Nógrád, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-16 / 166. szám

Naptár 1987. július 16., csütörtök. Valter napja A Nap kel 5.02 — nyug­szik 20.38 órakor. A Hold kel 23.29 — nyug­szik 11.38 órakor. Évforduló Huszonöt éve ezen a napon adták át rendel­tetésének a nyugat-uk­rajnai és a magyar ener­giarendszert összekötő 220 kilovoltos Béke vil­lamos távvezetéket. Várható időjárás Változóan felhős, később főként a Dunántúlon gyak­ran erősen felhős idő lesz. Záporok és zivatarok ala­kulnak ki. Megélénkül a délnyugati szél, illetve zi­vatar idején erős széllökések lehetnek. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között várható. — Beszélgető tarjániak. Csaknem száz nemzetközi, és tizenkétszer ennyi belföldi távolsági hívást kapcsolnak munkanapokon a megyeszék­hely 1-es számú postáján. Vidékről jóval kevesebben, csupán háromszázan, kémek tarjáni beszélgetést. — Másfél millió facseme­te elültetését tervezik az idén az Ipoly-vidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság salgótarjáni erdészeténél. Az első hat hónapban 1 millió 280 ezer különböző fajtájú facsemete került a földbe, 20 ezer híján annyi, mint ta­valy egész esztendőben. — Ütőn a kombájnok. Szerdán az Érsekvadkerti Magyar—Csehszlovák Barát­ság Termelőszövetkezet há­rom kombájna kelt útra Bé­kés megyébe, hogy segítsen az aratási munkák dandár­jában. Viszonzásképpen a békésiek elsősorban a len­cse begyűjtésében nyújtanak majd segítséget gépeikkel és szakembereikkel. — Társadalmi munka a könyvtárban. A művelődési ház dolgozóinak és a törzs­vendég fiatalok egy csoport­jának összefogásával társa­dalmi munkában végzik a palotáshalmi könyvtár fes­tését. Ezzel egyidőben „bő­vítik” is a helyiséget; galé­riát készítenek a művelődé­si ház faipari műhelyében. Így jóval több könyvet tud­nak elhelyezni ugyanazon az alapterületen. — Áramtolvajok- Az idén eddig három esetben bizo­nyították az áramlopást az Észak-magyarországi Áram- szolgáltató Vállalat szakem­berei a megyében. A pró­bálkozók összesen nyolcvan- ezer forintos kárt okoztak. Mindannyiuk ellen szabály­sértési eljárás indult. — Két éve vállalkozott elektromos és dízeltargon­cák javítására a Nőtincsi Naszály völgye Termelőszö­vetkezet. A szolgáltatás szín­vonalának emelése érdeké­ben egy mosó-, festőműhely és akkumulátortöltő helyi­ség kialakítását tervezik. Ezzel a beruházással a je­lenlegi árbevétel — 6.5 mil­lió forint — másfélszeresé­re növekszik majd évente. — Lakásátadások. A mi­nőség javítása a legfonto­sabb követelmény a Nógrád Megyei Állami Építőipari Vállalatnál. Ennek megfele­lően szinte kifogástalan munkát végeztek az építők annál a 24 lakásos háznál, amelyet a napokban, határ­időre adtak át Kisterenyén. A vállalat idei tervében, 141 lakás átadása szerepel. n Szent Jupát megkerülte a földet A Szent Jupát nevű ma­gyar vitorlás elérte az At­lanti-óceánnak azt a pont­ját, amelyet a föld körüli út első szakaszán, 1985 decem­berében már érintett. Az MHSZ székesfehérvári Vide­oton rádióklubjának szerdá­ra virradóra adott rádióüze­netében Fa Nándor és Gál József elmondta, hogy az ün­nepélyes pillanat magyar idő szerint kedd délelőtt 10 órakor következett be. Az Atlanti-óceánon ekkor ke­resztezték saját egykori út­vonalukat, az északi széles­ség 5. fok 30. percénél és a nyugati hosszúság 24. fok 