Nógrád, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-30 / 126. szám
A nőgrád Mátraterenyén araszéivá HBHi „Mikor fogunk már összefogni, mikor mondunk egy nagyot, mi elnyomottak, összetörtek, magyarok és nem magyarok.” Ady versének aktualitását ízlelgetem, amikor Mátraterenyén, a cigányság nyomóba eredek, beszélek tanárokkal, helyi vezetőkkel, s a legkülönfélébb emberelőkéi. Hogyan élnek? Mi hasonlítható össze tegnapi önmagukkal? A költő nemzetekről beszél, de népekre is gondol. A történelem mondott már nagyot. Élünk vele, jól sáfárkodunk? Sok minden történt. A fölemelkedés temezt érzékelik a pedagógusok. Hogy emelkedett szelleműek itt a pedagógusok, arra csak egyetlen érzelmi momentumot: a derűt, a magabiztosságot árasztó igazgató, György István kezét megfogta a folyosón a másodikos Edina. — Én úgy, de úgy szeretem az igazgató bácsit... Mondanom sem kell, nem cukorkát osztogat, hanem, ha látja az igyekezetét, ha valamelyik gyerek szívesen nyúl más olvasmány után is, mint ami kötelező, méltányolja, talán még az osztályzat is jobbra kerekedik. Igazi emberi i közeg, amiből egy életre szóló indíttatást talál a gyerek. S amit itt rádió, most az otthonok vezetnek. Az idetartozó másik 7 iskolában pedig a WC-k pottyantdsak. Gazdag polgárok, szegény állam. . . Tréfálkozva tesz összehasonlítást, amit jóllehet, egyszer majd pótolni is tudunk, majd ha jobbra fordul a sorsunk. A legfőbb azonban a jelen, amely amRégebben kiváltak — Nézze, hatan voltunk testvérek — kezdi a családi történetet. — Szüleim már régebben kiváltak az ismert életformából. Én bányaipari technikumot végeztem Miskolcon. — Hogyan fogadták a bányában, mint elöljárót? — Ma már nem panasz- kodhatom. Persze kaptam én már megjegyzéseket is: nekem pofázik ez a cigány. .. Aztán megszoktak. Ma már elismert ember a bányában, érti a dolgát. Jelenléte a véreire nézve is biztatóan hat. Azért egyi- kért-másikért fáj a szive. Elnézem Homofcterenyén az iskola udvarán zsivajgó gyereksereget. Száll a labda, pattog a pingpong. A több mint kétszázból1 50 a cigánygyerek. A játék felszabadult, önfeledt. Aztán, amikor az ebédlőhöz tartanak, lecsendesül a rohanásuk, szép sorban követik egymást, kezet mosnak a fajanszkagylókban. Ügy látom természetes már ez, nem kell senkit figyelmeztetni a tanító téninek. Nevelt, megszokott életmód mindenki számára. Czene Istvánná igazgató- helyettes szavaiból bizakodást érzek, amikor a kis, barna nebulókról, szókincsükről, öltözetükről beszél. — Sokat segít az iskolának — mondja, — hogy a tanács is törődik a családokkal. Felkeresi őket, amiben tud, segít, a szociális segélytől a házvásárlásig. A pedagógia ekéje így lazább talajban szánthat. S Csikós Győző nyugdíjas bányász gyerekkorban kezdte a munkát a föld alatt, most ebédet visz f eleségének, akit már tíz év óta ápol. Csikós János 14 éve járja a Duna „országútját” folyami hajókon. Most szabadságát tölti Homokterenyén, birkákat legeltet. bicionáló, mert a kapcsolatokat meleg emberi szálaik fűzik át és át, s ez pénzben ki nem fejezhető. A lélekhez értő pedagógusok jellemzője a szigorúság, a belátó türelem; ez az, ami mindenekelőtt az emberré válásban, a távlatokban. Sokat számít, kik a, szüléink, de az is perdöntő, sokszor meghatározó, hogy kitől tanulunk. Kerültek már ki ebből az iskolából egészen jó rendű tanulók is. Kökény Katalin innen került közgazdasági technikumba, ahol már osztálybizalmi. Kíváncsivá tett, milyen az otthona, a családja. A nádujfalui kertes utcában mindenki tudja, hol lakik Kökény László körletvezető aknász. Szerencsénk is van, a házigazda délutános, s így otthon találom. A nemrég épült ikerház környezetében minden a helyén van. A kertben szépen sorol a zöldhagyma, a többi növény is. A bejárat díszkövekkel kirakva, hátul eleven csirkeudvar, jércék, kacsák fut- károznak, s a léckapu mögül egy malac kíváncsi szeme kiséri figyelemmel a futkározást. A tágas, szépen bútorozott konyhába vezet Kökény László, s házigazdához illően, kávéra invitál. A konyhán kívül még két szoba jelenti a négytagú Kökény család otthonát. Innen jár közgazdaságiba Katalin. S nyolcadikba Erika, aki majd kereskedőnek tanul. Az asszony a kisteleki címkeüzemben dolgozik. Elmaradnak a munkából egy-két napra — önkényesen. így aztán, ha valakit el kell küldeni, elsőként nekik kell menniük. — Hova mennek az ilyenek? — Az Alföldre. Aztán egyik-másik el is kallódik, visszacsúszik. Nem azt mondom, hogy a mulasztás ki- nek-íkinek legyen megbocsátható, de