Nógrád, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-18 / 92. szám

Amikor a magnóval egybeépített óra szürke, enyhén csillámló számlapján az élesfekete vonalú egyes kettessé, a kilences pedig nullává rajzolódott át, a többi „munkás” ünnep és hétköznap kezdetéhez hasonlóan az automatika ezen a szombat reggelen is behúzta a „pla.v” feliratos gombot, a jobb oldali orsóról lassan lecsévélődött az első fordulatnyi szalag, és a feszültségkijelző mutatók a működési tartomány zöldje fölé lendültek.

Hét óra húsz perc. Helikopterrotorok bőgése, rémült, megvadult emberek ordítása töltötte meg a szobát, a négy sarokban plafonig tornyozott hangfalak egymást bombázták hullámaikkal, melyek valahol a széles, sárgaréz vázon nyugvó ágy fölött értek össze, aztán hirtelen megszűnt a csatazaj, és a durva bevezetést finom, egyszerű zene követte.

Géza kinyitotta a szemét, fe’ült az ágyban, hátát a falat borító jegesmedve prémnek nyomta, és vakargatni kezdte gondosan ápolt, ám borostás arcát. A legkisebb fáradtságot sem érezte. Agyán gyorsan keresztülfuttatta az aznapra tervezetteket, majd felkelt, ledobta magáról pizsamáját, és fürdőnadrágba bűit.

Mielőtt a kertet teljes szélességében elfoglaló medencéhez indult volna, sorra kitárta a ház ablakait, rögzítette a zsriugátereket. és a konyhát útba ejtve kitöltött egy pohár rostos gyümölcslevet.

A júliusi reggel napsugarai langyos simogatással. erejüket tartalékolva cikáztak ruganyos, kellemes barnára sült bőrén, a medence feszített víztükrének majdnem mozdulatlansáffát még nem akarták áttörni, de érezni lehetett, hogy „igazi” kánikulai nap van kezdődőben.

Géza fellépett a startkőre, kissé a medence felé homo- rított, aztán egy laza fejessel a vfzbe ugrott.

Nyugodt, egyenletes tempókkal gvűrte le szokásos kétezer méterét, utána kimászott a partra, csinált néhány

Ma uz Gábor:

Honblues

's

tucat fekvőtámaszt, megmozgatta egy kicsit a nyár elején a szabadba telepített izomfejlesztő gépeket, befejezésül pedig pillangózott pár hosszt.

Enyhén hajlított karú kéz- állásba érkezve tornászta ki magát a vízből, precíz ívű „híd”-ba hajolva talpra emelkedett, beszaladt a házba, egyenesen a zuhany alá cöve- kelődött, és megnyitotta a csapot. Jó ideig vágatta testét, váltakozva hol hideg, hol forró vízzel, aztán törülközni kezdett. Miközben egyik kezével . sűrű fekete haját dörgölte, feltrappolt az emeletre, itt szabad jobbjával megpróbálta szájához emelni a gyümölcsléves poharat, de csak úgy sikerült meginnia a lét, hogy kis időre abbahagyta^ fejtörlést.

Ez volt az egyetlen játéka: Meg bírja-e inni ide-oda rángó fejjel a gyümölcslevet? Ma nem sikerült. '

Fürdőköntösben látott hozzá a reggeli készítéséhez. Bekapcsolta a kenyérpirítót, kenyeret szelt, vizet tett föl a teának, vajat, tintahalat, sajtot és gyümölcsöt pakolt az asztalra — a pirító már ki is dobta a kenyereket. Géza ügyesen, vékonyan megvajazta mind a ket+őt. jól megrakta tintahallal őket, és sajtot reszelt rájuk.

Ezalatt felforrt a víz, levette a villanytűzhelyről a kis fémedényt, várt néhány másodpercig, aztán beletette a teástasakokat, és letakarta.

Miután megreggelizett, becsukta az ablakokat, mindenütt leengedte a biztonsági ráBELLA ISTVÁNi

MIÉRT A VERS?

Verseim

nem arra valók, hogy díszzsebkendók legyenek holmi múltba öltözött jelenek csikkzsebében;

— nem dekorációk, s nem is jelszavak, melyeket, mint a szentek

szkjából vöröslő írást,

nem másolnak többé a falakra,

se a szívekre.

— Nem is' templomi zászlók, amiket kiosztanak minden Nagyszombat este lobogtatni a húsvéti körmenetben;

— nem hallelujázok, a baldachint nem viszem. Vagyok, aki voltam: egy a tizenegy közül,

a tanú, aki tudja: a szívek sziklaüregében fekszik a megfeszített jövő.

Még nem támada föl a Föld.

