Nógrád, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-30 / 152. szám

Importtal azonos minőség

A ferrovanádium-sztori

„1982. február 3-a, 23 óra 54 perc: indul a kísérlet.

Ejfél után 4 perccel felhabzik az anyag, 9 perccel később befejeződik az adagolás. Az eltelt 19 perc alatt 1266 kilogramm anyag került áz olvasztóba. Ferrovanádi- um-elegyből. Nulla óra 14- kor bekapcsoltuk a villamos energiát. Teljesítményfelvétel: 0,95 megawatt. Az első salakminta: 0 óra 33 perckor. Fél órával később a második. Ugyanekkor 10 kilogramm alumíniumot adagoltunk az olvadékba. Nyolc percre rá ismét felhabzott az anyag. Ekkor újabb mintát vettünk. Két órakor, és húz perccel ezután jött a 4. és az 5. mintavétel. Fél háromkor csapoltunk. Megállapítottuk, hogy az égetett mész izzítatlanul került a kohóba, ezért volt a habzás. Végeredményben 490 kilogramm ferrovanádiumot és 948 kilogramm salakot nyertünk”.

Az idézett szöveg Solymár András és Varga Tibor jegyzetfüzetéből került elő. A Salgótarjáni Ötvözetgyár műszaki fejlesztési osztály- vezetője és az akkor még művezető, most a termelési és értékesítési osztály vezetője a vázolt kísérletet ezen kívül még 23 alkalommal ■ismételte meg. S, hogy milyen célból, erre ad választ Solymár András. A magyar kohászat 400—450 tonna fer- rovanádiumot használ fel évente. E kíisérletsorozat előtt a teljes mennyiséget tőkésiimportból szerezték be.

Nem mintha' nem lett volna alapja az előállításnak hazánkban, de alkalmas technológia híján a tőkéshez hasonló minőséget meg

sem tudtuk közelíteni. Először Apcon próbálkoztak, de kevés eredménnyel. Mi négy esztendővel ezelőtt jelentettük be, hogy kidolgoztunk egy eljárást, amelynek segítségével kielégíthetjük a honi igényeket és technológiai hulladék sem keletkezik. A kevés vanádiumot tartalmazó anyagot ugyanis szintetikus salakként értékesítjük.

Az említett ötvözőről tudni kell, hogy az acélgyártás — és ezen belül is a szerszámacél — nélkülözhetetlen alkotója. Gondoljunk csak a króm-vanádium villáskulcsokra és más. nagy igénybevételnek kitett szerszámokra. Mint kiderült, a salak sem haszontalan, hiszen általános acélfinomító: csökkenti a kéntartalmat és a zárvány keletkezését.

— A kitűzött célok közül kettőt emelnék ki — folytatja a műszaki fejlesztési osztályvezető —, melyeket maradéktalanul megvalósítottunk. Egyik az importtal azonos. minőség biztosítása, a másik, hogy világszínvonalú technológiát vezessünk ibe. A gyártás menete rendkívül energiatakarékos.

— Pályázaton is részt vettünk, még 1983-ban — veti közbe Varga Tibor —, s az előkelő 2. helyet szereztük meg. Javaslatot tettünk arra, hogy ne kész vanádiumot, hanem jóval olcsóbb Vanádiumpentoxidot importáljuk. Az általunk kifejlesztett műszaki megoldás révén 1985 volt az első év, amikor nem jött be ferro- vanádium az országba. Vállalkozásunk korántsem volt veszélytelen. Nem tudhattuk előre, hogy a speciális

kemence kibírja-e a magas hőmérsékletet, mert ha nem, úgy 300 ezer forint értékű anyag ment volna veszendőbe.

A ferrovanádium-gyártás végül is zökkenőmentesen elkezdődött, s jelentősen megemelte az üzem termelékenységét. Solymár András kiegészítése azonban tanulságos:

— A kohászati üzemek kényelmesek, nem szeretnek kísérletezni új anyagokkal. Pedig felajánlottuk, hogy a szintetikus salakból ingyen rendelkezésükre bocsájtunk egy adott mennyiséget. ‘Egyedül a csepeli kollégák éltek a lehetőséggel, az eredményeiket publikálták is. A Dunai Vasmű szakemberei meglehet, már azt sem tudják, mi az a kupac a gyárudvaron.

