Nógrád, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-20 / 144. szám
Rékássy Csaba kiállítása Rékássy Csaba grafikusművész alkotásaiból) rendeztek kiállítást a budapesti Ernst Múzeumban. Reprodukcióink a június 28-áig látható tárlat anyagából mutatnak be néhá- hyat. Camping Tisztelettel M. C. Escher úrnak A megfigyelő Művészeti albumok — nyárra A Képzőművészeti Kiadó művészeti albumok gazdag kínálatával van jelen a hazai könyvpiacon. Ezek egy része a művészettörténet kiemelkedő alakjainak életét és munkásságát mutatja be olyan gazdag illusztrációs anyaggal, amely fölér egy-egy reprezentatív kiállítás által nyújtott élménnyel. A nyári hónapokban pedig különösen nagy érdeklődésre tarthatnak számot azok a mind elegánsabb fotóalbumok, amelyek az ország, vagy éppen Európa és a világ történelmi emlékekben, kultúrhistó- riában, természeti szépségekben bővelkedő vidékeit, városait hozzák testközelbe. Igaz ugyan, hogy mind több magyar turista jut el távolabbi tájakra és városokba, napjainkban azonban jelentős rétegek számára ismét kezd „szűkebbé" válni a világ, elsősorban ‘ anyagi okokból. Hovatovább mind többen az albumnézők táborába sorolhatják magukat, miközben az utazási irodák legdrágább útjai szinte pult alól elfogynak. A nap megint hétágra süt fölöttünk, a nyár két szép albumáról most illendő szólni. Most jelent meg Révész Tamás Szicília című fotóalbuma. A neves fotóművész Szicíliából készült felvételeit korábban már láthatta a budapesti közönség az Ernst Múzeumban é& a Váci utcai fotógalériában. Az album e képekből nyújt válogatást, amelynek alapján nemcsak az „Égő hegy”, az Etna tüzes fényét, a Tirrén tenger kékségét, a vad táj filmekből és könyvekből ismert zugait ismerheti meg az olvasó, még csak nem is a maffiahírek egzotikus hátterét, hanem Szicília mai valóságán keresztül magát a íör- , lénél met. Hiszen ez az a táj, ahol az európai történelem a görög és római kultúrák, a középkor, a reneszánsz töméntelen emlékét őrzi, nem is szólva Afrika szomszédságától, s, ami ebből következik, más kultúrák szinte folyamatos történelmi jelenlétéről a szigeten. Goethe szerint: „Szicília nélkül 1 táliáról nem marad kép a lélekben, itt van a kulcsa mindennek.” Mi, magyarok pedig Csontváry híress festményeire gondolhatunk, aki e föld annyi csodáját mutatta föl számunkra képein. Az ő munkássága nyomán —, hogy csak egyetlen példát említsünk a sok közül — Taorminaszimte „magyar táj”-já vált a képzőművészet ismerőinek tudatában. (Szintén csak utalásként jegyezzük meg, hogy a Salgótarjánban megjelenő Palócföld nem is olyan régen gazdag válogatást adott közre szicíliai költők műveiből, a szellemi közeledés szép példájaként.) Révész Tamás színes és fekete-fehér felvételei átfogó ismereteket és művészi élményt nyújtanak a 25 500 k:m--es ősi szigetről, amely valóban „a Nap szigete”, „Isola del Sole” a mediterrán ég alatt a tintakék tengertől övezetten. , Palermo, Monreale, Bagheria, Cefalú, Segesta, Favignana, Levan- zo, Selinunte, Agrigento, Ra- gusa, Közép-Szicília, Siracusa, Etna, Taormina, Catania stb. történelmi emlékei, táji szépségei, nyüzsgő jelene, a hétköznapok és az ünnepek jelennek meg Révész Tamás ragyogó felvételein. A képanyagot rövid történelmi összefoglaló egészíti ki. Hiánypótlónak számítanak a Képzőművészeti Kiadó azon reprezentatív művészeti albumai, amelyek a hazai művészettörténet jeles alkotóit mutatják be. A kiadó e sorozatában megjelent már a Kmetty János, Farkas István, Bálint Endre, llosvai Varga István, Med- gyessy Ferenc, Kiss István, 'Medveczky Jenő, Korniss Dezső és Iványi-Grünwald Béla munkásságát bemutató kötet. Most látott napvilágot Gelencsér Éva