ÁGH ISTVÁNi

SÜVÖLTŐK

Világ legkisebb süvöltözése udvari fámról ebben a megtelepedett télben, van ok pirinyó csodálkozásra megjöttek a süvöltők, letelepedtek csütörtök délutánra, de mintha csak ez az akácfa lenne jó, a többi maradjon a honiaknak, gerlék, verebek, rigóki a süvöltők mára honfoglalók, otthonosabbak nálam e hazában, úgy csőrözik az ágat, mintha szétvernék a fát, idehallik a magvak roszogása, olyan öntudat süvölt e madárból, még a bőgye is lángol, s hogy magát föl ne gyújtsa, szürke szárnyait jól magára húzza, de hogyan kerültek ide? és én hogy kerültem ide? csak az isten nem csodálkozik rajtunk, egynapos Ittlét, hatvan, ezer év?

Á népmesék idilli világai’ idézi

Dómján József kiállítását ól

csókát, és a gardróbszobába sietett.

Viszonylag sokáig álldogált tanácstalan, tűnődő tekintettel a szekrények előtt, majd

találomra kinyitotta az egyiket, kiemelt egy vállfát, - az ajtóra akasztotta, és átnézte a zsebeit.

Erősen foltozott, kopottas ingvalamit vett magára elsőként, aztán egy szakadozott,

ritkás szövetű nadrágot, stoppolt zoknit, és színét vesztette, lyukas talpú bakancsot. A szekrény felső polcán sorakozó rongyos kalapok közül kiválasztott egyet, a fejébe csapta, mosolyogva a tükör felé fordult, elégedetten bólintott, a fogast visszatette a helyére, gondosan becsukta maga mögött a szoba ajtaját, és a fürdőbe ment.

A tükör előtt megmasszírozta kicsit az arcát, szemét, kinyitotta a pipereszekrényt, anró, két .különböző — fekete és fehér — szípű fedéllel záródó műanvag dobozkát emelt ki az oldalát bordázó rekeszek egyikéből. lefertőtlenítette a kezét, kinyitotta a dobozkát, és először a bal, utána a jobb szemére illesztette föl a kontaktlencsét. ■

Mikor újra a tükörbe nézett, a fél perce még tiszta, világos tekintetű fiatalember helvett egy hályogos szemű, nvomorék pofa meredt rá. Erőteljesen nyögött néhányat. visszazárta a dobozkát, m»id a bo''otváikozó,'észle- téből pgv gyógyszeres üveget vett elő. Lenattintotta a tételét, hamut ütögetett belőle a bal kezébe, az arcára kente, utána a tenyerébe köpött, és az egészet elmaszatolta.

A gyönyörű, háromemeletes mavánviilából kilénő hajlott hátú, fehér botiával bizonytalanul tapogatózó férfi óvatos botlado7ással indult a buszmegálló felé. Fénytelen, kocsonyás szemeit öntudatlanul a tér melletti működő díszórára ;.szegezte” — „fél tíz”, mormogta visszafoitot- tan. Kissé dühítette a késés. Más napokon ilyenkor már a templom előtt szokott kuporogni.

KÖVES ISTVÁN

ETŰD

Szomorú az ősz, ha a költő

I őszül,

tavaszi-nyári jókedvére kocsonyáskedvű ősz ül, semmi-föld felett, semmi-ég alatt

földobott szürke kendő: leng az alkonyat...

A nyolcvanéves világhírű magyar fametszőt, Dómján Józsefet köszönti a Magyar Nemzeti Galéria most megnyílt tárlata. Műveit az egész világon ismerik, Kínában, a fametszet ősi hazájában Chi Pai-shi, a kínai metszőtechnika legnagyobb mestere adta át neki a hatvanas években ottani kiállítása alkalmából a szakma legmagasabb kitüntetését, mellyel minden évszázadban csak egyszer jutalmaznak valakit.

A jelenleg Amerikában élő mester mélyről, a hazai szegénységből indult, sokgyermekes munkáscsaládból. 1907. március 15-én született. Mesébe illő pályája fordulatokban gazdag. Tehetsége már gyermekkorában megnyilvánult, de tanulásra nem volt lehetősége. Mégsem adta fel a küzdelmet. Gyári munkásként dolgozott, közben egyetemi tanulmányokat folytatott. 1928-ban Bécsbe utazott a világhírű képtár kincseinek tanulmányozására. Hazatérve bányásznak állt, de a nagy gazdasági válság ideién elbocsátották. Nekivágott hát a világnak, gyalogszor- rel bebarangolta Itáliát, Svájcot. Német- és Franciaországot, ’ mindenütt alkalmi munkákat vállalva. Ha^a+árvn. betette macát a Bakonyba. ott remetéskeöett. bicsérdistakéut.

