Nógrád, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-06 / 132. szám
IRODALOM [gészen véletlenül taE láltak egymásra megint, annyi idő ________ után. Az országnak e gymástól távol eső két városában éltek már régóta, és igazán ritkán fordult elő, hogy eszükbe jutottak Pesten töltött éveik, amikor egy időben naponta talál- ‘ koztak. Húsz év telt el azóta, és egészen véletlenül, egy közös ismerős révén megtudták egymás címét. Levelezni kezdtek, és az első, kicsit hivatalos beszámolók után visszatértek soraikba a régen elfeledettnek hitt becéző szavak, mindketten úgy érezték, egészen' kis apróság miatt szakítottak annakidején, és tévedés volt, sajnálatos tévedés, hogy elfordultak egymástól. A férfi ott a távoli városban nem azt kapta házasságától, amit remélt, a nő pedig elváltán élt — szintén csalódott. Leveleikben először csak rejtve, aztán már egyre nyíltabban fellángolt újra az egymás iránt valamikor érzett, rég elfeledettnek hitt szerelem. Abban mindketten mélységesen egyetértettek, hogy találkozniuk kell, látni egymást újra! Hisz’ annyi mondanivalójuk van egymás számára! Az idő elszállt már mindkettőjük felett, mégis úgy készültek erre a találkozásra, mintha valami eljegyzésre indulnának. Szabadságot vettek ki mind a ketten. A férfi ki tudja mit hazudott otthon a családjának, mindeneset- . re a lelkiismerete tiszta volt, mint ahogyan meg is írta régi szerelmének: A szerelemhez való jogomat nem vehetik el! Nyilván sem a család, sem más. Hogy egészen konkrétan és külön- külön mit vártak ettől a találkozástól, azt azért nem írták meg egymásnak. De nem keveset, az biztos. A nagy nap reggelén váratlanul szép tavaszi idő tört a városra, és az asz- szony örült, mert felvehette végre az új cipőjét. A vonat csak délelőtt érkezett, volt ideje a készülődésre. Előző délután fodrásznál járt, átfestette a haját olyan szőkére, amilyen húsz évvel ezelőtt lehetett. Sokáig pepecselt a fürdőszobában, gonddal öltözött és fésülkö- dött. Aggódott kicsit, milyennek találja majd a férfi, de a tükörbe mosolyogva úgy találta, hogy csalódást nem okoz neki. Még mindig vonzó, a szeme szép, a bőre sima. Ügy ment az állomásra, mint fiatalkorában randevúra szokott, kicsit kipirultan, s kicsit gyorsabban dobogott a szíve. Időben kiért, várni kellett, de nem bánta. Ebben a szép, napsütéses időben még az ál-1 lomás is szebbnek tetszett valahogy. A peronon mások is várakoztak, gyorsan múlt az idő. Aztán a hangosbemondó jelezte a vonat érkezését, és fel is tűnt már a szerelvény. Az asszony boldog izgalommal fürkészte az ablakokat, de a kitekintő arcok között nem látta a férfiét. Abban nem kételkedett, hogy eljött, hiszen levélben mindent megbeszéltek már, és szinte számolták a napokat a találkozásig. Nem gondolta, hogy ilyen sokan érkeznek majd egy átlagos hétköznap délelőtt. A sínek között férfiak, nők, gyerekek, csoportok igyekeztek az állomás kijárata felé. Akkor egyszercsak megpillantotta a férfit, akire várt. Csak ő lehetett. Habár alacsonyabbnak tűnt, mint amilyenre emlékezett, a haja is jól meggyérült — dehát mire is számíthatott? Tudta: az első mondatok után visszatér újra a régi varázs, mely egymás felé hajtotta őket valamikor. Erősebbet dobbant a szíve, amikor észrevette, hogy a férfi feléje indul, emelte is a kézét, hogy integessen, de akkor megpillantott egy szőke lófarkas lányt, aki