Nógrád, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-03 / 79. szám

Jugoszláv cáfolat

Geraszimov moszkvai sajt6tá!ékoztató|a

Nyugati lapok túlzásai

Anglia nagyobb szerepet

a belső helyzetről

játszhatna a nemzetközi

Az utóbbi időben egyes nyugati országok sajtójában olyan hírek, tudósítások jelentek meg, amelyek egyebek között azt állítják, hogy „Jugoszláviában zűrzavar uralkodik”, továbbá, hogy „fennáll a társadalmi robbanás veszélye”, s a „belgrádi kormány a katonaság bevetésével fenyegeti a sztrájkotokat”. A jugoszláv külügyi szóvivő csütörtöki sajtóértekezletén ezzel kapcsolatban kijelentette:

Aki jóindulatúan figyeli a jugoszláviai belpolitikai helyzet alakulását, nap-nap után meggyőződhet arról, hogy ezek a drámai és riasztó állítások minden alapot nélkülöznek. Jugoszláviában senki sem titkolja, hogy voltak, vannak és lehetnek munkabeszüntetések. A sztrájkok a jugoszláv gazdaság nehézségeinek leküzdésére foganatosított intézkedések kísérő jelenségei, s az illetékes szervek minden egyes esetben a dolgozókkal közösen keresik és találják meg a megoldást a megszüntetésükre. Ügy látszik azonban, hogy nyugaton egyeseknek ez nem felel meg, s a munkabeszüntetéseket arra használják fel, hogy drámai helyzetjelentéseket írjanak, a válság elmélyülésének látszatát keltsék. Mennyire másként foglalkoznak a saját országukban zajló sztrájkokkal, a hatalmi szervek és a sztráj- kolók közötti összeütközésekkel, amikre Jugoszláviában nincs példa.

(MTI)

Megsemmisítő csapás a behatolókra

Március 8-án este afgán ellenforradalfnárok rakéta- támadást intéztek a Szovjetunió területén található tad- zsikisztáni Pjandzs járási székhely ellen. Az akció következtében egy személy életét vesztette, ketten megsebesültek — jelentette csütörtöki számában a moszkvai Pravda. Az ellenforradalmárokkal az afgán hadsereg és az Afganisztánban állomásozó szovjet csapatkontingens egységei felvették a harcot.

A lap kabuli tudósítója a határmenti Kunduz tartományból küldött jelentést az esetről. Az eddigi megállapítások szerint a szovjet polgári személyek elleni terrorista akciót az ellenforradalmárok egyik, körülbelül 250 fős különleges egysége hajtotta végre. A szovjet határtól mintegy 2—3 kilométernyire állítottak, fel két kilövő állást és nyolc rakétát lőttek ki szovjet területre. A támadókra azonnal választüzet nyitottak.

A szovjet és afgán erők rövidesen körbezárták a térséget és lehetővé tették, hogy a polgári lakosság elhagyja a térséget. Az ellenőrző pontokon számos ellenforradalmár kísérelt meg átjutni, őket azonban letartóztatták. Ezután az afgán nemzeti megbékélés legfelsőbb bizottságának intézkedésére megsemmisítő csapást mértek a tűzszünetet megsértő ellenforradalmárokra.

A Pravda emlékeztet arra, hogy éppen akkortájt ért véget az Afganisztán körül kialakult helyzet rendezését célzó, az ENSZ közvetítésével Genfben folyó afgán—pakisztáni tárgyalások újabb fordulója. Ezzel az akcióval a térségben meglevő feszültség fenntartását kívánták elérni azok, akiknek nincs ínyére a politikai rendezés. (MTI)

problémák megoldásában

A Szovjetunióban kedvezően ítélik meg a brit miniszterelnök moszkvai tárgyalásainak eredményeit — jelentette ki csütörtöki tájékoztatóján Gennagyij Geraszimov, a szovjet külügyminisztérium információs főosztályának vezetője.

A látogatás pozitívan hat a kétoldalú kapcsolatokra és a nemzetközi helyzetre. ' Űj szintre emelkedett a párbeszéd, a látogatás nyílt véleménycserét tett lehetővé. Moszkvában az a vélemény alakult ki, hogy Anglia nagyobb szerepet játszhatna a jelentős nemzetközi kérdések megoldásában — mondotta a szóvivő.