Ebbe beleunva, pénz nélkül f“üött Budapestre és bei,'at'"'7ott a képzőművészeti főiskolára. Mesterei, főleg Szőnyi István, tehetségét látva, felkarolták. 1942-ben rajztanárt oklevelet nvert, de már 1936- ban m elkapta a Nemzeti Szalon díját.

1942-ben Nagvbánván dolgozott. Első nemzetközi sikerét 1948-ban Stockholmban és Malmőben aratta fametszeteivel. Az ötvenes években nagv hatású figurális sorozatokat készített (Budai Nagy Antal. Kádár Kata, Spartacus). Különleges technikája a magyar népi faragás módszereinek átvitele volt a nagyobb méretű dúcokra, melyeket eleinte fekete-fehérben nyomott le. A magyar paraszti motívumokat haszÉpülő vasúti híd

nálta fel mindig a térkitöltés elemeiként, elsősorban a három- és négyszögeket, csillagokat, köröket, a pásztorfaragás motívumait. Ezekkel kombinálta a tulipánokat, a stilizált rózsákat, később a madármotívumokat. Különlegesen dekoratív hatású lapokat nyert így, amelyeket később tovább variált a galamb, a páva, a tűzmadár, a nap motívumaival. A Virágok sorozata nagy elismerést keltett.

1955- ben Munkácsy-dí- jat, 1956-ban pedig Kos- suth-díjat kapott.

1956- os genfi kiállítása után Svájcban telepedett meg, ahol nemzetközi karrierje elkezdődött. Stílusa az utolsó évtizedekig egyre gyarapodott. Alapja ma is a magyar népművészet kimeríthetetlen tárháza, amelyet mértanias képépítéssel kombinál kis példányszámú (általában egy dúcról 15) metszetein.

A technika megújftója. Nagyméretű lapokat nyom, több dúcról. A dúcokat színezi is, ezáltal változatos hangulatú alkotásokat nyer. A dús ornamentika teljesen behálózza az alapot. A hagyományt tiszteli, újításai sohasem mennek a kompozíció rovásá- r\ Minden lapjának nyo„Karóból fegyvert” (meseillusztráció)

mása tiszta, a rajz élesen elválik á papír felületétől, annak ellenére, hogy a színek árnyalatai finom eltéréseket mutatnak. Van lapja, amelyet 21 színváltozat jellemez, a dúcok hihetetlen bravúros egymáshoz illesztésével. Sorozatain a heraldikus sasok, újabban a sárkányok, és a mindig új variációban életre keltett griffmadarak, pávák láthatók a napmotívumok mellett, de a magyar népmesék alakjai, a kiskakas, a hal, a sólyom, a furulyázó pásztorfiú játsszák a főszerepet. Lapjai egyre bonyolultabbá válnak, a díszítőmotívumok minden négyzet-centimétemyi területet kitöltenek a mester pazar gazdagságú díszítő- fantáziájáról tanúskodva.

Sárospatak városának adományozta művei egy kollekcióját, amely ott, múzeumában állandóan látható.

Sikerekben gazdag életében a grafika területén minden nagyobb kitüntetést megkapott. A közönség kedvence, jeléül annak, hogy korunk sokféle fenyegetettségtől szorongó emberei felüdülnek a művésznek népmesék idilli világát idéző, Szép nyomatai láttán.

B. L

A régi pásztorünnepek

fénye sugárzik Radics István festőművész Pásztorünnep című tűzzománcsorozatából. A hajdani pásztorkodás a művész gyerekkori emlékei közé tartozik. Nagyapja a Losonc szomszédságába tartozó Ó-Gácson számadó juhász volt, személyesen ismerte a gácsi patikust, Csontváryt, akinek a háza még áll, régi környezetében, amint azt híres önarcképén is szemlélhetjük. Csont- váry személyes tárgyai lassan elenyésznek- régi bútorai is — „beléjük esett a bogár”1 használaton kívülre kerülnek.

Mik voltak ezek a pásztor- ünmepak?

Először is az ország-világra szóló vásárok, több naposso- kadalmak. Aztán Vendel napja, a jámbor szent barokk ábrázolásához hozzátartozott például a pásztorbot, s a kis zacskó, amelyben a rüh elleni szert tartották a régiek. És közéjük tartozott a gazdasági év két legnevezetesebb fordulója, az április 24-i Szent György napja, s a szeptember 29-i Szent Mihály-nap. Szent György napján történt a régi időkben a tisztújítás, ekkor szegődtek el a pásztorok is. Gazdag hagyományú, hiedelmekkel teli nap volt ez hajdanában. Néphit szerint e nap éjszakáján szentgyörgyharma- tot kellett szedni, amitől szebb lett a kenyér, vagy a leányok arca. A harmat egyébként már az Ószövetségben is a termékenység jelképe. Szent Mihály napja pedig a gazdasági év őszi fordulója. E napig volt kint a jószág, zárult -a gazdasági év. Űj szegődésre gyülekeztek a pásztorok. Juhászünnep is volt ez a nap,

Pásztorünnep

Radics István balassagyarmati tárlata

és zajlottak a híres szentmi- hályi vásárok. Közeledett a hideg és a tél. Ezárt is járt az ország különböző helyein a mondás: áldott Szent György, átkozott Szent Mihály.

