleményem szerint, a nagyüzemek, a nagyüzemi munkások változatlanul a jövő letéteményesei. A műszaki megújulás közben és a piac versenyében átalakulásra vár a nagyüzemeken belül, az érdekeltségi rendszer is. Ennek sarkalatos pontja hogy a főmunkaidő legyen a tisztességes megélhetés forrása. Az adórendszer megváltoztatásával kapcsolatban Gáspár Sándor elmondta: a szakszervezetek tudomásul veszik és elfogadják azt az érvelést, hogy a gazdasági egyensúly megteremtése és az igazságosabb közteherviselés indokolja a módosítást. Ugyanakkor kezdettől fogva, az volt az álláspontjuk, hogy nagyon alapos, körültekintő előkészítésre, a társadalmi hatások gondos vizsgálatára, az anyagi lehetőségekhez mérten. a legjobb megoldásokra — és mindenekelőtt a társadalom igazságérzetével találkozó szabályokra, mértékekre van szükség. Gáspár Sándor foglalkoztatáspolitikai kérdésekről is szólt. — A szerkezetátalakítási programot természetesen támogatja a szakszervezet, és elfogadja azt is, hogy bizonyos területeken — hatékonyabb munka, tehát a tá- gabb közösség érdekében — szükség van a létszámleépítésre. De ezt a létszámleépítést nem lehet és nem szabad az egyes ember érdekeinek mellőzésével végrehajtani. Személyre szóló, egyéni és körültekintő ügyintézésre van szükség. — Felmerült a kérdés, vajon mi a garancia arra, hogy kibontakozási törekvéseink megvalósulnak? Garancia a párt reális helyzetértékelése. Garancia a kormány eltökéltsége, a társadalom egyetértésével született változtatások következetes végrehajtására. Am a legfőbb garancia mégiscsak népünk hite, bizalma és tenni akarása. Ebben a helyzetben sem a társadalmi ellenőrzés, sem a szocialista nyilvánosság, sem a demokratikus légkör nem mellőzhető. Megnő a szak- szervezetek szerepe és felelőssége is. A garancia érdekében vállalni kell az érdekeltérések ütköztetését. — A magyar szakszervezetek, ma minden olyan kérdéssel foglalkoznak, amelyek a szervezett dolgozók jelenét és jövőjét befolyásolják. Sürgetjük például, hogy a kormány — a szükséges megszorítások közben is — gyorsítsa fel az ösztönzőbb bérrendszer kimunkálását, valósítsa meg a bérszabályozás átfogó reformját. — Elképzeléseink szerint az érdekeltségi alapon végzett munka megbecsülésé helyreállítja a társadalmat dinamizáló értékrendet. Bízom abban, hogy fejlődésünket nem akadályozza értékválság, előrehaladásunkat nem fékezi eszmei bizonytalanság — mondotta befejezésül a SZOT elnöke. (Folytatás a 2. oldalon.) A balassagyarmati nagygyűlés résztvevői. Üdvözlő távirat Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, Németh Károly, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Grósz Károly, a Magyar Népköztársaság Miniszter- tanácsának elnöke üdvözlő táviratot küldött Nicolae Ceausescunak, a Román Komunista Párt főtitkárának, a Román Szocialista Köztársaság elnökének és Constantin Dascalescunak, a Román Szocialista Köztársaság kormánya első miniszterének. Románia felszabadulásának 43. évfordulója alkalmából. Sarlós István, az Ország- gyűlés elnöke Nicolae Gio- sant, a nagy nemzetgyűlés elnökét, a KISZ Központi Bizottsága, a SZOT, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Magyar Nők Országos Tanácsa és az Országos Béketanács pedig román partnerszervezetét üdvözölte Románia nemzeti ünnepén. Befejeződött az idegtudományok II. világkongresszusa Budapesten pénteken befejeződött az idegtudományok II. világkongresszusa, amelyen hatvan országból, 3600 kutató vett részt. Huszonegy szimpózium, hatvan műhelybeszélgetés és 30 kerékasztal-tanácskozás szolgált arra, hogy a kutatók közvetlenül, személyesen is megvitathassák tudományos részterületeik