Nógrád, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-24 / 147. szám
...................:: OOODT SPORT r==raaaas .epr)DT SPORT Wl V/ 1 V ■ OrUn i-vL !. Salgó Kupa Nemzetközi kosárlabdatorna megyénkben Szabadidő-sport Érdemes élni A salgótarjáni városi jortcsarnok átadása utáni /ek első nemzetközi ren- ezvényei közé tartozó Sal- á Kupa leány ifjúsági ko- írlabdatorna idén jubile- mához érkezett. A nemzet- 3zi naptárban is szereplő mdezvényt 10. alkalommal Dnyolítják le Salgótarjánon július 9—12. között. A ezdeti évek 4—5 csapata elyett, az utóbbi időben mdszeresen nyolc > váloga- itt vesz részt az esemé- yen. A legjelentősebb kosár- ibda hagyományokkal ren- slkező szocialista országok lellett franciák, olaszok, nnek is résztvettek már ?en a tornán. Az itt szemelt fiatalok többsége iá hazája nagyválogatott- iban játszik. Á mai ma- yar csapatból szinte mind- nnyian szerepeltek a . Sal- á Kupán: Németh, Borka, ulyás, Körmendi, Nagy, alogh. Ök a kosárlabda- erkekben ismerősek. Az elmúlt 9 évben a légibb tornagyőzelmet a rovjetek mondhatták ma- ukénak, de sikerült első elyet elcsípni a magyar álogatottnak is. A jubileumi rendezvény ismét szín- onalasnak ígérkezik. A észtvevő 8 válogatott két Jelenet a tavalyi Salgó Kupáról, az Olaszország— Szovjetunió mérkőzésről. négyes csoportban mérkőzik, majd a helyosztókra kerül sor „A” csoport: Magyar „A”, Olaszország, Lengyelország, Csehszlovákia, „B” csoport: Szovjetunió, Bulgária, Románia, Magyar í> B”. A Magyar Kosárlabda Szövetség, a megyei ifjúsági és sportosztály, valamint a városi sportcsarnok rendezésében sorra kerülő esemény július 9-én 14.30 órakor a Románia—Magyarország „B” mérkőzéssel kezdődik. Az ünnepélyes megnyitó 17 órakor lesz, majd az igen izgalmasnak ígérkező Magyarország „A”— Olaszország mérkőzéssel folytatódik a program. Pénteken — 10-én — . minden csapat kétszer lép pályára. Reggel 9-től este 21-ig 8 összecsapást bonyolítanak le. Szombaton délután és vasárnap délelőtt a helyosztók és a döntők láthatók, majd ünnepélyes eredményhirdetés 14.40-kor. Az esélyekről? Ismét a kiváló utánpótlással rendelkező, több 190 cm feletti játékost felvonultató szovjetekre voksolnak legtöbben. A szakemberek szerint azonban meglepetést okozhat a bolgár, az olasz, és a magyar „A” válogatott is. A sportot és a jcosárlab- dát kedvelőknek érdekes és izgalmas sporteseményt jelenthet a X. Salgó Kupa nemzetközi torna. ry Verebes József július 1-ig gondolkozhat A kedden délután a Volga zálló különtermében tartott 1LSZ elnökségi ülésen két- égkívül a legérdekesebb té- la az volt, vajon meghosz- zabbítják-e Verebes Józsefek, a magyar labdarúgó-vá- jgatott szövetségi kapitá- yának 1987. június 30-án 5járó szerződését. Az elnökégi ülésen felajánlották a zakvezetőnek, hogy 1988. október 5-ig, tehát a jövő évi nyári olimpia befejezéséig irányítsa tovább az „A” és olimpiai válogatottat. A szövetségi kapitány nem kis meglepetésre azzal válaszolt, hogy csak 1988. június 30-ig akarja ellátni feladatait. Az új helyzetben az elnökség áthidaló megoldásként azt ajánlotta Verebes Józsefnek, hogy július 1-ig gondolkozzon, mert az MLSZ mindenképpen szeretné: az ötkarikás játékokon ő irányítsa a magyar együttest. (Ismert: a magyar válogatott az olimpiai selejtezőkön eddig négy mérkőzését megnyerte, így nagy esélye van, hogy a 16-os döntő tagja legyen.) A NÓGRÁD totótippjei, 26. hét \ í. Vasas—Jena 1 2. Ú. Dózsa—Halmstad 1 3. N aestvcd—Tatabánya X 2 i. Aarhus—Lausanne 1 5. Chaux-de-Fonds—Hammarby 1 2 6. Varna—Wismut Aue 1 7. D. Streda—Bellinzona 1 8. Malmö—Grasshoppers 1 X 9. AIK Stockholm—Lech Poznan X 2 10. Lyngby—Nitra 1 2 11. Etir—Cheb 1 X 12. B. Jerusalem—Bröndby 2 13. Y. Tel-Aviv—Bochum 1 2 14. Vasas—Jena I. fi. 1 15. Ü. Dózsa—Halmstad I. fi. 1 16. Naestved—Tatabánya I. fi. 1 Góltotópályázat A múlt héten pályázatunkra 214 szelvény érkezett. A két mérkőzés eredménye: Cagliari—Lecce 0—1, Modena—Bologna 1—0 volt. öt olvasónk ért el telitalálatot, közülük a következők nyertek 10---10 darab totószelvényt: Varga Sándor Salgótarján, Budapesti út 58 c., Varga Istvánná Karancslapujtő, Petőfi út 92., Janicsek Ferenc Salgótarján, Pécskő út 5. Góltotó 1. Vasas—Jena, végeredmény: 2. C. Dózsa—Halmstad, végeredmény: NÉV: LAKCÍM: Öt érem Sieradzból A lengyelországi városban öt ország — Lengyelország, Bulgária, Románia, Csehszlovákia, Magyarország — 60 utánpótláskorú birkózója részvételével nemzetközi szabadfogású versenyt rendeztek. A magyar fiatalok öt érmet szereztek. 