Geraszimov utalt a londoni politikát átható régimódi gondolkodásra, amely a ,,ha békét akarsz, készülj a háborúra” elvre épül. Kifejtette, hogy a brit kormány fegyverzetellenőrzéssel összefüggő nézetei nem egyeznek meg a szovjet állásponttal: míg Moszkva a nukleáris leszerelés mellett száll síkra, Margaret Thatcher szerint az atomfegyverek felszámolása árt a stabilitásnak és veszélyesebbé teszi a világot. A szóvivő elmondta, hogy a moszkvai tárgyalásokon egyetértés alakult ki a közén-hatótávolságú rakéták ügyében — bár brit részről ez ügyben voltak fenntartások —, a vegyi fegyverek vonatkozásában, a helsinki záróokmány megvalósítását illetően és né. hány regionális kérdésben.

A görög—török viszályról szólva, Geraszimov kijelentette: szovjet részről támogatják azt az athéni javaslatot, hogy a nemzetközi jog elveivel összhangban a hágai nemzetközi bíróság elé utalják a kontinentális talapzat hova. tartozásáról Kelétkezétt vitát.

Geraszimov bejelentette, hogy a Legfelsőbb Tanács EL nöksége csütörtökön politikai menedékjogot adott W. Roberts amerikai állampolgárnak és nyugatnémet állampolgárságú menyasszonyának,

P. Neumannak. Az illetők kérésüket azzal indokolták, hogy haladó nézeteik miatt üldözték őket. Roberts az amerikai hadsereg kötelékében szolgált az NSZK-ban állomásozó csapatoknál. A szóvivő közlése szerint jelenleg mindketten a Szovjetunióban tartózkodnak.

A szovjet külügyminisztérium szóvivője határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint a Szovjetunió és Izrael között a közeljövőben küldöttségcserére kerülne sor. Mindössze arról van szó, hogy a tavaly Helsinkiben folytatott megbeszélések eredményeként a szovjet külügyminisztérium konzuli főosztályának munkatársai Izraelbe utaznak, az ott levő szovjet tulajdonú ingatlanok és szovjet állampolgárok ügyeinek rendezése céljából. Ez azonban nem kölcsönösségi alapon történik, minthogy a Szovjetunióban nem élnek izraeli útlevéllel rendelkező állampolgárok és nincsenek izraeli tulajdonú ingatlanok sem. Ezért nem várnak izraeli küldöttséget a Szovjetunióba — tette hozzá Gennagyij Geraszimov.

A zsidók világszövetségének elnöke magánlátogatáson volt a Szovjetunióban, nem igazak azok a hírek, hogy a szovjet külügyminiszter fogadta őt — közölte Geraszimov, majd hozzátette: felvetődött annak kérdése, hogy a Szovjetunióból kivándorló zsidókat száL lító repülőgépek ezentúl nem Bécsen, hanem Bukaresten keresztül repülnek majd. Az amerikai zsidó üzletemberek moszkvai tárgyalásairól szólva közölte, hogy azokon számos javaslat hangzott el amerikai és szovjet zsidó művészek vendégfellépésével, áL falában a kulturális együttműködéssel kapcsolatban.

(MTI)

Biztonság NA

„Megbízom az Egyesült Államok álláspontjában” — mondta Lord Carrington, a NATO főtitkára amerikai tele* víziós nyilatkozatában. A korábbi évek brit külügyminisztere pont akkor tárgyalt Washingtonban, amikor Margaret Thatcher Moszkvában. Az egybeesés lehet véletlen is, a leszerelésről vallott nézetek egybeesése már aligha.

► Lord Carrington fő mondanivalója az volt amerikai politikusokkal, így Shultz külügyminiszterrel és Reagan eh nőkkel folytatott tárgyalásain, hogy Európa nem tartaná szerencsésnek a földrész teljes atomfegyver-mentesítését. A dolog szépséghibái közé tartozik, hogy az, amit Lord Carrington Európának nevez, az á mi szóhasználatunkban Nyu- gat-Éurópa, s a kontinensnek ebben a térségében is csak bizonyos érdekcsoportok és politikusok kívánják a nukleáris fegyverek megtartását. A szocialista országok közössége, — és a nyugat-európai közvélemény jelentős része — már határozottan hitet tett az atomfegyverektől mentes Európa eszméje mellett, így Lord Carrington megfogalmazásai egy kissé elnagyoltnak tűnnek.

