Nógrád, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-06 / 105. szám
1987. május 6., SZERDA 3 NOGRAD Új kitermelési technológiák kutatása Hollófészek a Medvesen Fakitermelőik a Gyurtyánosban Gépi fűrész vijjog, fejsze csattog, vasbunkó bong. Mesz- sze hallatszó robajjal, a környező bokrok ágait (törve-zúzva zuhannak alá a kidöntött cser- és akácfák. A rönköket és a méteresre aprított vékonyabb fákat vasszánra rakják, s a két drabális muraközi elindul terhével, a hegygerincről, a völgyben megbúvó rakodóra. A nap ontja melegét, a levegő átlátszóan tiszta, a vágás fölött a magasban pacsirta dalol. Fakitermelők dolgoznak Salgótarján központjától néhány kilométerre, a Gyurtyánosban. Januárban kezdték a munkát, s valószínűleg még a$ augusztus is itttalálja őket. Szabó Ferenc, az Ipolyvidéki Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság salgótarjáni erdészetének vezetője így mutatja be a háromtagú legénységet. — Az egyik legjobb brigádunk. Havonta kétszáz— kétszázötven köbméter fát termel. Ez 130—140 százalékos teljesítménynek felel meg. Kilenc erdészet tartozik az erdőgazdasághoz, s a salgótarjáni a legnagyobb. A 70 ezer hektáros összterületnek az egyötödét birtokolja. Itt fellelhető a teljes termelési vertikum. Foglalkoznak facsemete termesztésével, erdőműveléssel, s a kivágott fát a saját fűrészüzemükben dolgozzák fel. Az erdészet létszáma 370, az ez évre tervezett termelési értéke 74 millió forint, s ehhez 6 milliós nyereséget kell elérni. — Az idén 28 ezer köbméter fát akarunk kivágni — mondja Susán János fa- használati műszaki vezető. — A mennyiség felét lemezipari és fűrészrönkként, bányafakónt, bányadorongként, bányapillér- ké'nt, szőlőtámként, papírfaként értékesítjük. Ez utóbbi mintegy 3000 köbmétert tesi ki, s nagyrészt Olaszországba és az NSZK-ba exportáljuk. A termelés másik felét tűzifaként adjuk el a lakosságnak. Megismerkedünk a fakitermelőkkel. Elsőként a 66 éves (!) Telek Istvánnal beszélgetünk. Róla érdemes megjegyeznünk: korábban huszonkét évig kereste kenyerét a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyárban, mivel vas- és fémöntő az eredeti szakmája. Egész-, ségügyi okok miatt hagyta ott a gyárat, s jött ezelőtt három évtizeddel az erdészethez. Tíz éve nyugdíjasként dolgozik. Az „öreg” hiú ember, vigyáz a kondíciójára, s őt a munka konzerválja. Nem vitás: egy tízest letagadhatna az életkorából. — Hatezer a nyugdíjam, ugyanennyi itt is összejön, — állítja. — Erkölcsileg’ is megbecsülnek. A város első élmunkásai közé tartozom: 1948. május elsején, a minisztériumban vettem át a kitüntetést. Ha jól számolom, négyszer kaptam meg az Erdészet kiváló dolgozója, és ugyanennyiszer a Kiváló dolgozó elismerést. Vitrinben őrzöm a Munka Érdemrend bronz fokozatát. Nem kevésbé érdekes a 26 éves Erdei Gyula sorsa sem. Ö hivatásos katona volt, őrmesterként szerelt le. Nem bírta a kötöttséget, szabadabb életre vágyott. Mosolyogva jegyzi meg: Pista bácsi terelte az erdészethez, s igazán nem bánta meg, amiért hallgatott a jó szóra. — Olykor a nyolcezret is hazaviszem — jelenti ki, s hangjában ott bujkál a büszkeség. — De kell is a pénz, mert két gyermekünk van. Építkezni szándékozunk, kertes családi házat szeretnénk. Telek István Erdei Gyula A szakemberek egyre gyakrabban nevezik Ny u. gat-Kazahsztánt a Szovjetunió legnagyobb távlatokkal rendelkező fűtőanyagbázisai egyikének. A Kaszpi-ten- geri bemélyedésben —, amely nyugatról keletre 1000 kilométerre, északról délre több mint 500 kilométerre húzódik — az u/tóbbi években több sokat ígérő kőolaj- és földgázlelőhely került megnyitásra. Ennek ellenére az itteni kitermelés a vártnál sokkal több bonyolult problémát vetett fel. — A megközelítőleg azonos összetételű szibériai kőolajjal szemben Nyugat- Kazahsztánban szinte minden lelőhely terméke más és más minőségű — mondta az APN tudósítójának To- lentaj Omarov. a kazah vegyipari, kőolajipari