Nógrád, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-13 / 87. szám
Röviden... A XXI. fordulóban azSKSE —Sajóbábony mérkőzésen ki_ állított Mihály László (SKSE) 1 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott- A Kohász be- ál'lósának eltiltása a hét végi mérkőzéssel lejárt, tehát már a csütörtöki MNK-tal üközőtől újra csapata rendelkezésére állhat. ☆ Indul a labdarúgó MNK 1987;—88. évi versenysorozata. Nógrád megyében 48 egyesület nevelte . csapatát. A megyei selejtező első ' fordulóját 16-án csütörtökön az alábbi párosításban játsszák (kezdési idő: 16 óra): Bárna—SBTC, Kisbágyon—Szőnyi SE. SVT— Cered, Rónafalu—Mátrano- yák. Nagylóc—Síküveggyár. Sá.gúj falu—Szécsény, Hugyag —Érsekvadkert. Mátraszőlős— Kisterenye, Szurdokpüspöki— Nagybátony, Szanda—H. Jurists SE. Héhalom—Pásztó, Tar—Salgó Öblös, Kazár— SKSE- Szalmatercs—Karamcs- lapujtő. Bányagépgyár—^Somos, Ménkes—ÖMTE. Szendehely—Romhány. Erdőtar- csa—Bércéi, Rétsági SE—Balassi SE, Dejtár—örhalom- Cserhátsurány—Bey. HVSE, Patak—Mohora, Nagybárkány •—Nógrád Volán, Szirák—Nézsa. Döntetlen essetén 2x15 perc hosszabbítás, majd a ku- p-'cynbálv k szerint büntető, rúgások döntenek. ☆ A napokban Abetone-bam. j.Pinoecio Sugli” elnevezéssel nemzetközi műlesikló és őri. ás-műlesikló versenyt rendeztek- A négynapos viadalon 16 ország több száz sportolója indult, köztük a magyar csapat. A hazánkat képviselő nemzeti gárdában helyet kapott a salgótarjáni Gyöngyösi Orsolya, Gonda Krisztina és Balogh András. A lányok óri- ás-műlesikló versenyében Gonda második- Gyöngyösi pedig ötödik lett, míg a fiúk versenyében Balogh hatodik helyen ért célba. A műlesikló versenyben a tarjániak tovább. javított .fceljesítményü- fcön Gonda. második», .Gyöngyösi negyedik, Balogh ötödik lettTéjfufós Vendégsikerek a Tanácsköztársaság Kupán A Beszterce-telepi Általános Iskola tanulói az indulás előtt Győri László edzővel az útvonalról készült térképet tanulmányozzák — kép: kulcsár — Még a / kedvezőtlen, esős időjárás sem zavarta azt a kétszáz versenyzőt, akik szombaton Salgótarjánban, az SBTC tóstrandi edzőpályáján, a Tanácsköztársaság Kupa rajtjánál gyülekeztek. Az 1957* től évente megrendezett Versenysorozat az idén nemzetközivé bővült. Az ország számos településéről érkezett sportoló mellett, 34 finn versenyző is rajthoz állt. Ismerve a skandináv államok, a sportágban elfoglalt nemzetközi vezető pozícióját, az északi „testvéreink” részvétele emelte a verseny rangját és színvonalát. A Karancs—Medves térségében megrendezett emlék- versenyen az „A” kategóriájú férfiak 9700, a nők 6800 métert teljesítettek. Emellett, a népes gyermekmezőnynek 2800 méteres pályán 'kellett versenyezniök, ahol a szint- különbség sem volt elhanyagolható. Eredmények: N21A: 1. Sal- menk'ylä, 2. Lusa, 3. Sippo- nen (mindhárom finn). N21C: 1. Mucsi (St. Dornyai), 2, Bálint (St. Dornyai), 3. Sá- vai (Fabulon SC). NI7B: 1. Gainülainen (finn), -2. Mára- marosi. (Fabulöh);' 