— A tavaszi BNV-n sokan érdeklődték — folytatjuk a gondolatsort immár Kovács János műszaki igazgatóhelyettes szobájában. — Nyilván a ferrovanádium került az érdeklődés középpontjában. Tavaly csupán ebből a termékünkből 3 millió forint nyereség származott. Az osztrákok is jelentkeztek, de magasnak találták a hőmérsékletet.

Szintetikussalak-ügyben, úgy látszik nagy a közöny, hiszen ahol folytattak is kísérletet, az eredményét nem közölték velünk és rendelést sem kaptunk. Pedig svájciak, olaszok és osztrákok is érdeklődtek. Ügy tűnik, hogy magyar vállalatnak addig nem kell, amíg egy tőkés nem lát benne fantáziát.

T. Németh László

Szedik a földiepret

Zsosza Istvánná az epret válogatja.

A kanadai exportra kerülő dzsemet Márta Miskolczi Józsefné palackozza.

Idősek és fiatalok segítenek a betakarításban.

A DrégtílypalásM dy György Termelő« vetkezet földjein kezdték & földié»., dósét, amelyből a i feldolgozó üz szörpöt,

J

rét és dzsemet fenek. Az idén tonna gyümölcsöt relelnek le a 4i táros területről. Ezekben a napokban száz dolgozó segédke a szedésben és a dolgozásban. Pelvé leink a nyári mur

................... »UlaiMtftH mutatják I

B

elane es

Simák Istvánná az eperlekvárt főzi. A friss gyümölcsöt feldolgozás előtt gondosan tisztítják.

— Rigó Tibor képriportja —

AZ ARENIELESEK

mint esztendeje már,

Ml I n T hogy a fogyasztói árak évi emelkedése — mindig a megelőző évhez hasonlítva — átlagosan 6,5 százalék. Folyamatos — s bizonyos időszakokban hirtelen felgyorsuló — áremelkedésről kell beszélnünk, amelynek társadalmi hatását nemrégiben a szakszervezetek elméleti kutatóintézetének munkatársai vizsgálták. A vizsgálati eredmények összesítését adta közre néhány hónappal ezelőtt a Társadalmi Szemlében Zafír Mihály statisztikai főtanácsos. Címszavakban néhány lényeges megállapítása:

„A folyamatos és gyorsuló fogyasztói áremelkedés nemcsak az életszínvonalat illetően okoz társadalmi károkat, hanem mindeddig kedvezőtlenül befolyásolta a gazdasági tevékenységet is.” Ugyanis „ .. . indokolatlanul nagy előnyöket nyújtott a szabadáras termékeket gyártó, és főleg a hazai piacra termelő vállalatok számára. Vagyis egyik gátja volt annak, hogy valóban a hatékonyság — és ne az áremelési törekvések érvényesítése — legyen a vállalati jövedelmezőség, nyereség alakítója.”

Továbbá: „Erősítette a bérezésben amúgy is meglévő egyenlősítő tendenciákat, hangulatot keltve a teljesítmény nélküli bér- kiáramláshoz, s hajlamossá téve a vállalatokat arra, hogy a bérnövelést tekintsék árkompenzáló eszköznek, miközben a szükségesnél kevésbé használják a teljesítmények differenciált honorálására.”

