Nógrád, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-15 / 165. szám
Naptár 1987. július 15., szerda Henrik, Roland napja. A Nap kel 5.01 — nyugszik 20.39 órakor. A Hold kel 23.13 — nyugszik 10.20 órakor. Évforduló Kilencvenöt éve született Walter Benjamin (1892—1940) híres né. met filozófus, esztéta és irodalomkritikus. Várható időjárás Meleg, túlnyomóan napos, száraz idő várható. A változó irányú szél többnyire mérsékelt lesz, a Dunántúlon délnyugat felől megélénkül. Legmagasabb nappali hőmérséklet 30 fok , körül várható. — Hatezer éves újkőkori körárok feltárásán dolgoznak a kismórágyi Tűzkődombon a szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum régészei. A Soros-alapítvány támogatásával és Zalai-Gaál István kandidátus irányításával folyó munka jelenleg a legnagyobb őskori feltárás hazánkban. A több mint 200 méter átmérőjű körárkot az úgynevezett lengyeli kultúra faluközössége építette, s az erődített helyet a jelek szerint elsősorban kultikus célra használták. — Termelési tanácskozások kezdődtek kedden a Nógrádi Szénbányáknál. Az egy hét múlva befejeződő, szakonként és körletenként összesen harminc csoportban megrendezésre kerülő fórumokon értékelik az első félévi eredményeket és számba veszik a második hat hónap legfontosabb feladatait. — Horgászverseny Szolnokon. Az országos horgászverseny első osztályú csapatversenyét rendezték meg a napokban Szolnokon, az új versenypályán. A Nóg- rád megyei IB-válogatott horgászcsapata a felkészült ellenfelek között — az elmúlt évihez hasonlóan — második helyezést ért el. A kupát a sorozatban harmadszor is győztes Szolnok megyei csapat vitte el. Rendőrségi felhívás! — Sivatagi árpát vetettek. A pásztói Mátraaljai Állami Gazdaság újdonságként, kísérletképpen megpróbálkozik sivatagi árpa termesztésével. Az új árunövény az idei termésű és betakarított kapor helyére került, 30 hektáron. A 90 napos tenyészidejű sivatagi őszi árpa betakarítását szeptemberre tervezik. — A balassagyarmati és a parassapusztai határátkelőhelyen július 14-től október 31-ig csak a menetrend szerinti buszjáratok közlekedhetnek. A teherforgalom a parassapusztai átkelőhelynél megengedett. — Négyszínnyomó gép. A Globus Nyomda rétsági gyáregysége a budapesti központtól kapott négyszínnyomó géppel korszerűsítette a dobozgyártást. A berendezés felújítására 600 ezer forintot költöttek. A napokban üzembe állított gép jelentősen javította a termelés hatékonyságát és a termékek minőségét. — Vállalati nyaralásokat szervez ezekben a hónapokban a balassagyarmati Ipoly Bútorgyár szakszervezeti bizottsága dolgozói részére. A idén Jászárokszálláson és Siófokon harmincnyolcán pihennek családtagjaikkal egyhetes és tíznapos turnusokban. Devizaárfolyamok Érvényben: 1987. július 15-én. Pénznem vételi eladási ári. 100 egys. Ft-ban Július ll-én, szombaton, 19 óra 10 perc körüli időpontban Salgótarján belterületén, a Rákóczi út és a Csokonai út kereszteződésében Kluka Zoltán kazári lakos motorkerékpárjával eddig ismeretlen ok miatt felborult és könnyű sérüléssel járó balesetet szenvedett. A rendőrség kéri annak a kék színű Lada-típusú személygépkocsi vezetőjének és utasainak a jelentkezését, amely a fenti időben a Rákóczi úti benzinkút felől a Csokonai út irányába közlekedett, s feltehetően szemtanúi voltak a balesetnek. Jelentkezni lehet személyesen, levélben vagy telefonon, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság közlekedési alosztályán. 