50. percénél. Mindez azt jelenti, hogy a két hajós elérte ki­tűzött célját: a Szent Jupát- tal megkerülték a földet. Devizaárfolyamok Érvényben: 1987. július 16-án. Pénznem vételi eladási árf. 100 egys. Ft-ban Angol font 7757,48 7773,02 Ausztrál d. 3392,05 3398,85 Belga f. 125,35 125,61 Dán korona 685,86 687,24 Finn márka 1073,13 1075,27 Francia f. 781,36 782,92 Holland f. 2311,40 2316,02 ír font 6970,04 6984,00 Japán y. (1000) 318,31 318,95 Kanadai d. 3638,56 3645,84 Kuvaiti d. 16918,47 16952,35 Norvég k. 711,82 713,24 NSZK-márka 2600,94 2606,14 Olasz 1. (1000) 35,95 36,03 Osztrák s. 369,88 370,62 Portugál e. 33,28 33,34 Spanyol p. 37,90 37,98 Svájci f. 3123,15 3129,41 Svéd k. 746,70 748,20 Tr. és cl. rubel 2697,30 2702,70 USA-dollár 4806,54 4816,16 ECU (K. P.) 5402,42 5413,24 Az államközi megállapodáso­kon alapuló hivatalos árfolya­mok változatlanul az 1987. jú­nius 2-i közlésnek megfelélően vannak érvényben. Vezet a látogatottsági listán a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum. A múlt évben 53 ezer látogatót fogadtak, meg­előzték ezzel a megye többi kiállítóhelyét. Az idén sem csökkent az intézményt felkeresők érdeklődése, májusban tizenegyezren, júniusban 8600-an ismerkedtek az állandó kiállítások és időszaki tárlatok anyagával. — kulcsár — * HÍREK * ESEMÉNYEK * Öblösüveggyóri hagyomány Művelődési tábor gyerekeknek Jó tudni, hogy ma már egyre több az olyan gyár, üzem, amelyik azon túlme­nően, hogy gazdasági tevé­kenységet folytat, törődik a kollektíva szellemi gyarapo­dásával, akár iskolai keretek között, akár szabad időben. Segítséget nyújt sokszor dol­gozói családtagjainak, mint most a salgótarjáni öblös- üveggyár. Az üzemi szakszervezeti bizottság és az üzemi kul- túrház szervezésében szer­dán megnyílt gyermekmű­velődési tábor hetedik évé­be lépett az idén. A negy­ven gyermek itteni tíz nap­FHm barátoknak A hónap elején videomozi nyílt Pásztón, a Mátra Filmszínház­ban. Az új szolgáltatással bőví­teni akarják a filmeskínálatot, s olyan alkotásokat is bemu­tatnak ,majd, amelyekkel a mo­zihálózatban nem találkozhat a közönség. A legnagyobb kö­zönségsikerre számottartó mozi­darabok egyike minden bizony­nyal A földre pottyant férfi című angol film lesz, a sokolda­lú David Bowie-vai a főszerep­ben. Az előadásokat naponta 20 órától látogathatják a filmbará­tok. Váci brigádok találkozója Az idén Békésen rendezik meg a Váci Mihály nevét viselő szocialista brigádok országos találkozóját; a jú­lius 24-én kezdődő három­napos rendezvényre több száz résztvevőt várnak a rendezők. A Veszprémi Ingatlanke­zelő Vállalat Váci Mihály Szocialista Brigádja kezde­ményezte 1978-ban, hogy al­kalmanként találkozzanak a költő nevét viselő munkás­közösségek. Kétszer Veszp­rémben, egyszer Tatabányán találkoztak a brigádok, az idén rendezendő negyedik ta­lálkozónak a Békés és Vidé­ke Áfész Váci Mihály Szo­cialista Brigádja lesz a há­zigazdája. Egyebek közt ismerkedési est, a tapasztalatcserét szol­gáló fórum, képző- és nép- művészeti kiállítás szerepel a műsorban. Emlékkiállítást is rendeznek, amely Váci Mihály életútját mutatja majd be. Egy mezőgazdasági terme­lőszövetkezet egy másik tsz­szel igen nagy mennyiségű napospulyka átvételére kö­tött szerződést. A felneve­lésük utáni értékesítésre egy vállalattal állapodott meg. Az állatokat egy ideig a saját, majd