3. Ferenczi (Fabulon). N17C: 1. -Török (Bgy. MEDOSZ), 2. Nógrádi (Bgy. MEDOSZ), 3. Bedőcs (Bgy. MEDOSZ). N15B: 1. Marczis (St, Dornyai), 2. Gyurkó (Fabulon), 3. Klobu- csár (Fabulon). N13C: 1. Csetneki, 2. Várvölgyi, 3. Horváth (mindhárom Pásztói MÁG SE). N11C: 1. Hegedűs (St. Dornyai), 2. Langer (MOM), 3. Décsey (St. Dornyai). F35A: 1. Hotti (finn), 2. Szebeli (Bp. Siketek SC), 3. Turku (finn). F21A: 1. Rantio (finn), 2. Sipponen (finn), 3. Sramko (St. Dornyai). F21C: 1. Varga (St. Dornyai), 2. Bartha (Bgy. MEDOSZ), 3. Sándor (OSC). F17B: 1. Tran- ber (finn), 2. Nylund (finn), 3, Lehtonen (finn!. F17C: 1. Szőke (Pásztói MÄG SE), 2. Berta (Bgv. MEDOSZ). F15B: 1. Nagy (DUSE). 2. Turku (finn), 3. Reviczki (Pásztói MAG SE). F15C: 1. Fábri (Bgy. MEDOSZ), 2. Srhulcz (Bgv. MEDOSZ!. 3. Simon (Fabulon). F13B: Török (DUSE), 2. Máramarosi (Fabulon), 3. Schissla (Fabulon). F13C: 1. Bodrogi (St. Dornyai), 2. Sulyok (St. Dornyai), 3, Ponácz (Fabulon). F11C: 1. Baksa-i(St. Dornyai>, 2* Szakos (St. Dornyai), 3. Deák (Fabulon). A salgótarjáni Gulyás József elviszi a labdát ellenfele mellett. (Jelenet a salgótarjáni sportcsarnokban megrendezett országos felszabadulási-emlékversenyről.) Búcsú, szép játékkal Szinte reménytelen helyzetben kezdte az elődöntő visszavágót vasárnap délelőtt a Fáy. utcai sportcsarnokban a Bp. Spartacus női kézilabda-együttese a csehszlovák Start Bratislava ellen az IHF Kupáért. Az első 60 percben ugyanis a pozsonyiak otthonukban fölényesen, 27—18-ra nyertek. A budapesti találkozón azután nem sok hiányzott a meglepetéshez, a magyar együttes továbbjutásához: BP. SPARTACUS—START BRATISLAVA 31—23 (13—9) A döntőbe 50—49-es ösz- szesítéssel a csehszlovák együttes került be, de a budapesti találkozón mutatott játékért minden elismerést megérdemel a Bp. Spartacus is. Kár, hogy a pozsonyi mérkőzésen igen gyenge napot fogott ki a magyar együttes. Labdarúgó NB II. Bravúros döntetlen Somogyországban Kaposvár—Salgótarján 1—1 (0—1) Kaposvár, 5000 néző, v.: Eöry (Kovács II. L., Szabó J.). Kaposvár: Sándorfi — Kurdi, Deákvári, Riczu, Kraft — Prukner, Bíró, Kon- rád, Balogh — Murai, Meksz, Edző: Csordás István: SBTC: László — Babcsán, Fényes, Talapa, Kürtösi — Veres, Forintos, Kovács — Sváb, Dé- kány, Vincze. Edző: Toldi Miklós. Csere: Murai helyett Magyar a szünetben, Sándorfi helyett Horváth az 51., Veres helyett Lipták az 57., Kovács helyett Juhász a 87. percben. Sárga lap: Meksz a 38. p., Vincze az 50. p., Balogh, Kovács (mindkettő 61. p.). Ígéretes kaposvári támadással indult a mérkőzés, mégis a hazaiak hálójába táncolt a 3. percben a labda. Miután László előrevetődéssel tisztázott Murai elől, a Bányász lendült támadásba. Talapa hosszan indította a bal oldalon Vinczét, a kaposvári védők lest vélve megtorpantak, így a szélső ' a kétségbeesve kifutó Sándorfi mellett az üres kapura gurított. 