Nógrád, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-23 / 172. szám

Kevés a pénz, sok a gond Lövészet V Á Rétsági SE mérlege Az utóbbi időszakban egy* re több településen foglal­koznak a legfelsőbb fóru­mok a sporttal, a helyi egye­sületek tevékenységével. Ezt tette júniusi ülésén Rétság Városi Jogú Nagyközségi Ta­nács Végrehajtó Bizottsá­ga is. A település három sportköre közül — HVCSE. Epszöv SE. Rétsági SE — a nagyközségi egyesület mun­káját vitatták meg. Az aláb­biakban az írásos előter­jesztés alapján mutatjuk be az SE működését, mely sok területen rámutat azokra a hiányosságokra, melyek ma nélkülözhetetlenek egy klub tevékenységében. ☆ A rétsági sportegyesület­ben jelenleg három szak­osztály működik: a labda­rúgó, az atlétikai és a sza­badidő-sport. A labdarúgóknál egy fel­nőtt- és egy ifjúsági csapat dolgozik. Eredményük alap­ján a megyei II. osztályú bajnokság középmezőnyé­hez tartoznak. A játékosok lelkesek, fegyelmezettek, ön­zetlenek. Hugyecz István ed­ző tanácsait meghallgatják és betartják, a társadalmi munkában tevékenykedő ed­zőt tisztelik. Ö egyébként a szakosztály vezetője is. Az ifjúsági csapatot az SE el­nöke, Máté Emil edzi, aki e mellett igen sok fenntar­tói, működtetői feladatot is vállal, szintén társadalmi munkában. Az atlétikai szakosztály vezetője Katona Pál, két ed­zője pedig: Mocsári Ger- gelyné és Partos Gáborné. A tiszteletdíjas szakemberek — akiknek nevelőtársaik is segítséget nyújtanak — a megyei ,.D" kategóriás ver­senyekre készítik fel tanít­ványaikat. Sikereiket sok esetben lerontja, hogy uta­zási problémák miatt nem mindig vehetnek részt az egyes erőpróbákon. Az at­léták működését jelentős mértékben segíti a helyi általános iskola. Az utóbbi időben a sza­badidő-sportban történtek előrelépések, de a rétságiak nem lehetnek teljesen elé­gedettek. Néhány tradicio­nális rendezvény mellett ke­vés az újszerű kezdemé­nyezés. Nem alakultak kii az egyébként egyre jobban elterjedő önfenntartó tevé­kenységi formák és akciók. A település néhány létesít­ménye sem eléggé nyitott arra, hogy kisebb lakóhe­lyi közösségeket fogadjon. ☆ Az egyesületi élet szemé­lyi és tárgyi feltételei dif­ferenciáltak. A kitűzött sport­célokat többnyire teljesítik, de számos gond nehezíti működésüket. Pénzügyi támogatást csak a helyi tanácstól kapnak. Ennek összege évi harminc­ezer forint. Az előző évben működésük feltételének mi­nimális megteremtését segí­tette az ötvenezer forintos pótitámogatás, melyből húsz­ezret szerelésre és bírói dí­jakra, harmincezret, öltöző­jük és pályájuk korszerűsí­tésére fordítottak. A szük­séges anyagokat megvásá­rolták. kiásták az aknákat és a bekötővezetékek he­lyét. Máig nem sikerült azonban az öltözőbe a vi­zet és a villanyt bevezettet­ni, s nem megoldott a szennyvíz elvezetése sem. Az egyesület gazdálkodá­sát a végzett »társadalmi munka és az egyéb támoga­tások segítették. A pálya és környékének rendbehozata­la társadalmi munkában történik. Az idegenbeli baj­noki mérkőzésekre való uta­záshoz a Vízügy, az Mgtsz és a Glóbus Nyomda adott segítséget. Alkalmanként ed­zési lehetőséget az általános iskola tornatermében kap­tak. Atlétikai szakosztályuk az éves hatvanezer forintos me­gyei támogatásból gazdál­kodik. melynek nagyobbik felét utaztatásra és edzői díjakra fordítják. így a fel­szerelésekre kis összeg jut. Mivel az atléták edzéseire az SE sportpályája alkal­matlan. a gyerekek az isko­lai sportudvart és a