3101 Salgótarján, Rákóczi út 196, Telefon: 11-255 32-32. Angol font 7757,25 7772,79 Ausztrál d. 3380,83 3387,59 Belga frank 125,50 125,76 Dán korona 686,15 687,53 Finn márka 1073,34 1075,48 Francia frank 782,28 783,84 Holland f. 2313,52 2318,16 Ír font 6977,93 6991,39 Japán y. (1000) 318,60 319,24 Kanadai d. 3640,89 3648,17 Kuvaiti d. 16923,19 16957,07 Norvég k. 711,18 712,60 NSZK-márka 2604,55 2609,77 Olasz I. (1000) 35,96 36,04 Osztrák s. 370,40 371,14 Portugál e. 33,32 33,38 Spanyol p. 37,86 37,94 Svájci f. 3123,19 3129,45 Svéd korona 746,64 748,14 Tr. és cl. rubel 2697,30 2702,70 USA-dollár 4799,42 4809,02 ECU (K. P.) 5407,80 5418,62 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1987. június 2-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. Nemrég fejeződött be a tanév, de már elkezdődött a tanszerek árusítása a következő oktatási évre. A salgótarjáni Pécskö Áruház papír-írószer osztályán ez idáig kétmillió forint értékű iskolacikk fogyott el. Július 27-től augusztus 8-ig kedvezményes akcióval segítik a vásárolni szándékozókat. * HÍREK * ESEMÉNYEK * l Kevesebb a baleset a kohászatban Javul a munkavédelmi helyzet a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben. Az első fél évben 35 baleset történt, tizeneggyel kevesebb, mint a múlt esztendő hasonló időszakában. Végre megállt a táppénzesnapok számának növekedése, de így is összesen 1296 munkanap esett ki a termelésből a sérülések következtében. Az elmúlt hat hónapban nem volt baleset az energiafőosztályon és az anyagéiHaszontalan porból építőanyag Megyeszékhelyünk egyik legnagyobb porszennyezője volt az ötvözetgyár. S, már a francia technológiával készült füstleválasztó építésekor felvetődött a nagy meny- myiségű hulladékanyag hasznosítása. A szilícium-dioxid- ban gazdag keveréket hazai kutatási eredmények alapján dolgozzák fel a hamarosan átadásra kerülő üzemben, amelyet a KEMIKÁL Építő- anyagipari Vállalattal közösen hozott létre a gyár. Napjainkban a gépek telepítése iés a villamos szerelés folyik. A Gyula-rakodón felépített korszerű üzemben az építőipar számára állítanak elő szárazhabarcsot és más készítményeket. Az alkalmazott technológia lehetővé teszi, hogy gyakorlatilag veszteségmentesen dolgozzák fel a füstgázokból leválasztott port. Feléled a Santa Maria Kihalófélben van a romantika a világon — hirdeti az 53 éves, Mexikóban élő, de spanyol születésű Vitai Alsar, és az irányzattal szembeszegülve kalandos vállalkozásba fogott. Elhatározta: Kolumbusz egykori zászlóshajójának másával hosszú tengeri útra indul. Alsar és barátai 32-féle trópusi fából építik meg a Santa Mariát a mexikói Al- varadóban, s eltökélt szándékuk, hogy hamarosan vitorlát bontanak, nekivágva az Atlanti-óceánnak. Romantikus útjuk első állomása — ha minden jól megy — a spanyolországi Santona kikötője, ahol maga János Károly király áll majd a kormányrúdhoz. Befejeződött az engedményes tüzelőakció Befejeződött Nógrád megyében a március 16-tól tartó, több mint három hónapos kedvezményes tüzelőakció. A megye tüzelőanyagtelepein ez idő alatt 17 ezer tonna szén kelt el, mázsánként tízforintos engedménynyel. Ez a mennyiség 33 százalékkal kevesebb, mint tavaly ilyenkor, a kereslet idén inkább az importszén és a brikett felé tolódott el. Brikettből a kedvezményes tüzelőbeszerzés ideje alatt hatezer tonna fogyott élj szemben a tavaly ilyenkori három és fél ezer tonnával. A tüzelőanyagok kínálatában is jóval nagyobb helyet foglal el az idén a brikett: míg tavaly a tüzelő 20 százalékát tette ki, idén már 40 százalékos az aránya. látás területén. Egy-egy sérülést kellett „elkönyvelni” a feldolgozó gyáregységben, a szállításnál, az üzemfenntartásnál, a MEF-nél és a szociálpolitikai