és természetes sók intézetének igazgatója — Mit tettek eddig a szovjet tudósok ezeknek a problémáknak á megoldására? — A Mangislak-f élszigeten található Uzeny lelőhelyen sikerült egy rendkívül hatékony kitermelési technológiát bevezetni a mintegy 30 százalék paraffint tartalmazó kőolaj felszínre hozatalához. A probléma megoldásán — mivel itt a rétegnyomás az eddig ismert egyetlert módszerrel sem volt megoldható — a tudósok hosszú éveken keresztül dolgoztak. Ennek eredményeként született meg és alkalmazzuk sikerrel a forró víz meghatározott szabályok szerinti bepréselésé- nek eredeti technológiáját. A Magyar Madártani Egyesület megyei lesöpört já- nak tagjai a tavaly megtalált hollófészek után az \dén ■újabbat kutattak fel az alakuló Karaites—Medves tájvédelmi körzet területén. A hír azért érdekes, mert Mátyás király büszke címermadara igen ritka 'fészkelő a környéken. Ezelőtt csaknem húsz éve bizonyította először itteni fészkelését Varga Ferenc amatőr ornitolófi ’i11" ff iiiiíiBiiffffTfvííiiiiiiiwiiii wimniif iii'n pi újulás biztosítására, az ellentmondások, konfliktusok megoldására irányuló törekvéseket jobban össze kell kapcsolni a szocializmus reális lehetőségeivel, távlataival és a marxista eszmék . hiteles, meggyőző terjesztésével, tudatosabb vállalásával. A klasszikusoktól öröklött — és általuk is ösztönzött — intellektuális bátorsággal, tudományos igényességgel, az élő marxizmus eszmei alapzatán kell keresni, kimunkálni az adekvát válaszokat a szocialista építőmunka intenzív szakaszában felmerülő problémákra. M ásként fogalmazva: valamennyi új kérdésben meg kell harcolni a marxizmus—leninizmus hegemóniájáért s e küzdelem nem korlátozódhat sem az ideológia, sem a tudomány egyes műhelyeire. A szocialista tudatformálás csak a minden elemében demokratikus politikai folyamat, az összehangolt társadalmi gyakorlat terméke lehet, annál is inkább, mert az emberek nagy többsége nem elméletileg közelít a valósághoz, a közvéleményre a mindennapi élet történései, tapasztalatai hatnak leginkább, a közhangulatot a létviszonyok — ezeken belül is a gazdasági helyzet, az élet- színvonal alakulása befolyásolja elsősorban. Sok gondot okoz a szakembereknek a Buzacsi-fél- szigeten talált kőolaj. Bár viszonylag nem túl mélyen — 300—1000 méteren — található, de a kitermelést nagyban nehezíti az olaj magas fokú viszkozitása. A megoldást itt — a Szovjetunióban nagymértékben elsőként — nagynyomású gőzt fúvatunk a hordozórétegekbe. Ezzel párhuzamosan, ugyanitt folyik egy másik technológia — az úgynevezett rétegen belüli égetés — kipróbálása is. Az eddigi eredmények igen ígéretesek. — Elmondható-e, hogy a Kaszpi-tengeri bemélyedés ma az új kőolaj-kitermelési módszerek és technológiák egyik legfontosabb próbapályája? — Minden túlzás nélkül. Példaként említhetem a zsar nazsoli és tengizi lelőhelyeket. Az itteni kőolaj olyan mennyiségű kénhidrogént és egyéb más agresszív összetevőt tartalmaz, amelyek a szó szoros értelmében szét- marják a hagyományos kőolajfúró berendezéseket. Ennek ellenére eddig már több ezer tonnát termeltünk ki ebből a maró kőolajból. Kifejlesztésre és kipróbálásra kerültek a kénhidrogénnel szemben ellenálló fémfajták és kutatások folynak új korrózióálló kötőanyagok létrehozására is. Elkészült egy ipari berendezés, amelynek segítségével levá. lasztjuk a ként, és a kísérőgázokat a kőolaj kiszorítására visszajuttatjuk a rétegekbe. gus, akkor a költőpár egyikét elhullva találta la fészek alatt. Szerencsére a dögöt is fogyasztó hollót ma \már kevesebb veszély fenyegeti, hiszen a mérgezett tojással való dúvadirtást betiltották, így remélhetjük, hogy a hollók, s a többi, egyre ritkuló madárfajok nyugodt otthonra lelnek a tájvédelmi körzetben és azon túl is. „Az igazi mozgalom egyetlen lépése többet ér tucatnyi programnál” — mondta Marx ugyancsak a gyakorlati mozzanatok szerepét hangsúlyozva. A lépések biztonságához azonban