az eladó által küldött táppal etették. Nem sokkal később a baromfiak megbetegedtek. A tápból vett mintából az állatorvos, majd az illetékes állategész­ségügyi intézet megállapí­totta: az a táp, amit az el­adó tsz küldött, nem volt megfelelő. Ilyen előzmények után a vevő tsz az eladó tsz ellen 780 ezer forint kárának megfizetéséért pert indított. ja nem a „megőrzés” jegyé­ben telik, hanem mint a tábor elnevezése is jelzi a legkülönfélébb testi és szel­lemi gyarapodást szolgálja, amire egyébként ezeknek a fiataloknak talán az átla­gosnál kicsivel nagyobb szükségük van. A gyár fizikai dolgozói­nak lányai és fiai közül évek óta azoknak kívánnak itt segítséget adni, akik hát­rányos helyzetűek,, vagy nagycsaládokban élnek, és talán a családi kasszából nem mindegyiküknek jut még számítógépre, vagy vi­A régi típusú 5 és 10 fo­rintos érméket ez év már­cius 31-ével végleg kivon­ták a forgalomból, és az­óta csak a Magyar Nemze­ti Bank fiókjaiban és né­hány más bankban lehet be­váltani. A lakosság birto­kában azonban még több millió darab régi 5 és 10 forintos van és azok becse­Ebben arra hivatkozott, hogy a rossz minőségű táp­tól a pulykák megbeteged­tek, ezért a kívánt súly el­érése érdekében az előírt időn túl volt kénytelen azo­kat tartani, és ezzel jelen­tős többletköltsége keletke­zett, továbbá a baromfiakért kevesebbet kapott. Az első­fokú bíróság az eladót 97 ezer forint megfizetésére kötelezte. Fellebbezésre a a Legfelsőbb Bíróság ezt az ítéletet hatályon kívül he­lyezte, és a megyei bírósá­got új eljárásra, valamint új határozat hozatalára utasí­totta. A végzés indokolása sze­rint az eladó elismerte, hogy a táp, amit küldött, deóra, a kirándulások költ­ségeire és strandolásra. A tóstrandi táborban mindeze­ket élvezhetik, s jut az idő­ből arra is, hogy manuális készségüket fejleszthessék. Ismerkednek majd irodalmi alkotásokkal, a környék ál­lat- és növényvilágával, de helyet kapott a programban a számítógép és a sport is. A tíznapos tábornak nagy a haszna. A gyári művelődé­si ház gyermek- és ifjúsági klubja tagjainak kilencven százaléka azokból a gyere­kekből kerül ki, akik egy­koron táborlakók voltak. rélése a bankfiókok kis szá­ma miatt nehézségekbe üt­közik. A Magyar Posta ezért lehetővé tette, hogy az or­szág valamennyi postahiva­talában 1987. szeptember 30- ig pénzbefizetéskor elfo­gadják. illetve kívánságra becserélik a régi típusú 5 és 10 forintos érméket. minőséghibás volt, s emiatt a pulyákat tovább kellett etetni, s mindezekért kár­térítéssel tartozik. Az azon­ban nincs tisztázva, hogy ez a hiba a teljes mennyiség­re vonatkozik-e, az egész ál­lomány ezt a tápot fogyasz­totta-e, s ezért történtek a megbetegedések. Azt sem ál­lapították meg, hogy a túl- tartás miatt mennyi többlet- kiadás merült fel, s hogy a tervezettnél kisebb súlyú ál­latok értékesítésénél meny­nyi volt az elmaradt bevé­tel. Mindezek tisztázására új szakértői véleményt kell beszerezni, mert csak ezek alapján bírálható el az el­adó kártérítési felelősségé­nek mértéke. Hiltonom munkacsoport Szorospatakon A Mecseki Szénbányáknál már két esztendeje foglal­koznak — a mai magyar munkaszervezési és bérezési gyakorlatban még csak szűk körben elterjedt — autonóm munkacsoportok megalakí­tásával. Az ottani tapaszta­latok alapján határozták el a Nógrádi Szénbányáknál e módszer