torna­termet. valamint a honvéd­ségi sportkombinátot hasz­nálják. ☆ Van bőven gond Rétságon. Minden kommentár helyett álljanak itt az SE elnökének szavai: „Összegezve el sze­retném mondani, hogy én személy szerint eléggé el vagyok keseredve egyesüle­tünk jelenlegi helyzete, a támogatások színvonala mi­att. Ezekből a pénzössze­gekből tíz évvel ezelőtt még lehetett sportolni, de ma már nem. Ismerjük azt az álláspontot, hogy az al­sóbb szintű sport önellátó legyen, azonban sokéves ta­pasztalatom szerint a mi sportunk a kispénzű embe­rek sportja, beleértve a szurkolótábort is. Akiknek nagyobb igénye­ik vannak, azok már nem a labdarúgásnál és az atlé­tikánál szórakoznak. ☆ A pénzügyi feltételek meg­oldása mellett más feladat is bőven van a sportegye­sületen belül. Ezért is hatá­rozták el. hogy a labdarúgó­utánpótlás biztosításának ér­dekében serdülőcsapaitot szerveznek. V. I. A magyar autósport két kiválósága, a Ferjáncz—dr. Tan- dari páros kiválóan szerepel az idei rallye Európa-bajnok- ságon. Ez a felvétel a Csehszlovákiában rendezett Barum Rallyen készült. Nézők sorfala között érkeznek éjszakai sze­relésre. A szerelőgárda pontos és gyors munkája is hozzá­tartozott a később kivívott futamgyőzelemhez. Fotó: Roóz Péter — KS ............. • ■ "....‘ ■'..' ■'.............................J 4 ‘ P ortisch legyőzte Adorjánt Joó Éva Európa-bajnok Szerdán Lahtiban meg­kezdődött a robbanófegyve­res sportlövő Európa-baj- nokság. Aranyéremmel raj­tolt a magyar csapat: Joó Éva nyerte az ifjúságiak 60 lövéses kisöbű puska fek­vő versenyét. Ugyanebben a számban a magyar leány­csapat a harmadik helyen vegzgtt, Bulgária világ­csúccsal lett első. Joó Éva nagyszerű soro­zata: 99, 99. 98, 99. 99. 100. Óriási küzdelmet vívott a svéd Maelarstennel (soroza­ta: 99 100, 98, 97, 99. 100), de végül is egy körrel meg­előzte. A fiúk szabadpisztoly (60 lövéses) versenyében Győ- rik Csaba negyedik lett. Karate Sikeres övvizsgák Hat évvel ezelőtt, a sal­gótarjáni karateklub meg­alakulásakor egy hétkius- oktató foglalkozott a sport­ág Nógrád megyei kedve­lőivel. Azóta nemcsak sok idő telt el, hanem a kara­te megyei eredményei is változtak. A napokban tért haza Pécsről az a tizenkét fős különítmény, melynek tag­jai egyhetes edzőtáborozá­son, majd az azt követő öv­vizsgán vettek részt. Hét salgótarjáni és öt balassa­gyarmati karatéka próbál­kozott az előrelépéssel, az­az magasabb minősítési fo­kozat megszerzésével. Közü­lük heten sikerrel vették az újabb erőpróbát. A balassagyarmati Komó- csi András 5 kius fokozatot ért el. s ezzel kék öves mi­nősítést szerzett. A tarjá- niak közül Kovács Krisztina, Előd Tünde és Angyal Mó­nika szintén kék öves, Illés Kornél barna öves — ez ma­gasabb fokozat — minősí­tést szerzett. Musztai Ferenc a hatkius követelménye­ket teljesítette. Az eredmények azért is örömteliek, mert míg né­hány esztendeje a kék öve- seket is keresgélni kellett megyénkben, addig ma már öt barna övest — 3 kiust — tartanak nyilván. A salgótarjáni karatésok egyébként heti három ed­zéssel készülnek a követke­ző versenyekre. Ezek hely­színe a városi sportcsarnok. Augusztusban rangos nem­zetközi szakember irányí­tásával is gyakorolhatnak egy héten keresztül. And­reas Schölz, a felső-bajor karateszövetség elnöke ve­zeti majd edzéseiket. Az 5. fordulóig kellett várni a sziráki Kastély Szállóban zajló férfi sakk­világbajnoki zónaközi dön­tőn az első magyar győze­lemre. Ekkor Portisch La­jos