előtt a férfi mosolyogva megállt. Az asszony nem akart hinni a szemének. Biztos, hogy nem tévesztette el, a férfi az, akire várt, dehát lehetetlen, hogy rajta kívül más is várt volna rá ebben a városban! Ezen a napon, ide csak őhozzá jöhetett. .. S tévedés volt valóban, mert a férfi zavartan elköszönt a lánytól, és körülnézett, mintha keresne valakit. Akkor, találkozott a pillantásuk. Az asszony még mindig földbegyökerezve állt, de a férfi odasietett eléje, arcán zavart mosoly. — Lilikém! Azt hitték mind a ketten, hogy a vonat érkezésekor majd megcsókolják egymást, egyre forróbbá váló leveleik után ... és most csak álltak sután és mosolyogtak. — Buta dolog —, dadogta a férfi —, az imént egy pillanatra azt hittem, te jössz felém. Nem láttad azt a lányi:? Éppen olyan, mint te voltál húsz évvel ezelőtt. — Hát nem szép tőled... akarta tréfára venni Lili a dolgot, de erőltetett volt a vidámsága. Érthető volt á tévedés, mégis mélyen meg- bántottnak érezte magát. A találkozás pillanata mindenesetre nem olyan volt, amilyennek annyiszor elképzelte. Amellett — milyen buta dolog — szorítani kezdte az először viselt új cipő. A férfi pedig, mintha megbabonázták volna, hogy mindent rosszul tegyen, éppen a cipőjét kezdte dicsérni.. Hogy milyen finom kis tavaszi cipő, itt biztosan jobban lehet vásárolni, mint náluk. Lili meg csillagokat látott minden lépésnél. Ezért is ajánlotta fel, hogy mielőtt hazamennének, térjenek be a közeli presszóba egy kávéra. Az asztal alatt aztán kibújt a cipőből, és már felszabadultabban tudott mosolyogni. A kezdeti zavar felengedett, egymás arcát, tekintetét kutató szemük megtalálta már, akit keresett. Ennek ellenére, bár úgy tudták, sok mondanivalójuk van egymás számára, még mindig kicsit nehézkesen folyt a beszélgetés. — Miért szakítottál velem akkor? — kérdezte hirtelen a férfi. — Nem tudom. Illetve nem emlékszem pontosan — felelte az igazsághoz híven Lili. — Biztosan valami butaság miatt. Talán eltúloztam a dolgokat. Akkor már ittak kicsit, és a férfi tekintete felforrósodott. A hangja is. — Pedig mellettem lett volna a helyed. Amióta megint levelezünk, eszembe jutott, mennyire kívántalak, és mégsem lettél az enyém. És lám, igazságos a sors. Mégiscsak itt vagyok veled megint. Te nem tudod, hogy milyen érzéki vagyok, mit jelent ha én egy nőt megölelek! Megtagadtad magad tőlem sokáig, de lámcsak, mégis eljött a riap... — Lámcsak — gondolta Lili, és ugyanolyan rejtélyesen kezdett mosolyogni, mint húsz évvel ezelőtt. — Eszembe jutott, miért ment el a kedvem t,őled akkor régen. Ahányszor elkezdted mondani, hogy milyen érzéki vagy, meg hogy milyen élmény veled lenni, rögtön nevetségessé váltál. S a végén szakítottam veled olyan kedvéért, aki nem kecsegtetett előre semmivel de úgy csókolt, hogy újra meg újra azt kívántam: ismételje meg! Ilyen egyszerű volt — és a felesége lettem. . ' A férfi látta azt a régi mosolyt Lili arcán, azt a mosolyt, mely annakidején is megbolondította, és lázas szavakkal festette le az egészen közeljövőt, amikor hazamennek majd az asz- szony lakására. Mert úgy tervezték, néhány napig ittmarad. Lili azonban egyre fényesebben mosolygott, szórakozottan lapozgatott valami kis .füzetben, míg a férfi szavait hallgatta, aztán azt ajánlotta, menjenek étterembe ebédelni. Bár előző napon megfőzött már, és ott volt a hűtőben az ünnepi