0—1. A megzavarodott hazai védelem mellett egy perc múlva csaknem újabb gólt ért el az SBTC. A 15. percben Lászlónak akadt dolga, aki ismét vetődéssel tisztázott, miközben megsérült, és rövid ápolásra szorult. Egy perccel később Sváb iramodott meg egyedül a jobb oldalon, de megijedt a kínálkozó lehetőségtől, s nem vállalta a befejezést. Ezután a hazaiak következtek. A 29. percben Meksz ívelését Murai 6 méterről fejelte fölé, majd Bíró várt ki ígéretes helyzetben, így Fényes közbe tudott lépni. Szünet után csaknem növelte előnyét a Bányász. Sándorfi a 16-osig kifutva próbált tisztázni, de kezéből kiperdült a labda, Forintos azonban annyira meglepődött, hogy körülményesked- ni kezdett, így a hazai védők felszabadítottak. Az 51. percben B>ró 15 méterről a felső kapufát találta el. Az 54. percben egyenlített a Rákóczi. Bíró harcolt ki egv szögletet. A labdára László és Deákvári egyszerre ugrottak fel, a tarjáni kapus csak röviden tudta kiütni éppen Riczu elé, aki közelről azt a hálóba vágta. 1—1. Nagy iramra kapcsolt ezután a hazai együttes. A Bányász védekezésre szorult, igaz vá* ratlan és ritkább kontratá^ Kiadásai továbbiakban is rendre nyugtalanították 3 hazai védelmet. A mély, felázott talajon, nagyszerűen kezdett a Bányász. Gyors gólja lendületbe hozta a csapat gépezetét, s bizony ebben az időszakban a Rákóczi játékosai sokat kapkodtak, és szinte tétiénül nézték a tarjániak száguldozásait. Ha a vendégek ekkor határozottabbak, nagyobb előnyt is szerezhettek volna. A Rákóczi fokozatosan vette át a játék irányítását, amelyet aztán mindvégig a kézben is tartott, de támadóiból ezúttal hiányzott az átütőerő. A Bányász-védelem szilárdan állt a lábán, összességében több helyzete volt a kaposváriaknak, de a látottak alapján lelkes és célratörő játékával megérdemelten jutott az egy pont birtokába a tarjáni együttes. Jók: Deákvári, Riczu, Kraft, ill. Talapa, Forintos, Sváb. Csordás István: — A gyorsan bekapott gól után nehezen találtunk magunkra. Hiába játszottunk nagy fölényben szünet után, meg kellett elégedni az egyik ponttal. Toldi Miklós: — A kaposvári oroszlánbarlangban pontot szerezni óriási teljesít- mény. Ehhez gratulálok a csapatomnak. Területi bajnokság, Mátra-csoport Győzelmek az áprilisi esőben NAGYBÁTONYI BÁNYÁSZ —OLEFIN SC 2—0 (1—0) Bátonyterenye, 400 néző, v.: Várkonyi. Nagybátony: Reviczki — Cséki, Orosz, B. Kovács, Bertók — Hegedűs (Lászlók), Szabó I. (Tóth), Szabó II,, Berindán — Utas- sy, Szőke. Edző: Kiss János. 31. p.: Berindán hosszú átadására Utassy és Barabás rajtolt. A hátvéd a kimozduló kapus mellett elgurította a labdát, amelyre Utassy rácsapott és a hálóba lőtt. 1—0. 85. p.: Egy formás Berindán—Szőke támadás után Utassy a hálóba talált. Kitűnő játékvezetés mellett, az esőtől csúszós pályán, a mindvégig fölénvben játszó Bányász-csapat megérdemelten győzött, a helyenként ügyesen kombináló és a mezőnvben jó játszó vegyészek ellen. Jók: Reviczki. Bertók, Orosz, Berindán, Utassy. ST. SÍKÜVEGGYÁR —BORSODI BÁNYÁSZ 4—2 (2—1) Salgótarján. Sugár úti pá!va, 200 néző, v.: Baranko- vics. Síküveggyár: Koncsik — Rusznvák. Verbói (Kun), Gyetvai, Rigó — Tóth Z., Mohácsi OBalga), Czene — Szektila. Tolnai, Garal. Edző: Kiss László. 