Frank Frigyes életművét elemző 200 oldalas albuma. A művész munkássága jelentős helyet foglal el a magyar művészet- történetben. Élénk színű franciás képeinek sora, az expresszionizmus eredményeit ötvöző képeinek hosz- szú sora szinte „francia festővé” avatták, hasonlóan Czóbel Bélához. Csaknem hetven éven át festett, két világháborút, forradalmakat ' élt át a haladó törekvések részeseként. A múlt évtizedben még közöttünk volt. Egy 1969-es tévéinterjúban fejtette ki, hogy mit ért élő művészet alatt? „Napjainkban a művészeti mozgalmak megszámlálhatatlan sokaságát találjuk — mondta. — Ügy. gondolom, hogy csak az őszinteség az egyetlen kivezető út. Az emberek örülnek egy jó képnek, éh vezetőket lelik benne. Ez az én tapasztalatom. és így nem tudok igazat adni a borúlátóknak, akik azt ismételgetik, hogy a művészet kiélte magát, megszűnőiéiben van, és, hogy nincs többé szükség a művészetre.” Gelencsér Éva művészettörténész összefoglalja ezen érzéki és vibráló festészet korszakait, a hét évtizedes alkotói pálya eredményeit. A kötet 62 fekete-fehér és 40 színes reprodukcióval, s angol nyelvű összefoglalóval látott napvilágot. T. E. Csak jót, névtelenül is EGY KOLLÉGIUMRÓL — VAKÁCIÓ IDEJÉN „Véleményt mondani nem félünk..." O A közelmúltban előtérbe került a kollégiumi élet, annak különösen néhány káros kinövése. Elég utalni az Élet és Irodalom idei márciusi riportjára, de a kérdéskörhöz tartozik ifjúsági úszóink olaszországi botrányos viselkedése, amiről a Magyar Hírlap adott hírt, s részben erről beszélgetett a 168 óra rríüsorában Hegedűs Géza, a kiváló író, valamint Gazsó Ferenc művelődési miniszterhelyettes. Arról az erőszakhullámról esett szó az említett írásokban, s a rádió műsorában, ami kollégiumaink egy részében fellelhető. © Hiba lenne ezúttal a negatív példák sokaságát szaporítani, nézzük inkább: mitől lehet jó egy kollégium? Mondjuk a salgótarjáni Furák Teréz Kollégium, ahol, feltehetőleg nem csak azért hiányoznak a kirívóan súlyos esetek, mert a lányok, mégis csak szelídebbek, mint a fiúk. A jelek szerint nem erről van szó. Aki belép , az épületbe, aligha kerülheti el, hogy pillantást vessen a falat beborító oklevelek tömegére, melyek bizonyítják: nem a sors valamely szeszélye juttatta a kollégiumnak a kiváló címet. Azonban, nincs az az oklevéláradat, ami többet mond, mint azok a lányok, akikkel szót váltottam, s akik közül a legbeszédesebbek nevét fel is jegyeztem. Tehát: Kelemen Tímea és Bándi Andrea másodikos egészségügyi szakis-' kolások; Kiss Rita és Szabó Éva, az egészségügyi szak- középiskola másodikosai; Márton Judit és Tóth Tünde, a Bolyai János Gimnázium harmadikosai, Radván Csilla, a Madách Gimnázium harmadikosa, egyszersmind a kollégiumi diáktanács titkára, továbbá Kun Tünde, a közgazdasági szakközépiskola másodikos tanulója és Ancsán Tamara harmadéves üvegcsiszoló tanuló, az ISZI diákja. Q A felsorolásból kitűnik: a középfokú oktatás teljes ; skáláját képviselték a tanulók. A beszélgetésből kiderült, hogy valamennyien fizikai dolgozók gyermekei, s kiviláglott, hogy mindössze ketten akarnak továbbtanulni. (Márton Judit orvos szeretne lenni, Tóth Tünde pedig, vagy színész, vagy nyelvész lesz —, ha lesz.) A kollégisták túlnyomó többségét alkotó fizikai származású diákok (mintegy 90 százalék), valamint a továbbtanulást választók egyébként, sem nagy száma között, alighanem egyértelmű az összefüggés. Az okok ismertek. A kérdésre, nem okoz-e gondot, mi több, feszültségeket, hogy ennyi iskolatípust, és iskolát képviselnek, a válasz egybehangzó „nem” volt, jeléül, hogy a rossz értelemben vett hierarch izált- ságot nem ismerik, hogy semmiképp sem képezi egymás