osztályon. Két-két balesetet jegyzőkönyveztek a kovácsoló gyáregységben és az SZKGY-nél. Tavalyhoz képest lényegesen csökkent a balesetek száma a kovácsoló gyárrészlegben, az üzemfenntartásnál, valamint a huzalmű gyárrészlegben. építőtáborok Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal más érdekelt főhatóságokkal és társadalmi szervezetekkel közösen pályázatot hirdet a jövő év nyarán szerveződő önkéntes ifjúsági építőtáborok támogatására. A pályázat alapján — a helyi erőforrások kiegészítéseképpen — 40—150 ezer forint támogatásban részesülnek azok a szervek és intézmények, amelyek különféle környezetvédelmi tevékenységgel összefüggő fizikai munkák elvégzésére szerveznek építőtábort. Ilyenek lehetnék például: hulladéklerakók, illetve átmeneti tárolók építkezési munkái, üzemek szilárd hulladékainak gyűjtése, eltávolítása, A Skála Budapest Kereskedelmi Leányvállalatának munkájáról és új szolgáltatásairól tájékoztatták kedden. Budapesten az újságírókat: Nyúl Sándor, a leányvállalat igazgatója elmondotta, hogy a márciusban Budaker néven létrehozott lakberendezési, ruházati, vas-műszaki és napicikk-nagykereskedés- sel foglalkozó szervezeteik tevékenysége máris javítja a Skála Budapest Nagyáruház, a Skála Sprint és a kisebb kereskedelmi egységek áruellátását. Ezek veszik át ugyanis a Budaker Az MTA szegedi biológiai központjának genetikai intézetében Simoncsits András, valamint Kálmán Miklós és Cserpán Imre az eddig ismert leghosszabb mesterséges DNS-láncot állították elő az általuk kidolgozott, világszerte egyedülálló kémiai és en- zimatikus módszerrel. A Bi... mint a lángja a keddi tűzesetnek. Már csak azért is, mert a Salgótarján, Kilián körút 68-as számú ház második emeletén fel sem lobbantak a lakást emésztő vörös nyelvek, a harag füstje viszont jogosan gomoly- gott a helyszínre siető ügyeletesek fejében. Egy perccel tizenkettő előtt a 05-ös telefonon érkezett a hivás. Bizonyos, környéken lakó Nagy József nevű fiktív személy riasztotta a tűzoltókat egy óriási lakástűzhöz... öt szirénázó robusztus teherautó és Rontja az összképet, hogy ugyanakkor növekedett a sérülések száma a hideghengerműben. Az elavult gépi berendezésekkel termelő, zsúfolt, létszámgondokkal küszködő munkaterületen 16 baleset történt az első fél évben. A gyárrészlegnél rendkívüli munkavédelmi szemlét tartottak az okok feltárására, majd intézkedési tervet készítettek a hiányosságok megszüntetésére. támogatása folyó- és állóvizek, valamint azok partjainak tisztítása, por- és zajszűrő erdősávok, fasorok telepítése, védett állat- és növényfajok eredeti élőhelyeinek helyreállítása. Az építőtábor támogatásának feltétele, hogy az négy hétnél hosszabb ideig, legalább ikét turnusban, és 40-nél nagyobb létszámmal működjön. A környezetvédelmi építőtáborokra vonatkozó pályázatokat az építőtábor helye szerint illetékes megyei tanács környezet- és természetvédelmi titkárához 1987. szeptember 15-ig kell benyújtani. A pályázatokat az országos hatáskörű szervek képviselőiből álló bizottság november 1-jéig bírálja el. áruinak mintegy a felét, naponta átlagosan 40—50 ezer ember vásárol belőlük. Nagykereskedelmi szervezeteik — gyakran az árrés megosztásával — a kiskereskedelmi egységekkel közös érdekeltségben a korábbinál is jobb ellátást ’képesek nyújtani. Arra törekszenek, hogy partnereiknek a pnás nagykereskedelmi vállalatokétól eltérő választékot biztosítsanak. Több helyen bemutató-, illetve árusító- egységeket hoztak létre. Monoron és Siófokon mintatermet nyitottak. otechnika Rt. és egy svéd cég megbízásából és közös