25. p.: Tóth Z. remekül indított labdáiét Mohácsi a 16- oson fejjel megcsúsztatta, amelyet a felfutó Gyetvai 10 m-ről ballal, kapásból a hosszú sarokba vágott. 1—0. 27. p.: Tóth Z. az alap voltairól végzett el egy szabadrúgást. A labda Borbélyról a kapu előterében tartózkodó Tolnai elé pattant, s az „ajándékot” a középcsatár a karpu közepébe helyezte. 2—0. 31. p.: Szabadrúgást íveltek be a vendégek. A labda két hazai védőn és Koncsikon irányt változtatott, s a résen levő Palej közelről a hálóba gurított. 2—1. 50. p.: Czene szögletét Tóth Z. fejelte a léc alá. 3—1. 52. p.: Garai három védő gyűrűjében megszerezte a labdát, aztán 13 m-ről a kapu bal felső sarkába lőtt. 4—1. 57. p.: Verbói a saját büntetőterületén belül Ásóhoz passzolt. A vendégek balszél- sőie Feketét hozta helyzetbe, aki 5 m-ről a kapuba bombázott. 4—2. 65. p.: Verbói az üveggyári 16-oson belül Ágóval szemben szabálytalankodott. Tizenegyes! Kiss büntetőjét azonban Koncsik bravúrral hárította! Szinte végig zuhogó esőben. a mély. sáros talajon lejátszott találkozón, mindkét csapat nasv iramot diktált. A hazaiak végig irányíto+ták a iátőkot és biztos svn-=!m»í arattak a jó erőkből álló és ]eivw borsodiak felett. Jók: Koncsik, Gyetvai, Tóth Z., Czene. ROMHÄNYI KERÁMIA —GYÖNGYÖS 1—0 (1—0) Romhány, 500 néző, v.: Tóth, Mozgó, Kálmán. Rom hány: Szunyogh — Sági, Pingiczer, Laiczka, Varga — Pincze, Baksa, Tréznik (Telek), Keresztes — Vajda, Gál T. Edző: Kertész János. Kiállítva: Jónás. 38. p.: Jobb oldali hazai támadás után a beadott labdát a védők elfejelték Gál T. elől, de a jókor érkező Keresztes balról, éles szögből a léc alá lőtte a labdát. 1—0. 56. p.: Pingiczer rossz kirúgása megállt a 16-os vonalán egy sártócsában, Szabd elcsípte és egyből a kapura gurította, de Szunyogh még a gólvonal előtt elérte. 71. p.: A jobbhátvéd Jónás megsértette a partjelzőt, így a kiállítás sorsára jutott. 80. p.: Vajda lépett ki a védők közül, de gólhelyzetbe elkaszálták. A megítélt büntetőt Gál T. a bal alsó sarok felé lőtte, de Széles! kapus kiütötte a labdát. A nehéz pálya ellenére, jő iramú mérkőzést vívott a két csapat. Jók: Keresztes, Sági, Szunyogh. Recsk—SKSE elmaradt, A recski játékteret Zvo- lenszki játékvezető játékra alkalmatlannak találta, a Mátra területi vb később dönt a mérkőzés újrajátszásának időpontjáról. Eredmények, táblázatok A labdarúgó NB I. 22. fordulójának eredmény«: Ü. Dózsa—Ferencváros 1—0, Eger SE—Videoton 0—0, PMSC—Tatabánya 0—1, Dunaújváros—Békéscsaba 2—2, Honvéd—Vasas 0—1, Siófok— Zalaegerszeg 2—2, Rába ETO -•-Haladás 3—0, MTK-VM— DMVSC 1—1. A bajnokság állása: 1. MTK-VM 22 14 5 3 40-16 33 2. O. Dózsa 22 13 5 4 38H4 31 3 Tatabánya 22 13 3 6 34-18 20 4 Bp. Honvéd 22 12 4 6 31-27 28 5 Pécs 22 10 4 