E kedvezőtlen társadalmi hatások ellenére is meg kell barátkozni a gondolattal: az áremelések nem szűnnek meg, sőt az eddigi folyamat várhatóan felgyorsul. Hogy ez ügyben mi történik a közeljövőben — s különösen a tervezett adóreform bevezetése után — azt ma még nem tudni pontosan. Az viszont nyilvánvaló — a szakemberek nem is titkolják —, hogy az eredetileg tervezett idei árterv minden valószínűség szerint nem tartható; a fogyasztói árak ismét nagyobb mértékben emelkednek, mint amire a tervezők számítottak. Az is nyilvánvaló, s a szakemberek ezt sem titkolják, hogy az adóreform bevezetésének, úgymond „egyszeri” inflációs hatásával számolni kell. Egyes számítások szerint ez az infláció, az első — s ma még ki tudja milyen hosszúra nyúló — időszakban, kétszámjegyű is lehet. Más kérdés, hogy ettől függetlenül és ezzel együtt is, a gazdaság normális működőképessége szempontjából az adóreform — nélkülözhetetlen lépés.

Ám azt is szóvá kell tenni, hogy társadalmi méretekben nehezen tudunk együttélni a sorozatban ismétlődő áremelésekkel. Gondoljunk csak arra, hogy a mindenkori áremelések agitációs „hangszerelése” általában nem a legsikerültebb. Vagy gondoljunk arra, hogy a megannyi árucikket érintő áremelés kereskedelmi feldolgozása, feltüntetése, nyilvántartása késedelmes, sok

bosszúságot okozva ezzel a vásárlóknak, és sok bizonytalanságot okozva az üzletek pénztárosainak. Ki-ki tanúsíthatja, hogy a legutóbbi áremelések után jó egy hónappal, még mindig sok a zavar, legfőképp az élelmiszerboltokban, s a vásárló tökéletesen reménytelenül próbálja nyomon követni, hogy most melyik felvágottnak, vagy mirelitkészítménynek voltaképpen mi is az ára? Ne kerteljünk: kiszolgáltatott helyzetben vagyunk, és ez bizony a 'közhangulatot rontó tényező.

Az sem mellékes, hogy a lakossági megtakarítások jmár rég nem értékállóak. Igaz: az OTP újabban is kísérletezik: az átlagosnál magasabb kamatlábak mellett kínálja a különböző befektetési lehetőségeket, még a „normál” kamatokat is emelte valamicskét, csakhát félő, hogy az még mindig nem az igazi megoldás, ez még mindig nem csábítja a lakosságot a nagyobb takarékos- sági hajlandóságra. És ebből az következik, hogy inkább vásárolunk — akkor is, ha egyébként nem vásárolnánk —, semmint,, hogy takarékoskodnánk.

Aztán — és ez ugyancsak jellegzetes pállja — emelkedik az ár, ám a minőség változatlanul alacsony színvonalú, mi több: a magasabb árú termék egyszerűen nem kapható. (Hogy ebben mi az üzlet?...) Ámbár ennek is lehetnek racionális gazdasági okai, de a fogyasztó vigasztalan, sőt: elégedetlen, bosszankodik, háborog, és ugyan ki vitathatná, hogy ok nélkül?

És végül — az áremelések nem lényegtelen társadalmi hatásaként — a mindenkori áremeléseket szinte azon nyomban követő kereskedelmi manipulációk: éveken át

folytatott próbavásárlások tapasztalatai azt mutatják, hogy például az élelmiszerüzletekben a vásárlások több mint egyharma- dánál állapítottak meg valamilyen szabálytalanságot, magyarán: árcsalást, s persze soha nem a vásárló javára. A vendéglátásban — nemcsak az államiban! — nagyjából ugyanez az arány.

A folyamatos

vezőtlen társadalmi hatásait az imént jelzett tények is erősítik. De ha már kikerül- hetetlenek — legalábbis általunk kikerül- hetetlenek — ezek az áremelések, akkor legalább ne súlyosbítsuk a gondjainkat, bajainkat: ne rontsuk az áruk minőségét, bármennyire is nyereségnövelő tényező ez az alpári művelet. S egyáltalán: legalább gyártsuk és adjuk azt a bizonyos árucikket. És legfőképpen: ne verjük át egymást az üzletekben, sem tudatlanságból, sem tudatosan. Ha másként nem megy, legalább magunk próbáljuk kivédeni az áremelések kedvezőtlen hatásait, tudván, hogy ez ügyben csakis magunkra számíthatunk.. .