mindenkor szükséges az irány ismerete is, s ez igencsak megsokszorozza az ideológia felelősségét. Nem véletlen, hogy a szegedi tanácskozáson is oly sok szó esett az ideológia funkcióiról. Vitán felül áll, hogy az elmélet sem mindig tudott időben és érdemben reagálni a változásokra, társadalmi szükségletekre, elkénvel- mesedett, stagnált s ezáltal csökkent a szocialista ideológia hatása is. Ez azonban nem jogosít fel a szélsőséges, méltánytalan elmarasztalásokra. Ugyanis a gondok egy része éppen abból fakadt, hogy a reformfolyamat a gyakorlatban torpant meg még a gazdaságon belül is, más területeken pedig eleve késve indult. Az elmélettől egyébként sem várható el, hogy valamennyi köznapi kérdésre, eseményre azonnal reflektáljon, az viszont jogos igény, hogy elemezze a valóság tapasztalatait és felszínre hozza a cselekvés tényleges alternatíváit, elvileg is megalapozott hátteret biztosítson a társadalmi programok kidolgozásához és megvalósításához. Egyre nyilvánvalóbb, hogy egy átfogó, jövőbe mutató, az érdekek és célok hierarchiáját világosan tisztázó, mozgósító erejű társadalom- politikai koncepció kimunkálása nélkül sem hatékony gazdaságfejlesztési gyakorlat, sem egységes, korszerű ideológiai értékrend nem képzelhető el. Egyebek mellett ehhez is szükséges, hogy a helyzetfeltáró' társadalomtudományok és a döntést hozó politikai szervek, intézmények között feltétlenül legyen egy közösen művelt terület: a politikai ideológia. Nem kevésbé fontos az ideológiai közvetítő- rendszerek tudatformáló hatásának fejlesztése. A tanácskozás a szocialista eszméket egyértelműen vállaló és képviselő, a tradíciókra jobban alapozó, önérzetesebb tömegkommu- nikációs stílus kialakítása mellett foglalt állást. Az ideológiai kérdések sorában kiemelt hangsúlyt kapott az értékviszonyok témaköre, hiszen a szocializmus fejlődésével, a társadalom erkölcsiségének átalakulásával együttjáró értékváltást sokan értékválságként fogják fel és élik át. E jelenség nem véletlen, vannak objektív és szubjektív okai. Aktuális gyakorlati-politikai és egyben elméleti-ideológiai feladatként vetődött fel a modern árugazdaság és a közösségi gondolkodás, magatartás követelményeinek összekapcsolása, együttes érvényesítése. ■kJlegfogalmazódott, hogy a közösségi értékek erősítése nem jelenthet visz- szatérést a kollektivizmus szűk, formális értelmezéséhez, a magánember, az individuum szerepét korlátozó, az egyéni lét szféráit bürokratikusán szabályozó és uniformizáló gyakorlatokhoz. A szocializmus lényegénél fogva, közösségi elvű társadalom, de nem falanszter. Azon munkálkodik, hogy létrehozza a feltételeket a személyiség sokoldalú kibontakoztatásához. Ehhez a mindennapi érintkezési viszonyokban .fel kell tárni a szolidaritás, az egymásrautaltság, az értelmes közösségi lét tapasztalatait. Meg kell találni, fel kell újítani a közösségi hagyományok különböző mozgalmi, helyi formáit. Kiemelkedő jelentősége van a közös érdekeltségen alapuló munkakollektívák közösségteremtő szerepe erősítésének. Megkülönböztetett figyelmet igényel az ifjúság társas-közösségi cselekvési kereteinek kibővítése. Nagy szükség van a szabad társuláson nyugvó valóságos közösségek támogatására, önigazgatásuk, nyilA harmadik munkatárs a 35 éves Romhányi Ernő, aki ugyancsak régi érdé* szeti dolgozó. A beosztása: fogatos. Az ő tiszte a muraközik gondozása. — Az apám szénbányász volt, s szívesen vette volna, ha követem a szénfalhoz — árulja el. — Csakhogy én nem bírom a bezártságot. Meg aztán imádom a lovakat. Odalép a két állathoz, megsimogatja sörényüket, — No, menjünk Rudi, Sanyi! — szól, mire a pacik elindulnak felfelé a hegyoldalon. Mi is ballagunk utánuk.