Nógrád, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-03 / 155. szám

NÓGRÁDI TÁJAKON... telexen Érkezett. Életkép Harmincadik születésnap után Kharón segítője Pillanatképek a felsőpetényi nevelőotthonból Magas, erős testalkatú asszony. Arca joviálisán ke- rekded, kora hatvanon túl, hangja kicsit mély-rekedtes, mint aki sokat cigarettázott. Mint, aki sokat virrasztóit és sokat tűrt, sokat várt... Mire is? Nem, nem az el­múlásra. Arra a néhány pil­lanatra, amikor a másik irtár'' messze jár. Nincs eb­ben semmi különös. Ezt a foglalkozást maga válasz­totta; elkísérni az utolsó percekben is azokat, akik nem a mai kor divatja sze­rint kórházban, hanem ki­vételesen, otthon térnek örök nyugovóra. Ez a kor már csak ilyen. Ehhez a természetes álla­pothoz ma már csak igy juthat», többnyire az ember. A gyerekek távol élnek a szülőktől, és a költő így kesereg: „az öregek egymást temetik el az élet végére érve”. A nagycsaládban minden természetes meder­ben haladt. Még az élet is a végkifejlet felé. Nem volt riasztó az elmúlás, ha be­tegség súlyát vitte az ember, akkor azért volt szinte ter­mészetes, ha nem, akkor az öregség, elaggottság termé­szetes lépésével tűnt el fo­kozatosan családja köréből az ember. De mindig volt vele-körülötte valaki... Egy p.-i konyhában ülünk a magas asszonnyal és arról beszélünk, hogy már a he­tedik helyen vállalja fel az utolsó útra induló kíséretét. Ezt úgy mondjuk mind kö­zönségesen, hogy gondozását vállalta eddig hatnak (nők­nek, időseknek, betegeknek) olyanoknak, akik vagy ma­guk kérték fel erre az em­beri szolgálatra, vagy hoz­zátartozóik bízták meg ugyanezzel. Most is háznál vagyunk, most is gondozást vállalt, ami helybenlakással, kis fizettséggel és talán va­lamiféle ellátással jár, az összeg mindössze kiegészít­heti a nyugdíjat, amit az asszony kap sok-sok évi, főként hivatali munkája után. Vállalt gondozást már vi­déken, Pesten, kis helyen és nagyvárosban „ebből nem lehet meggazdagodni, szere­tem az öregeket, vonzódom hozzájuk...” Csendes in­kább, mint lármás vagy nagyhangú. Határozott kis­sé, de nemigen parancsol­gathat, legfeljebb arra ügyel, hogy a „társ”, az, akinek út­ját egyengetnie kell, , az utolsó percig érezze; nincs egyedül. A görög mitológiában él Kharón, a révész, aki a lel­keket csónakján átviszi ab­ba a másik világba. A tes­tet is kísérni kell, mert enélkül embertelen minden, ami történik. „Érdekes —, azt mondja —, hogy mind­nyájan mennyire megőrizték végig a saját karakterüket”. Csak egyikükkel volt na­gyobb gond, egy valamikori postafőtiszt özvegyével, ő hónapokra elborult;, s el is került mellőle, mert „klini­kai esetté vált, szegény”. De a többiek. Megmaradtak végig annak az embernek, akik egész életükben voltak. Az asszony éppen ebben segítette őket puszta jelen­létével. Talán valóban a legtöbb amit az ember a másikért még tehet. Hálát, köszöne­tét már nem -várva, szol­gálva egy életet a legvégén. Megértjük még ezt, vagy már nem tudunk mit kez­deni vele? Hogy valaki Kharón ladikjához kísérje az útnak indulókat. Minden­féle eskü és hivatás nélkül. (T. Pataki) Töredékét sikerül csak fel­fedezni, bebarangolni annak a hatalmas nagy parknak, amely a felsőpetényi nevelő- otthonhoz tartozik. Közben nem tudjuk, a sok tucatnyi fa- és cserjefajtában, az