megítélésének alapját, hogy szakmunkástanuló valaki, vagy a jóhírű gimnáziumok valamelyikébe jár, . és úgy tűnik, különösebben az sem számít sokat, hogy zöldfülű újonc, vagy érettségire készülő, majdnem felnőtt a kollégista. Ez pedig első hallásra részben azt is jelenti, hogy nevelőik értik dolgukat. De — számos negatív tapasztalat birtokában — megkérdeztem: milyennek • látják őket? S, noha a legteljesebb névtelenséget ígértem, csakis elismerő választ kaptam. — Csúcs! — adott egyszavas jellemzést egyikük. Hiszem, hogy ezek a beszédes lányok nem féltek volna a valóságot sem megmondani. — Az igazgatónő — mondta a diáktanács titkára —, a tanárokról is kikéri a véleményüket, s tapasztaljuk, hogy esetenként figyelembe is veszik, amit mondunk. Ha az iskola vezetői nem figyelnének ránk, nem lenne a kollégium kiváló. . . Véleményt mondani nem félünk — tette hozzá —, nem is ahhoz vagyunk szoktatva. Hogy, ellentétben sok kollégiummal, itt nem a drill, nem a kaszárnyaszellem uralkodik, arra bizonyíték, csakis szeretettel beszéltek az itteni életről, hozzáfűzve: — Akik nem szeretik, akik „szabadabb" életre vágynak, fél éven belül elmennek innét. Miért is jó (ez) a kollégium? Az egyik legfontosabb ténYező, hogy olyan támogatást tud adni a tanulásban, amit ezek a gyerekek, érthetően, otthon aligha kaphatnának meg. Nyilván nem véletlen, hogy értelmiségi származású elvétve akad csak. ök, néha még nagyobb távolságról is, inkább a napi bejárást választják. o Nem soroljuk fel most mindazon lehetőségeket, melyeket a kollégium nyújt számukra, s nem szükséges bővebb kifejtése egyetlen — és jogos — panaszuknak sem, mely az élelmezés mennyiségét kifogásolja. (Az iskolai étkezés külön írást érdemel.) Inkább álljon itt néhány olyan, figyelemre méltó megjegyzésük, melyek minden jó kollégiumot kell, hogy jellemezzenek. — Emberileg az a jó — fejtegették —, hogy önállóbbak leszünk, mint sokan mások. . . bizonyos kérdésekben magunknak kell döntenünk. Fontos, hogy meg kell tanulnunk beilleszkedni, alkalmazkodni. Aki ezt nem tudja, annak természetesen gond a kollégium, de ami még fontosabb, annak az életben is nehezebb lesz. Az igazgató, Gecse Gabriella tizenhat éve van a kollégiumban, míg végigkalauzolt a folyosókon, szobákban, a könyvtárban, elmondta: — A testületet úgy igyekszünk építeni, hogy minden tantárgyra jusson szakképzett tanár. Képesítés nélküli nincs nálunk egy sem. Tizenhatan vagyunk, s nagyon fontos, hogy a többség ' pár órában tanít is. Ennek haszna pedagógiaiig, emberileg, egyaránt nagy. A mondottaknak is köszönhető, hogy a kollégisták általában jobban tanulnak, mint otthon lakó társaik. . . Az itteni munka sokrétű. Vigyázni kell a gyerekekre, mert sokaknak Tarján a nagyváros, önnevelésre, önművelésre kell szoktatni őket. A felzárkóztatás nem csak a tananyagra, de az általános műveltségre, a viselkedéskultúrára is vonatkozik. .. Az sem könnyíti az itt tanítók helyzetét, hogy sok gyerek családi háttere zilált, nem egynek mindkét szülője az ingázók kenyerét eszi, s jó néhány állami gondozott is lakik a kollégiumban. e A szobákban már pakkban a holmik, néhányan jókora csomagok alatt görnyedve igyekeznek az utcára. Irány az otthon, a vakáció. A látottakon, hallottakon gondolkodva írom ide Hankiss Elemér egy megállapítását: „Az igazi közösség az egyik előfeltétele a személyiség gazdag kibontakozásának. Fel is szabadíthatja, de el is nyomhatja az embert... A közösség, a kollektivitás észrevétlenül behelyettesítődhet a személyiség helyére, s ez végül. .. totális függőséghez vezet”. Ügy látszik: itt az idézet első mondata a mértékadó. Speidl Zoltán Környei Gyula: Gdansk Mitológiai jelenet