58 kg- ban Kövecs Károly győzött, 54 kg-ban és 88 kg-ban Pil- lik József, illetve Gschwindt Olivér második lett, 46 kg- ban és 81 kg-ban Szabó Róbert, illetve Balogh István a 3. helyen végzett. Ezen kívül még két 5. hely gyarapította a magyar mérleget. „Egyszer volt, hol nem volt, az NB l-en innen, az NB 11-n túl, volt Vácott egy CSAPAT. Illetve van!” — mondta utolsó — múlt vasárnapi — mérkőzésük után Haász Sándor, a Váci Izzó MTE NB U-es bajnokcsapatának edzője. A nyilatkozat érthető, megfogalmazása már-már haászias. Nem is annyira a vezető edző nyilatkozataival kívánok foglalkozni — ezt megtették már helyettem sokan, s egyszer jómagam is —, hanem edzői módszereivel, munkájával. Elsősorban azért, mert a Honvéd egykori pályaedzője Salgótarjánban is töltött két esztendőt az SBTC vezető edzőjeként. A mester köztudottan nem tartozott a népszerű emberek közé. A közönség gyakran kikezdte, legfőképpen szellemes nyilatkozataiért. Persze ez nem volt meglepő, mert az edző szidása minAz egészséges életmód, a rendszeres mozgás kialakításának népszerű módja a természetjárás. Megyénkben is egyre többen kapcsolódnak be a mozgalomba. Felvételünk . Szé- csényben a június közepén rendezett túrán készült, amelyen a gyermekeikkel együtt kiránduló szülők egy csoportja látható. A június közepén városunkban rendezett életmódkonferencia 3. szekciója az egészség, testkultúra, életmód kérdéskörrel foglalkozott, biztosítva a lehetőséget, hogy más nemzetek életébe, életmódjába, életfelfogásába is betekinthessünk. Az egészséges életmód kialakítása valóban égető k ér- déssé vált hazánkban. Ezt a június 6-án megalakult MDSZ (Magyar Diáksport Szövetség) is alapvető célként fogalmazta meg alapszabályában. A megvalósításhoz a testi nevelést már az óvodában el kellene kezdeni, és ezt rendszeressé tenni. Ez utóbbi elérésében a családnak,. majd később az iskolának is meghatározó szerepe van — mondta Vas- tagné Welegh Csilla kutatásaiból kiindulva, s megjegyezte: a pedagógusok értékelésénél még nem szempont a hátrányos helyzetű gyermekek kiemelése. A pedagógusok efféle elismerése elősegíthetné azt, hogy a főiskolákra és egyetemekre eljutó diákok ne hanyagolják el teljesen a sportot, a mozgást: . Falvai Gyula és Krisztyán Mónika Szekszárdon végzett felmérései szomorú tényeket tártak a hallgatóság elé. A főiskolások átlagosan heti 1—12 órát tanulnak, s heti 3—4( órát fordítanak testmozgásra. Sokan fogyasztanak alkoholt (54 százalék), dohányoznak (14 százalék), és keveset alszanak. Jól és táplálóan étkeznek, és nem igényelnek semmilyen testmozgást (47 százalék). így sem közérzetük, sem erőnlétük nem megfelelő. Hasonló tapasztalatokról számolt be Lech Erdmann lengyel professzor, aki a mindennapi pihenőidő kihasználásának vizsgálatában vett részt. A fiataloknak — 3700 vizsgált személy — csupán 7—8 százaléka tölti szabad idejét fizikai tevékenységgel, pedig — mint mondta — „Érdemes élni!” Egészségesen élni szívbéli ügy — hallhattuk Jürgen von Troschke nyugatnémet professzortól. Ezt csak úgy lehet, ha kerüljük a dohányzást és a túlzott alkoholfogyasztást, helyesen táplálkozunk — rendszeresen sportolunk, kerüljük a stresszt és konkrét életcélunk van. A mindennapos gondokon való túljutást ne a káros élvezeti cikkek fogyasztásával próbáljuk kompenzálni. Sajnos, hazánkban a tömegkommunikáció még nem áll olyan szinten, mint több más országban. Az USA-ban a diétáról és az egészséges életmódról több az információ, mint bármi másról. Kaliforniában _ például 5000 diáknak van egészségre vonatkozó kézikönyve, amelyet