ég­be nyúló faóriásokban gyö­nyörködjünk-e, vagy a tisz­tások, beugrók, lugasok meg­lepetéseit számlálgassuk ösz- sze. A rejtett, kis játszótere­ken számtalan praktikus, vi­dám játékot látunk. Szemnek szép, gyerekeknek kedves a fából faragott játszópark. És ott vannak a vonatocs­kává kinevezhető fényesen csupasz lefektetett platántör­zsek, a meseházak — sorol­hatjuk hosszan. Nem lehet unatkozni — akár minden szabadban töltött naphoz más „búvóhelyet” lehet ta­lálni. Az otthon belseje, éle­te azonban gazdagabb a parknál is. . . Széles korhatárúvá kezd átalakulni ez a jól ismert, a megyén kívül is a legjob­bak között számon tartott egykori óvodás nevelőott­hon. Hetvenöt gyerek öt cso­portban él itt — tízen isko­lások, egy már felső tago­zaton tanul. Mire jó ez? — kérdezheti egy kívülálló, ar­ra gondolván, ha már kiala­kult egy jó színyonalú óvo­dás nevelőotthon, minek ke­verni a profilt. A magyarázat egyszerű. Nem akarják mindazt elve­szíteni, amit már megnyer­tek. Mire sikerült egy-egy kibillent életet egyenesbe ál­lítani, feloldani a görcsöket, családias kapcsolatot terem­teni, jön az iskola, az intéz­ményváltás. — Nehéz elsza­kadni és az elszakadás mi­att nagyobb a törés. Ezt szeretnék elkerülni. S hogy maradhatnak, helyben kezd­hetik az iskoláséveket, és gyakran a testvérek is együttmaradhatnak. A „régiben az új” — cso­dájára járunk a felújított kastélyrészben kialakított lakosztálynak. „Friss” mo­dell. Hasonló egy lakáshoz, egy otthonhoz, annak min­den funkciójával. Különböző korúak kapnak itt helyet. Sztruhár Jánosnét Amálka néninek ismeri mindenki a környéken és a gyermekvé­delemben. Ez nem gügyögő megszólítás; a minisztérium, az OPI képviselői ugyanígy tudják, mondják. Sokan szin­te a 30 év előtti kezdéssel együtt ismerték meg őt, gyöngéd szigorúságát, har­cosságát, ügyszeretetét. — Bár az egészségügyi és a belügyminisztériumi tárca is pályázott 1956 után erre a kastélyra, a művelődésnek sikerült megkapnia. Leírha­tatlan állapotod uralkodtak. Még takarónk sem volt, s az élelmet is gyűjtögettük. A járás lovas kocsija hozta a lisztet, a babot. Ágyneműt a balassagyarmati kollégium­ból, ágyakat a pincékből szedtünk elő. A személyi fel­tételek sem voltak ragyo­góbbak. Meg kellett tanulni a gyermekvédelem alaptör­vényét. Nem a gyerekek vannak értünk, hanem mi a gyerekekért, bár ez az egész pedagógiára is érvényes. — A mi területünkön fo­kozottan igaz, hiszen csak ránk számíthatnak. Még a fizikai dolgozók is „család- pótlék”-ot jelentik. Minden nap tanultunk, vitatkoztunk, képeztük magunkat. Kidol­goztuk a „Minden napod le­gyen öröm” rendszerét. Sü­töttünk, főztünk a gyerekek­kel együtt, végigkísérték pél­dául a búza útját a magtól a cipóig. Szépek voltak min­dig a születésnapok, — igye­keztünk egyéni dolgokkal kedveskedni mindenkinek. Közös öröm volt a rajzpá­lyázatok sikere. ☆ Nem marad el a folytatás — az újdonságok bevezetér se, a fejlesztési lehetőségek megragadása mellett az el­múlt tíz évben a hagyomá­nyokra épített Bíró Ottóné igazgatónő. Ma is van „dél­utáni örömszerzés”, mostaná­ban is szívesen fogadják, ha a gyerekek a falusi családok életébe bekapcsolódhatnak, amikor meghívást kapnak disznóölésre, egy-egy hét vé­gére. Életre nevelni, csök­kenteni a bezártság érzetét, felzárkóztatni