ebéd. A férfi nem meri, tiltakozni, szívesebben ment volna haza az asszony lakására, de , udvariasságból úgy; tett, mintha ő is éppen így'szerette volna. Természetesen gavallér volt, fatányérost ettek, utána pedig pezsgőt bontott1 a nagy találkozás örömére. Lili közben elképzelte, mennyit tervezgethetett a férfi megunt felesége oldalán, mire ez a találkozás létrejött. Micsoda nagybemutatót, a „szerelem jogán”. Elnézte kopaszodó fejét, ráncait, és élvezte, hogy megint lehúzhatta a cipőjét az asztal alatt. / A férfi már sürgetni kezdte, hogy induljanak, de ő ártatlan arccal azt mondta, bőven lesz idejük megkávézni is, mire a vonat visszaindul. — Vonat? — kérdezte a férfi elhülve. — Persze. Miért, mivel akartál hazautazni, helikopterrel?------------ kávét elég hallgataA g on itták meg, mint akik elmondtak már 1 mindent, amit akartak. A férfi úgy érezte, becsapták, ki játszották, mint húsz évvel ezelőtt, és azt sem tudja, miért. — Fene se ismeri ki magát a nőkön, annyi szent! — gondolta keserűen már a vonaton, és kibámult a délutáni napsütötte tájra, ahol — hiába hessegette a képet magától — még mindig Lili örök-rejtélyes mosolyát látta. LUKACS GERGELY SÁNDOR: rEn a tengert hívom Én a tengert hívom Meg szalmaszálriak Hogy megsegítsen El ne vesszek Acsaros törtetésben Másramutogató semmit Sem vállalás remegésben Hogy felszakadjon végre Az égre Sóhajom A félelemtől el nem rontott Októberben is zöld Piros lobogós Lobogó piros Reményemmel Stigmás Ember üzenet (Picurjda, 1985. szeptember 20.) BESZÉDES ISTVÁN: BERTÖK LÁSZLÓ: PÓSFAI PÉTER: A cédrus Nem fogok félni: enyém a tűz, s kering a tánc; tereng az ing: öreg leszek, s tudom, eljő megváltóm: Szent Ejtőernyő: kire égre merednek a kórusok, rémülő erdők, potyogó mókusok, lágy őzszobor nem egy míg nap lobban s lemegy. Majd megáll a lövedék a térben, felül a halvilág az érben, nagyhatalma: Béke lel a földön, míg ellebeg a Mennyei Öltöny. Plakát betűk szavak mondatok mindent tudok hallgatok hosszú út a végtelen körbe jár az értelem nappalok és éjszakák félig művelt iskolák féltenek és hajtanak letépik az arcomat Utolsó simítások A közel egy mázsa kő, ami egyébként csont, hús, zsír, idegek, meg csillag, meg zuhan: félig kész mű az is. Meztelenül sétálgatsz az utcán, de nem tudod. Kiadod, elárulod, mielőtt megvalósul, tehát sohase készül el. Csak a sebessége fokozódik, csak a félelem, hogy becsapnak. S, minthogy becsapnak, pillanatonként elvégzed az utolsó simításokat. ítélkezel. Könyörtelenebbül, mint a gravitáció. Ártatlanul, mint a kizökkent vatta cukor gép. SZEPESI JÓZSEF: is írok Okot versre nekem nem egy eszme, csupán szürke emberség adott. Hétköznapok frontján eltemetve, inkább küzdők, mintsem alkotok. Sosem vágytam lenni nagy kegyeltje, mint poéta, e világnak én. Minek? Tintám pár, parányi cseppje harmat, a Lét hamvas köldökén. Mégis írok. írok, mintha erre, e robotra volnék csak teremtve, gyötröm folyton ezzel is magam. Nem jobb volna bölcsen félre tenni tollat, tintát, és csak inni, enni s szeretkezni lustán, mint sokan.. ? BÁN ZSUZSA: Húsz év múlva Édesapja szellemi örököse A MACSKÁSSY LÁNYA A Macskássy név ismert és elismert a szakmában és a közönség előtt is. Még akik nem járatosak a rajzfilmek világában, azok is tudják, Macskássy Gyula a műfaj megújítója, új irányzatok megteremtője volt. S most már egyre többen