Amit a NATO főtitkára kíván, az a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverekről szóló esetleges megállapodás feltételekhez kötése, az Egyesült Államok és a NATO számára pótlólagos rakétatelepítés „engedélyezése”. Természetesen mindez a két nagyhatalom hadászati arzenáljának ötvenszázalékos csökkentése mellett — ami figyelmen kívül hagyná Nagv-Britannia és Franciaország atomfegyvereit, felértékelve ezzel a Rét ország politikai és katonai súlyát. Lord Carrington, akárcsak a szinte hajszálra hasonló véleményt hangoztató Margaret Thatcher azt hozta fel fő érvként. hogy a Szovjetunió és a Varsói Szerződés jelentős fölényben van a hagyományos fegyverek tekintetében, ezért a nyugat-európai NATO-országok nem nélkülözhetik nukleáris elrettentő erejüket.

Eltekintve attól, hogy a Varsói Szerződés szerint a két szövetségi rendszer fegyveres-ereje hozzávetőlegesen egyensúlyban van és a budapesti felhívásban a szocialista országok már javasolták a hagyományos erők csökkentéséről folytatandó tárgyalások megkezdését, ez az érv teljesen hamis, hiszen gyakorlatilag a fegyerek által nyújtott „biztonságot” részesíti előnyben a fegyverek nélküli világ biztonságával szemben.

Persze az okot nem nehéz kitalálni a Nyugat komolv gazdasági érdekeket lát a fegyverkezésben, s pozícióinak megőrzését, sőt erősítését reméli a katonai kiadások folytonos növelésétől. A szocialista országok logikája alapvetően más. s a megegyezés nem pusztán a Varsói Szerződés érdeke. Elég, ha megkérdezik erről az utcán az embereket Londonban, Brüsszelben vagy bárhol máshol Nyugat-Európá- ban.

Horváth Gábor

A pápa Chilében

A pápai látogatás első napjának estéjén a belvárosban újabb zavargás támadt Santiago de Chilében, s a rendőrség ismét könnygáz és vízágyú bevetésével oszlatta szét a tüntetőket, akik kenyeret, munkát, igazságot és szabadságot követeltek.

A katolikus egyházfő szerdán érkezett Chilébe hatnapos látogatásra, s csütörtökön

találkozott négyszemközt Au- gusto Pinochet diktátorral.

A pápa repülőtéri fogadásakor Pinochet beszédében úgy igyekezett beállítani a Chilében intézményesített terrort, mint a marxista ateizmus elleni fellépést. A pápa azonban válaszában került minden olyan fordulatot, amit . a diktátor érvelésének elfogadásaként lehetne értelmezni.

Tárgyicsság, tárgyilagosság

Erdély története

M

ai hazai tudományosságunk kiemelkedő alkotásai közé tartozik ez a három kötet. Erdély történeti ábrázolásainak hosszú sorában a legterjedelmesebb, legteljesebb, legsokoldalúbb. Kétezer oldala ötvenkét fejezetet és ezerharminchárom ábrát, képet, táblázatot, térképet foglal magában. Jeles szakértők munkája. Köpeczi Béla főszerkesztői, Makkal László, Mócsy András és Szász Zoltán szerkesztői irányításával Barta Gábor, Bóna István, Köpeczi Béla, Makkai László, Miskolczy Ambrus, Mócsy András, Péter Katalin, R. Várkonyi Agnes, Szász Zoltán, Tóth Imre, Trócsányi Zsolt, Vékony Gábor jegyezte egy-egy korszak bemutatását.