^ Űtközben az erdészet vezetőjétől megtudom: náluk is egyre sürgetőbb követelmény a gazdálkodás ésszerűsítése. Űj megoldásokkal próbálkoznak. Tavaly a termelés 46 százalékát úgynevezett vállalkozói rendszerben biztosították. — A két lovat 84 ezer forintért vásároltam meg — így Erdei Sándor. — Egy év alatt kell befizetnem a pénzt. Most már az erdészet bérli tőlem a lovakat. Minden leszállított köbméter fa után száz forintot kapok. Ez havonta húsz— huszonöt ezer forintot jelent számomra. A tiszta hasznom is marad pár ezres. Feri bácsi 38 ezerért Romhányi Ernő vánosságuk és demokratikus társadalmi kontrolijuk fejlesztésére is. Ebből a szempontból is jelentős küldetése van a szocialista kultúrának, amelynek ugyan sokfajta igényt kell figyelembe vennie és kielégítenie, de nem differenciálatlanul. Napjainkban az emberek érdekeltségére, aktivitására jobban építő, demokratikus kultúrára van szükség, amely termékenyítőleg hat a társadalmi-gazdasági fejlődésre, lehetőséget biztosít a kulturális egyenlőtlenségek csökkentésére, majd felszámolására s egészségesebb közvéleményt formál. A műveltségi elemek, az emberi tényezők értékük szerinti megítélésében és funkcionálásában is példamutató szerepe van a párt politikájának, ideológiai tevékenységének, tudatformáló munkájának. Az elmúlt évtizedek komoly tanulsága, hogy a pártnak minden körülmények között meg kell óvnia politikáját az egyoldalúságoktól, szélsőségektől, amelyekre a bonyolultabb helyzetekben különösen nagy kísértések jelentkeznek. így ma is a kétoldalú érzékenység vezethet csak eredményre, egyfelől a konzervativizmus, másfelől a parttalan radikalizmus ellenében. vette meg a két motorfűrészt, s teljesítményelszámoláskor ötven forintot kap köbméterenként, ö is jó üzletet csinált. '— Ám mi sem jártunk rosszul — teszi hozzá a fa- használati műszaki vezető. — Mentesülünk a kiadásoktól. Ugyanakkor Sándorék — int fejével a fiatalember felé — gondos gazda módjára bánnak a lovakkal, és a gépekkel. Felérve a vágási területre, Erdei Sándor fejére teszi a műanyag „kobakot”, becsatolja álla alatt a szíjat, s kisvártatva felberreg kezében a fűrész. Az éles acélfogak belemarnak a deréknyi vastag törzsbe: két perc sem telik el és a büszke cserfa a földre zuhan. Telek István colstokot fog, méricskéli, mit lehet kihozni a fából. — A bányadorong köbméteréért százhetven, a tűzifáért csak hetven forintot ad a vásárló. Nágy ám a különbség! — „okoskodik”, s mi mást is tehetnénk, minthogy rábólintunk szavaira. — Aztán mondja csak Pista bácsi, meddig akar még favágóskodni? — próbáljuk „megfogni”, de ő kivágja magát: — Csinálom, ameddig erőm és egészségem engedi. Itt érzem jól magam, ez az én világom. Egész évben a szabadban lenni, jó levegőt szívni. Csodálni a változó természet szépségét. Látni a napkeltét, gyönyörködni a naplementében. Tudni, hol nyílik az ibolya, a gyöngy- virág, merre terem a gomba. Szagolni a nyári zápor illatát, érezni a frissen hullott hó puhaságát. Aki egyszer belekóstol ebbe az életbe, soha többé nem kívánkozik el innen. Kolaj László Képek: Rigó Tibor Ahhoz, hogy a párt a megváltozott feltételek között is betöltse vezető szerepét/ hogy a megújulás élén járjon, mindenekelőtt tagjainak szemléletét, fel- készültségét kell korszerűsíteni, hiszen ez nélkülözhetetlen a munkamódszer, az aktív politizálás, a vitakultúra fejlesztésében. Most olyan — minőségi — munkára van szükség a párt szerveiben és szervezeteiben, amely értelmi és érzelmi hatást gyakorol a párttagság gondolkodására, erősíti a párt eszmei, politikai egységét, befolyását, rendszeresen elemzi a kommunista közösségekben, a munkahelyi, lakóhelyi környezetben fellelhető nézeteket, különféle politikai, ideológiai tartalmú megnyilatkozásokat, folyamatokat, felkészít a marxista eszmék tudatos képviseletére, a szocializmustól, a párt politikájától idegen nézetekkel, törekvésekkel szembeni határozott fellépésre, s egyáltalán a helyes cselekvésre. Bovidén szólva: hatékonyabb, offenzívebb ideológiai munka szükséglete merül fel, amelyhez sok ‘tanulsággal, hasznos útmutatással szolgál majd hosz- szú időn át a szegedi tanácskozás. Dr. Csongrády Béla