V. Cs.

Csődeljárás közben Az ÉV BlldÍI|Í

a vÁÉY-nái legnagyobb

A csődbe jutott Veszprém Megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozóinak több mint fele már állást talált és sikerült számottevő anyagi és erkölcsi veszteség nélkül elhagyniuk' a felszámolásra ítélt vállalatot. Ezt állapította meg a megyei pártbizottság irányításával működő koordinációs bizottság, amelyet a csődeljárás során felmerülő problémák, a beruházások folytatása és a dolgozók elhelyezkedése körüli gondok megoldásának segítésére hoztak létre

Több probléma még csak ezután vár megoldásra, 960 embert elhelyezni — ennyire csökkent a létszám — nem kis feladat. Könnyebben találhatnak új munkahelyet a kőművesek, villanyszerelők és kubikosok, de az alkalmazottak, köztük a műszaki szakemberek iránt kisebb a kereslet. Az elmúlt napokban egyébként elküldték a dolgozóknak azt a levelet, amelyben egyértelműen tudatják, hogy munkát kell keresniük, és több mint 600 dolgozó részletes adatlapját átadták a megyei tanács munkaügyi osztályának, amely a széles körű felmérések és tárgyalások alapján igyekszik mindenkinek elfogadható ajánlatot tenni. A VÁÉV állományában lévő dolgozók fő feladata egyébként ezekben a napokban a garanciális javítások befejezése.

A március 12-én megkezdett csődeljárás keretében a VÁÉV-nál fogadják a vásárlókat, akik az érvényes piaci áron vehetnek anyagokat és gépeket. A megmaradt anyagokból már mintegy 50 millió forint értékűt, a gépekből 100 millió forint értékűt adtak el. A nagygépek értékesítésére árverést hirdetnek. Az épületek egy része elkelt, de még mindig nem talált gazdára a VÁÉV munkásszállása, konyhája, étterme, több műhelye és a nagycsarnok.

A koordinációs bizottság tevékenységének eredményeképpen már találtak vállalkozókat a VÁÉV szerződésben lekötött és megkezdett munkáinak folytatására. Az egyetlen kivétel a veszprémi 140 félkész lakás, ezek sorsa még mindig bizonytalan. Meg kellett oldani azt is, hogy ne maradjanak kivitelező nélkül Veszprém megye tervezett beruházásai.

Erre vonatkozóan több építőipari vállalattal kötöttek megállapodást. Ezek szerint Veszprémben, Pápán és Ajkán a Győr Megyei Állami Építőipari Vállalat, a megyeszékhelyen a győriek mellett a Somogy Megyei Építőipari Vállalat, Várpalotán az Alba Regia, a Balaton-par- ton. pedig a Zala Megyei Építőipari Vállalat dolgozik a következő években.

szerszámgépiizlete

A Technoimpex Külkereskedelmi Vállalat intenzív piacfeltáró munkája eredményeként a napokban csaknem 6 millió dollár értékű exportszerződést kötött az iráni Ghadir Textil Machinery Manufacturing Industrial céggel. A szerződés alapján, a magyar vállalat 18 korszerű, számítógép-vezérlésű, CNC-szerszámgépet szállít partnerének, az idén és jövőre.

A berendezéseket a két legnagyobb hazai gyártóvállalatnál készítik, a Szerszámgépipari Művekben és a Csepeli Szerszámgépgyárban, ezek az üzletből körülbelül fele-fele arányban részesednek.

Az iráni vevő a magyar szerszámgépekkel kívánja előállítani legújabb típusú textilipari gépeit.

Az iráni textilgépgyárral kötött exportszerződés várhatóan hosszú távon is megalapozza a külkereskedelmi vállalat piaci pozícióját ebben a térségben, s nagymértékben hozzájárul a Technoimpex idei szerszámgép- export-tervének teljesítéséhez. A teheráni céggel kötött szerződés a konvertibilis piacon az idei eddigi legnagyobb összegű üzlet szerszámgépek szállítására.