szerezte meg a teljes pontot. A dolog némi szép­séghibája, hogy a szenvedő fél is magyar: Adorján And­rás. Eredmények: Benjamin (amerikai)—Ljubojevics (ju­goszláv) döntetlen, Beljavsz- kij (szovjet)—Marin (román) döntetlen. Hjartarson (izlan­di)—De la Villa (spanyol) 1—0, Velimirovics (jugo­szláv)—Bouaziz (tunéziai) 1—0, Allan (kanadai)—Fle- ar (angol) 0—1, Portisch— Adorján 1—0, Milos (brazil) —Christiansen (amerikai) 1—0. A két magyar sakkozó a vezérindiai védelem egyik változatát játszotta. Por­tisch világossal gyorsan gya­logot nyert majd Adorján immár szokásos hibájába esett: rendkívül lassan hú­zott, vészesen fogyott az ideje. Portisch tovább fo­Slim Bouaziz A vitathatatlanul elsőszá­mú tunéziai sakkozó 1950. ápriLis 16-án született. Ha­zája vezetőszerepet játszik Afrika sakkéletében. Tuné­zia már húsz évvel ezelőtt, 1967-ben Sousse-ban zóna- közi versenyt rendezett és ezen az akkori 17 éves Bouaziz »is játszott. Azóta is többször, legutóbb 1985-ben — szintén hazájában — in­dult zónaközi versenyen. A legerősebb tuniszi játékos­nak számít, Élő-pontszáma 2370. kozta a nyomást, és a 36. lépésben feladásra késztet­te ellenfelét. A zónaközi döntőn ritka a szalonremi, Benjamin és Ljubojevics azonban ezút­tal ebből a fajtából muta­tott be egyet. Mindössze 16- ot léptek a vezérindiai vé- delmű partiban, megfelez­ték az egy pontot. Remi lett a Beljavszkij— Marin játszma is, de sok­kal változatosabb harc után. A házi változatokból nagy­szerűen felkészült román sakkozó ezúttal is másod­percek alatt lépte meg a kezdő 10—15 lépést, s ma­gabiztosan egyenlített ki. Cserék következtek, majd a 35. lépésben a kézfogás. Hjartarson egyre jobban magára talál: az első há­rom partiban remizett, az­óta viszont második győzel­mét aratta. A katalán meg­nyitásban korán vezért nyert az izlandi, s utáni a többi már csak formaság volt. A spanyol a 28. lépés­A legutóbbi dubai sakk- olimpián első táblás játéko­sa volt nemzeti csapatának. Itt egyébként az induló 108 ország között a 45. helyen végeztek. Bouaziz a lehetsé­ges 14 pontból 7,5 pontot szerzett, ami tisztes telje­sítménynek tekinthető. Ljubomir Ljubojevics A nagy múltú jogoszláv sakkozás kiemelkedő repre­zentánsa 1950. november 2- án született, A jugoszláv mesteri címet „átugrotta”, a nagymesteri címet nem­zetközi sikerei alapján kap­ta meg. Fejlődése rendkívül gyors volt. Huszonhárom éves korában már zónaközi döntőn játszott a brazíliai Petropolisban. Több mint egy évtizede nagy nemzetközi verseny szinte elképzelhetetlen az ő rásztvétele nélkül. A non­stop versenyzés miatt ered­ményei olykor hullámzóak. Amikor azonban kijön neki a lépés, a legjobbakat is le­győzi. Ö az első sakkozó, aki nemrég Kaszparovval ben szüntette be a kilátás­talan küzdelmet. Velimirovics három vere­ség és egy döntetlen után győzött — a mezőny egyik leggyengébb tagját Bou- azizt verte. A Caro Kann- védelem nem hozott szeren­csét az afrikainak, zűrza­varos középjáték után, a nagyobb tudás döntött. Velimirovicshoz hasonló­an, Flear is első teljes pont­ját gyűjtötte be — sötéttel. Spanyol megnyitást játszott Allan ellen, aki időzavarba került, s az este 7 órai idő­ellenőrzés előtt feladta. A brazil Milos már má­sodszor nyert; a két győ­zelemmel kezdett, de azóta visszaesett Christiansen el­len. A brazil a Caro Kann- védelemben a Panov-táma- dást választotta. Miután gya­logot nyert, teljesen szétzi­lálta a kezdeti nyugalmát egyre inkább elvesztő