Vállalkozásuk több mint tíz éve indult. Kiderült közben, hogy a források és értelmezések köre széles, ugyanakkor hiányos és ellentmondásos. Ezért a szerzők „nemcsak feldolgozott forrásanyagra és tanulmányokra támaszkodnak, hanem, ahol lehetett, igyekeztek maguk is alapkutatásokat végezni” — tájékoztat az Előszó. Bonyolultabb feladattal is találkoztak. Nevezetesen, hogy a századok óta együttélő magyarok, románok, szászok történészei „eltérő nézeteket fogalmaztak meg olyan kérdésekről, mint az egyes etnikumok kontinuitása, Erdély államiságának jellege a különböző periódusokban, állam és etnikum viszonya a történelem során, az osztályharc és a nemzeti függetlenségi harc összefüggése a régiókban és egész Európában, a sok- nemzetiségű és a nemzeti állam helye és szerepe”. Ehhez igazodó módozatokat és eszközöket kellett hát választaniuk. Fenntartották az egyéni kutatásból származó egyéni vélemény jogát. Minden fontosabb esetben jelezték a bizonyítottság szintjét, a megingathatatlan állítástól a többirányú föltételezésig. Szilárd és nyitott szerkezet épült ilyenformán, a lezártság és a kiegészíthetőség jegyében. Engedve a kényszerűségnek is. Az összes szálat a kezdetektől csak 1918-ig vezethették, minthogy „Erdély története 1918 után Románia történetének része... Széles történelmi körkép helyett csak a fejlődés nagy vonalait tudjuk vázolni, a történeti kutatás mai állása mellett részletes elemzésre nem vállalkozhatunk.”

Cáfolhatatlanul józan megállapítás, összhangban áll a mű eszmei és szakmai igényességével. Ezen a tudós munkaközösség főleg azt értette, hogy „a történeti tényeket kell tekintetbe venni..., az adott kor körülményeinek figyelembevételével kell elemezni és értékelni”. Továbbá: „Szemléletünket a történeti materializmus alapkategóriáinak alkalmazása jellemzi, miután meg vagyunk győződve arról, hogy a történelem elsősorban a társadalmi haladás és az ezzel szemben fellépő erők küzdelmeinek története, még, ha ezek a küzdelmek szoros kapcsolatban vannak is a különböző etnikumok. népek és nemzetek fejlődésével, s a XVIII. század végétől a nemzet, a nemzeti állam kialakulásával fonódnak össze”.

Szakítást jelentett ez az igazoló, leleplező, példálózó szóval, céloksági rendeltetésű történetírással —, de a szakítás túlzó nyomatékossága, gör- csössége nélkül. Az Erdély története szemléletében, módszerében, hangnemében érett tárgyiasság és tárgyilagosság uralkodik. Közelebbről a történeti materializmus korszerű tárgyiasságára és tárgyilagosságára ismerhetünk, ami , itt az eszmék keletkezését, pályáját, hatását is a folyamatok szerves részeként követi nyomon, tartózkodva a kül- sőséges minősítéstől, azaz, a minősítést az anyagi és szeL lemi tényezők és erők adott állapotában, szerepében érzékeltetve. így egy-egy korszak politikai, világnézeti, tudományos, művészeti, vallási törekvései mint természetes élet jelenségek bontakoznak ki, nem pedig mint félig- meddig idegen járulékok, vagy kivételes rangú rendezőelvek. Ennek köszönhető, hogy az országtudat, nemzettudat, nemzetiségtudat, kö. zösségtudat erdélyi változatai páratlan élességgel és árnya- latossággal sorjáznak korszakról korszakra, a tartalmaknak és arányoknak azzal a hitelességével, ami csak eleven és teljes összefüggésből táplálkozhat; noha épp itt nem feledkezhetünk el a viszonylagosságról, a lezártság és a kiegészíthetőség említett párhuzamosságáról. Kivált az 1867. utáni magyar, román, szász nemzeti és nemzetiségi mozgalmakat sikerült sokrétűen megjeleníteni, érdekek, elvek, érzelmek, szükségességek, lehetőségek sűrű és forró közegében. Ez a mű tisztult szemléletének egyik legmeggyőzőbb próbája.

Itt is, másutt is a kapcsolatok tágítása törte az utat. Térben és időben az aprólékos okfejtés és hasonlítás végül nagyvonalú rendszerezésre jutott, egyebek közt a római hódítással és a magyar állam- alapítással határolható szakaszban. Egészében új kép formáltatott Dacia—Erdőelve eme kilenc évszázadáról. Majd a kisebb-nagyobb mozgások, változások pontosan illeszkedő hálózata a Kárpátok hágóin érkezett magyarság tüzetesebb ismeretéhez kínált fogódzókat. Ezek szerint valószínű, hogy Erdély, a gyulák és az öt ősfoglaló nemzetség földje, illetve egy esztergomi—székesfehérvári királyi központ viszonya értelmezheti a „fekete” és a „fehér” magyar megkülönböztetést is. Nem etnikai különbség voL na ez. „...inkább arra kell gondolni, hogy a fehér és a fekete jelzők a türk népek szokása szerint politikai-katonai rangsort, uralkodó és alávetett. István-kori viszonylatban az utóbbi alávetendő népet, vagy néprészt jelentenek”, Ugyancsak a település- terület és a helynévadás rétegeinek időrendi vizsgálatából következtethető, hogv „a székelység zöme legalább a