tudják, hogy lánya, Macskássy Katalin is figyelemre méltó művész. Aki nem jár ugyan édesapja nyomdokain, mégis értékes szellemi örökséget kapott tőle. Azt a szemléletet, hogy minden formai és technikai bravúrnál fontosabb a tartalom. — Mit jelentett a pályáján, hogy művészcsaládból származik? — Azt, hogy gyerekkorom óta láttam otthon, amint apám rajzol. S én is rajzoltam. Ez előny. Ám amikor bekerültem a filmgyárba, „a Macskássy lánya” voltam. Végigjártam a rajzfilmkészítés folyamatait, dolgoztam mint kifestő, fázisrajzoló, vágó. Aztán felvettek a főiskolára. Diplomafilmemben mézeskalács-figurákat mozgattam meg huszárdalokra. A Balázs Béla Stúdióban készítettem Örkény István egyperceséből a Mi lenne Budapesten, ha... című filmet. Ott maradt a Pannónia Stúdiónál. Pályakezdése színhelyén. Aztán „kitalálta” a maga megújítására a dokumentummal, élő szereplőkkel vegyített animációs filmet. Mint ez a mostani, az Egy másik bolygó címűt. — Hogy készül az ilyen film? — Egyéves előkészület előzi meg. Járjuk az iskolákat, az osztályokat. Több ezer gyerekkel készítünk interjút fogalmazásban, rajzban, hogy általános képet kapjunk. S a gyerekek válaszadása mindig nagyon tanulságos. Többnyire van egy elképzelésünk, amikor elkezdjük a kérdezgetést. És többnyire „nem az jön be”, amire számítottunk. Azért is dolgozom nagy gyerekanyaggal, hogy a beérkező válaszok közül a legjellemzőbbeket és a legszuverénebbeket gyűjthes’sem egybe. De mindig hagyom az anyagot hatni. S eredeti elképzeléseinket a tényékhez igazítjuk. — Amikor az első gyerekkel készített rajzfilmemhez fogtam, arról faggattam őket, hogyan képzelik el a jövőjüket. Tízéves korukig fantasztikus, szürrealista elképzelésekkel álltak elő. Az ennél kicsit idősebbek teljesen polgári, kom- forrhista jövőt vártak. A tizennégy évesek jó része megmaradt e mellett, csupán néhányuknak volt nagyon egyéni elképzelése. Az első gyerekrajzfilm, a Gombnyomásra meghozta alkotójának az első sikereket. A film Budapesten az Arany Meteor, Lausanneban UNICEF-díjat, Miskolcon pedig kategóriadíjat nyert. Macskássy Katalin 1976-ban a Szocialista Kultúráért, 1984-ben Balázs Béla-díjas lett. S közben hazai és külföldi díjak, elismerések kísérték pályáját: Krakkóból, Melbourne-ből, Tokióból, Miskolcról, Kecskemétről. Miskolcon négy filmjét díjazták, 1977-ben a Nekem az élet..., 1978-ban a már említett Gombnyomásra, 1983-ban az Ünnepeink című alkotásokat, és 1984-ben a Testünk sorozat Mozgás, Csontok és izmok című részét. Egy másik bolygó című filmje a miskolci film- fesztivállal egyidőben, ezekben a napokban versenyez Oberhausenben is. — Folytatja a gyerekek vallatását ? — Igen. Hiszen kimeríthetetlen a téma. Ámbár mást is szeretnék csinálni, nehogy ismétlésekbe bocsátkozzam. — Akkor most mi következik? — Még mindig gyerekszereplős animációs film. Most kezdjük a filmet, hosszas előkészítés után La Fontaine A tücsök és a hangya meséjéről. Arról kérdezgetve a gyerekeket, kinek, melyik életszemléletnek adnak igazat, ki a gazdag, ki a szegény. S fantasztikusan különböző válaszokat adnak a XII., a II. és a VIII. kerületi iskolák 7—10 éves tanulói. Némiképpen folytatása lenne az Egy másik bolygó című filmemnek, ha azt kérdezném, mit jelent ma magyarnak lenni, ,kik is vagyunk mi magyarok, milyen a mi országunk? Gyermekrajzok az Egy másik bol/gó címfi filmből