a bizalmat egyszer-másszor meg kell kockáztatni. Kökény László mutatja a nemrég vásárolt írógépet. A férfimunka gondos keze nyomát látom mindenütt az udvaron, még a farakás is zárt, rendezett. Pedig itt, a meredek, lejtős portán igazán kellett kapaszkodni a földbe. A lejtő leért az udvar feléig. Hogy meg tudjon állni a lábán, mind ő hordta el a testvérekkel. A még csak 39 éves Kökény László holnap sem pihen. Legalábbis úgy látom. Tervezi, hogy a régen be vájt pincében gombát tenyészt. A homokkő falon egy keretet látok, amolyan kapufélét kivágva. — Csak nem garázs lesz? Kacsintással válaszol. Beszélgetek az egykori tanárnővel. Amikor még tanított, látott sóvár, szemeket az óraközi szünetekben, amikor padra került a tízórai. Olykor odaadta a magáét, a másiknak egy-egy körtét. De ez majdnem húsz éve volt. És múlt időben van más is, a serkés fejek, a többi élősdi, ami annyiszor és annyiszor keserítette meg a szülők szája ízét. Nem akarok régi sebeket szaggatni, de azt hiszem, a múlté már az a döbbenet is, amikor a kiskorú lány az ittas apa martaléka lett. Olvadóban a beidegződések, a büszkeség táplálta előítéletek, lazulnak az egykor feszes szálak, a merev szembenállás. Jó lenne azt Délelőtti pillanat a régi kolónián. mondani, hogy a skatyulya- véleménveket már elfújta a szél. Még nem lehet, sajnos ennek a szele olykor feltámad. A szilajság, a helyet, alkalmat sértő hangoskodás még szít indulatokat, kölcsönös sértődéseket. A mesebeli pálca ezeket még nem tudja ma vagy holnap leinteni. Siettetés, vagy csodatörvény, illúzió. Igény és türelem, de mindkét oldalról, s bizonyosan ezernyi másféle „orvosság”, nagyban és kicsinyben. Ady nemzeteket int, s az időn is átsüt az intelem: összefogva mondani nagyot, a témáihoz illően emberül, ismétlem: kölcsönösen. Gecse Pálné pénztáros és Nádasdi Nándorné, a takarék- pénztár vezetője. Évente 200 igénylőnek utalnak ki háromhuszonöt ezer forintig kölcsöket. Csikós Lászlóné iskolai takarítónő nemrég vásárolt házat a falu főutcáján. autó, a kert végén fiatal- asszony mos. Egy függöny mögül rádió bömböl, hangunkra a gazdasszony jelenik meg az ajtóban, kezében egy véletlenül ottfelejtett nagy kés. Nem fenyegető, csak hát éppen a tésztát vágta, egy pillanatra kilépett. Amúgy szavai hamar meggyőznek bennünszakmához, rájönnek, hogy a túl hangos zene lehet káros is, szelídül majd szilaj vérük, öreg alföldi tanyák jutnak eszembe, ahol szűkösek voltak a napok, a távolság nagy a civilizációtól. S gondolok Kökény Lászlóra, aki még annyi és any- nyi szándékot forgat a fejében, tudja, hogy az apró előbbre lépésért meg kell küzdenie. Munkában a házbeliek, ilyenkor a kutyák sem csavarognak el Nem magára gondol, hanem a gyerekekre, ahogy a táskaírógépben, a színes tévében a jövő testesül meg, a gyerekek jövője. A péró, az ütött-kopott galyibák eltűntek Mátraterenyén. Sokan kitelepültek a jámosaknai kolóniába. Többen vásároltak házat, vagy építettek takarosát, kényelmeset. Azért még nincs minden kör lefutva. Kolóniaudvar. Ütött-ko- pott kerítés, a bejáratnál szétdobált gallyfa, a földön hagyott balta, szanaszét hagyott motoralkatrészek. Az udvarban agyonbütykölt két, hogy nem lelkesedik a krónikásokért, különösképpen a fényképezőgépért. — Aztán nálunk ’ nem fényképezhetnek ám. .. — Kérem. Félmeztelen férfi mutatja ki felsőtestét a függöny mögül, de hamar vissza is húzódik. Az asszony még fiatalos, de már 46 éves korában nyugdíjba ment. A férj elhalt, maradit hét gyerek. S maradt sok küzdelem az élettel. Ritkán, de itt megesik, hogy a név felől hiába érdeklődöm, zárva maradnak az ajkak, szorosan a fogak. Nincs kitárulkozás. Odébbállunk. S remélem, azokkal a motorral babráló gyerekek egyszer majd eltalálnak egy igazi pója itt-ott lassú és változatos képet mutat. De egyértelmű, hogy a folyamat sodrában vagyunk. Vannak sürgetések, oda-vissza türelmetlenség is. Ez azonban már jóval más, mint a tegnapi nyugtalanság. Nem keli ajtót zárni a házalók elől. Cipő, ruha takarja a tegnapi meztelenséget, a napot, az éjszaka fenti lámpásait. Emelkedőben -a cigánysors, ha lassan, araszolva is. Egyre többen vannak olyanok is, akik már a mai idők vonatán ülnek, sorsuk, családi életük rendezett, többeké példamutató is. már sajátjának vall, azt otthon is igényli. Paradox, amit az iskola igazgatója mond. sít faréit»« — Valamikor az iskola adott példát környezeti kultúrából. Itt égett először gázlámpa, villany, szólt a Gulyás Ernő Felvételek: Kulcsár József I játék önfeledt