Radics István Pásztorünnep című sorozata éppen e népi hiedelmekkel teli világba nyúlik vissza, emlékezve a juhász nagyapára is, aki e nevezetes napokon szintén ünnepi díszbe öltözött, feledve kis időre a hétköznapokat. A tűzzománc különösen alkalmas arra, hogy a konkréttól elvonatkoztatott látvány eredeti hangulata megmaradjon, a fegyelmezett technika és f estésmód azonban mégis megőrizze érzelmi telítettségét A művész visszafogott festői eszköztár, kiérlelt szín- és formavilág birtokéban szól a látogatókhoz e tűzzománc képeken, fölmutatva a népi hagyomány sokszínűségét, az emberi viszonyokban rejlő, kötöttségeken keresztül is érvényre jutó megtartó erőt. ami a küzdelmes múltat jellemezte. A szűkebb haza, Nógrád, s az itt élő emberek szeretete jellemzi Radics István művészetét, E nép múltja iránti érdeklődése ebből táplálkozik. Hiszen emlékezni kell az ősökre, a múltra a jelenben is. A múlt ismerete szükséges ahhoz is, hogy jelen dolgainkban mindig megtaláljuk a helyes arányokat, feladatainkat a jövő érdekében. Nem az eltűnt életformát kell visszahozni — ez egyébként nem is lehetséges

—, nem nosztalgiára van szükség, hanem a hajdani küzdelmek ismeretére, s a mában is

hasznosítható erkölcsi és tapasztalati értékek föltárására.

A festőművész-tanár, Ra. dics István munkásságában erre törekszik, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola galériájában rendezett kiállításán is erről vall. Tűzzománcaiból, akvarelljei- ből és rajzaiból mutat be tartalmas válogatást. A nóg- rádmegyeri születésű művész, természetesen, nem Ismeretlenként mutatkozik be Balassagyarmaton. Alkotásaival a hatvanas évek elejétől rendszeresen találkozhatnak az érdeklődők megyei és országos kiállításokon, egyéni tárlatokon. Első nemzetközi sikereit tűzzománcaival aratta Frankfurt am Mainban, művei Besztercebányán, Katowicében. Pozsonyban ugyancsak sikerrel szerepeltek.

Balassagyarmaton ez a harmadik önálló tárlata. Csem- niczky Zoltán kitűnő rendezésében. Ezt azért is érdemes megemlíteni, mert a zeneiskola galériája nem a legszerencsésebb belső térrel rendelkezik. Az itt rendezett kiállítások azonban feledtetni tudják ezt az adottságot, s Balassagyarmat művészeti élete szerves részévé váltak rövid idő alatt. Szerepe van ebben a kiállítók rangján és a

rendezésen kívül a rendezők komplexitásra való törekvésének is. A megnyitóikhoz például színvonalas zenei és irodalmi program tartozik.. Hogy csak néhány példát említsünk, tavaly bemutatkozott a Rózsavölgyi Márk Zeneiskola galériájában Farkas András, Pénzes Géza, Szederkényi Attila. Sor került a kemerovói képzőművészek kiállítására (válogatás a salgótarjáni nemzetközi művésztelep alkotásaiból). Idén volt már itt kiállítása Bacsur Sándornak és Tibay Andrásnak, Pandur Józsefnek ás Lengyel Péternek, Radics Istvánt szintén szeretettel és nagy érdeklődéssel fogadta Balassagyarmat közönsége, köztük a zeneiskola növendékei. A zománcképeken kívül (Várőrség, Matyó ritmus. Vidróczki, Okos szüzek. Balga szüzek) az akvarellek is elsősorban a nógrádi tájakról és emberekről vallanak (Nagy- bátony, Karancskeszi, Cserháti tavasz, Cserhátsurány). Ez a rajzok világa is. A Pópák című kartonmetszet pedig különösen megkapóan színezi a kis tárlatot a közeli szerb templom szomszédságában.

N

emcsak a festőművészt, a tanárt is szeretik az Ipoly-parti városban, hiszen Radics István negyedszázadon át volt Nógrád megye rajzszakfelügyelője, nemzetközi hírre emelve a nógrádi gyermekrajzot. Jelenleg a bátonyterenyei Váci Mihály Gimnáziumban és általános iskolában tanít. Nemcsak művészként, tanárként is tovább szolgál.

T. E.

NÓGRÁD — 1987. április 18., szombat

9