ame­rikai hadállásait. Christian­sen a 43. lépésben adta fel. holtversenyben első lett Brüsszelben. (A világbajnok ugyanis korábban minden tornáját egyedül nyerte.) Je­lenleg a világranglistán a 9. helyen áll. Ljubojevics napjaink leg­foglalkoztatottabb, legaktí­vabb sakkozóink egyike. Ép­pen ezért elméleti munkás­ságára nem nagyon jut. ide­je. Eddig még könyvet sem írt, s játszmát is ritkán ele­mez. A versenygyakorlat embere. Gyors reflexei, élénk fantáziája, éles, dinamikus stílusa a tábla mellett érvé­nyesül. Nemcsak angolul be­szél kitűnően, hanem spa­nyolul is. Utóbbi nem is csoda, hiszen felesége spa­nyol. Szabad idejét — ha van ilyen — a földrajz, a zene, a sport és elsősorban a lab­darúgás tölti ki. / • . ■ ,j Versenyzői portrék Bajnokságok, eredmények, versenyek 853iS*®®« jN-í-lí"HSR£5'.li& í iiiWilliiB TEKE Az elmúlt évekhez hason­lóan. az idén nyáron is meg­rendezik Salgótarjánban a városi tekebajnokságot. Ez a verseny a tömegsport nép­szerűsítését szolgálja és az utánpótlás-nevelés lehetősé­geit kutatja. Ebben az év­ben nyolc csapat nevezett a bajnokságra. A résztvevők már túljutottak az első négy fordulón. Az élen igen szo­ros a verseny. Meglepetés a Síküveggyár SE gyenge sze­replése. A jelenlegi állás 1. Karancshús 4 3 - 1 17- 7 6 7. St. Petőfi 4 3 - 1 17- 7 6 3. Ruházati Ktsz 4 3-115-96 4. Sportcsarnok 5. SKSE II. 6. SKSE I. 7. Afész 8. Siküveggy. SE 4 3 - 1 13- 9 6 42-2 12-12 4 41-3 9-13 2 41-3 6-18 2 4 - - 4 5-19 ­LABDARÚGÁS Véget ért a megyei II. osz­tályú labdarúgó-bajnokság. A Nyugati csoport végeredménye 1. Örhalopi 30 24 6­101- 19 54 2. HVCSSE 30 17 8 5 64- 28 42 3. Mohora* 30 20 2 8 60- 35 39 4. Patak 30 15 8 7 56- 36 38 5. Nagylóc 30 13 6 11 51- 37 32 6. Rétság 30 13 6 11 46- 43 32 7. Juris. SE 30 10 9 11 59- 48 29 8. Cserháts. 30 10 8 12 53- 54 28 9. Nógráds. 30 11 5 14 59- 52 27 10. Szécs.-f.* 30 11 5 14 50- 59 26 11. Diósienő 30 10 6 14 47- 62 26 12. Varsány 30 10 3 17 40- 51 23 13. Rimóc** 30 8 9 13 45- 60 23 14. Szendeh.* 30 8 8 14 53- 75 23 lő. Szügy*** 30 7 3 20 35- 84 14 16. Becske** 30 5 4 21 39-115 12 * = büntetőpont levonva. Örhalom felkerült a megyei I. osztályba, Szügy és Becs­ke kiesett a körzeti bajnok­ságba. A Zagyvavölgye-csoport végeredménye, felnőttek: 1. Palotásh. 30 22 6 2 66- 24 50 2. Bányag. 30 17 7 6 67- 30 41 3. KTSE 30 13 9 8 68- 45 35 4. Mátraszől. 30 12 11 7 58- 48 35 5. Ménk. B. 36 13 8 9 59- 41 34 6. SVT SC 30 14 6 10 55- 50 34 7. Héhalom 30 12 9 9 63- 37 33 8. Ipolytar. 30 14 3 13 65- 55 31 9. Kis-z.-v. 30 12 7 11 43- 49 31 10. Szirák 30 9 12 9 52- 62 30 11. Ger.gei SE 30 1.3 2 15 47- 4? 23 12. Szurdokp. 30 11 5 14 45- 48 27 13. Erdökíirt 30 8 6 16 43- 55 22 14. Fel^őtold 30 7 6 17 53- 74 20 15. Ecseg 30 6 3 21 36- 84 15 16. Vanyarc 30 5 4 21 49-105 14 Palotáshalom felkerült a megyei I. osztályba, míg Felsőtold, Ecseg és Vanyarc kiesett a körzeti bajnok­ságba. Ifjúságiak 1. Kazár 30 24 2 4 HM- 39 50 2. Palotás 30 19 6 5 86- 39 44 3. Bátonyt. 30 19 4 7 93- 30 42 4. Gerg. SE 30 19 3 8 100- 44 41 5. Bányag. 30 15 6 9 62- 54 36 6. Erdőkürt 30 14 6 16 60- 51 34 7. Héhalom 30 14 4 12 80- 58 32 8. Ménk. B. 30 1) 3 13 76- 48 31 9. Kis-z.-v. 00 13 3 14 52- 57 29 10. SVT SC 30 10 7 n 62- 48 27 11. Mátrasz. 00 10 3 17 50- 75 23 12. Vanyarc 30 10­20 46- 82 20 13. Szurdokn. 30 9 1 20 43- 91 19 14. Felsőtold 30 8 3 19 50-118 19 15. Szirák 30 8 1 21 55-106 17 16. Ecseg 30 7 2 21 48-131 16

Next

/
Thumbnails
Contents