Nógrád, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-10 / 135. szám
AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XLIII. ÉVF., 135. SZÁM ÁRA: 1,80 FT 1987. JÚNIUS 10., SZERDA (? Brigád nemzetközi munkoversenyben (3. oldal) Művelődési ház és közönsége (4. oldal) Kadlát ezüstérmes <7. oldal) Életmód — művelődés — gazdaság Y^letmód-művelődés-gazdaság címmel — a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat a IX. küldöttgyűlési rendezvénysorozatának részeként — kétnapos nemzetközi tudományos konferencia kezdődik ma Salgótarjánban, a TIT és az Országos Közművelődési Központ rendezésében, az Állami Ifjúsági és Sporthivatal, az Egészségügyi és a Művelődési Minisztérium támogatásával. Már itt utalunk arra, hogy az ugyancsak Salgótarjánban rendezendő Ifjúság 87 nyári egyetem témái — ifjúság-egészségvédelem-szenvedély- betegségek — szintén kapcsolódnak e konferencia gondolatköréhez, csakúgy, mint az ENSZ Egészségügyi Világszervezete által meghirdetett Egészséget 2000-re mindenkinek programhoz és a magyarországi egészségmegőrző átfogó program tervezetéhez. A nyári egyetemet június 30. és július 10. között rendezik meg. A jelen nemzetközi tudományos konferenciára, amelynek nyelve angol, orosz, német és magyar lesz, 15 országból 270 résztvevő érkezett, köztük több neves kutató, a Szovjetunióból és az Amerikai Egyesült Államokból is. így a konferencián mód nyílik az életmódkutatás legfontosabb nemzetközi irányainak megismerésére, az egyes nemzeti kutatási programok eredményeinek összegzésére, nem utolsósorban a tudományos vitára, a további kutatási elképzelések összehangolására. A plenáris üléseken és a szekciókban mindenekelőtt az utolsó 10—15 év folyamatainak vizsgálata kelni napirendre. Maga az életmód a legátfogóbb fogalmak közé tartozik, s jóformán mindennel összefügg. E kifejezéssel kapcsolatban különösen érvényesek József Attila magyar költő szavai : „Akátr egy halom hasított fa, hever egymáson a világ. . . összefogja egyik dolog a másikát. . . mindegyik determinált”. Vitányi Iván ugyanezt a gondolatot így fogalmazza meg a konferencia tézisei között: „A gazdaság, a szabad idő, a művelődés, a személyiség és az életmód olyan összefüggő fogalomrendszert alkot, amelyet egymástól függetlenül nem is lehet reálisan vizsgálni. A korábbi szabadidő-kutatások lassan mindenütt az időfelhasználás egészére (social time) vonatkozó kutatásokká szélesednek, amely a munkában és a munkán kívül töltött időt egyaránt magában foglalja. Az időfelhasználás egésze —, vagyis a különböző gyakorisággal végzett tevékenységek rendszere — alkotja az életmódot. Az életmód és a személyiség pedig kölcsönösen meghatározzák egymást”. I Bonyolult, feszültségektől sem mentes korszakunkban pedig különösen fontos, hogy a nagy társadalmi, gazdasági folyamatok közepette az egyén is fokozottan felismerje helyzetét és lehetőségeit a jelenben és a jövőben, s ennek megfelelően vegyen részt saját cselekvési terének alakításában, értékrendszerének stabilizálásában a társadalom és önmaga javára. A ma kezdődő nemzetközi tudományos konferencia résztvevői a többi között megvitatják a művelődés, a személyiségfejlesztés, a szabad idő, a szabadidő-szokások alakulása, az egészség, a testkultúra, nem utolsósorban a gazdaság és az életmód összefüggéseit. Nem kétséges, valamennyi kérdés a lehető legközvetlenebbül érinti életünk alapvető szféráit. Hiszen, hogy csak egyetlen példa álljon itt a sok közül. Magyarországon az utóbbi évtizedben a lezajlott gazdasági folyamatok következtében jelentősen módosult az egyes társadalmi rétegek életmódja, s ennek jelei a hétköznapokban közvetlenül is kitapinthatóak, például a társadalmi különbségek növekedésében, több rétegnél az életszínvonal romlásának túlmunkával való kompenzálásában, a lakosság minőségi állapotának romlásában (mortalitási, morbiditási mutató), káros szokások terjedésében, a kulturáltság mutatóinak romlásában és így tovább. A mindezek ellen való hatékony társadalmi program kibontakoztatása a jelenlegi kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatok közepette is elengedhetetlen, miként erre már számos felelős fórum programja és gyakorlati intézkedése is ismertté vált. E folyamatot segítheti az úgynevezett pozitív attitűd kialakítása is életmódunk minőségi kérdései iránt mind szélesebb körben. Hiszen