idei bevezetését a szorospataki bányaüzemben, annak éraekében, hogy a feltárt szénvagyont minél gyorsabb ütemben és gazda­ságosabban termeljék ki. Az autonóm munkacso­port önszervező, belső mű­ködését saját maga szabá­lyozó, irányító kollektíva és feladatát az üzemmel kö­tött szerződés határozza meg. A tényleges bevezetés feltételeit a következő he­tekben dolgozza ki a vál­lalat, az viszont már kör­vonalazódott, hogy az érde­keltség megteremtését a már jól bevált, egyösszegű bérutalványozási rendszer segítségével kívánják megol­dani. Ennek újszerűsége, hogy a termelési terv telje­sítésére nem egy adott hó­napban, hanem egy geoló- giailag adott és már előké­szített szénvagyon gyorsított leművelésére ösztönöz. Kevesebb málna Nógrádról (Tudósítónktól.) Javában tart a málnaszü­ret a nógrádi dombokon. Szorgos kezek százai szedik, válogatják a szúrós bokrok gyümölcsét. A tűző napsü­tés bizony próbára teszi még a legelsizántabb mál- naszedőket is. Az időjárás nem fogadta idén kegyeibe a nógrádi málnásgazdákat; a szezon­ban idáig egyetlen csepp eső sem frissítette fel a már- már száradni látszó ültet­vényeket. Mindenki a maga lehetőségeivel próbál eny­híteni a tikkadó bokrok szomján. ás motoros vagy kézi permezetővel pótolja a várva várt esőt. Ez évben kevesebb lesz a málna, amit a felvásár­lók is idejekorán érzékel­tek. ezért tervüket a lehető legrövidebb időn belül igye­keznek teljesíteni. így az­tán napról napra változik a málna felvásárlási ára. Július 13-án az extra gu­rulós málnáért 68+2, a gu­rulósért 64. míg a lémál­náért 62 forintot adtak ki­logrammonként. Ezek a szo­kásos indulási árak majd­nem dupláját jelentik és a szüret még tart. — dudás — Segítség nagycsaládosoknak Ruhagyűjtési akciót szer­vezett a hét két napjára — hétfőre és szerdára — a Vöröskereszt mátraverebé- lyi szervezete és a helyi mű­velődési ház. Az ekként egy­begyűlt ruhaneműekből au­gusztus 24-én egész napos kiárusítást terveznek. A be­folyt összeget a helyi Vö­röskereszt számlájára utal­ják, hogy gyarapíthassá.k a cigányszármazású nagycsa­ládokban nevelkedő gyer­mekek tanévkezdéskor ese­dékes költségeit. Bővítik az iskolát A vakáció ideje alatt jó ütemben folyik a balassagyarmati Kiss Árpád Általános Iskola bővítése. A helyi építőipari kisszövetkezet szakemberei kialakítanak egy nagyméretű zsibongót, továbbá újabb tanterem, nyelvstúdió, csoportos foglalkoztatásra alkalmas helyiség, két szertár gazdagítja majd az év végétől az intézményt. Képünkön Tóth László művezető a szakembereket osztja be a napi munkára.- kj ­A postahivatalok is beváltják A TÁRGYALÓTEREMBŐL Rossz volt a baromfitáp MAAR AD 3 Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lap|a. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNÉ. Szerkesztőség: Salgótarján. Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-59«. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányltószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkézbesllő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hlrlapelőflzetési és tápellátási Irodánál (HELÍR) Budapest, V. József nádor tér. 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 129 forint, egy évre: 516 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101, Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0133-1558 7

Next

/
Thumbnails
Contents