testnevelésórákon állandóan használ — mondta Roberta Park amerikai professzor- asszony. Az amerikai emberek érdekeltek abban, hogy ésszerűen, egészségesen éljenek, mert a gyógyászati árak csillagászatiak, s ezért mindönki a megelőzésre helyezi a hangsúlyt. Érdekességként említette meg, hogy az amerikai labdarúgók körülbelül 50 éve táplálkoztak úgy, mint egy átlagos magyar. Az USA sportéletéről a szekcióülés rövid szünetében Georg Eisen professzortól érdeklődtünk. Többek kögött elmondta: az USA-ban a nevelési-oktatási intézmények szinte a sportra épülnek. Annak ugyanis nem csupán nevelés, oktatás a célja, hanem a már oly sokat hallott egészséges életmód, edzettség kialakítása. Nálunk az edzőtáborok nem gyakoriak. A kiválasztott legtehetségesebb. legügyesebb diákok csupán a versenyt, a mérkőzést megelőző hónapban találkoznak. Hazánkban a sportesemények látogatottsága és a rendszeresen sportolók száma csökkent. Amerikában csupán a kosárlabda nézettségében tapasztalható visszaesés. Ez azért van, mert a kosárlabda leginkább a feketék sportja, s az sokba kerül. .. Ugyanakkor az amerikai futball népszerűsége némileg nőtt. bár eddig sem vo 11 néps zer ű t len. A salgótarjáni konferencia számos hasznos információkkal szolgált. Közülük hazánkra vonatkozóan is találhatunk érdemleges, átvehető, megvalósítható elgondolásokat, s az újjászerveződő diáksportélet is óriási lehetőséget jelenthet. Ha ezekkel a kezdeményezésekkel megfelelően élünk, s szemléletmódunkat is előrelépés- szerúen tudjuk átformálni — sikerülhet. Tőzsér Mariann Motoros gyorsasági EB Juhász Károly vezet az összetettben Kitűnően szerepel az idei motoros gyorsasági Európa- bajnoki küzdelmekben Juhász Károly, az egyik legkiválóbb magyar versenyző. A kedden Assenbén rendezett 80 kcm-es viadalon (9 kör, összesen 55 km) a spanyol Alex Criville győzött 24:09.01 perccel, s Juhász Károly 7.35 mp hátránnyal második, a spanyol Julian Miralles pedig 14.41 mp hátránnyal harmadik lett. Négy EB-futam után Juhász Károly vezeti a mezőnyt 50 ponttal Miralles (47) és Criville (41) előtt. „Kinyílott a hóvirág" dig is jelenség volt Tarján- ban. Sokan azonban kétségbe vonták szakmai felkészültségét, a csapat játékosaival szemben tanúsított magatartását és edzői módszereit. Nos, Haász mester —, sajnos, nem Salgótarjánban, hanem Vácott — bebizonyította: ért a focihoz! Hogy itt, a megyeszékhelyen miért nem szerették, arról sok mende-monda keringett, bár ezek többnyire igazak voltak. Néhány játékos mesélte, hogy edzőjük kitalálta: mindenkinek le kell szoknia a dohányzásról, s ezt megteszi ő.is. A rossznyelvek úgy mondják, hogy Haász .titokban ugyan dohányzott, de maga körül nem tűrte meg a füstölő játékosokat. De a kilengöket sem! A vasárnapi bajnoki mérkőzések utáni első hét eleji edzésen perceken belül „kiszúrta" azokat, akik nagyon izzadtak. A izzadás oka egyértelmű volt, ezért a mester büntetésből bővített edzésadagot írt elő az érintetteknek. Ez sem tetszett sokaknak! De megtörtént az is, hogy a bevásárlás után hazafelé tartó játékos szatyrába pillantott be. Miután .meggyőződött róla, hogy szeszes italt nem vett a labdarúgó, dicsérő szavakkal illette. „Nem csalódtam benned, rendes gyerek vagy”. Sokáig lehetne sorolni az ehhez hasonló érdekes történeteket, az SBTC volt vezető edzőjéről. De nem ez a lényeg! Haász Sándor most bebizonyította a szakmai tudását kétségbe vonóknak: ismeri a futball ABC-jét, s módszerei —, melyek Vácott sem változtak — nagy eredmény eléréséhez vezethetnek. A dolog másik oldala, hogy vajon a váci játékosállomány jobb-e a tarjámnál? Esetleg mennyivel dolgozott másabb körülmények között az Izzónál? Egy biztos: a keménykezű szakembernek csak gratulálni lehet munkájához, s azt kívánni; az NB I-ben újra bebizonyítsa hozzáértését, szakmai felkészültségét. Annak idején — még tarjám vezető edzősége alatt — egy mérkőzés után azt nyilatkozta, hogy: „Nekünk is nyílik hóvirág”. Nos, ez a hóvirág Vácott nyílott ki teljesen. Ebben döntő érdemeket szerzett ő is. Vaskor István