az egyén megújulása egyben a gazdasági és a társadalmi reform további kibontakoztatásának is egyik előfeltétele. Enélkül nem képzelhető el sem a tudományostechnikai forradalom által nyújtott lehetőségek mind hatékonyabb felhasználása a gazdaságban, sem a társadalmi intézményrendszer céljainak szellemében kívánatos megújítása, végső soron az élet minőségének javítása sem. A történelem tanúsága szerint, társadalom és egyén viszonyának harmonikusabbá tételéért minden korban minden nemzedéknek meg kellett küzdenie. E korántsem áldozat nélküli nemes küzdelemről a jelen nemzedékek sem mondhatnak le. A múlt lelkesítő példáira, a társadalomépítés eddigi történelmi jelentőségű eredményeire támaszkodva kell munkálkodniuk a ma élőknek is a jelen és a jövő gazdagabbá és szebbé tételéért. Sajátosságaink, hagyományaink és lehetőségeink ismeretében nyújthatunk hasznos segítséget mindazon folyamatokhoz, amelyek hazánkban és a világban az embert szolgálják. Egy múlt századi magyar költő, Arany János szerint: „Kettős úton halad az emberi élet, Egyik■ a gyakorlat, másik az elmélet.” A z Életmód-művelődés-gazdaság címmel ma kezdődő kétnapos nemzetközi tudományos konferencián most az elmélet tudósaié, a kutatóké á szó. A szó, amely ugyanakkor a gyakorlat számára is nélkülözhetetlen. Tisztelettel köszöntjük a nemzetközi konferencia valamennyi résztvevőjét Salgótarjánban, s eredményes munkát kívánunk. T. E. Eszmecsere a nyugdíjrendszer várható módosításáról Az Országos Társadalombiztosítási Tanács Ülése Az Országos Társadalom- biztosítási Tanács kedden ülést tartott. Megtárgyalta a társadalombiztosítási szervek tevékenységének és pénzügyi gazdálkodásának tapasztalatait. A testület megállapította, hogy tavaly a nehezebb gazdasági helyzet ellenére is fejlődött a. társadalombiztosítás rendszere, szélesedett az ellátásra jogosultak köre. A társadalombiztosítás kiadásai tavaly meghaladták a 142 milliárd forintot, ez 8 százalékkal volt magasabb az előző évinél. Az ügyintézés színvonala még mindig nem kielégítő, mert á munka gépesítettsége nem tartott lépést az új szociálpolitikai intézkedésekből adó-\ dó többletfeladatokkal — hangsúlyozták a résztvevők- Változatlanul gondot jelent — főként a fővárosban és Pest megyében —, hogy gyakorta elhúzódik a különféle ellátások megállapítása, és emiatt a biztosítottak csak késve juthatnak hozzá járandóságukhoz. A társadalombiztosítási kifizetéseknek mintegy 70 százalékát nyugdíjakra folyósítják. A nyugellátásban részesülők számára tavaly 8,3 százalékkal többet fizettek ki, mint egy évvel korábban. Ez a nagyobb összeg azonban csák szűk körben volt elegendő ahhoz, hogy a nyugdíjakat a fogyasztói áirak növekedésének megfelelő mértékben emeljék. A társadalombiztosításnak változatlanul fontos , célja a nyugdíjak vásárló^ értékének fokozottabb megőrzése. Ezzel kapcsolatban a tanács ülésén élénk vitát váltott ki a nyugdíjrendszer tervezett módosítása. A vélemények általában megegyeztek abban, hogy a nyugdíjak vásárlóértékének fokozottabb megőrzéséhez szükség van a nyugdíjrendszer " korszerűsítésére, de arra is rámutattak a hozzászólók, hogy ezt a gondot a tervezett módosítások önmagukban nem oldják meg hosszú távra. A nyugdíj- rendszer különböző elemei ugyanis nem függetleníthetek egyéb társadalmi és gazdasági kérdésektől. A társadalombiztosítási ellátásokkal és azok feltételrendszerével szoros összefüggésben került szóba a tervezett személyi jövedelemadó-rendszer. E témakörben több javaslat elhangzott, amelyeket a kormányzati szervek figyelmébe ajánlanak. A társadalombiztosítási szerveknél tovább folytatódik a szakértői munka, amelynek célja, hogy a politikai elvárások a társadalombiztosítási ellátások rendszerében az adóreform bevezetese esetén is megvalósuljanak. Az Országos Társadalom- biztosítási Tanács a továbbiakban tájékoztatót hallgatott meg az egészség- megőrzés átfogó társadalmi programjáról. Ezzel kapcsolatban az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság vezetői elmondták, hogy a lakosság egészségének megőrzése, az egészségesebb életmód elterjesztése a társadalombiztosítási szerveknek is igen fontos feladata, s egyben érdeke is A statisztikai adatok igen kedvezőtlen tendenciáról tanúskodnak: míg- 1980-bán naponta 230 ezren voltak táppénzes állományban, addig az idén már 270 ezren. 