8 22-14 24 6. Ferencváros 22 7 0 6 18-14 23 7. Haladás 22 9 5 8 25-26 23 8. Vasas 22 9 4 9 30-31 22 9. Debrecen 22 7 7 8 28-31 21 10. Békéscsaba 22 6 9 7 22-27 21 11. Videoton 22 6 7 9 20-22 19 12. Rába ETO , 22 4 9 9 30-33 17 13. Zalaegerszeg 22 4 9 9 21-28 17 14. siófok 22 4 8 10 22-31 16 15. Eger 22 4 7 11 17-42 15 16. Dunaújváros 22 3 7 12 20-44 13 A labdarúgó NB II. 25. fordulójának eredményei: Metripond SE—Budafok 2—1, Vác—Özd 2—1, Veszprém— Nagykanizsa 2—2, Komló— Ganz-MÁVAG 2—1, Csepel—Szeged 3—2, Nyíregyháza—Szarvas 1—0, Keszthely—Szolnok 0—0, DVTK— Szekszárd 1—0, Bp. Volán— Baji 2—0. A bajnokság állása: 1. Bp. Volán 25 16 3 6 49-30 35 2. Kaposvár 25 13 8 4 30-22 34 3. Csepel 25 12 9 f 35-17 33 4. Vác 25 13 6 6 35-27 32 5. Nyíregyh. 25 12 7 6 39-30 31 6. Veszprém 25 11 6 8 29-29 28 7. Komló 25 12 3 10 38-34 27 8. Szolnok 25 9 7 9 28-27 25 9. Salgótarján 25 8 9 8 25-26 25 10. Szeged 25 10 4 11 37-30 24 11 Metripond 25 8 7 10 32-26 23 12. G.-MÁVAG 25 8 6 11 29-33 22 13. Diósgyőr 25 5 12 8 24-34 22 14. Keszthely 25 6 9 10 24-28 21 15. Szekszárd 25 8 5 12 37-44 21 16 Ózd 25 8 4 13 33-34 20 17. Baja 25 8 4 13 21-35 20 18. Szarvas 25 7 5 13 29-35 19 19. Olajbányász 25 5 9 11 27-43 19 20. Budafok 25 7 5 13 27-44 19 A területi bajnokság Mát- ra-csoportjának eredményei: Borsodi Ép. Volán—Ape 1—0, Bélapátfalva—Edelény 3—0, H. Papp J. SE—Hatvan 0—1, Sajóbábony—Kazincbarcika 1—2. A bajnokság állása: 1. Kazincb. 22 14 4 4 40-16 32 2. H. P. J. SE 22 11 8 3 32-19 30 3. Nagybátony 22 9 9 4 29-17 27 4. Síküveg. 22 11 4 7 30-26 26 5. Recsk 21 9 7 5 34-27 25 6 Bélapátfalva 22 9 5 8 36-25 23 7. Romhány* 22 9 7 6 27-20 23 8. Hatvan 22 9 5 8 26-22 23 9. Edelény 22 8 6 8 38-34 22 10. Sajóbábony 22 7 7 8 31-31 21 11. Borsodi B. 22 7 7 8 34-39 21 12. Gyöngyös 22 7 6 9 28-24 20 13. Olefin SC 22 7 6 9 29-35 20 14. SKSE 21 5 6 10 21-33 16 15. Bors. Ép. V. 22 4 4 14 19-38 12 16. Apc 22 2 3 17 12-60 7 Megjegyzés: a Romhány csapatától két büntetőpont levonva. A megyei labdarúgó-bajnokság eredményei: Mátrano- vák—Nézsa 0—1, Érsekvadkert—Bércéi 4—2, Kisterenye —Szőnyi SE 1—1, Nógrád Volán—Somoskőújfalu 6—0, Ka- rancslapujtő—Salgó Öblös 0—0, Cered—ÖMTE elmaradt, Bgy. HVSE—Balassi SE 10—0, Szécsény—Pásztó 0—0. A bajnokság élmezőnyének állása: 1. Bgy. HVSE 20 15 3 2 67-15 33 2. Nézsa 20 11 5 4 31-17 27 3. Pásztó 20 9 9 2 22-10 27 Totóeredmények A totó 15. heti játékszel- vényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Bp. Honvéd—Vasas 0-1 2 2. Ü. Dózsa—Ferencváros 1-0 1 3. Kaisers.—Leverkusen 1-1 x 4. Möncheng.—-Bayern M. 0-1 2 5. Düsseldorf—VfB Stuttg. 1-0 1 6. Oberhausen—St. Pauli 0-1 2 7. Solingen—Aachen 2-1 1 8. As coli—Sampdoria 0-1 2 9. Avellino—Inter. 0-1 2 10. Juventus-—Roma 2-0 1 11. Verona—Napoli 3-0 1. 12. Bologna—Cremonese 0-2 2 13. Lazio—Cesena 1-0 1 Pótmérkőzések: 14. Genoa—Messina 1-0 | 15. Cagliari—Bari 2-2 x 16. Taranto—Modena i-o 1 NÓGRÁD - 1987. április 13., hétfő ^