anyagi támogatásával készítették el az 1,800 kis alapegységből álló DNS- láncot, amely baktériumba, élesztőbe vagy más élő szervezetbe beültetve, a gyógyászatban felhasználható, az emberi élet megmentésére alkalmas fehérjét termel. tizenhét személy rohant lélekszakadva segíteni a bajbajutottakon. A történet csupán ennyi. Szörnyű azonban elgondolni, hogy a kötelességüket híven teljesítő tűzoltók esetleg nem érhettek volna időben oda egy valódi tűzhöz. S kötve hiszem, hogy ebben ők lettek volna a hibásak; minden felelősség a viccelődő telefonálót terhelné. Aki ezt így nem képes átlátni, legalább arra gondoljon: „ártatlan” tréfája fgyszer saját magára is visszaüthet... (romhányi) Készülődés az őszi nagy „légiparádéra”: az endre- falvai gólyafiókák is próbálgatják már szárnyaikat ■*- kép: kulcsár — Turinform ’87 Fennállása óta félmillióan éltek a turisztikai telefon- szolgálat lehetőségével. Főszezonban minden második érdeklődő külföldi állampolgár; programjuk összeállításához, szálláshelyük kiválasztásához kérnek segítséget. Az idegenbe látogató magyar turisták is - hasonló felvilágosításokért fordulnak a számítógépes központtal rendelkező fővárosi irodához. Az érdeklődők félszáz utazási iroda ajánlatát ismerhetik meg a 179-800-as telefonszámot tárcsázva. Épülethasznosítási kísérletek Művelődési, szórakozási szokásainkban jelentős változások történtek az elmúlt esztendők alatt. Így művelődési házaink többsége nem felel meg az újólagos — például kiscsoportokban történő foglalkozások — követelményeknek. Az intézményvezetők, valamint a községi elöljárók törekvése az, hogy a kultúrházak nagytermeit valamilyen módon hasznosítsák a közösség érdekében. Szendehelyen, Dré- gelypalánkon, Diósjenőn és Kétbodonyban . sportolásra tették alkalmassá a nagytermeket. 0 MERKUR jelenti Autósorszámok, 1987. július 14. Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 448 Trabant Combi Hyc. (Bp.) 144 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 9147 Trabant Lim. Spec. (D.) 7291 Trabant Lim. Spec. (Gy.) 7065 Trabant Combi (Bp.) 2729 Trabant Combi (D.) 1398 Trabant Combi (Gy.) 1776 Wartburg Stand. (Bp.) 2173 Wartburg Stand. (D.) 1149 Wartburg Stand. (Gy.) 1323 Wartburg Spec. (Bp.) 3211 Wartburg Spec. (D.) 2298 Wartburg Spec. (Gy.) 1886 Wartburg S. tolót. (Bp.) 10 416 Wartburg Tourist (Bp.) 2057 Wartburg Tourist (D.) 1161 Wartburg Tourist (Gy.) 801 Skoda 105 S (Bp.) 11 235 Skoda 105 S (D.) 8748 Skoda 105 S (Gy.) 8725 Skoda 120 L (Bp.) 26 361 Skoda 120 L (D.) 14 392 Skoda 120 L (Gy.) 17 283 Lada 1200 (Bp.) 46 319 Lada 1200 (D.) 32 116 Lada 1200 (Gy.) 16 169 Lada 1300 S (Bp.) 19 033 Lada 1300 S (D.) 15 077 Lada 1300 S (Gy.) 6457 Lada 1500 (Bp.) 15 354 Lada 1500 (D.) 11 770 Lada 1500 (Gy.) 5394 Lada Combi (Bp.) 9625 Ladá Combi (D.) 5048 Moszkvics (Bp.) 17 238 Polski F. 126 P (Bp.) 945 Polski F. 126 P (D.) 1084 Polski F. 126 P (Gy.) 464 FSO (P. F.) 1500 6349 Dacia Lim. (Bp.) 2436 Dacia Lim. (D.) 3957 Dacia Lim. (Gy.) 3168 Dacia Combi (Bp.) 2390 Dacia Combi (D.) 1983 Dacia Combi (Gy.) 1578 Dacia TLX (Bp.) 1745 Dacia TLX (D.) 1668 Dacia TLX (Gy.) 1137 Zastava (Bp.) 16 313 Környezetvédelmi SJkála-újdoüsá g ok Á leghosszabb mesterséges DNS-lánc Nagyobb volt a füstje... mßm ök rs a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNÉ. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V. József nádor tér. 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 129 forint, egy évre: 516 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101, Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0133-1558 — T N —