1986-ban csaknem 11,5 milliárd forintot folyósítottak a betegállományban levő dolgozóknak, 11 százalékkal • többet mint az azt megelőző esztendőben. A lakos-1 ság romló egészségi állapotát tükrözi az a statisztika is, hogy évente átlagosan 138—40 ezren kérik rokkant- ' sági nyugdíjuk megállapítását. ' Népfrontbizottsági ülés Balassagyarmaton Számvetés sikeres társadalmi akciókról Eseménydús heteket zártak le a népfront balassagyarmati aktivistái; ennek konkrét tapasztalatait értékelte elsőnek a Hazafias Népfront városi bizottságának keddi ülésén Szakai Jenő titkár. Elmondotta, hogy több mint száz rendezvény zajlott le, a tavaszi időszakban, s ez a szám nem csupán nagysága miatt figyelemre méltó, hanem tartalmát tekintve is. Kiemelte a városi népfronttitkár az immár hagyományosan megrendezendő tavaszi tisztasági akciói-sikerét. A város lakossága, apraja és nagyja egyaránt közügynek tekintette a „nagytakarítást”, s kezük munkája nyomán megszépültek a terek; az utcák, a parkok. Különösen eredményesen dolgoztak a város déli körzetének lakói, s a Kiss Árpád és az Ifjúság Úti Általános Iskolák tanulói. Az utóbbiak több ezer forint értékű 'hulladékot gyűjtötték össze a kidobásra ítélt holmikból, s adták el a MÉH Vállalatnak. Tartalmasnak ítélte meg a népfrontbizottság a napokban zárult békehónap eseménysorozatát. A város adott otthont a megyei nyitórendezvénynek, holland békedelegációt fogadott, s több körzetben tartottak helyi megemlékezéseket, programokat, a „béke, reform. megújulás" gondolatainak jegyében. A tanácskozás további részében dr. Győri Sándor, Balassagyarmat Városi Tanácsának elnöke tájékoztatta a testületet az állampolgári fegyelem, a szocialista törvényesség helyzetéről. A városi tanácselnök utalt arra, hogy nemrégiben az MSZMP Balassagyarmat Városi Bizottsága tárgyalta e témát, s fontos határozatot hozott. Alapvetően megfelelőnek minősítette az állampolgári fegyelmet, hozzátette azonban, hogy még jó néhány területen akad tennivaló, így különösen az adómorál javításában, az igazságosabb közteherviselés megvalósításában. A szí re ki Kastély Szálló nemcsak impozáns szobáiról és gyönyörű parkjáról hires, hanem művészetpártolójáról is. Galériájában rendszeresen lehetőséget biztosit képzőművészeink bemutatkozására, és szakszerű tárlatvezetésről is gondoskodik dr. Bolázs Ká- rolyné személyében. Aki a napokban látogat Szirákra, kortárs képzőművészeink alkotásaiban gyönyörködhet. A grafikákon Szabó Vladimir, Szósz Endre, Czóbel Béla és Csohány Kálmán szignója szerepel. A festők közül tizenketten mutatkoznak be, de láthatók még Ferenczi Béni és Szervátiusz Tibor kisplasztikái, valamint Asszonyi Tamás, Ligeti Erika plakettjei.- bp Mátraterenyei óvodások között Kényelmes körülmények között.. központi fűtéses. taneszközökkel, játékokkal jól felszerelt óvodában tanulhatnak, fej lesz.th étik készségeiket Mátraterenyén. a mátranováki körzetben a gyermekek. A közös munkában nagy igyekezettel vesznek részt az. apróságok.- kj Nagyobb lett a Vöröskereszt aktivitása A. Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége gz alapszervezetek munkájának főbb tapasztalatait vitatta meg kedden, a szervezet székházában. Az ülésen megállapították, hogy az alapszervezetek tevékenysége a VI. kongresszust követő években gazdagodott, kezdeményezőkészsége megélénkült. Számuk öt év alatt több mint Ötszázzal nőtt, 1986 végén már több mint 14 ezerszervezet működött a munkahelyeken, a lakóhelyeken, valamint a közép- és felsőfokú oktatási intézményekben. A VörövSkeresztnek jelenleg több mint 1 millió 20Ö ezgr tagja van. többségük önkéntes társadalmi munkával rendszeresen kiveszi részét a humánus* feladatok megoldásából. A véradómozgalomról élőár.;: - ... hogy annak bázisai továbbra is a vállalati vöröskeresztes aiapszerve- zetek: kezdeményezésükre tavaly több mint 5,90 ezer alkalommal adtak vért a dolgozók. Sajnálatos azonban. hogy egyes helyeken a munkaidőalap szigorú védelmére hivatkozva. a véradást nem . engedélyezik napközben. s mind gyakrabban fordul elő, hogy a készenléti véradókat sürgős esetekben sem engedik el, illetve le kell dolgozniuk á véradással töltött időt. (MTI) Találkozó Budapestet? A Palesztin Felszabadítá- si Szervezet magas rangú tisztségviselői és az izraeli békeszerető erők képviselői június 11-én Budapesten találkoznak. (MTI)