XI. század eleje óta lakja Er. délvt, és első erdélyi szállásai a Marostól délre, a déli és a keleti határhegység lábáig húzódva terültek el”.

2 NÓGRÁD — 1987. április 3., péntek

. Mellesleg a kapcsolatoknak ebben az eurázsiai léptékű hálózatában kap fokozott jelentőséget az a tétel, hogy a birodalmukból teljesen kiszorított dákok utódait az albánokban lelhetjük meg.

Későbbről, főleg az erdélyi feudalizmus újabb sajátosságai kerültek napvilágra. Olyan súllyal, hogy kiegyenlítették a politikatörténet, hadtörténet, művelődéstörténet addigi elsőbbségét. Csak Bethlen Gábor korára figyelve: „a fejedelem, földesúr és jobbágy viszonyát érintetlenül hagyta”, ugyanakkor '„a rendszeres uralkodói jövedelmekkel... a központi hatalmat anyagilag függetlenné alakította”, és „tálán azért hozta létre az Elbán inneni vidéken mindenkinél előbb a maga gyors döntésekre képes, mozgékony hatalmát, mert már két nagyhatalom szorításában sem egyszerűen védekezésre számított”. Idők folyamán ebben a keretben töltött be meghatározó szerepet az erdélyi feudalizmus alkati korlátozottsága, majd megmerevedése és hanyatlása. Hisz a külpolitikában szűkítette a fejedelmi hatalom mozgásszabadságát, a belpolitikában élezte a nemzeti, nemzetiségi, rendi, vallási eL lentéteket. Sajátosság még, hogy e sokféle hagyománnyal, kiváltsággal, függéssel megosztott és körülbástyázott történelmi és társadalmi alakzatnak igazi fontossága lassacskán már nem is önmagában. hanem hovatartozásában állt. Hol nyíltan, hol burkoltan, de érdekterületként forgott a nemzetközi politika egyensúlyozó kísérleteiben, alkudozásaiban. Méltóságát utólag egyedül a. hiteles, őszinte történeti ábrázolás támaszthatja föl, mutathatja meg. Úgy, amint a jelen alkotás teszi.

Fonalként, bizony vörös és fekete fonalként húzódott végig Erdély századain a szüntelenül torlódó bajok elütő, sőt gyakrabban ütköző orvoslási szándékainak külön párviadala. Fájdalmas mérleg, hogy itt kis haladásért is nagy árat kell fizetni. Bevégzett dolgok élő tanulsága aztán, hogy jó és rossz megoldás egyként sokban függött társadalmi, nemzeti, nemzetiségi önismeret és politikai gyakorlat kölcsönösségétől. Elsőrendű szerepe volt, van, és persze lesz* ebben a ti- írásnak. Szorosabban annak, hogy ma és holnap milyen alapot nyújt a politika választásai, döntései számára. Innen nézve, a történetírás felelősséget visel a tudományosságon kívül is. Esetünkben ez közös felelősség. „Erdély különleges etnikai és kulturális egység Közép_ és Kelet- Európábán, helyzetének alakulása befolyásolja ennek a régiónak fejlődését, különösen Románia és Magyarország együttműködését, amelynek erősítése románok és magyarok közös érdeke" — ösz- szegez a Kitekintés. — „A jövő kutatóinak feladata az alaposabb feldolgozás, s a fejlődési tendenciák továbbgondolása is".

Í

ó lelkiismerettel nyugtázhatjuk, hogy az Erdély története derekasan megfelelt ebben is a ráeső feladatnak és felelősségnek. Kezdeményezése mindenképp folytatást érdemelne. (Akadémiai Kiadó. Budapest, 1986.) Székelyhídi Ágostor