anyanyelvben, képességekben az otthon la­kóit a családban növekvők­höz — ezek a legfőbb célok. A nevelőtestület — sok a fiatal arc is — boldog em­bereket szeretne szárnyra ereszteni. A 30. születésnapi találkozóra eljött néhány fi­atal a hajdani növendékek közül. Szakmát szereztek, továbbtanultak, családot ala­pítottak. A születésnapi tor­ta gyertyáit az ő gyerekeik fújták el. G. Kiss Magdolna Késik a tejszállítás Wégy 10 tonna keszegi kS- ” vet, rakd sorjába hordó alakú boksába, keményfával, cserrel, tölggyel vagy akáccal gyújts alá, parázsló tűzzél he­vítsd 26—28 órát, s nyersz be­lőle 5 tonna égetett mészkö­vet! — röviden ennyi a recept­je az ősi házépítő anyagnak, amelynek egyik tapasztalt is­merője Sörös József, aki a Dej- tár melletti Nagykatlan dűlő­ben évtizedek óta űzi nagyap­ja, apja mellett tanult mester­ségét. A hatvanesztendős mész­égető megfáradt az eltelt évek alatt, s habár munkájában is társként dolgozó felesége min­denben segíti, mind kevesebb alkalommal lobban fel a tűz az idős boksában.- kulcsár ­Megyeszékhelyünk jó né­hány élelmiszerboltjából jelezték olvasóink, hogy reggelente nem jutnak ide­jében tejhez, tejtermékhez. Előfordult, hogy a reggelre várt szállítmány délben ér­kezett meg és érthető okok­ból ilyenkor már az üzlet sem akarja átvenni az egész napra rendelt mennyiséget, mert a nyakán maradna. Az okokról kérdeztük dr. ispán Károlyt, a Közép-magyaror­szági Tejipari Vállalat pász­tói üzemének igazgatóját. — Üzemünk a hálózati egységektől nem kapott ér­tesítést szállítási ütemtelen­ségről. Mindössze a Palóc - ker központja jelezte, hogy az egyik nap késett az áru. Szállítási vezetőnktől meg­tudtam, hogy egy jármű­vünk meghibásodott, ezért az ilyenkor szokásos mente­sítő teherautó beállításáig némi csúszás előfordulha­tott. — Hány gépjárművel ju- varoznak? — Szállítási feladatainkat 34 gápjérművel látjuk el és összesen 610 boltba, intéz­ménybe visszük a tejtermé­keket. — Más probléma nem jött közbe, hiszen egy jármű ki­esése nem tűnik olyan vé­szesnek? — Sajnos, elég nagy üze­münkben a fluktuáció és ez. bizony előidézhet késedel­met. Azt viszont nem ér­tem, hogy csak délben kap­ták meg az árut. S, bár az előbb 34 gépjárművet em­lítettem, Salgótarjánba mindössze 5 jár. Nos, ha ebből egy kiesik, egy-egy körzet ellátásában zavar tá­mad. Egyébként személyesen végigjárom az érintett üz­leteket, hogy kideríthessük, mi okozta a gondokat. (németh) Csempész-Találékonyság" Üjabban több kokaincsem­pész a kábítószert a tápcsa­tornájában, 1,5 cm átmérő­jű és 3—4 cm . hosszúságú, jól elkötött óvszer vagy ujj­védő gumiban igyekszik át­juttatni a határon. Egy-egy zacskó mintegy 5 gramm ko­kaint foglal magában. A zü­richi repülőtér rendőrsége nemrég tíz kolumbiait tar­tóztatott le, és szállított be az egyetemi kórházba. Ott röntgen- és ultrahangos vizs­gálattal kinek-kinek a has­üregében 45—110 ilyen kis zacskót fedeztek fel. A csempészek hasonló trükkje már több halállal végződő mérgezésre vezetett. A gyomornedveknek jobban ellenálló csomagolás ugyan csökkenti a kockázatot, egy­szersmind meg is könnyíti, hogy a csempészést lelep­lezzék. A kórházban a csem­pészek szervezetéből enyhe hashajtóval távolítják el a kokaint tartalmazó tokocs- kákat. A többi a bíróság dolga...

Next

/
Thumbnails
Contents