legközvetlenebb problémáit. Dominick Purpura professzor, a Nemzetközi Agykutatási Szervezet (IBRO) elnöke, pénteken a kongresszus munkáját értékelő sajtótájékoztatón elmondta: a tudományág mind ez ideig legnagyobb szabású rendezvényén nyilvánvalóvá vált, hogy a kutatók közel kerültek az agyi működés több finom részletének megismeréséhez is. Kiemelkedő érdeklődést keltettek a világkongresszuson az idegnövekedési faktorok felfedezéséről és működéséről, az emberi szervezetben a digitáliszszerű anyag termelődéséről, valamint az agyszövet-átülte- tésekről szóló előadások. Alig néhány hetes eredményekről, még nem is publikált vizsgálatokról kaphattak gyors információt a szakemberek. Például arról, hogyan keletkeznek az elektromos áramok az idegsejtekben, s melyek azok a fehérjék, amelyek ezt a tevékenységet befolyásolják. Egy sokat ígérő készülék a pozitronemissziós to_ mográf segítségével az agy működése közben követhetők az idegsejtről idegsejtre vándorló kémiai anyagok is. A kongresszuson bejelentették, hogy ezzel már korai szakaszában is kimutatható az AIDS. Egy kérdésre válaszolva kifejtette, hogy az agykutatók munkája egyebek között az idegsejtek mind tökéletesebb megismerésére irányul. Az elért eredmények óriási távlatokat nyitnak az elméletben és a gyakorlati orvostudományokban egyaránt — de még nem ismerjük csupán egyetlen idegsejt működési lehetőségeinek határait sem. David Ottoson professzor az IBRO főtitkára sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a legfontosabb dolog az utóbbi években nem annyira a szervezet taglétszámának emelkedése, (az 1983-as kétezerről a mai húszezerre), hanem, hogy az alapuktatások meghozták közvetlen klinikai, gyógyászati hasznukat. Kiemelte példaképpen, hogy külföldön már elvégezték az első Parkinson-kóros betegeken az állatkísérletekben biztató eredményeket mutató agyszövetátül- tetéseket — bár az eredmények még nem ismeretesek. Országos kempingtalálkozó Salgótarjánban Bár hivatalosam augusztus 20-án kezdődött a dolgozó fiatalok országos kemping- találikozója, az első vendégek már szerda este megérkezteik a salgótarjáni tóstrand területére, a rendezvény színhelyére. Csütörtöktől máig tant e nagyszabású randevú, melyre hazánk minden megyéjéből érkeztek résztvevők. A sportolni, kikapcsolódni vágyó, a természetet kedvelő dolgozó fiaitalok a megyeszékhely peremén, a csodálatos környezetben elterülő itósitnand füves területén verték fel sátraikat. A szervezők, a KISZ Központi Bizottsága és a Nógrád megyei KISZ-bizottság, valamint a programok kialakításában segítő társszervek megfelelő alapossággal felkészültek az idelátogatók fogadására. A ren- dezvétnysorozat célja, hegy hozzájáruljon az egészséges életmódi, a szabad idő kulturált és hasznos eltöltésének propagálásához a dolgozó fiatalok körében. Mindez az elmúlt időszakban, a kormány programjában és politikai szervezeteink állás- foglalásaiban is kiemelt hangsúlyt kapott. Az országos kempingtalálkozó nyitónapjára — ha nem is zsúfolásig, de megtelt a tóstraind területén kialakított ideiglenes kemping. Csütörtökön már folyamatos mozgási, sportolási lehetőségeket biztosítottak a rendezők, s az esti órákban került sor az ünnepélyes megnyitóra. Ezen — többek között — megjelent Dombóvári Ottó, a KISZ KB sportosztályának vezetője, valamint dr. Eper_ jessi László, a SZOT testnevelési és sportosztályánafc vezetője is. A rendezvény résztvevőit Puszta Béla, a KISZ Nógrád Megyei Bizottságának titkára köszöntötte, majd a forgatókönyv szerint folytatódtak a programok. (A dolgozó fiatalok országos kempimgtaláílkozójáról szóló részletes tudósításunk a 6. oldalon olvasható.)